Kultúra

Harmincezer titkos akta végezte tésztagyúró gépben az első szabad választásokra készülő Albániában

Wilfried Seywald / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk / AFP
Wilfried Seywald / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk / AFP
A kommunista rezsim elleni súlyos bizonyítékokból sosem lett pékáru.

A második világháború után létrejött keleti blokkot a Szovjetunió szétesése magával rántotta a feledésbe, a Varsói Szerződést aláíró, illetve a KGST-hez tartozó országokban pedig sorra írták ki az első demokratikus választásokat. Hasonló átalakulás történt a számos szempontból külön utat járó, a hatvanas évek elejétől a szovjetek helyett már Kínához húzó, a két szövetséget két évtized különbséggel elhagyó Albániában is, az átmenet azonban jóval nehezebb volt.

Az alig néhány hónappal a második világháború befejezése után kiírt választásokat követően azonnal az ország élére álló Kommunista Párt – a szavazólapon csak egy párt neve szerepelt – főtitkára, a lassan diktatúrát kiépítő Enver Hoxha (ejtsd Hodzsa) 1985-ös halála után a rezsim nagy tempóban puhulni kezdett: a kapuit 1989-ben a turizmus előtt is résnyire táró országban ugyanazon év végén a politikai okból bebörtönzöttek egy része is amnesztiát kapott.

Bettmann / Contributor / Getty Images Hoxha leadja a szavazatát az 1967-es választásokon, amin nyilvánvalóan újra csak ő győzött.

A hetvenes évek derekától Európa Észak-Koreájaként viselkedő, a világtól teljesen elzárkózó Albánia vezetői ekkor azonban még nem gondoltak a többpártrendszer  bevezetésére. A nagy fordulatot az 1990-es év eseményei idézték elő: a miniszterelnök tavasszal még arról beszélt, hogy elindulnak a demokratizálódás felé, az ország azonban továbbra is szocialista marad.

A nép ezzel egyáltalán nem értett egyet, így júliusban kezdetét vette a véres forradalom, amiben

a Görögország felé szökni akaró embereket sorra lőtték agyon a határőrök.

Az ekkor már rég Munkapárt néven futó kormányerőnek nem maradt túl sok lehetősége, így a harcok, illetve az egyre erősebbé váló nemzetközi nyomás miatt Hoxha utóda, Ramiz Alia november elején bejelentette: megvizsgálják a többpártrendszer lehetőségeit, gyors változásokat azonban nyilvánvalóan nem terveztek.

A folyamatot a decemberben létrejött Albán Demokrata Párt gyorsította fel, aminek röviddel karácsony előtt tartott tömeggyűlését

újabb demonstrációk sora, az egyetemisták éhségsztrájkja, tömeges emigráció, Hoxha tiranai szobrának 1991 februári ledöntése, illetve a március utolsó napjára kiírt első szabad választások követték.

In Pictures Ltd. / Corbis / Getty Images Tiranaiak a diktátor a főtéren ledöntött szobrának talapzatánál

A demokraták a felkészülési idő rövidsége miatt nem tudtak győzni, a kommunista párt pedig kétharmadot szerzett, így a következő évet újabb tüntetéssorozatok, a június 5-én tizenkét kommunista, illetve tizenkét változást sürgető politikus alkotta nemzeti egységkormány fél éven át tartó toporgása, majd széthullása kellett.

1992 tavaszára ezért előrehozott választásokat írtak ki, amin a Demokrata Párt immár a szavazatok 62 százalékát gyűjtötte be. A Magyarországnál háromszor kisebb állam ezt követően lassú gazdasági növekedésbe kezdett, sőt, a rezsim számos fontos alakját is bíróság elé állították, az ország helyzete azonban az azóta történt botrányok, tüntetések, választások, illetve a teljes gazdasági átalakulás ellenére máig sem rendeződött, sőt, a kommunizmus számos bűnére azóta sem derült fény.

Ennek legfőbb oka, hogy a belügyminiszter egy héttel az első szabad választások előttúgy döntött, hogy 29 ezer, a rezsim bűneit bizonyító iratot pillanatokon belül el kell tüntetni, mivel azok napvilágra kerülésük esetén számos aktív politikust juttatnának rácsok mögé, mások megítélését pedig negatívan befolyásolnák.

A táviratként az ország minden zugába eljutó üzenet célba ért, így a titkos archívumát néhány évvel ezelőtt a kutatók előtt megnyitó országban ma az 1945-1990 közt született dokumentumoknak mindössze tíz százalékát találjuk meg a polcokon.

Az eltűnt papírok sorsa sokáig nem volt ismert, nemrégiben azonban kiderült, hogy

kenyértésztára hasonlító massza lett belőlük.

A metódust az albán belügyminisztérium tizenöt évvel korábban, 1975-ben dolgozta ki: ipari tésztagyúró gépeket helyeztek az épület egyik termébe, majd a bevezetett, másodpercenként minimum tíz liter vizet adagoló csövek segítségével

óránként akár 800 kilónyi irathalmot is olvashatatlanná gyúrtak.

Tom Stoddart / Getty Images Míg az állam az ipari kenyérgyártáshoz használt eszközökkel papírokat tett tönkre, addig az ország pékségeiben jóval fejletlenebb környezetben születtek a kenyerek, amiből már akkor sem jutott minden asztalra.

A gépek, illetve a csövek áráról szóló kalkulációt, a megvásárlást a következő évben megerősítő dokumentumot, illetve magát a receptet meglepő módon végül elfelejtették megsemmisíteni, így most a Tirana szívében lévő Bunk’Art 2 nevű múzeumban láthatók – írja az Atlas Obscura, ami a folyamat végén megszületett, ehetetlen kupacok sorsáról is beszámolt:

azokat kamionokra lapátolták, majd az ország folyóiba, illetve direkt erre a célra ásott gödrökbe öntötték.

A még a diktatúra ereje teljében kifejlesztett eljárás célja eredetileg persze nem a kormány bűneinek eltüntetése volt – tette hozzá a lapnak az élete első felét Albániában töltő történész, Elidor Mëhilli, aki szerint minden veszélyes gondolatot magában rejtő, felforgató irodalomnak számító könyv, röpirat, vagy akár egy, a nyugati kultúra egy darabját fotón bemutató tudományos lap is a gépben végezhette.

Kiemelt képünkön a plakátokon Ramiz Alia és Enver Hoxha Tiranában 1990-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik