Budapest belső kerületeiben az elmúlt években sorra tűntek el a földszintes és egyemeletes házak, ez a folyamat pedig nyilvánvaló módon a következő években sem áll meg, hiszen a számos esetben védettséget érdemlő, vagy egy egészségesebb befektetői hozzáállás esetén legalább részleteiben megmenthető XIX. és XX. századi épületek kis méretük miatt nehezen hoznának milliárdos bevételeket a gazdáiknak.
A helyzetet a Baross utca 40. példájához hasonlóan sokszor az udvari, különleges értéket nem képviselő (és sokszor később épült) szárnyak elbontása, majd a helyükre egy többszintes kortárs épület emelése, vagy az eredeti tömeget ügyesen kiegészítő szintráépítések a legtöbb esetben megoldanák, máskor azonban – főleg védelem híján – csak a teljes bontás marad.
Külön kategóriát képviselnek a témában a második világháború pusztításai miatt egy- vagy kétszintesre visszabontott bérházcsonkok, amik a negyvenes-ötvenes évek fordulójának gyors helyreállítási tempója, illetve a szocializmus évtizedeiben történt átalakítások miatt már rég elveszítették az esetlegesen megmaradt értékeiket. Ennek a csoportnak a legismertebb darabjai az Astoria sarkánál állt egykori Nemzeti Színház, valamint a hozzá kapcsolódó sarokbérház a metróépítés miatt eltűnt részei, illetve a Károly körút 2005-ben lebontott, majd azonnal parkkal helyettesített bazársorának elemei voltak, a belvárosban ezzel azonban nem vesztek ki végleg a csonkként túlélt háborús romok, az utóbbi helyszíntől néhány méterre ugyanis ott áll
A századfordulón, illetve ma is egy kávéháznak otthont adó, háromszög alakú telken álló Gerlóczy utca 1. (Schannen Ernő, 1889–1890) által a Duna irányából érkezve szinte láthatatlanná vált csonk helyén 1868–1869-ben született elsőként egy méretes ház: a telket néhány hónappal korábban megvásárló Nagy Gusztávné Kunsch Emília a kor fontos építészét, a Karátsonyi-palotát is jegyző Pán Józsefet (1810–1890, nem összetévesztendő később élt névrokonával) kérte fel egy romantikus bérház megrajzolására, aki rövidesen elő is állt egy kétemeletes tervvel:
A cél aztán hamar megváltozott, hiszen a Közmunkák Tanácsának 1868 folyamán egy háromemeletes épület rajzait is benyújtotta, végül azonban egy harmadik, újra csak kétemeletes struktúra kapott engedélyt.
Az akkor még nem Gerlóczy, hanem Rostély utca nevet viselő útvonalon néhány hónap alatt elkészült a ház, ami az átadása után azonnal a könyvkereskedelemmel, illetve könyvkiadással foglalkozó Lampel családhoz került. Az egymást követő generációk közel ötven éven figyelték innen a várost, ami egyre nagyobb tempóban alakult át körülöttük.
Az egy idő után a földszintre költöztetett Lampel-féle nyomda 1874-ben, a családfő halála után Wodianer Fülöp tulajdonába került, aki az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legfontosabb sajtómágnásaként egy sor lap szerkesztőségét, illetve kiadóhivatalát helyezte a bérlőit folyton változtató ház aljába, a nyomda kapuit pedig számtalan megfizethető árú szépirodalmi kötet, tankönyv, illetve egyéb könyvek mellett folyóiratok egész sora – köztük a Sporthírlap, a Budapest, valamint a Kis Ujság – hagyta el.
A Lampelék mellett egy ideig a cég következő vezetőjének, Wodianer Hugónak is otthont adó ház végül 1918-ban a malomtulajdonos Guttmann Mór, majd 1919-ben előbb Tillemann Jona Hersch és Reinharz Chauve Feige – ők Gábor Zsazsa anyai nagyszülei voltak –, aztán a svájci állampolgárságú Dr. Schroeder Ágoston vette át. A gazdák sora ezzel még nem ért véget, hiszen Schroeder tulajdonát 1924-ben a Magyar Általános Ingatlanbank Rt.-nek adta át, ahonnan az Hollander Dávidnén át 1926-ra jutott el a végső tulajdonosáig, a Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezetéhez.
