Média

Dudás Gergely: Nem Simicska lesz a sajtó megmentője

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 01. 31. 18:13

Az Index volt főszerkesztője a Politis-kampány besüléséről, Simicska Lajosról és Spéder Zoltánról is nyilatkozott a 24.hu-nak.
Korábban a témában:

Néhány nappal a Politis-kampány zárása után beszélgetünk. Nem taglózott le túlságosan, hogy csak közel 3700 előfizetés, a tervezett összeg 12 százaléka jött össze, és azt is vissza kell fizetni?

Őszintén, azért az egy idő után már látszott, hogy ez így és most nem fog összejönni, úgyhogy volt némi idő rákészülni lelkileg.

Pár órával azután, hogy kiderült, sikertelenül zárult a Politis elindítását célzó kampány, egy ismerősöd azt pletykálta, máris egy új projekt elindítását tervezed. Ez igaz?

Mindenféle pletykák terjedtek korábban is, amikor az Indexnél felmondtam, hogy biztos állásajánlatom van ettől vagy attól a szerkesztőségtől. A Politist sem kímélték a pletykák. Azt is hallani lehetett, majd bizonyára beszállnak az amerikaiak, meg biztos ott áll mögöttem néhány nagytőkés, csak nem akarom őket felfedni. Ezek a pletykák nagyon ártalmasak voltak, mert kikezdték az alapállításomat, hogy nem másra kell várni, hogy létrehozzon egy új médiumot, hanem nekünk kell cselekedni. Most sincs semmi titok, nincs most több annál, mint amit az előfizetőknek küldött levélben is írtam, tehát először le kell vonni a kampány tanulságait. Végig kell gondolni, értékelni kell azt is, hogy milyen lehetőségeket nyitott meg a kampány. Például korábban nem is volt úgy igazán napirenden a nyilvánosságban, hogy milyen problémák vannak a magyar média működésével, túl azon, hogy politikai megszállás van. Az, hogy ez most a Politis által kicsit jobban előtérbe került, önmagában is eredmény, és indukál különböző megkereséseket felém. Ezek azonban nincsenek olyan állapotban, hogy erről érdemes lenne beszélni jelenleg.

Tartom, hogy a helyzetértékelés, amit közzétettem a médiáról, az első szótól az utolsóig igaz, és ezeket az állításokat ebben a 60 napban sem vitatta senki. Az sem változott, hogy az előfizetéses modellben látom a több közéleti és minőségi tartalom lehetőségét, illetve a politikai és kereskedelmi függetlenség megteremtésének zálogát. Ám meg kell nézni, hogy ehhez képest mit lehet most tenni és mit nem lehet. De ez nem úgy zajlik, hogy hirtelen egyik kampányból lehet valami másba ugrani.

Várható akár egy Politis 2.0, vagyis az, hogy a Politist újra meghirdeted, például újragondolva a kampányt, vagy változtatsz mondjuk a kitűzött összeg nagyságán?

Csupa joggal felmerülő kérdés, hogy lehet-e más formában, vagy lehet-e most több és más támogatást elérni ehhez, lehet-e csökkenteni a célt. Azonban nem tudok most igennel vagy nemmel válaszolni, először alaposan mérlegelni kell ezeket a kérdéseket.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Közel egy év telt el azóta, hogy távoztál az Index főszerkesztői posztjáról, most pedig nem jött össze a pénz a tervezett oldaladra. Biztosított azért a családod megélhetése?

Nem, úgyhogy most ezzel is foglalkozni kell egy kicsit. Ez egy, az embereket nyilván nem annyira érdeklő, de megkerülhetetlen kérdés, hiszen valamiből meg is kell élnem.

Elképzelhető, hogy valahol beállsz újra alkalmazottnak?

A tartalékok elfogytak, de az utóbbi hónapjaim nem álláskereséssel teltek. Szerintem az egészséges működésnek fontos része, ha a kudarcokból tanulunk és aztán meg lehet nézni újra, hogy működik-e valami másképpen. Néhány, ehhez fogható volument célzó médium kampánya volt sikeres a világban, és sokkal több sikertelen, amiről persze kevesebb szó van. Végig kell gondolni például azt, hogyan lehet jobban kezelni a még mindig felmerülő kritikát vagy kifogást, hogy miért nem kész csapattal és kész termékkel indul egy ilyen kampány – majd fizetek, ha látom mit adnak, mondják amúgy is sokan, és sok cikk erősítette ezt az álláspontot. Miközben ez a történet éppen arról szól, hogy a felmutatható termékhez és csapathoz tisztán kell összerakni a tőkét, és ennek a legjobb módja előfizetések begyűjtése. Ez több országban könnyebben átment.

A tavaly májusi felmondásodban az Indexnél szerepet játszott Simicska Lajos megjelenése?

Könnyű kiszámolni, hogy alig egy héttel a bejelentés után adtam be a felmondásom, nyilván ennek is volt szerepe. De ez is egy elég összetett történet, és nyilván benne volt az is, hogy évek óta küzdöttem azzal a problémahalmazzal, ami az ingyenes online-t jellemzi.

Főszerkesztői pályafutásod alatt sokáig Spéder Zoltán, Lázár János miniszter barátja volt az Index tulajdonosa. A felmondásodat azonban csak azután adtad be, hogy Simicskához, majd tőle azonnal az újonnan létrehozott Magyar Fejlődésért Alapítványhoz került a portál. Ezek szerint létezik jó és rossz oligarcha? Ha a Simicska-közeli alapítványt nem tudtad elfogadni, Spéder miért nem volt probléma a számodra?

Dehogynem, hogy ne lett volna probléma. Spéderről alapvetően én úgy vélekedek, hogy az indulásnál, még valamikor 2006 körül befektetőként megjelent, és aztán 2010 után valóban elkezdett oligarchásodni, majd még az én főszerkesztőségem alatt szépen meg is bukott oligarchaként, és ki is csinálták. Nem volt egy könnyű időszak, ugyanakkor abban, hogy ez vele így megtörténhetett, biztosan szerepe volt annak is, hogy ő az újságját nem tudta politikai értelemben befolyásolni.

Valószínűleg több ellenséget szerzett az újságja miatt, de mindenesetre biztosan veszített barátokat. Nehéz időszak volt, mert nem előnyös egy oligarchásodó embernek dolgozni, de az újság függetlenségét mégiscsak sikerült biztosítani. Ez az Indexen mindig is látható volt, de ha úgy tetszik, Spéder bukása is egyfajta bizonyíték rá.

Tehát azt mondod, hogy Spéder alatt még biztosított volt a függetlenség, de ezt az új korszakra már nem láttad, hogy biztosítható lesz?

Nem ezt mondom. Azt mondom, hogy kialakítottak egy olyan helyzetet, amiben nem volt kedvem és erőm tovább közreműködni, ahogy meg is írtam, ez csak annyiban jó helyzet az Index függetlenségének biztosítására, hogy lehetett volna sokkal rosszabb is. Szemléletem szerint főszerkesztőként képviselnem kell a szerkesztőség érdekeit a menedzsmentben, és volt is számos olyan ügy, például hirdetések, költségvetés és egyebek kapcsán, amikor erre szükség is volt. Most viszont ott ül az igazgatóságban egy olyan ügyvéd, aki a legnagyobb magyar oligarcha ügyvédje. A kérdés arról szól, hogyan látjuk most Simicskát. Tényleg ő lesz most a magyar sajtó megmentője? Én nem úgy látom.

Az Indexnél főszerkesztőként találkoztál gazdasági, hirdetői vagy politikai oldalról nyomással, hogy mit lehet megírni vagy nem? Mit tettél ilyenkor?

Olyan nem volt, hogy erről vagy arról nem lehet megírni valamit, ez elfogadhatatlan lett volna akár politikai, akár kereskedelmi oldalról. Sokkal inkább arról szól a hirdetői nyomás, hogy tematizálni próbálnak, hogy miről szóljon a nyilvánosság, miről legyen szó. Nem azt mondják, hogy más helyett, csak közben másra már nem jut idő, kapacitás. Ilyen a különböző tematikus mellékletek kérdése is. A bannerkampányokat a hirdetők gyakran ahhoz kötik, hogy milyen tartalmi megjelenéssel tudnak még az újságban az olvasókhoz szólni. Ez korábban elképzelhetetlen volt: ha meg is vetted a bannert, nem szólhattál bele a tartalomba. Ma viszont az történik, hogy a reklám mellé még két-három cikket, vagy egy komplett mellékletet is szeretnének erről vagy arról. A kereskedelmi osztály kénytelen azt mondani, ha nem vállaljuk be a kampányt, akkor máshová viszik majd a húszmillió forintos költést, és versenyhátrányba kerülünk, az év végén engedni kell a létszámból vagy a bérből. Folyamatosan lavírozni kell, hogy ez vagy az még belefér-e. Legyen még egy kkv-melléklet, vagy csináljunk még három ingatlanos cikket, és mivel hirdetőnk egy filmforgalmazó, adjunk róla hírt, hogy a filmnek elkészült egy újabb plakátja – de közben egy sor, ezeknél jellemzően fontosabb dologra már nem marad idő.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Hogy látod most, mi volt a legnagyobb probléma, ami miatt besült a Politis elindítására irányuló kezdeményezés? A kampánnyal vagy a koncepcióval volt gond?

Nagyon sok összetevő van, de bármennyi összetevő is van, nekem kellett volna másképpen, jobban csinálnom, ezekkel előre vagy közben jobban számolva. Szerintem Magyarországon nagyon sok ok miatt eleve nehezebb egy ilyen kampányt sikerre vinni, és ehhez képest én pláne túl idealisztikusan és sok hibával, mindezt tetézve egyedül, és hihetetlenül korlátozott, háztartási pénzt jelentő erőforrásokkal vágtam bele.

Túlságosan hittem abban, hogy a magyar médiapiac nagy részének politikai elfoglalása után, látva, érezve a hirdetői kiszolgáltatottságot, a közéleti témák háttérbe szorulását nagyon is kézzelfogható igény van.

A számok azt mutatják, a probléma ennek ellenére csak pár ezer embert aktivizált.

Azt továbbra is hiszem, hogy nagyon kellene, nem is egy, hanem több, a Politishez hasonló médium, de vagy az üzenet volt kevés, vagy ahogy én ezt meg tudtam fogalmazni. Ez egy nagyon egyszerű kampány volt egy nagyon egyszerű üzenettel, azzal, hogy baj van, nem működik jól a média és a nyilvánosság, és nekünk, sok-sok embernek kell ezt megcsinálnunk. Én nem egy terméket, hanem egy kezdeményezést, egy ügyet szerettem volna bemutatni. Olyanoknak, akiknek egyénileg a kockázata alacsony, mert ha sok ember betesz 10 ezer forintot, akkor lesz egy jó újságjuk, és legalábbis megadják az esélyt, hogy legyen. Az előfizetők legnagyobb kockázata itt csupán annyi volt, hogy ha létrejött a termék, az esetleg nem igazolja az ígéreteit és a vele szemben támasztott elvárásokat. Nagyon-nagyon sok ember gondolkozik úgy, hogy kellene egy új jó újság, de valamiért mégsem fizettek elő – nyilván sokan lusták is, de akkor nyilván több impulzus, több konkrétum és meggyőzés kellett volna. Volt egy kicsit játékelméleti jellegű probléma, sokan tudták, mi lenne a helyes lépés, de nem bíztak abban, hogy elegen meglépik, így aztán nem léptek ők sem.

Ráadásul pénzt kérnél olyanért, azaz a tartalomért, amivel kapcsolatban az emberek megszokták, hogy azért nem fizetnek.

Ez így van, az emberek megszokták, hogy a tartalomért nem fizetnek, és ez nem is csak az újságírói termékekre érvényes, lásd letöltések és hasonlók. Ez megint nem segítette a kezdeményezést, amely a tartalom megfizetésére irányult. Nagyon sok tényező van tehát. És akkor ott van még az is, hogy amikor elindul egy kezdeményezés, nálunk nagyon erősen él az, hogy miért nem jó valami, miért nem sikerülhet, miért nem fog összejönni, hogyan kéne másképp – szemben azzal a megközelítéssel, hogy valaki legalább megpróbálja, az ügy maga fontos, lehet jó, adjunk neki egy esélyt. Ez szintén nem segít. Nézd meg, a kritikák jelentős része a kampányra vonatkozott, és nem arra, hogy a beszűkült médiatérben és nyilvánosságban ne lenne szükség egy olyan újságra, amiről beszéltem. Persze ez utóbbi is felmerült, de nem az általam közzétett elemzést vitatva, hanem például azzal, hogy egyfajta alapjog lenne minden, a neten közzétett tartalomhoz vagy információhoz való teljes körű hozzáférés. Ezzel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. De emellett sokakban él az is, hogy a sajtó tényleg töltse be az ellenzék szerepét, mondogasson oda, formálja és biztosítsa a kormányváltást akaró hangulatot, és ebben a helyzetben a tömegelérés és az odamondogatás sokaknak alapkövetelmény. Minek még egy újság, ha nem ezt szolgálja, vetették fel, pedig ezzel maguk is oldalazásra, egyfajta politikai szerepvállalásra késztetik a sajtót. De nyilván lehet még sok faktort említeni, amik a kampányra, vagy éppen arra vonatkoznak, hogy lehet-e egyáltalán egyedül belevágni ilyen kezdeményezésbe.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Egyébként nem lehet, hogy sokaknak az sem derült ki, hogy mondjuk mitől tudna többet az új termék mint az Átlátszó vagy a Direkt36, amelyek szintén az olvasók pénzéből, nem pedig hirdetésekből működnek és kifejezetten közéleti oknyomozásra szakosodtak?

Remélem, azért az erőteljesen kiderült, hogy egy több mint 30 fős stábbal szeretnénk az újságot csinálni, tehát nem egy két-három fős, pályázatoknak, állandó forráskeresésnek kitett, havonta egy-két, vagy jobb esetben hetente néhány tartalmat előállító blogszerű oldalt, hanem egy komplex hírszolgáltatást, egy közéleti kérdésekre fókuszáló újságot tervezek.

A kampányt főleg online folytattad. Egy angol nyelvű, külföldi adománygyűjtő felületen, ahol bankkártyával lehetett fizetni. Ezzel sokakat ki is zártál a lehetőségből.

Ez is felmerül, igen. Abban hittem, hogy nem lett volna transzparens és biztonságos, ha egy céges bankszámlaszámot adok meg, hogy ide tessenek utalni, mert akkor csak az én szavamra lehet támaszkodni, hogy kitől és mennyi pénz érkezett, illetve bennem kellett volna megbízni, hogy ha nem gyűlik össze az összeg, akkor visszakerül a pénz az előfizetőkhöz. Az Indiegogo viszont ezeket a kérdéseket kiküszöböli – de közben kétségtelenül sokak számára idegen volt. Ahogy egyébként a közösségi finanszírozás, a crowdfunding, illetve adakozás és az előfizetés kultúrája is. Ez pedig komoly hátrány volt.

Mégiscsak nagy nyilvánosságot kapott a kezdeményezés, szerepeltél vele a HírTV-ben, az ATV-ben, médiakonferencián, illetve rengeteg online sajtótermék beszámolt a gyűjtésről. Még azok is, akik számára konkurenciát jelentett volna az oldal.

Igen, így van, volt nem is tudom hány tévés és rádiós szereplés és nagy elérésű újságban interjú, beszámoló, erre alapoztam is, és ez a legtöbb közösségi finanszírozásra alapozó történetnél hiányzik. Sok médium persze nem foglalkozott vele, de ez a része szerintem nagyjából rendben volt a kampánynak, mert nagyon sok ember találkozott az üzenettel. Sok összetevője van annak, hogy ennek ellenére miért nem fizettek érte – simán benne lehet az is, hogy voltak, akiknek a kampányvideó, a személyem vagy az üzenet vagy annak megfogalmazása nem tetszett, vagy éppen kevésnek érezték az ígéretek mögötti garanciát.

Nem merült fel, hogy mondjuk kitelepüljetek Budapest valamelyik frekventált pontjára, és ott is kalapozzatok pénzt, illetve személyesen, „offline” is kampányolj?

Voltak kisebb számban közösségtalálkozók is. Ezek nagyon jól sikerültek, de az itt elért tömeget össze sem lehet hasonlítani egy-egy médiamegjelenéssel, ugyanakkor aki eljön, nyilván nyitottabb. Ez az utcai kalapozás nagyon sok embert, önkéntes aktivistákat igényel, ez nekem nem volt. Nézd meg, hogy a népszavazási aláírásgyűjtések is milyen nehezen mennek. Nagyon sok mindent fel lehet vetni, ám azért abba is gondoljunk bele, hogy nálunk kevésbé él az a társadalmi beidegződés, hogy ha valamivel elégedetlenek vagyunk, és jön egy azon változtatni akaró kezdeményezés, akkor mögé beállunk. Ehelyett hibákat keresünk és azt kutatjuk, hogy a kezdeményezés miért nem jó, miért kéne másképpen vagy miért nem fog úgysem sikerülni, ahelyett hogy esélyt adnánk neki. Ez a nagy fal az összes kezdeményezés, tehát nem csak a Politis, hanem mindenféle társadalmi cselekvés előtt ott van.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ha csak most indítanád a kezdeményezést, mit csinálnál másképp?

