Média

Uj Péter: Dudás Gergely elárult, hozzáértése pedig megkérdőjelezhető

Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője.
Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője.
Az Index volt főszerkesztője, a 444.hu jelenlegi főszerkesztője egy csepeli rendezvényen keményen bírálta az Index későbbi volt főszerkesztőjét, a Politis alapítóját. Dudás Gergely szerint viszont Uj Péter igaztalan dolgokat mondott. Néhány tévedés is becsúszott Uj Péter szavaiba.

Nagyot megy ma az a videó az interneten, melyben valaki azt kérdezi az isoART Alapítvány által szervezett KultúrFaló, művelődéssel és művészetekkel kapcsolatos est keretében Uj Pétertől, aki 2000 és 2011 között az Index főszerkesztője volt, jelenleg pedig a 444.hu főszerkesztője, hogy szerinte volt-e realitása a Politis kezdeményezésnek. Uj Péter a válaszát azzal kezdte, nem véletlenül nem szólalt meg eddig a témáról. A csepeli rendezvényen azonban ezt végül mégis megtette, a videofelvétel alapján meglehetősen kemény szavakkal illette a Politist, valamint a kezdeményezés ötletgazdáját, Dudás Gergelyt, aki 2013-tól és 2017 májusáig az Index főszerkesztője is volt.

Uj azzal kezdte, hogy Dudás annak idején elárulta őt, amikor az Index után a 444 elindítására készültek.

Volt egy csapat, amellyel az volt a megállapodás, hogy én kiugrom mint főszerkesztő, megpróbálok valamit előkészíteni, és aztán jönnek a többiek.  Távozásom után a pánikban az Index tulajdonosa négy embernek is felajánlotta a főszerkesztőséget, de ők visszautasították. Dudás volt az ötödik, akit a tulajdonos megkérdezett, és ő elfogadta. Ezek után ő mint megjelenik mint a független sajtó, hát tényleg a bicska kinyílik a zsebemben.

Uj Péter hozzátette, Dudást ő jól ismeri, ezért tisztában van a képességeivel.

Épp ezért a kísérletet nem gondolhatták komolyan, én nagyon tartok tőle, hogy ennek más a célja és nem tisztességes, legalábbis az eddigi karrierjét nézve. De az biztos, hogy ha komolyan gondolták, akkor viszont nagy butaság. Szakmailag is teljes hülyeségeket beszéltek, sorra lehetne boncolgatni. De az borított ki leginkább, amiket Dudás beszélt ebben a kampányban, felháborító baromságok voltak ezek szakmailag is

– folytatta Uj, aki szerint nagyon könnyű lett volna azt fölmérni, hogy egyrészt képtelenség ennyi pénzt (300 millió forintot) összeszedni, ha pedig összeszed ennyi pénzt, akkor képtelenség ebből a pénzből akkora szerkesztőséget üzemeltetni, amekkorát ígért. Így Dudás bírálója szerint nem jutott volna pénz másra, például fejlesztésre.

Uj Péter azt is mondta, Dudás összes szóbeli vállalása, a szakújságírók foglalkoztatása és a vidéki tudósítói hálózat is teljesen kivitelezhetetlen volt. Uj Péter ezek után azt mondta, nem lát tisztán, mi volt a Politissel a motiváció, de az biztos, hogy már így is rengeteg kárt okozott, mivel az elmúlt évben egyre több szerkesztőség szorult rá, hogy a tartalomelőállítás magas költségét olvasói bevételekből is megpróbálja finanszírozni becsületkasszás módszerrel, mivel a hirdetési bevételek ma már ezt nem termelik ki.

És akkor jön valaki, aki ígér valamit, ami teljes baromság, de viszonylag sok pénzt adnak neki. Én azt gondoltam, a 10 százalék se fog összejönni, mivel annyira átlátszó dolog volt ez. Kárt okozott ezzel, mivel most sokan törekednek erre a piacra, és most kvázi átvágták őket, és ők nem biztos, hogy adni fognak máskor, másra is. Arról nem beszélve, hogy a kampány a hirdetési piacot hibáztatta, holott ez a sajtó finanszírozásának legjobb módja, mert a sajtó fénykora abban az időben volt, amikor a hirdetési piac lehetővé tette számára, hogy fejlődjön és óriási pénzek áramlottak bele. Az a baj, hogy ezeket a pénzeket elvitte a Facebook és a Google. Nem az a baj, hogy natív hirdetések vannak. Dudás mégis azzal kampányolt, hogy a natív hirdetések átverik az olvasót. Dudás vagy nem tudja, mi az a natív hirdetés, de akkor mit keresett az Index főszerkesztői székében, vagy pedig hazudik

– mondta Uj Péter, aki azt mondta, ő már attól is kiborult, amikor Dudás a kampányában „azzal kampányolt”, hogy ő már bizonyított az Index főszerkesztőjeként.

Hát ne vicceljünk már, ott volt egy 15 év alatt felépített szerkesztőség, beült, fel kellett vennie 10 embert, óriási teljesítmény!

– hangzott a legújabb bírálat. Uj Péter megemlítette, az eset arra emlékeztette, amikor egy alapítótársa (Gerényi Gáborról lehet szó) megírta egy blogban, hogy csinálta 10 éven keresztül az Indexet.

Róla Uj Péter azt mondta, ugyan ott volt az alapításkor, de aztán évekig szinte a nyomát se látták a cégben, majd azért megírta egy blogba Uj távozása után, hogy mi történt.

Azon gondolkodom, hogy ha még egy ember jelentkezik, hogy ő csinálta meg az Indexet, komolyan seggbe rúgom, tényleg nem tudok mit csinálni. Az ember esze megáll. Nekem nem volt pofám, hogy azzal álljak ki, hogy én vagyok, én csináltam az Indexet, adjatok pénzt. És akkor ez a csávó kiáll és ezt csinálja. Ennek a csávónak viszont sok dologról fogalma sincs, azt se tudja, hol találja meg az Entert, alapvető fogalmakkal sincs tisztában.

Dudás: Tisztelem Uj Pétert, de ez igaztalan

Megkerestük az ügyben Dudás Gergelyt, aki Uj Péter csepeli megnyilvánulása kapcsán így nyilatkozott portálunknak:

Én továbbra is nagyon tisztelem Uj Pétert, és nagyon hálás vagyok azért, hogy az általa felépített Indexnél dolgozhattam vele 2004-től több mint hét éven át. 2008-ban ő nevezett ki gazdasági rovatvezetőnek, 2011-ben pedig már távozása után főszerkesztő-helyettesi kinevezésemhez azzal gratulált, hogy senkiben – aki jól ismeri az Index szerkesztőséget – föl sem merülhet az, hogy lehetséges más. Ezzel együtt az itt általa megfogalmazott állítások hamisak, igaztalanok, szakmailag és számszakilag tévesek, önellentmondásosak, személyeskedők, ezért ezekkel így ebben a formában nem érdemes, de nem is lehet komolyan foglalkozni. Néhány kérdésben van köztünk szakmai nézetkülönbség, amikről akár lehet, sőt hasznos lenne értelmes és érdemi vitákat folytatni, de hiba lenne ezekből személyes ügyet kreálni.

Dudás hozzátette: a Politis kampányában is többször elmondta már, nem az a baj, ha vannak hirdetési bevételből élő, a tartalmukat ingyenesen kínáló, különböző szerepfelfogás és tartalmi hangsúlyok mentén dolgozó újságok, ahogy az sem baj, sőt jó, hogy vannak kereskedelmi televíziók. De az már veszélyes, ha a közéleti információkat, a nyilvánosság működését kizárólag tömegelérésre koncentráló médiumokra alapozzák. A média- és a hirdetési piacon az elmúlt években lezajlott változások miatt a tartalmat ingyen kínáló médiumok – az üzleti modelljükből fakadó korlátok miatt – egyre kevésbé képesek és lesznek képesek a közéleti tartalmak megfelelő súlyát és minőségét biztosítani a nyilvánosságban. A Politis erről a problémáról és egy erre adható válaszról szólt. Erről értelmes szakmai vitát bárkivel, bármikor szívesen folytatok.

Uj Péter joggal lehet büszke arra, és remélem örül neki, hogy a magyar médiapiacon ma nem egy, hanem két általa alapított újság is sikeresen működik és fontos szerepet játszik – az Index már több mint 6 éve nélküle, de máig nagyon sok olyan nagyszerű  kollégával, akiknek elévülhetetlen érdemei vannak az újság sikereiben, és akikre én távozásom után is nagy szeretettel és elismeréssel gondolok

– tette hozzá Dudás Gergely.

Uj Péter néhol biztosan tévedett

A rendezvényen egyébként Uj Péter többször is tévedett, hiszen egy átlagos újságíróbérnek nem egymillió forint a szuperbruttója. Nem stimmel az sem, hogy 30 ember egy fél szerkesztőségnek felel meg, hiszen például a 444.hu 18-20 fővel működik már évek óta. Az sem stimmel, hogy kétmillió forint lenne egy 800 ezres fejlesztői pénz szuperbruttója.

Dudás Gergellyel a csepeli rendezvénytől függetlenül épp a napokban készítettünk interjút. Az interjú most jelent meg a 24.hu-n.

Dudás Gergely: Nem Simicska lesz a sajtó megmentője
Az Index volt főszerkesztője a Politis-kampány besüléséről, Simicska Lajosról és Spéder Zoltánról is nyilatkozott a 24.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik