Kultúra

Kikelt a kegyes halált tiltó „pszichopata” brit törvények ellen a Blur dobosa, akinek rákos felesége Svájcban halt meg eutanáziával

Timothy Norris / Getty Images for Coachella
Timothy Norris / Getty Images for Coachella

A kilencvenes évek sikeres brit zenekara, a Blur dobosa, Dave Rowntree „pszichopatának” nevezte a kegyes halálra vonatkozó brit törvényt, amikor először beszélt arról, hogy halálos beteg felesége a svájci Dignitas klinikán halt meg eutanáziával. Rowntree azt mondta, hogy a haldokló, súlyos szenvedéssel küzdő emberek előtt álló választás „brutális”, és a halálba segítés kriminalizálása dühöt vált ki belőle, miközben a törvény megváltoztatására szólított fel, hogy azok az emberek, akiknek már csak hónapjaik vannak hátra, segítséget kaphassanak saját életük befejezéséhez.

A 60 éves Rowntree az 1990-es években vette feleségül Paola Marrát, aki idén márciusban egyedül Zürichbe repült, miután végstádiumú bélrákot diagnosztizáltak nála. Marra több fáradságos kezelés és műtét után arra a következtetésre jutott, hogy nem akar szembenézni a bizonytalan és valószínűleg fájdalmas halállal, amit tovább rontott, hogy allergiás volt a fájdalomcsillapítókra.

Rowntree azt mondta, hogy a „pszichopata” szót szándékosan használta, mivel a jelenlegi törvény „egyáltalán nem mutat empátiát a szenvedő iránt”. A zenész csatlakozik a törvénymódosításra irányuló felhívásokhoz, amelyek a jövő hónapban megjelenő, a kegyes halált szabályozó törvényjavaslat közzétételét megelőzően hangzottak el. A közvélemény nagyobb része  támogatja, hogy az Egyesült Királyság csatlakozzon Ausztráliához, Új-Zélandhoz és több amerikai államhoz, és engedélyezze a gyakorlatot halálos beteg felnőttek számára. Egyes képviselők azonban aggódnak amiatt, hogy az összetett kérdést elsietik, és ehelyett egy palliatív ellátással foglalkozó bizottságot szeretnének.

Ez az állam lényege. Az állam hadat üzenhet… És ha az állam nem hoz ilyen nehéz döntéseket, akkor mi a fasz értelme van az államnak? Ez pszichopata hozzáállás, mert ennek az egésznek az a lényege [kellene, hogy legyen], hogy megpróbáljuk megkönnyíteni az igazi áldozat – a halálos beteg ember – dolgát

idézi a Guardian Rowntree-t, aki elmondta, hogy kezdetben megpróbálta meggyőzni Marrát, hogy ne menjen Svájcba, abban a reményben, hogy a halálát otthon, Londonban könnyebbé lehet tenni. Felajánlotta, hogy elkíséri őt Zürichbe, annak ellenére, hogy a hatályos törvények értelmében öngyilkossági segítségnyújtásért büntetőeljárás indulhat ellene. A nő visszautasította, de amint Svájcba ért, felhívta és megkérte, hogy mégis jöjjön. Elkezdett repülőjegyeket keresni, de a nő meggondolta magát, visszahívta, és másnap reggel egyedül halt meg. Rowntree-t arra kérte, hogy támogassa a törvénymódosítást.

A Care Not Killing, a halálba segítéssel szemben fellépő kampánycsoport a törvényjavaslatot „államilag engedélyezett gyilkosságnak” nevezte. Rowntree azonban, aki ügyvédként öt évig praktizált, azt mondta, hogy a javasolt törvényjavaslat csak azt tenné lehetővé, hogy az emberek segítséget kapjanak ahhoz, hogy véget vessenek saját életüknek.

„Természetesen nem támogatnék olyan törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné, hogy bárki megölhessen bárki mást” – mondta. Szerinte a jelenlegi törvény „páriává” teszi azokat a halálos betegeket, akik saját haláluk felett akarnak rendelkezni.

Magyarországon a jogszabályok tiltják a kegyes halált, noha a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogász a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az ügyben, de elutasították a beadványát. Karsai Dániel 2024. október 8-án halt meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik