Sport
dollárköteg (dollárköteg)

Ilari Sahamies két nap alatt 1 millió dollárt kaszált

Az év egyik legnagyobb bukója volt két nappal ezelőttig a finn Ilari Sahamies, aztán hirtelen megindult a szekér, egymillió dollárt nyert mindössze 48 óra leforgása alatt.

A pókerben pár nap alatt hatalmas fordulatok történhetnek egy játékos életében, így nem meglepő történet részese lehet most a finn Ilari Sahamies, aki mindössze 2 nap alatt nyert elképesztően nagy összeget a PokerStarson – írja a Poker.hu.

A tavalyi esztendő legnagyobb nyerő játékosa tudott lenni az őrültségeiről híres finn kopasz zsugás, azaz Ilari Sahamies. Igaz ez sem ment neki olyan könnyedén, ugyanis az év vége felé még egymillió dolláros mínuszban volt, amit sikerült pár hét alatt megfordítania, és végül kétmillió dollár pluszban zárni.

A 2012-es esztendő kísértetiesen hasonlít Sahamies azelőttijére, ugyanis idén tíz hónap alatt 1,4 millió dollár bukót halmozott fel, amivel ő birtokolta a nem éppen büszke „Év hala” címet.

Valószínűleg mindezek hatására, az „Ilari FIN” nicknéven játszó zsugás hatalmas pókermaratonba kezdett, két napig szinte egyfolytában játszott. Hétfőn 182 ezer, kedden 662 ezer, míg szerdán 187 ezer dollárt nyert, így egymillió dollárt tudott lefaragni idei vesztőjéből, nagyjából 48 óra leforgása alatt.

A legnagyobb kasszát „patpatman” ellen söpörte be Pot Limit Omahában, a 9-6-T flopon mentek allin, Sahamiesnél 5-K-T-9 top két pár és flösshúzó, ellenfelénél 9-T-J-3 szimpla top két pár volt. Turnre bár egy bubi jött, amivel nagyobb két párja lett „patpatman”-nek, a riverre azonban egy színes lap jött, amivel flösst alakított ki Sahamies, aki ezzel behúzta a 205 ezer dolláros partit.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.