A székhelyét az első emeletre költöztető, a nyomdának, illetve a szerkesztőségeknek egy évtizeden át még helyet biztosító szervezetet ekkor már hét éve a magyar operett egyik legnépszerűbb alakja, Huszka Jenő irányította (ez a német megszállás kezdetéig így is maradt), és a magyar szerzői jogvédelem első nagy intézményeként támogatta a sokszor nehéz körülmények között élő szerzőket.
A húszas években Hartmann Vilmos vászon-, kötött és szövöttáru-üzletének és raktárának, majd a vállalkozó 1928-as halála után Müller Adolf női kalapgyárának otthont adó, a háború derekán azonban már egy lakatosüzemet rejtő házat Budapest ostroma során bombatalálat érte, így kis híján összedőlt.
A kommunista hatalomátvételt követően szóba sem került az egyszerűbb homlokzattal való visszaépítése, így 1948-ban az államosításával egyidejűleg a földszintig visszabontották. Az egykori bérháznak így a pincével együtt két használható szintje maradt.
Ez persze nem maradt sokáig üresen, hiszen az állam rövidesen az Akadémiai Nyomda rendelkezésére bocsátotta a tereket, az üzlethelyiségek egy részét rövidesen azonban bérlőknek adta át, így a hatvanas évek elején már adásvétellel is foglalkozó villanyborotva-szervizt találhattunk volna itt, ami az évtized végére a magnetofonokra és lemezjátszókra is kiterjesztette a profilját.
A ház maradványa a hetvenes években már a Fővárosi Tanács dolgozóinak klubjaként működött, aztán különböző vállalkozások bérelték az üzlethelyiségeket. Az igazi változást a rendszerváltás hozta el, hiszen egy időre a Merlin Színház Jazz Színpada talált itt otthonra, majd boltok – köztük 1996-ban T. Nagy Tamás a modern magyar gasztronómia világában sokat emlegetett sajtkereskedése – jelentek meg a kis helyiségekben, az V. kerületi önkormányzat egy idő után azonban úgy döntött, hogy hirtelen sokszorosára növeli a bérleti díjat, így az üzletek a kétezertízes évek elején kiszorultak – derül ki a Magyar Narancs 2019-es cikkéből.
A belvárosi módszer
A valódi furcsaságok persze csak ekkor kezdődtek, hiszen a megadott áron senki sem akart üzletet nyitni az egyre rosszabb állapotú csonkban, a kerület vezetésének azonban támadt egy ötlete: a nyolc albetétre osztott ingatlan 8 százalékát 2016-ban ingatlancserével átadta a Duó Consulting Kft.-nek, két nagyobb szeletét pedig rövidesen pályáztatás nélkül adta bérbe az All General Kft.-nek, illetve a Kontakt-Mobil Zrt.-nek. Az érkezőknek komoly céljuk volt: előbbi üvegezéssel, villanyszereléssel, egyéb műhelytevékenységgel kapcsolatos üzletet nyit (vagy szimplán csak raktároz), utóbbi pedig internet-szolgáltatást fog árusítani a környékbelieknek. A szerződésben rögzítették ugyan, hogy a helyiségek „rendeltetésszerű használatba hozatala a bérlő kötelessége”, ez azonban sosem történt meg – írtuk 2020-as cikkünkben, ami a történet további alakulását is feldolgozta.
Eszerint lassan minden albetétnek lett bérlője – az 1-es számút a szerződések szerint a Polimetikus Zrt., a 2., 7., illetve 8. számút pedig a 2018-tól a Polimetikus által tulajdonolt (2023-ban megszűnt) Duó Consulting vehette használatba –, valódi szolgáltatást ott azonban sosem nyújtottak, sőt, információink szerint a helyszínen semmilyen mozgás nem volt tapasztalható.
