A 24.hu-n rendszeresen beszámolunk arról, hogyan alakul a rádiós piac országosan, illetve a fővárosban, tehát az országosan, illetve Budapesten fogható rádiókat mennyien hallgatják. Ezt azért tudjuk (tudtuk) megtenni, mert a médiaszakma által megbízott, a méréseket 2013-tól folyamatosan végző TNS Hoffmann és a Mediameter cégekből álló konzorcium időnként ellát bennünket erre vonatkozóan friss adatokkal. Egészen mostanáig így aztán mindig tudni lehetett, hogy ki a piacvezető: hosszú ideje a Class FM, amely – ahogyan arról a legutóbbi adatközléskor beszámoltunk – mostanra teljesen el is húzott az állami finanszírozású Kossuth és Petőfi Rádiótól, hallgatottsága alapján legyőzhetetlennek bizonyul, amit csak a rádió frekvenciaengedélye körüli bizonytalanság árnyékolt be a Classnál. (A Class FM Simicska Lajos és Nyerges Zsolt üzletemberek érdekeltségei közé tartozott, néhány héttel ezelőtt azonban megvette a rádiót működtető Advenio Zrt.-t a Sláger Rádió Zrt.) A korábbi mérésből lehetett tudni azt is, hogy közmédiát már nemcsak a Class FM, de a Tematic Media Group által felvásárolt Juventus Rádió (új nevén Sláger FM) is megelőzte.
Ezúttal azonban a közmédia összes rádiócsatornája kimaradt a mérőkonzorcium által közölt adatsorból, így nem derül ki, mekkora igény mutatkozott a Kossuth, a Petőfi, a Bartók vagy éppen a Dankó Rádió kínálatára. Ennek okáról először a mérőcégnél érdeklődtünk, ahol Perjés Tamástól, a TNS Hoffmann Media & TGI területért felelős szakemberétől azt a választ kaptuk, hogy
Ezután az MTVA sajtóosztályához fordultunk, ahol Kobza Miklós sajtófőnök azt a tájékoztatást adta, hogy ezúttal azért nem találjuk az állami rádiók hallgatottsági adatait, mert lejárt a szerződésük a céggel. Kobza Miklós hozzátette:
Ráadásul ahogyan az a piacon köztudott, a RAME-nél sem eldöntött, kivel méretnek a jövőben, és mi lesz a piac egységes álláspontja, ezért ahogy az MTVA-nak lejárt a szerződése, erre a bizonytalan időszakra nem hosszabbítottuk meg azt.
(A sajtófőnök által említett RAME a Magyarországi Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesületének rövidítése.)
A lakosság többsége továbbra is rádiózik
Úgyhogy azt, hogy mennyien hallgatták a közmédia csatornáit idén tavasszal, legfeljebb az előző mérési adatokból tudjuk csak megbecsülni jelenleg. Amit viszont tudni lehet, hogy továbbra is sokan hallgatnak valamilyen rádiót:
A Class FM-et a 15 éves és idősebb korosztály körében 2016. február-április között naponta átlagosan közel 2,8 millióan hallgatták. A Music FM közönsége csaknem egymilliós, a Sláger FM hallgatósága a félmilliót közelíti, a Klubrádió közönsége jelenleg 210 ezer főből áll. Százezer feletti táborral még az Inforádió (136 ezer) és a Lánchíd Rádió (101 ezer) rendelkezik. Egy átlagos napon a Jazzy-t 89, a Klasszik Rádiót 66 ezren hallgatták.
A fővárosban a Class FM-et 435 ezren, a Sláger FM-et 278 ezren, a Music FM-et 263 ezren hallgatták naponta. A Klubrádió napi hallgatótábora 145 ezres, az InfoRádióé 105, a Jazzy-é 69 ezres, a Klasszik Rádióé és a Lánchídé 60 ezer alatti.
Budapesten a rádióhallgatók száma több mint 1 millió fő volt.
(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió vendégeként. Fotó: MTI)