Most még csak példaként lehet kiragadni dolgokat. Nagyon sokat vártam például a meglepetésfaktortól, és hogy ennek akkor van ereje és akkor lehet erős médiavisszhangja, ha ez így hirtelen jön elő. Lehet, hogy ezt másképp kellett volna, és inkább egy előkampánnyal egy nagyobb bázist fölépíteni, még ha a meglepetés része ezzel veszített is volna az erejéből.

Miért nem vettél magad mellé cégtársat, hogy ne tűnjön úgy, hogy ez egy egyszemélyes történet?

Igen, ez is egy nagy tanulság, hogy egyedül szinte lehetetlen egy ilyet megcsinálni. Ugyanakkor itt is erős gát volt, hogy jelenleg dolgoznak az emberek, és nem tudják kockáztatni a meglévő állásukat. De igen, ez is egy gyengesége volt a kampánynak, hogy egyedül vagyok.

Többször is elmondtad, zavar, rengeteg mindenről nem jelenik meg tartalom. Például miről nem?

Az Index főszerkesztőjeként is zavart, hogy mennyire keveset tudtunk adni az erőforrásaink elégtelensége és sokféle feladatunk kötelező teljesítése mellett egyes közéleti témákból. Nem csak mi újságírók, de az olvasók is belekényelmesedtünk ebbe. Ezért most egy olyan üzenetet is át kellett volna vinnem, hogy „hé ember, lehet, hogy te elolvasol akár négy-öt magyar sajtóterméket is, de nem érzed, amit én, hogy egy csomó minden így sem derül ki, vannak témák, amik nincsenek is jelen a magyar médiában?” Nem furcsa, hogy miközben a menekültkérdés több lassan három éve mindent meghatároz, a publikus, közzétett adatok, vagy azok jelentősége a befogadottak számáról csak akkor tűnik fel, amikor egy államtitkár nyilatkozik? Az egészségügyi reform is ezer oldalról körbejárható lenne, ám ezek a kérdések nincsenek jelen a nyilvánosságban. Időről-időről vannak persze felmutatható tartalmak a médiában, de nincs a téma folyamatosan napirenden, és lényegében nincsenek olyan szakújságírók sem, akik napirenden tartanák. Az endometriózis és a várólista januárban azért lehetett téma, mert egy énekesnő kiállt a panaszával, de hány várólista van még, és micsoda különbségek vannak az ország egyes területein a különböző betegségek kezelési lehetőségében és akár a túlélés esélyében? A nyugdíjrendszerről, az oktatásról, illetve az összes társadalmi alrendszer működéséről és annak nehézségeiről is alig esik szó a médiában, illetve nem keressük a válaszokat. Ha megírja a sajtó, hogy munkaerőhiány van több szektorban, küszködik ezzel a szolgáltatószektor és az egészségügy, akkor hol vannak azok az anyagok, amelyek azt boncolgatnák, hogy mit javasol ezzel kapcsolatban az állam vagy a tudományos szféra ezt kutató része? Eközben hihetetlenül sokat foglalkozunk a pártok viszálykodásaival és a pártok maguk által napirendre tűzött témákban való megnyilvánulásaival.

Mostanában kizárólag Soros és a menekültválság uralja a sajtót, a nyilvánosság kényszerből pedig hagyja, hogy ezek a témák teljesen beborítsák az életünket, pedig kereshetne témákat, amiben szembesíthetné a politikát, vagy a szakértői gárdákat.

Rengetegszer szembesültem azzal, hogy különböző szakmák, a pénzügyi, az oktatási, az egészségügyi, a jogi szféra képviselői panaszkodnak, hogy nem elég jól, nem elég érthetően, felületesen vagy rosszul foglalkozik a területükkel a média. És nagyon sokszor igazuk van. Ez egyszerűen azért van, mert nincs elég ember, nincs elég tér arra, hogy ezeket kihozzuk. Nem látom, hogy az ingyenes modellben való működés ezen segítene, és ne inkább egy olyan spirálban lennénk, amiről én úgy látom, hogy lefelé vezet. De probléma az is, hogy rengeteg téma fekete-fehéren vagy éppen úgy jelenik meg a médiában, hogy az adott probléma létét is vitatjuk: a menekültkérdés kezelésében nemcsak a politika hibázott.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ha össze is jött volna a 300 millió forint az oldalra, valójában abban a modellben is ki lettél volna téve annak, hogy mit olvasnak igazán az olvasók és mit kevésbé. A fontos „közszolgálati”, de kevésbé „kattintékony” témákkal még nehezebb rábírni az előfizetőket az előfizetésük meghosszabbítására egy év múlva.

Ez azért Európában nem probléma. Nézd meg a német sajtópiacon, hogy a Spiegel, a FAZ és a Süddeutsche Zeitung vezetik az online-t is, és lehetne még sorolni a példákat más országokból is, ahol feszegetik ezeket a témákat. Persze megkaptam azt is kritikaként, hogy miért olvasnék én egy unalmas újságot. De miért lenne ez unalmas?

Én nem állítom, hogy ez okvetlenül unalmas, de olyannyira felgyorsult világban élünk, ahol az olvasók manapság leginkább a rövid információkra vevők.

Ez a tömegekre vonatkozik szerintem, és én nem is azt mondom, hogy akkor ne fogyasszon mindenki kedve szerint sok minden mást is. Csak azt mondtam, hogy jó, ha van egy olyan médium, mely minden erejét, és így sokkal nagyobb erőt tud tisztán a közéleti kérdésekre fókuszálni.

Ha viszont nem a tömegekre koncentrálsz, nagyon réteglap lesz.

30 ezer ember nem kevés, és nyilván az lett volna a cél, hogy az indulás után ez növekedjen. Az pedig nem baj, ha egy speciálisabb fókuszú sajtótermék nem a tömegelérésre fókuszáló konkurenciával versenyez. Ezek jól elférnek egymás mellett, másképpen, de fontos részei lehetnek az egészséges nyilvánosságnak. Az online média úgy működik manapság mint a kereskedelmi televíziók. A működéséhez szükséges pénzt alapvetően tömegelérésből szerzi, ezért a tömegelérésre alkalmas tartalmak előállítására is fordítja. A kereskedelmi televízióknál nagyobb mértékben, de ahhoz, hogy egy ország egészének a nyilvánossága jól működjön, kisebb mértékben tesz eleget kvázi „közszolgálati” tartalmak szolgáltatásának. Be lehet tenni éjfélre egy kereskedelmi tévében egy fontos, értékes műsort, és megnézik még így is százezren. Az nem kevés. Csak ahhoz képest az, hogy a valóságshow-t viszont másfél millióan nézik. Nyilván ez utóbbiból van a pénz. Sehol a világon nem úgy működik a média egésze, hogy minden egyes terméknek tömegelérésre kellene buknia. Csomó más sem így működik. Lehet, hogy ezerszer többen megnéznek egy musicalt, mint a Katona előadásait, de ettől még a kettőnek van helye egymás mellett. A Politis arról szólt, hogy hiányérzetem van, és úgy akartam működtetni egy újságot, hogy elhagy egy csomó mindent, amit más médiumok már úgyis nyújtanak. Virágozzék száz virág. Azt állítom, amit a magyar média egészében le tud tenni a nyilvánosság elé, az kevés, és ezen egy szűkebb elérésű, de a politikai és kereskedelmi kiszolgáltatottság problémáját lehántani képes újság egyszerűen többet tud hozni, de pont ezért több szempontból nem is lettünk volna konkurenciája a többi terméknek.

Azt mondtad, a Politisnek csak azokban a megyékben lett volna tudósítója, ahol legalább háromezren előfizetnek. Miközben épp a szegényebb megyékben élők tudnak legkevésbé fizetni internetes tartalomért.

Lehet, hogy ezen kellett volna később csiszolni, de az volt az elképzelésem, hogy így lehet elkezdeni felépíteni egy olyan tudósítói hálózatot, ami ma egyáltalán nincs. Az is benne volt az üzenetemben, hogy két megyében akkor is lesz tudósító, ha ott nincs elég előfizető, hiszen én is éreztem a szegényebb megyékkel kapcsolatos problémát.

Ráadásul ha a többi megyéből összejött volna 3-3 ezer előfizető, akkor bőven a tervezett 30 ezer előfizető fölött lettünk volna, és tovább lehetett volna lazítani a dolgon.