Röviddel a koronavírus-járvány kitörése előtt a kerület kormánypárti önkormányzata aztán úgy döntött, hogy egyszer és mindenkorra lezárja a ház több mint százötven éves történetét, hiszen
- a Duó 85 négyzetmétert 16,77 millióért vett meg,
- a Kontakt-Mobil 53 négyzetméterért 13,4 milliót tett le az asztalra,
- egy 114 négyzetméteres rész mindössze 25,5 millió forintért váltott gazdát,
- a Polimetikusnak korábban 93 négyzetmétert 15,2 millióért adtak el,
- az All General pedig 51 négyzetméterért mindössze 10,3 millió forintot fizetett,
mélyen a belvárosi négyzetméterárak alatt maradva.
Hosszú írásunk szerint a cégek háttereiben egymást érték az érdekességek: a Kontakt-Mobil mögött álló Örményi Viktor akkor a hazai őrző-védő szakma egyik nagy öregje, a 2006-os zavargások során az MTV egykori Szabadság téri székházát, illetve az év központi rendezvényeit is védő In-Kal egyedüli részvényes tulajdonosa volt (ezt mára újra átvette az alapító Lasz család), de egy olyan kölcsönzőcégnek, a Safe-Depónak is a társtulajdonosa volt, amiben társa a Matolcsy Ádám barátjaként az elmúlt években számtalan sokmilliárdos megbízást behúzó, a jegybanki ingatlanokon óriásit kaszáló Somlai Bálint Fülöp volt.
Cikkünkben a Polimetikus Zrt. (és ezáltal a Duó Consulting) főrészvényesének nevére is rámutattunk, a céginformációs rendszer szerint az ugyanis a Belváros-Lipótvárost korábban vezető Rogán Antal bizalmasa, a Kulcsár-féle brókerbotrányról szóló országgyűlési dokumentumok egyikében a politikus „pénzügyi bonyolítójaként” emlegetett Kertész Balázs sógora, Pozsgai Péter volt. Ez máig sem változott.
A frissebb fejleményekről 2022 márciusában a Telex számolt be: ebből kiderült, hogy az önkormányzat 2020 végére a teljes épülettől megvált, az eladásokat pedig a kerület oldaláról mindvégig a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő vezetője, Siroki Attila, illetve ugyanaz az ügyvéd, dr. Sándor Sz. Zsolt intézte.
Az immár magánkézbe kerül részek tulajdonjogát 2020 végén, a koronavírus-járvány okozta rendhagyó helyzet közepén apportként egy frissen megszületett projektcég, a GTHREE Property Kft. vette át, aminek tulajdonosai annak alapításakor a már említett négy vállalkozás voltak. A cég háttere azóta kétszer is megváltozott: a Duó és az All General 2022-ben szállt ki a gazdák közül, majd 2024. február elsejével a Polimetikus és a Kontakt-Mobil is követte őket, így a cég azóta az Inno-Sweets Zrt. kizárólagos tulajdona, ami mögött egyedül Maráczi István áll.
A bontás elkerülhetetlen
Az egykori bérház földszintes maradványának sorsa ekkorra már rég megpecsételődött, hiszen a főpolgármesteri hivatal a háromszáz évvel ezelőtt ispotályként született, majd kaszárnyává vált épületének tőszomszédságában álló, épp ezért műemléki környezetként nyilvántartott ingatlanra
Utóbbi ismeretlen okból egyelőre nem kapott zöld utat, az építési hatóság szerkesztőségünk kérésére azonban nyilvánossá tett néhány tervlapot, amikből jól látszik, hogy a tulajdonosok, illetve az általuk megbízott építésziroda milyen méretű és arcú házban gondolkodik.
