Az elmúlt hetekben a kormány a hosszú ideje nem változó budapesti lomtalanítási rendszer reformját tűzte ki célul, aminek eredményeként januárban az állam eldöntötte: egy kétéves átmeneti időszakot követően az egyes kerületek megszabhatják, hogy továbbra is ki lehet-e tenni az utcára a feleslegesnek gondolt tárgyakat, vagy mindent egy gyűjtőponton kell leadni.
A régi rendszer idén és jövőre tehát még velünk marad, így az elmúlt hétvégén a budapesti lakásállomány történeti vagy építészettörténeti szempontból legértékesebb ingatlanjait rejtő I. és az V. kerületben a szokásos metódus szerint zajlott a lomtalanítás: a kisebb-nagyobb bútorok, műszaki eszközök (ezek kihelyezése egyébként tilos), illetve a szimpla szemét elöntötte a járdák és parkolóhelyek egy részét, az élelmes kereskedők, a lakásukat minél olcsóbban berendezni vágyók, valamint a kincsvadászok pedig átvizsgálták a sokszor igen nagy méretű halmokat.
Az utcán sétálva lehetetlen volt nem észrevenni a kihelyezett ajtókat, illetve ablakokat, amelyek sokszor száz vagy akár százötven éven át voltak egy-egy ház részei. A tulajdonosok nyilvánvalóan azért váltak meg ezektől a nyílászáróktól, mert – sokszor egy jó szakembernek hitt, de valójában csak az egyszerűbb megoldást kereső mester sugallatára – úgy gondolták, a felújításuk túl drága lenne, a modern utódok pedig nemcsak olcsóbban, hanem jobb hatásfokkal is el tudják végezni a feladatukat.
Ez az esetek egy részében természetesen igaz, a külső és belső homlokzatokra helyezett ajtók és ablakok azonban az épületek szerves részét képezik, egy helyi vagy országos műemléki védettség esetén pedig szintén védettek, ami két problémát is felvet: a cserével a gazda egyrészt a törvény ellen vét, másrészt pedig a ház értékeinek sorát is csökkenti. Az ajtók és ablakok megőrzése persze a védelmet nem élvező struktúráknál is fontos, hiszen az egységes kép nyilvánvalóan jobb benyomást tesz a látogatókra, illetve a hazatérőkre, ugyanez pedig a lakáson belül is igaz.
Épp ezért volt kimondottan erős látvány az, ami az Ybl-díjas építészek mellett műemlékvédelmi szakemberek, művészettörténészek, illetve aggódó városbarátok alkotta Eltűnő Budapest Facebook-csoport vonatkozó gyűjtéseiben került az ember szeme elé – ezekből készítettünk most egy rövid képválogatást, ami a két belvárosi kerület védett, illetve nem védett házai elé kirakott tárgyakról mesél:
Az I. kerületi Attila úton mindezek mellett egy nagyobb meglepetés is várta az embereket: a skóciai Edinburghben három testvér által 1828-ban életre hívott Wood & Company nevű zongoragyár és zeneműkiadó egyik hangszere:
