Média

Újraindult a Zoom, Tarjányi Péter hírportálja

zoom
zoom

A magát “független, szabadelvű Európa-pártinak” bemutató portál az előzetes ígéretnek megfelelően pontban 10 órakor kezdte meg a működését: egyelőre kísérleti üzemben, de elérhetővé váltak az első tartalmaik. A kísérleti üzemből – vagy ahogy ők nevezik: “próbaszámból” – fakadóan az oldalon jelenleg rovatok még nincsenek, a cikkek blogszerűen jelennek meg a főoldalon egymás után.

A site-nak, melynek csakúgy mint a 2009-ben bezárt, rövid életűnek bizonyult eredeti Zoomnak, Tarjányi Péter biztonságpolitikai tanácsadó a tulajdonosa, valamint rajta kívül még Dosek Rita tulajdonosa a tavaly létrehozott, 3 millió forint alaptőkéjű STRAT-POL Kft.-nek, mely kiadóként szerepel a honlap impresszumában. (Dosek, aki korábban Tarjányi könyveinek is társszerzője volt, többségi tulajdonosa a Zoomot működtető kft.-nek.)

Tarjányi az idén áprilisban lapunknak adott részletes interjú során azt mondta, hogy az új médiavállalat gondolata még tavaly kezdte el foglalkoztatni azután, hogy számos médium került a kormány közelébe – így az Origo, a TV2, majd később a Figyelő –, a Népszabadság pedig megszűnt. Ekkoriban ráadásul elmondása szerint megkereste néhány újságíró is, hogy indítson egy médiavállalkozást. Az oldal finanszírozási hátteréről azt mondta, hogy miközben őt mindenki biztonságpolitikai szakértőként ismeri, valójában nem ebből él:

Nincs például őrző-védő cégem. Ingatlannal, informatikával foglalkozó cégekben voltam jelen, illetve emellett foglalkozom könyvírással. Ilyen szempontból megvan a pénzügyi hátterem, hogy egy ilyen történetbe belevágjak.

Két évre megoldott a finanszírozás

Tarjányi portálunknak azt is állította, nem elsődleges célja, hogy a portfólió egy-két éven belül nyereséges legyen, azaz nem számít rá, hogy „egyszercsak kitör a gazdasági fellendülés és halálra keresik magukat”. Bár a Zoom most közel 30 fővel indult, Tarjányi állítása szerint a működés két évig biztosan megoldott akkor is, ha nem lesz bevételük. Szerinte az, „aki ennél többet föl tud vállalni, milliárdos, ami viszont nem vagyok, ráadásul a jelenlegi médiapiacon két évnél tovább nem lehet előre látni”. Hozzátette, lényeges számára, hogy ne ismétlődhessen meg még egyszer, ami például a Népszabadsággal történt.

tarjányi péter fotó: fülöp dániel mátyás
Médiavállalatot alapít Tarjányi Péter - a Népszabadság utolsó főszerkesztője segíti ebben
Hírportál biztosan lesz, rádió és elemzőcég lehet. Murányi András pedig hírigazgató.

Az induló portálhoz egyébként már tavasszal az elsők között csatlakozott Murányi András, a tavaly októberben bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztője, aki hírigazgató lett a cégnél. A főszerkesztő Zappe Gábor lett, míg a lapigazgató Szegő Péter. Róluk és arról, hogy honnan érkeztek munkatársak, itt írtunk korábban részletesen. A legtöbb embert egyébként a CEMP-től, az Index volt tulajdonosától igazolták, de sokan érkeztek az Origótól is.

zoom tarjányi péter
Négy volt origós is Tarjányihoz megy
Az újrainduló zoom.hu ezenkívül nagy számban igazolt az Indexet korábban működtető CEMP csoporttól munkatársakat. Megszereztünk egy 21 fős névsort, kikkel dolgozik majd a portál.

Tarjányi korábban arról is beszélt a 24.hu-nak, hogy úgy tervezi, az online portál mellett rádióból és politikai elemzőcégből is áll majd a portfólió. Ez egyelőre nem valósult meg.

Az eredeti zoom.hu-t 2008-ban indította el Tarjányi Péter, de ő a hvg.hu 2009 augusztusi cikke szerint egy évvel később eladta az oldalt működtető céget egy olyan Seychelles-szigetekre bejegyzett vállalkozásnak, mely milliós beszállítói tartozásokat halmozott fel. Az oldal nem sokkal az eladás után fejezte be működését.

femcafe
Tulajdonost váltott a Femcafe
A vevő, Bessenyei István korábban Dirk Gerkens tanácsadója és Hajdú-Sarka Kata üzlettársa volt, jelenleg a Valton Security egyik tulajdonosa. A Femcafe volt tulajdonosa új kihívások után néz.
Magyar Nemzet (Kiemelt fotó: Berecz Valter/24.hu)
Távozik a Magyar Nemzettől az ország egyik vezető politikai újságírója
Tizennégy év után a politikai újságírást is abbahagyhatja M. László Ferenc – tudta meg a 24.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik