Margaret Atwood a Partizánnak adott húszperces interjút, amelyet egyben az október 11-én induló – a Fővárosi Önkormányzat, a Political Capital kutatóintézet és a CEU Demokrácia Intézete által közösen szervezett – Budapest Fórumon is levetítettek az esemény egyik nyitóbeszédeként. Gulyás Márton először a kortárs demokráciákat érő legnagyobb kihívásokról kérdezte A szolgálólány meséjének világhírű kanadai íróját, aki szerint a demokráciát támadások érik. Ez „általában akkor fordul elő, mikor egy rendszer, ami jól működött a hatalmon lévők számára, már nem elég hatékony. Hitüket vesztik benne és valami mással helyettesítenék, amivel megőrizhetik a hatalmukat.”
Atwood emlékeztetett arra, hogy a korai demokráciákban elég limitált a választójog, mint például az Egyesült Államokban a 13 kolónia idején, amikor csak a földbirtokosok és férfiak szavazhattak, délen pedig még a fehérség is követelmény volt. „Idővel a kizárt csoportok, például a nők, szavazati jogot kaptak. Ők pedig olyasmikre szavaztak, ami nekik szimpatikus. »Ajjaj, kínos!«”
Atwood szerint az is létező forgatókönyv a demokráciáknál, hogy fejnehézzé válik a pénzügyi struktúra. Túl sok pénz halmozódik fel azoknál, akik a társadalom csúcsán vannak, a piramis alján, vagy alsóbb szintjein lévők pedig vagy stagnálnak, vagy rosszabb anyagi helyzetben vannak, mint mondjuk 40 évvel ezelőtt.
A középosztály elmorzsolódása sokakat feldühít. Azt hitték, odatartoztak, de aztán mégsem. Majd jön valaki, és azt mondja: »Ezt csakis én tudom megoldani!« Ezt bizonyára már ön is hallotta. Mire néhányan azt felelik: »De jó, valaki megoldja«. És egy autokratára szavaznak, aki valójában csak a gazdagoknak dolgozik.
Elmerültek a populizmus definíciós kérdéseiben is, mire Atwood a forradalmakról kezdett elmélkedni, és ennek kapcsán szóba hozta 56-ot is.
Vannak népi felkelések is, például én vagyok olyan idős, hogy emlékezzek az 1956-os forradalomra is. Tizenhat éves voltam és nagy hatást gyakorolt rám. Írtam róla egy elég rossz verset, amit megtaláltam a korai verseim között.
– mondta, hozzátéve, hogy sokakat ismer, akik akkor disszidáltak Magyarországról és a kanadai művészközeg tagjai lettek. „Filmesek, költők, egy kedves barátom pedig könyvkiadót vezet. Ő tinédzserként szökött el az anyjával.”
A beszélgetés zárásaként Gulyás arra is rákérdezett, hogy ha lenne lehetősége leülni Orbán Viktorral, miről beszélgetne vele, milyen témákra hívná fel a magyar miniszterelnök figyelmét? Atwood azt felelte, hogy a kereszténység meghatározásairól beszélne vele, mert sokan szerint úgy beszélnek manapság a kereszténységről, hogy fittyet hánynak annak alapvető tanaira.
Köztük Krisztus legfontosabb tanításaira, amik között ott szerepel: »Szeresd felebarátod! És bánj úgy másokkal, ahogy te is szeretnéd, hogy veled bánjanak.« Alapvető aranyszabályok.
Ha ezzel szembemegy valaki, az Atwood szerint kereszténység Krisztus nélkül, ami valójában nem is kereszténység.
A végtelenségig folytathatnám, de szerintem erről beszélnék vele. Ha nem szereted a felebarátod, bárki legyen is az, nem követed Krisztus tanításait. És emlékeztetném az irgalmas szamaritánus példázatára. Kezdésnek megteszi.
A fentieken kívül az interjúban szó volt még A szolgálólány meséjéről, a nők helyzetének alakulásáról az elmúlt 70 év során, illetve arról is, hogy a mesterséges intelligencia milyen kihívásokat és dilemmákat okoz a művészet és a művészek számára.
A teljes beszélgetést szerda estétől lehet majd megnézni a Partizánon.
