A Nemzeti Színház igazgatója az MTI-nek adott nagyinterjút, amelyben beszélt tervekről, bonyolult összefüggésről és dagadó büdzséről is,
Kereső
Ingyenes kiállítással várja az érdeklődőket a Virág Judit Galéria. Szeretnék elérni, hogy a fiatalabb generáció is kötődjön a hazai képzőművészethez.
A díszletek csütörtökön indulnak Szentpétervárra, a csapat egy része hétfőn utazik, kedden pedig már próbálnak.
Lesz kiállítás, szoboravatás és díjkiosztó is az ünnepi kínálatban.
A Bubi neve már 4 évvel ezelőtt is meg volt, de hosszú vajúdás után végre elindulhat a budapesti bérbringa szolgáltatás.
Rosszul dokkolták a közbringát. Egy férfi elkötötte, de a GPS-nek köszönhetően megtalálták.
Az amerikai erők fogságába került Ibrahim Ahmed Abdesz-Szattár Mohammed al-Tikriti, az iraki hadsereg volt vezérkari főnöke – erősítették meg amerikai illetékesek hétfőn Washingtonban.
A 28. születésnapját ünneplő Griffin Benger győzelmével ért véget a berlin pókerfesztivál.
Az ötödik helyet szerezte meg Tóth Redmond a WPT National Barcelona főversenyén, a magyar zsugás 22180 eurót, kicsivel több mint 6 millió forintot nyert.
A versenyben lévő még öt magyar játékosból csak Drágár Péter és Mayer Szabolcs jutottak tovább, egy lépésnyire vannak a fizetős helyektől.
622 fős mezőnyt sikerült maga mögé utasítania Josh Hale-nek a WPT sorozat kaliforniai állomásán, az amerikai zsugás kereken félmillió dollárt vághatott zsebre a patinás tornán.