A március 12-én, egy nappal az egyelőre ismeretlen építésziroda által jegyzett tervcsomag benyújtása előtt véglegesített helyszínrajzról egyértelműen kiderül, hogy
a rendelkezésére álló kereteket:
- a 340 négyzetméteres telket a felszín alatt teljes egészében (100 százalékban) beépítik, afelett pedig 97,08 százalékos mutatót közöltek,
- az általános szintterületi sűrűséget a maximumon tartják,
- a homlokzatmagasság és az épület legmagasabb pontja centiméterre pontosan a felső határt súrolja (16 m, illetve 22 m),
- a zöldfelület mérete pedig a minimum 33,97 négyzetméter helyett 34 négyzetméter lesz.
A helyzet a homlokzatok vázlatrajzait nézve sem lesz kedvezőbb, hiszen jól látható, hogy a tervezett ház
az utca többi részével – leszámítva persze azt a szakmai minimumnak tekinthető apróságot, hogy magasságában a tér felé néző szomszédhoz idomul, eltakarva annak tűzfalát –, sőt,
A kép alapján leginkább társasház- vagy irodaházbörtönként értelmezhető struktúra megszületéséhez természetesen szükség van még az engedélyre, az előd bontása azonban bármelyik pillanatban elindulhat, 2023. december 13-án ugyanis megnyitották a bontáshoz szükséges e-naplót, így az egykori Nagy-bérháznak rövidesen semmi nyomát sem találjuk majd a belváros szívében.
A gondolkodás nélküli lakóépület- és irodaház-építési lavina újabb felvonásaként megvalósítani kívánt, jó eséllyel lakásokat vagy irodatereket eredményező projekt óriási kihagyott lehetőség lehet a környék számára, a központi telekre ugyanis egy ennél sokkal nívósabb épület is kerülhetne, aminek nem kellene feltétlenül a fenti funkciók egyikét ellátnia.
Kitűnő példát hozott erre Bobkó Lilla Réka 2023-as diplomaterve, hiszen a fiatal építész bormozit, illetve kulturális és szórakoztató központot képzelt a kis földdarabra. Az Építészfórumon, illetve a BME Középülettervezési Tanszékének hivatalos oldalán egyaránt bemutatott tervcsomag szerint a kéttraktusos épület tömör, szinteltolásos tömbjei közt egy szellős belső mag jöhetett volna létre, a részeket pedig üveg- és fémanyagú hidakkal akarta összekapcsolni.
Az épületet, mint egy tömör tömböt (…) kettéhasítjuk, ekkor létrejön a hasított felületen a belső homogénebb, szabadabb, szemcsésebb, rücskösebb felszín, majd a két részt széthúzzuk egymástól, amit már csak szálak kötnek össze
– foglalta össze a tervező a ház lényegét.
Az osztott, szerelt jellegű kerámiaburkolattal, illetve a filmen lévő képkockákat idéző ablakaival az utca embere felé néző struktúra földszintjét Bobkó az utca embere számára is nyitottá akarta tenni, így a Vitkovics utca és a Gerlóczy utca közti, nyitott előtérként is funkcionáló árkádon a járókelők szabadon áramolhattak volna át. A tervező úgy gondolta, hogy a nagyobb belmagasságú földszinti teret a forgalmasabb Vitkovics utcai oldalra kell helyeznie, fölé pedig műhelytermeket, borbárt, valamint tetőteraszt képzelt el, míg a Gerlóczy utcai oldalon az előcsarnokot, a bormozivá és társművészeti események befogadására is alkalmas rendezvénytermet, illetve a mozitermet tartotta ideálisnak.
Borbárnak a kör alaprajzú, teljes sötét stúdiótermet rejtő pincében is jutott volna hely, a szint magját azonban egy, a felszín feletti társait ellenpontozó negatív híd is adta volna, amit a fényt felülről beengedő pinceszinti kertként akart valóra váltani.
A munka jól mutatja, hogy a ma is meglévő, különböző méretű foghíjakat nem csak a korlátokhoz szabott, profitmaximáló szemlélettel lehetne betölteni, ennek felismeréséhez azonban a beruházói attitűd megváltozására, illetve az állam erős kezére is szükség lenne, ezek azonban jelen pillanatban valóságtól elrugaszkodott álmoknak tűnnek.