Most is úgy gondolom egyébként, hogy 3 ezer ember megyénként bőven akad, aki ki tud fizetni évente egyszer 10 ezer forintot. Persze lehet, hogy bizonyos megyékben nehezebben jön össze, de sokkal inkább az elv számít. Foglalkozik ma az országos média azzal, hogy mi történik a helyi elitekkel? Tudják a borsodiak, hogy mi történik Zalában, vagy fordítva? Nem igazán. Van olyan médium, amely azt tűzi ki célul, hogy erről képet adjon valamilyen formában? Ha nincs, akkor tegyünk egy lépést ebbe az irányba.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Részben a megyei lapok dolga lenne ez. Igaz, most már ezeket is megszerezte Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, de még mindig nagyon erős előfizetői bázisuk van.

Valóban. Nincs nagyon olyan, ahol 10 ezer alatt lenne a példányszámuk. E lapok azonban korábban, már Mészáros Lőrinc előtt sem töltötték be igazán a szerepüket. Sajnálatosan kevés olyan erős sztorit tudunk, ami úgy vált országos üggyé, hogy megyei lap robbantotta ki.

A Politis által kért 10 ezer forintos díj egyébként nem túlságosan sok?

Nem. Nagyjából ez a pénz a fele az előfizetéses sajtótermékek (hetilap, megyei lap, politikai napilap) éves díjának. Mert persze vannak politikai napilapok, csak valahogy mind oligarchák és egykori pártpénztárnokok kezében vannak a Népszavától a Magyar Nemzetig.

Ehhez képest 10 ezer forint egy független lapért kifejezetten jutányos, tényleg napi 30 forintról beszélünk. Ettől függetlenül nem vitatom, 10 ezer forint ma sokaknak nem kevés Magyarországon, csak azt mondom, bőven több mint 30 ezer ember engedheti meg magának gond nélkül az előfizetést.

Ráadásul a Politis esetében a pénzért nem hetilapot, hanem egy napi szolgáltatást nyújtó újságot ígértünk, ami komplex hírszolgáltatást nyújt belföldről és külföldről, bizonyos közéleti fókuszú témákban sokkal többet ad, sokkal inkább napirenden tart bizonyos fontos kérdéseket, vagy máshogy közelíti meg ezeket a kérdéseket, míg bizonyos témákat nem dolgoz fel, amiket másutt úgyis megtalálhatsz.10 ezer forint egyébként azért nem nagy kockázat, mert legfeljebb egy év múlva, ha úgy látod, nem azt nyújtotta a lap, amit vártál, akkor nem újítod meg az előfizetést. Az a félelem is alaptalan butaság volt, hogy az információk majd el lesznek zárva egy fal mögé, ahova csak a 30 ezer előfizető tud majd belépni, hiszen a cikkek eleje mindenkinek elérhető lett volna. A New York Timeshoz nagyon korlátozottan férsz hozzá, ha nem fizetsz, ettől még az általuk közölt fontosabb információk megjelennek a magyar média egyes részeiben. Az információ sosincs elzárva. Versenyezni a feldolgozási móddal, az elsőséggel, a minőséggel lehet.

Jelennek meg egyébként kemény tényfeltáró anyagok, kiderülnek korrupciós ügyek szép számban, a következmények azonban sokszor elmaradnak. Akkor minek egy újabb portál?

Az apátia tényleg nagy probléma, sokszor mondák, na és akkor mi van, ha megjelenik egy újság, ami még néhány napi oknyomozó cikket hozzátesz az összképhez, vagy megírja, hogy milyen a helyzet Borsodban. Bennem is sokszor felmerül, hogy minek csinálni bármit, ha úgyse történik semmi. Elolvassák, lepörög a cikk, de minden marad ugyanúgy. Ez nagyon régóta így van ebben az országban, és most ezt még inkább fokozottan éljük át. De erre semmiképp sem lehet az a válasz, hogy akkor húzzuk le a rolót, hagyjuk abba az újságírást! Lehet, hogy akkor se változik semmi, ha megírjuk, de akkor biztosan nem, ha nem írjuk meg.

Sérelmezted, hogy a Politis kapcsán megemlítettük, hogy nem volt elérhető üzleti terve. Lássuk be, meggyőzőbb lett volna, ha látszik, hogy a 300 millió forintos büdzséből mi mire ment volna és hogy néz ki a költségstruktúra.

Nem sérelmezni akartam, csak rámutattam, hogy ezt olyan kontextusban írtátok – még az üzleti terve sem volt publikus – ami egyértelműen azt sugallta, hogy annak kellett volna lennie. Az ismert nemzetközi média példák esetében, vagy éppen egy sor más típusú crowdfunding kampánynál fel sem merülhetett ilyesmi kvázi követelményként.

Én nem befektetőket, hanem előfizetőket kerestem. Amikor egy étterembe bemész, akkor sem kérdezed meg, hogy mi a költségstruktúra a 10 ezer forintos vacsora mögött, és akkor sem, amikor megrendelsz egy létező nyugati vagy magyar sajtóterméket.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Igen, de a New York Times előfizetésekor tisztában vagyok vele, mire számíthatok, körülbelül hány fotó van a lapban, van-e videós stábjuk, milyenek a cikkek, kikkel dolgoznak együtt.

Az, hogy hány fotós van, szerintem inkább csak a szakmát, például téged érdekel. Tételezzük fel, hogy jön egy nagy befektető, aki azt mondja, itt van x összeg, ehhez majd még összeszedtek hirdetési bevételből ennyit vagy annyit. Akkor a Politisszal szembeni kifogásoknak egy része nem jött volna elő, például az, hogy miért jó a nyilvánosságnak, hogy elindul egy ilyen, összeszed jó újságírókat. Ne felejtsük el: sokan önmagában kérdőjelezték meg, hogy létrejöjjön egy új sajtótermék, mert akkor a mostani struktúrák meginognak. Értem persze, hogy én nem egy kész terméknek kampányoltam. De akkor az olvasó az üzleti terv kapcsán tényleg azt mérlegelte volna, hogy az reális-e? Lehet keresni kifogást, mint ahogy egy barátom például azt mondta, mindennel egyetértett, de ő azért nem fizetett, mert voltak olyan csomagok, amelyek felkínálták, hogy valaki megvegyen 500 előfizetést. Szerinte azzal az a függőség, aminek én a megszüntetésére hozom létre az oldalt, újra előállhatna, mert mi lesz, ha nem újítja meg az adott cég. Pedig a 30 ezerből 500 nem feltétlenül azt az erőt képviseli. És közben ott van az a helyzet, hogy a New York Times többek között úgy tudta növelni digitális előfizetéseit, hogy azt mondta, vegyétek meg a csomagokat egyetemistáknak, osszuk szét. Szóval millió dolgot lehet találni arra, hogy miért nem. Nekem meg jobban fel kellett volna készülnöm a kifogásokra.

A 300 millió nagyjából bérekre ment volna el?

Igen.

Előfordulhatott volna, hogy az első évben összejön a 300 millió, a következő évben már nem. 30 újságíró vesztette volna el az állását.

Ha az olvasó egyszer látatlanba is hajlandó volt odaadni 300 milliót, akkor ha jól végezzük a dolgunkat, a folytatásra is összejönne a pénz. Ha létrejött egy újság 30 ezer előfizetővel, az az intézményi szférának is némiképp megkerülhetetlen, és elindul egy organikus fejlődés a hírmegosztások által. Ha olyan témákat írunk meg, utána bekerülünk a közéletbe, és van ennek egy marketingereje, amit teljesítménnyel tudunk elérni. Visszatérve a befektetőre vagy pályázatra, nekem nincs ezzel önmagában gondom, nem zárkóznék el ilyesmitől sem, csak azt gondoltam, hogy az egy plusz és jó üzenet, hogy az ügyet enélkül is meg tudjuk azonnal csinálni. Nem amerikai pályázatra vagy donorra várunk, hanem van egy egyszerű 10 ezer forintos esélyjegy.

Meg sem fordult a fejedben, hogy az amerikai nagykövetség médiapályázatán pályázz forrásra?

Menet közben ez már csak azért sem jöhetett szóba, mivel két héttel azelőtt jött a pályázati bejelentés, hogy én már csúszva elindítottam a kampányomat. Aminek egyébként a csúszás sem tett túl jót, mert ez a karácsonyi időszak nem a legpraktikusabb.

Mit tudsz azokról, akik előfizetőként regisztráltak a Politisra, az e-mail címükön kívül?

Többségük budapesti, de több demográfiai adatot egyelőre azért nem tudok, mert még zajlik jelenleg egy felmérés, a kérdőív kiértékelése csak később lesz.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Eltolták Szent István ünnepét

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.