Sztrókkal került kórházba Baranyi László, a Família Kft. egykori Szép nagypapája

Nagy volt az ijedtség.

Sztrókot kapott és kórházba került Baranyi László színművész, a Família Kft. egykori Szép nagypapája. A kilencvenöt éves színész sztrókja ugyanakkor, mint kiderült, enyhe volt, és az ápolásnak hála Baranyi már sokkal jobban érzi magát.

A Bors tudta meg, hogy a színész hétfő óta kórházban van, ahová az után került, hogy több napi rosszullét után úgy döntött, orvoshoz fordul. Mint mondta, nagy volt az ijedtség, de gyorsan megkapta a megfelelő kezelést, és néhány további vizsgálat után remélhetőleg nemsokára haza is engedik.

Kisebb sztrókot kaptam. A fél arcom lebénult, a beszédközpontom sérült, és nem tudtam rendesen beszélni. Három hete éreztem, hogy valami nincs rendben, csak húztam az időt, mert féltem, hogy mi fog kiderülni

– mondta el a lapnak a színész, aki végül akkor ment orvoshoz, amikor tünetei látványosan rosszabbodni kezdtek: káprázott a szeme, nem tudott beszélni, el-elment a beszédhangja is.

Szegény nejem, és bevallom férfiasan én is nagyon megijedtem, azt hittem, itt a vége. Vasárnap újra előjött, de már sokkal erősebb volt, és az arcom is nehezebben rendeződött vissza, ezért döntöttünk úgy, hogy orvoshoz fordulok

– mondta el hozzátéve, hogy szerencsére sétatávra van a kórház, ahol azonnal elkezdték az ellátását. Baranyi László, akire sokan a Família Kft. című retro klasszikusból emlékeznek – annak ellenére, hogy színpadon és filmvásznon is több tucatnyi szerep van mögötte – az utóbbi időben több egészségügyi problémával küzdött, ennek ellenére bízik benne, hogy most már vége a betegeskedésnek.