Média

Nem bírja legyűrni Simicska rádióját a Kossuth Rádió

Simicska rádiója nagyon megelőzte a Kossuth Rádiót a TNS Hoffmann–Mediameter konzorcium legújabb rádióhallgatottsági adatai alapján.  A fővárosban ráadásul a Sláger FM is megelőzi a közmédiát.

A rádióhallgatottsági méréseket végző konzorcium tavaly december és idén február közötti mérése alapján év elején egy átlagos napon összesen 6 millió ember hallgatott rádiót. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Class FM-et a 15 éves és idősebb korosztály körében naponta átlagosan közel 2,9 millióan hallgatták, míg a második leghallgatottabb rádió ennél csak 1,4 millióval kevesebb, 1,5 milliós hallgatóközönséget tudhatott magáénak. A harmadik helyezett az országos mérésben a Petőfi Rádió lett, amelynek tábora 902 ezres volt.

A szintén Simicska érdekeltségű Music FM-et 732 ezer fő hallgatta. Háromszázezer feletti országos napi hallgatottsági értéket ért el a Dankó Rádió (382 ezer fő).

A Bartók Rádiót napi 172 ezren hallgatták, az InfoRádiót 164 ezren, Simicska harmadik rádióját, a Lánchíd Rádiót 116 ezren, míg a Magyar Katolikus Rádiót 85 ezren választották ebben az időszakban. A Jazzy Rádiónak 81 ezer, a Klasszik Rádiónak 46 ezer és a Trend FM-Gazdasági Rádiónak 44 ezer hallgatója volt országosan naponta.

Budapesten a Kossuth Rádió csak a harmadik

A fővárosban a Class FM-et 520 ezren, a Juventus-Sláger FM-et 278 ezren, a Kossuth Rádiót 228 ezren, a Music FM-et 207 ezren hallgatták naponta. Fej-fej mellett áll az InfoRádió és a Petőfi Rádió. Budapesten a rádióhallgatók száma több mint 1 millió fő.

A februári rádiós kutatásban arról is kérdezték a válaszadókat, mikor és milyen forrásból értesülnek a legfrissebb hírekről naponta. A magyarok fele (54 százalék) reggel, felkelés után, még otthon; 12 százalék reggel, munkába, iskolába menet; szintén 12 százalék még valamikor a délelőtt folyamán; 11 százalék pedig este szerez tudomást a napi hírekről. A hírforrás tekintetében legtöbben a rádióból (48 százalék) értesülnek először a friss hírekről. 28 százalék a televízióból, 16 százalék az internetről és 7 százalék az újságokból informálódik nap mint nap.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik