A csillagok örökké égnek, nem fogynak el, mint az élet
– énekelte a világháború utáni évtizedek legnagyobb színpadi és mozicsillaga, Ruttkai Éva. A dalnak részben igaza volt: Ruttkai filmjeit ma is játsszák a tévék, színházat, parkot neveztek el róla, és bár a tizen-huszonévesek közül kevesen vágnák már rá, ki is volt ő, de ezt talán a nagy művésznő is hivatása természetes velejárójának tekintené.
A színház a pillanat művészete, tartják, és még ha a film feltalálása ezt a pillanatot valamelyest meg is hosszabbította, a lényegen azért nem változtatott. Színészek, énekesek, tévések maroknyi csoportjának jut csupán osztályrészül az örök hírnév. Ha egyáltalán.
És mit mondhatnak akkor a rádió egykor közismert szpíkerei, az ünnepelt olimpikonok, a képző- és más művészek, a tudósok? Ki keres ma rá Kiss István Kossuth-díjas szobrászművészre, miközben tucatnyi alkotása áll országszerte, ki lapoz bele az ellentmondásos megítélésű Berkesi András könyveibe, amelyek közül pedig egy-kettő ott állt szinte minden magyar család könyvespolcán?
A Fortepannal könnyebb a visszaemlékezés. A gyűjtemény a legnagyobbak mellett olyanokról is őriz felvételeket, akik ma már ritkán jelennek csak meg a közbeszédben (bár a szakma es a kritikusok számon tartják teljesítményüket), vagy akik a maguk idején üstökösként csillantak egyet, de aztán hamar eltűntek a porondról. Olyan sokan vannak, hogy választani is alig tudtunk közülük.
Mondhatnánk, hogy a fotók önmagukért beszélnek, de érdemes bepillantani a képek, pontosabban a mosolyok, a tánclépések, a tekintetek mögé. Különös, kedves és megrázó élettörténetek tűnnek fel. És furcsamód mi magunk is: ha rákeresünk egykori kedvenceinkre, vagy csak úgy böngészünk a hírességek képei között, jelenetek, mozdulatok, hangok ugranak be – és jó eséllyel lusta, tévézős vasárnap délutánok is, egy cirkuszi előadás, vagy ahogy szobrokat nézegetünk a nagypapánkkal sétálva.
Muzsika
A budapesti születésű Gábos Kornélia húszévesen, épp abban az időben lett a magyar királyi opera tagja, amikor Gustav Mahler is Budapestre szerződött. A kritikusok úgy látták, hogy „szépen s erőteljesen csengő hangjával” a közönség kedvencévé válhat. Debütálása után röviddel tapsolt neki Mikszáth Kálmán országgyűlési képviselő is. De egy házasságon kívül született gyerek és a hatásos intrikák miatt az Operában 1896 után már nem osztottak rá szerepet. Szabadkán ment férjhez, majd özvegyült meg fiatalon. A pesti operaénekesnőből lett szabadkai énektanárnőt Balázs Béla bohém anyának nevezte: „tipikus színésznő-temperamentum. Társasága festőművész fiának barátai, azokkal szokott mulatni, az öregebbeket unja.”
A legszebbeket talán Kerpely Jenőről, a Zeneakadémia nagy hatású gordonkatanáráról írták a kortársai. Játékával meghódította Németország, Dánia, Párizs termeit, majd az első világháborúban az orosz-lengyelországi harctéren szolgált. 1948-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. „Vérbeli csellós, aki szinte hangszerén, hangszerével érez. (…) Tónusa lázasan szenvedélyes, romantikus.” „Kerpely Jenő a legnagyobbak közül való. Miért nem ünnepli mégsem a világ Casals mellett? Miért tudják közöttünk, magyarok között is csak kevesen, hogy ez a művész a magyar zenei tehetségnek egyik legmélyebb megnyilatkozása.”
Őrzünk egy felvételt a múlt századforduló egyik szépségideáljáról, egy primadonnáról is, akitől Pásztor Árpád író 1935-ben így búcsúzott: „A Küry Klára mosolya…, amelytől és amelyért az 1890-es évek Budapestje megbolondult, amely lázba hozott ifjakat és öregeket, amely körül szenvedélyes harcokat vívtak, amelyet bódult tapsorkánban ünnepelt a színház kaszinósoros, frakkos, ujjongó premierközönsége…”
Tatabányai lány – így énekelt magáról Záray Márta. Férjével, Vámosi Jánossal évtizedeken át a tánczene legnagyobbjainak számítottak, a fél ország rajongott értük, és énekelték velük nagykoncerten és vidéki szállodában egyaránt, hogy „köszönet a boldog évekért”, és hogy „csitt, csak most maradj csendben”. A szocializmus idején a közönségnek fontos fogódzó volt a duó elegáns stílusa, a mai zenészek csak ritkán idézik a dalaikat.
Film, színház
Lugosi Béla. Mellszobra áll Budapesten és szerepel a külföldieknek szánt országismertetőkben, de annak ellenére, hogy volt a Nemzeti Színház tagja is, és megszámlálhatatlan filmben játszott, a nevét kizárólag egy szereppel kötjük össze. A korabeli hírnév mindent elsöprő volt: 1927-ben, a nagy Dracula-filmet megelőző, híres Broadway-előadás nézőterén, biztos, ami biztos, a gyengébb idegzetű nézők megnyugtatására ápolónők is helyet foglaltak. A film után pedig – ha hinni lehet az Esti Hírlapnak – több nyári betöréses lopás történt Londonban, mert a lányok nyitva hagyták az ablakokat, hátha meglátogatja őket egy elegáns vámpír. Lugosi a siker után amerikai állampolgárságot kapott.
Goll Beának valóban csak villanásnyi hírnév jutott. Táncosnő és színésznő volt, azt írták róla, hogy tehetséges. Gyorsan lett ismert, és a publikum mindent tudni akart: a szépsége titkát, a lakása stílusát, a véleményét a szerelemről és a házasságáról a 25 évvel idősebb férjével. Pár év múlva teljesen eltűnt a filmvászonról, 1948-ban Magyarországról is. Nyugtalanító sorsa, története sokakat érdekelt (volna), de Goll Bea másképp döntött: Svájcban telepedett le, és évtizedeken át senkinek sem mesélt arról, hogy korábban filmcsillagként élt.
„Ide figyeljenek, emberek!” – ma is halljuk-mondjuk, de tudjuk vajon, hogy a mondat a nagy parodistától, Alfonzótól (Markos Józseftől) származik? Alfonzót a kortársai közül mindenki nézte, kedvelte, idézte. Ha egy jelenetben szerepel, képtelenség is máshová nézni. Utánozhatatlan stílusa volt: az arca a legjobb tréfák közepette, a legmulatságosabb helyzetekben is komoly, méltóságteljes maradt. Azokra pedig irigykedünk, akik láthatták a bűvészlegendával, Rodolfóval közös számát. A Keménykalap és krumpliorr rendszeres ismétléseiben szerencsére időről időre ma is láthatjuk.
Tévé, rádió
Ismerősen cseng valakinek ma Beöthy Lídia (Beöthy Baba) neve? Pedig 1936-ban mindenütt igyekeztek beszámolni a szenzációs döntéséről: Rákosi Szidi színésznő unokája, Beöthy László színigazgató lánya, a rádió ismert szpíkernője színpadra lép. Barátnője, Darvas Lili bátorítására tette volna, de a vígszínházbeli bemutató elmaradt, mert Beöthy Baba rájött, hogy kezdőként több próbára lett volna szüksége, és visszalépett. Makay Margit helyettesítette. Beöthy Lídia végül a következő évben, Szegeden játszotta el sikeresen ugyanazt a szerepet.
Miután a tévé beköltözött a lakásokba, új családtagokat is kaptunk. A kedves mosolyú, visszafogottan elegáns bemondónők és az egy (majd két) csatorna állandó műsorainak vezetői, riporterei ma szinte elképzelhetetlen népszerűségnek örvendtek. A hihetetlen újdonságnak és érdekességnek számító tévé arca és hangja a legelső időkben Takács Marika és Tamási Eszter volt, sokan kettőjükkel azonosították az intézményt magát.
A most 84 éves Vajek Jutka két szakmában is elismert lett: harminc éven át riporterkedett, híradózott, akkor egy ország látta estéről estére a képernyőn, majd a mindennapi tévészereplést hátrahagyva az 1990-es években divatstúdiót nyitott, és az eredményeit látva, úgy tűnik, befogadta az akkori divatszakma.
Sport
Mándi Imre sorsát többféleképpen írják le a kortársai. Nemes György labdarúgó 1945 őszén így mesélt: a 27 éves ökölvívó 1943 januárjában szovjet fogságba került, és ami a legnagyobb baj volt, hogy a hírhedt morsanszki táborba már fagyott lábbal érkezett. Ez hamarosan a halálát okozta, ott is temették el. Mándi többszörös egyéni bajnok volt, a berlini olimpián 5., a milánói Eb-n második lett. Szelíd, mindig mosolygó fiúként emlékeznek rá, aki a szorítóban lovagiasan versenyzett. A Sporthírlap 1936 karácsonyán kiderítette róla, hogy a Két fogoly a kedvenc könyve. „Hogy miért? Bevallom, én nagyon hamar elérzékenyülök. Ennél a könyvnél sírtam. Nagyon át tudom érezni mások szerencsétlenségét. Gyakran ki is nevetnek ezért.” Azt is mondta a lapnak, hogy nehezen bírja a testi fájdalmakat, és hogy tud tangózni és csárdást járni is.
Bukova Lajosné fiatalon festőakadémiát végzett – a későbbiekben főként világos tónusú portréival aratott sikert, és számos kiállításon részt vett. Megpróbálkozott a színi pályával is, híres mégsem elsősorban művészi, annál inkább sportteljesítményével lett a múlt század derekán: a Bulcsú Lövész Egylet bajnokaként a puska-, pisztoly- és hadipuska-lövészet több országos csúcsával büszkélkedhetett.
Király Ede egyéni és páros műkorcsolyában is világ- és Európa-bajnokságokon szerzett számos érmet. Londonból, ahol 1950-ben világbajnoki ezüstérmes lett, nem tért haza. Kanadában telepedett le, edzősködni kezdett, és amint tehette, kivitte magához az édesanyját. 1985-ben alapítványt tett a magyar műkorcsolyázók javára.
Killermann Klára olimpikon, Európa-bajnoki bronzérmes úszó, az 1950-es évek híres, eredményes úszóinak egyike. 2012-ben halt meg, unokája, Viktória hercegnő házassága révén a holland királyi család tagja; dédunokája, Zita Clara hercegnő róla kapta a keresztnevét.
Tudósok, művészek
Pákán pár éve emlékház nyílt Öveges József fizikus szülőházában. A fiatalabbak itt vagy esetleg a YouTube-on kaphatnak képet a piarista szerzetestanárról, akinek izgalmasan elmagyarázott kísérleteit generációk nézték tátott szájjal a tévében.
Berkesi András krimijei, kémtörténetei a ’60-as években elárasztották a könyvpiacot. Mára csupán néhány alkotásáról beszélnek, a Sellő a pecsétgyűrűnt például pár éve újra kiadták. Az irodalmárok nem igazán tudták kategorizálni az írót és az alkotásait, de a százezres példányszámok önmagukért beszéltek. Egyrészt erősen támogatott író volt, másrészt az olvasók kedvelték az olvasmányos, szórakoztató műveit – annak ellenére, hogy Berkesi (születési nevén Bencsik András) ÁVH-s múltja nem volt titok a közönsége előtt. A rendszer bukásával hatalmas népszerűsége is elolvadt.
A Köztérkép gyűjtése alapján Lányi Dezsőnek két tucatnál is több szobrát kereshetjük fel a fővárosban és a Dunántúlon, köztük nem egy komoly síremlék, szigorú alkotás. De Lányi híres volt a karikatúra-szobrairól is. Készített ilyet Zilahy Lajosról, Heltai Jenőről és politikusokról is, miután belépője volt a Parlament folyosójára. 1937-től az Egyesült Államokban élt és sokat dolgozott. Hollywoodban épp úgy ismerték, mint Budapesten, hírességek sorának – Katherine Hepburn, Cary Grant – portréját készítette el.
Ahogy a régi magyar filmek stáblistáján, a nagy sztárok felsorolása után szerepelt: és még sokan mások… A sor tovább folytatható, a Fortepan százával őrzi a kulturális élet egykori vagy ma is élő, többé-kevésbé elfeledett szereplőinek fényképeit. Sokan vannak, akik szócikket kaptak ugyan a Wikipédián, de életrajzuk mellé csak akkor tettek fotót az online enciklopédiában, amikor felkerült róluk egy-két kép a Fortepanra.
∗
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
Az íráshoz korabeli napi- és hetilapok cikkeit használtuk fel, amelyeket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével szemléztünk.
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/feledesbe-merulo-hiressegek
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
