Nehéz lesz a Hivatásos sellők című dokusorozat szereplőinek választása, hitelességük mellett érvelni egy országban, amely a napokban Suhajda Szilárd eltűnése nyomán azonnal a tízmillió hegymászó országává lett. A többség pontosan tudta, hogy aki önszántából komoly nehézséget vállal, az csak önveszélyes bolond lehet. Persze, nem kötelező senkinek az extrém sport, még a szabadidős sem az, de azért az sokat elmond nemzetkarakterünkről, hogy az átlag magyar ember jobban aggódik, amikor egy ismerőse elkezd nagyokat futni, mert jaj, rámegy a térde, mint akkor, ha ugyanaz az ember minden nap legurít pár sört, vagy sorra passzolja le a kihízott ruháit.
Túlságosan pontos az a vicc, ami arról szól, hogy a pokol egyik üstje mellé azért nem kell őrt állítani, mert abban magyarok főnek, és ha valaki megpróbálna kimászni, a többiek úgyis visszahúznák. Itt minálunk minimum értetlenséget szül, hogy léteznek a világban emberek, akik nemcsak rendszeres kényelmetlenséget, de időnként még veszélyt is vállalnak a sportszenvedélyükért. De hátha a sellők elérik, amit a leküzdött csúcsokról szóló memoárok és meseszép filmek nem tudnak. A Netflix ugyanis jó időzítéssel A kis hableány moziba kerülésére időzítve adta ki legújabb dokusorozatát, a Hivatásos sellők (Merpeople) címűt, mely egy olyan világba kalauzol, amelyre aligha volt bárki felkészülve, és ami mégis sokkal kevésbé szól a bizarr különcségek egy újabb arcáról, mint arról, hogy mit is jelent valójában áldozatokat hozni a művészetért, a sportért, egyáltalán: egy szenvedélyért.
![A hivatásos sellőkről szóló dokuban több a varázslat, mint A kis hableányban 1](https://s.24.hu/app/uploads/2023/06/merpeople3.jpg)
A doku mindjárt a címével leleplezi a lényeget: itt bizony olyan emberekről lesz szó, akik hivatásos sellőként keresik a kenyerüket, vagy legalábbis annak egy részét – vagy ha még annyit sem, ezt szeretnék elérni. Amerika ugyanis olyannyira a valóra vált álmok – vagy cinikusabb szemszögből a csúcsra járatott, kommercializált szórakoztatás – földje, hogy elegendő ember hajlandó azért fizetni, hogy meglehetősen realisztikus sellőnek öltözött embereket láthassanak a gyerekeik vagy ők maguk, éspedig nem is csak az utóbbi pár évben, hanem már évtizedek óta.
Nem kevés pénzről beszélünk: a sellőszektor jelenleg évi félmilliárd dolláros iparág. Ez az összeg ráadásul egyre nő, minden irányból: a közönségnek sellőket mutogató, azaz potenciális munkaadó helyek száma is nő – s vele a verseny is a sellőaspiránsok között, akik versenyeken és meghallgatásokon küzdenek a sellőmelókért –, és azoké a vállalkozásoké is, amelyek a sellősködni vágyókat ellátják parókákkal, fejdíszekkel, maszkokkal, és legfőképpen sellőfarkakkal. Ez utóbbiból egyébként komoly színvonalkülönbségek vannak a textilből varrott, cipzáras, flitterekkel, strasszokkal, miegyébbel dekorált, de mégiscsak egy ruhapirai alkotásnak számító daraboktól a testre szabott, szilikongumiból öntött, apróbb részleteiben kézzel formázott és festett kézműves csodákig, amelyek csillagászati összegekbe kerülnek, és teljesen csúcsra járatják az illúziókeltést.
![A hivatásos sellőkről szóló dokuban több a varázslat, mint A kis hableányban 2](https://s.24.hu/app/uploads/2023/06/merpeople.jpg)
Ami egyébként abszolút működik. Még egy magamfajta cinikust is behúz ez az őszintén, igazán varázslatos világ, az illúzió, amit ezek az emberek megteremtenek – egyébként fillérekből is sokszor jobban, mint ahogy A kis hableány vagyonokból készült, elég gyenge új változatában – kétségkívül érezni, hogy mi lehet ebben a vonzó a gyerekkori mesevilághoz felnőttként is vonzódók számára. Érdemes is óvatosnak lenni a megnézéssel: ha a gyerek ezt meglátja, előfordulhat, hogy el kell különíteni a családi vagyon egy részét sellőfarkakra.
Ezzel együtt a doku azért nem hagyja ki azt sem, hogy milyen ára van a varázslatnak: már a varrott sellőfarkat felvenni sem egy kényelmes aktus, egyedül sokszor nem is megoldható, arról nem beszélve, hogy milyen viszolyogtató érzés lehet deréktól lábujjhegyig síkosítóban ázni, hogy felcsússzon a lábakra az egyébként pokolian tapadós szilikonuszony. És ez csak az uszonyfelvétel. Emellett a hivatásos sellőknek speciális edzésre van szükségük, nemcsak a víz alatti „balett” miatt, hogy mozdulataik minél könnyedebbnek, erőfeszítés nélkülinek tűnjenek, de azért is, hogy kartámasszal gyorsan és üzembiztosan ki tudják emelni magukat a medencéből – ez utóbbi ráadásul nem csak a kecsesség miatt fontos: biztonsági kérdés is, hogy az egyszeri sellő segítség nélkül is kijusson a vízből.
![A hivatásos sellőkről szóló dokuban több a varázslat, mint A kis hableányban 3](https://s.24.hu/app/uploads/2023/06/merpeople2.jpg)
Mert az igazi diszkomfort valójában a vízben kezdődik, ahol a kényelmetlenségek és fájdalmak mellett még változatos életveszélyek is leselkednek a sellőkre. Ha például nem jól állították be a víz ph-ját, akkor pokolian csípi a szemüket, a bőrüket szintén megviseli a víz, ha állatos akváriumban úsznak, akkor az állatok is támadólag léphetnek fel, a tengeri akváriumokban ráadásul a víz nemcsak sós, de olyan hideg is, hogy már negyedóra után is elkezdődhetnek a kihűléses tünetek. Így aztán a sellőkarrier a fizikai igénybevétel és a veszélyek miatt jellemzően viszonylag rövid, pár év csupán, és a legtöbbnek végső soron az vet véget, hogy a sellők nem bírják tovább a folyamatos fül-orr-gégészeti gyulladásokat. És mégis emberek egyre növekvő tömegei választják ezt a hobbit – a doku pedig nem más, mint mindennek az indoklása.
A módszer a szokásos: választottak néhány szereplőt a szubkultúra eltérő pontjairól, hogy az ő történetükön keresztül fessék fel a képét ennek a világnak. A válogatás, persze, némiképp elitista, nagyon kezdő, vagy inkább lelkes, mint tehetséges szereplőt nem kapunk, a kiválasztott sellők bizonyos szempontból mind kiemelkedők, legfeljebb még nem történt meg velük a nagy áttörés – legalábbis a sorozat kezdetekor, hogy a néző végigkövethesse a klasszikus sportfilmes dramaturgia szerint haladó felemelkedésüket. Van közöttük néhány már gyakorlott, de a nagy áttörés előtt álló sellő, ki hebrencsebb, ki inkább a csendes varázslat gyermeke, van közöttük testpozitivitást hirdető kövér sellő, de leszokóban lévő exdrogos is akad, akinek a sellősködés jelentheti a kiutat a függőségből, akad már befutott, pragmatikus matrónakarakter is, aki egész elit sellőcsapatot vezet. De megismerünk egy egykori sellőből lett uszony-kézművest, aki épp saját sellős rendezvényközpontján dolgozik, valamint olyan egykori sellőket is, akik ma már tisztességben megőszült idős hölgyek, a sorozat utolsó epizódjában pedig egy monstre sellőszépségversenyt is végigkövethetünk, ahol, ha villanásnyira is, de még több sellősorsba kapunk betekintést.
![A hivatásos sellőkről szóló dokuban több a varázslat, mint A kis hableányban 4](https://s.24.hu/app/uploads/2023/06/merpeople_s1_e4_00_34_43_01.png)
Szóval elitizmus ide vagy oda, elég széles a paletta, és mégis képes a közelebbi portrékban is mutatni némi mélységet – bár a Hivatásos sellők legfőbb hiányossága ezzel együtt is az, hogy ez a mélység lehetett volna még sokkal-sokkal nagyobb is. Így ugyanis csak halljuk az állítást, hogy a sellősködést a különcök és kitaszítottak választják, de valódi bizonyítást nem kapunk hozzá, csak megérzéseinkre hagyatkozhatunk. Akármi is azonban a válasz, a sorozat eléri, hogy drukkoljunk ezeknek a lélekben gyerekeknek, sőt, tiszteletet érezzünk többségük iránt, hiszen nemcsak elég vagányak ahhoz, hogy ezt a különös, és minden bizonnyal nem kevés rosszindulatú megjegyzést kiváltó hobbit válasszák, de elég kemények és kitartóak is, hogy átverekedjék magukat a kihívásokon, amelyeket ez az út tartogat. És persze, közben a kisördög a vállon súgja tovább, hogy a sellősködésnél látványosabb eszképizmust keresve se találhatnánk, hogy ezek az emberek terápiára szorulnak, hogy a valóság előli elmenekülésből csinálnak karriert – de az vesse rájuk az első követ, aki, ha tehetné, nem élne inkább egy tündérmesében maga is.
A Hivatásos sellők a Netflixen nézhető, négy epizódban.