Kultúra ismeretlen budapest

Skóciából érkezett anglikán grófné sírját rejti a Kálvin téri református templom

Meglepő történet!

A budapesti Kálvin téri templomot mindenki jól ismeri, hiszen a magyar reformátusok egyik központi épülete előtt nem csak tömegek utaznak át nap mint nap, de számos filmben – így Szabó Magda Abigél című regényének filmadaptációjában – is láthattuk.

A Hild Vince tervei szerint 1830-ra megszületett, a nagy árvíz után Hild József által helyreállított templom titkát azonban kevesen ismerik: a templomhajó bal oldalán nyugszik ugyanis Charlotte Strachan, azaz Strachan Sarolta, aki nemcsak hogy anglikán volt, de egy katolikus férfi feleségeként temették református templomba.

MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

A rejtély feloldása nem túl bonyolult: a skót Strachan admirális lányának szívét gróf Zichy-Ferraris Manó rabolta el, aki az I. huszárezredből való leszerelése után, 1837-ben vette nőül Charlotte-ot, rövidesen epedig Magyarországra költöztek.

A református templomok hajóiban szokatlan módon feltűnt sír három évvel a grófné halála után, 1854-ben került a helyére, elhelyezése pedig azért valósulhatott meg, mert a nő végrendelete kimondta:

vagyona egy része az egyházközséget illeti, ami nemcsak a ma is látható kétszintes karzatot építette fel belőle, de a puritán belsőben is helyet biztosított

a környezetéből díszességével kiugró,

gótizáló korláttal és kőrácsozattal rendelkező, az Isten az igaz bíró felirat alatt nyugszik, a grófné fekvő alakját imára összeérintett kézzel ábrázoló

síremléknek.

MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán A grófné adományából született kétszintes karzat, háttérben az épület főbejáratával.

Az elhunyt mindezek ellenére nem a Gayrard Raymond szobrászművész, illetve a Vigadó építészeként is ismert Feszl Frigyes koprodukciójából született emlék alatt, hanem a kriptában lévő egyetlen vörösréz koporsóban nyugszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik