Dr. Jelenits István piarista atya, nyugalmazott gimnáziumi, főiskolai és egyetemi tanár életének 92., szerzetességének 70., papságának 65. évében 2024. szeptember 26-án rendtársai körében szentségekkel megerősítve csendesen elhunyt. Temetéséről a későbbiekben adunk tájékoztatást
– írja a Facebookon a Piarista Rend Magyar Tartománya, amely a Magyar Kuríron közzétett közleményben foglalta össze röviden Jelenits életútját.
„Rendtársunk 1932. december 16-án született Berettyóújfalun. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1951-ben. 1955-ben végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakát. 1955-ben lépett be a piarista rendbe, négy év múlva pappá szentelték, és teológiai doktorrá avatták. 1960-tól hittant, valamint magyar nyelvet és irodalmat tanított a kecskeméti, később a budapesti Piarista Gimnáziumban, egészen 2003-ig. 1965-től bibliai tárgyakat is oktatott a fővárosban a Kalazantinumban, a rend hittudományi főiskoláján, 2000-től pedig annak utódintézményében, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. 1985–1995 között a piarista rend magyarországi tartományfőnöke volt. 1992-től éveken át tanított a gödi, illetve 1993-tól a váci piarista iskolában, később a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán is. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának esztétikatanára, tanszékvezetője volt, 2015 óta professor emeritus.
1993–1997 között az Országos Köznevelési Tanács, 1998-től 2003-ig a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. igazgatóságának tagja, 1995 óta pedig a Pilinszky János Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke volt.
Munkáját és szolgálatát számos kitüntetéssel ismerték el.”
Mikor a 90. születésnapjára készült interjúban azt kérdezték tőle, szerinte mi az, amit igazán fontos szem előtt tartanunk az életben, így felelt:
Lényeges, hogy soha nem szabad kétségbe esni. Fontos tanulni is, egész életünkön keresztül, minden helyzetben. Amikor a lét megrendüléseit átéljük, tudnunk kell, hogy ezek hatására növünk föl és tájékozódunk. Ez kell ahhoz, hogy az életben ne csak sérüléseket kapjunk, hanem segítő lökéseket is, amelyekből aztán erőt meríthetünk, hogy tovább tudjunk menni. Alázattal és figyelemmel kell élni. Akkor, ha nem is találunk rá az élet könnyebbik felére, rá fogunk jönni, hogy az adott körülmények között és a döntéseinken keresztül mindig megnyílik előttünk egy út, amin továbbindulhatunk.
Hozzátette azt is, hogy új feladat számára, hogy ennyire megöregszik az ember.
A szüleink még tudtak időben meghalni. Régen nagyon ritka volt, hogy valaki ilyen magas kort éljen meg. Ezzel együtt érdekes dolog megöregedni, vállalni a megalázónak látszó dolgokat is, és figyelni ennek az élethelyzetnek az ajándékaira.De még ennyi idősen is tudok tenni valamit. Ha nem is izgágáskodni, de figyelni. Együtt élni a dadogásommal és a sántaságommal, s ezzel együtt ünnepelni. Elcsöndesedni.
Nagyon közel állt hozzá a költészet, számos fontos íróval, költővel állt személyes kapcsolatban. Az alábbi videóban Weöres Sándor Hála-áldozat című versét mondja el ő maga:
