Múlt szombaton egy autóba rejtett bombával felrobbantották Darja Duginát, Alekszandr Dugin imperialista ideológus lányát. Az eset Moszkva közelében történt, és valószínű, hogy sosem tudjuk meg minden kétséget kizáróan, ki követte el a merényletet. Ahogy azt sem, vajon tényleg az Ukrajna elleni háborút teljes mellszélességgel támogató újságíró volt-e a célpont, vagy inkább az apja, akinek az autójában ült a robbanáskor, és akit a nyugati nyilvánosságban – erősen túlértékelve a jelentőségét – gyakran „Putyin Raszputyinjaként” emlegetnek. A valóság persze szinte mindig másodlagosnak bizonyul az ilyen ügyekben, a rendelkezésre álló tények pillanatok alatt feloldódnak a politikailag motivált narratívákban, és egyetlen kérdés marad: kinek a története érvényesül jobban, és ez milyen további politikai cselekvés alapját teremti meg.
A dezinformáció örök
Bár ezt a jelenséget gyakran a közösségi média elterjedésével és a post truth-korszakkal hozzák összefüggésbe, korántsem új keletű dologról van szó, már kétszáz évvel ezelőtt, a brit-orosz nagyhatalmi rivalizálás idején sem volt másképp. 1839 tavaszán legalábbis biztos nem, amikor szentpétervári hotelszobájában golyóval a fejében találták meg a lengyel-litván ellenállóból orosz diplomatává és kémmé vált Jan Vitkevicset (eredeti nevén: Witkiewiczet), akinek sajátos karrierfordulatában játszhatott némi szerepet az is, hogy még lázadó egyetemistaként letartóztatták, majd évekig élvezhette a cári Oroszország munkatáborainak vendégszeretetét. A kalandos sorsú Vitkevics végül fontos szerephez jutott az orosz birodalom közel-keleti politikájában, így halála nyomán hamar szárba szökkentek az egymásnak ellentmondó magyarázatok:
- A britek elfogadták a kézenfekvő verziót, hogy a megalázó helyzetbe hozott Vitkevics öngyilkosságba menekült, ami szerintük tökéletesen demonstrálta, hogy az elnyomó Orosz Birodalom milyen méltatlanul bánik a saját embereivel is.
- Az orosz hatóságok viszont ezt aljas hazugságnak minősítették. Szerintük a hatalom által megbecsült Vitkevics nem saját kezűleg vetett véget életének, hanem brit merénylet történt, amit öngyilkosságnak próbáltak beállítani.
- De létrejött egy harmadik változat is, miszerint nem sokkal korábban egy régi lengyel barátja meglátogatta Vitkevicset a hotelszobájában, és alaposan beolvasott neki, amiért szembeköpte fiatalkori ideáljaikat, és azt a cári hatalmat szolgálja, amely ellen egykor közösen küzdöttek. Vitkevicset eszerint nem az orosz elutasítás, inkább épp a sikerei fölött érzett bűntudat hajszolta öngyilkosságba.
Melyik magyarázat áll a legközelebb a valósághoz? Egyértelmű válasz erre a kérdésre azóta sincs, ahogy jó eséllyel nem lesz a Dugina-merénylet esetében sem. Egymásnak ellentmondó elméletekből viszont már most sincs hiány.
- Ahogy az várható volt, az oroszok az ukrán titkosszolgálatot vádolják a gyilkossággal, az Orosz Biztonsági Szolgálat (FSZB) rekordidő alatt talált is egy gyanúsítottat: egy ukrán nőt, aki a merénylet óta elhagyta az országot. A rekordidő alatt elvégzett nyomozást és az általuk prezentált bizonyítékokat nemcsak az ukránok tartják fabrikáltnak, de a nyugati elemzők jelentős része is.
- Felmerült olyan verzió is, hogy egy Putyin-ellenes orosz földalatti szervezet, a Nemzeti Köztársasági Hadsereg áll a robbantás mögött, amely több hasonló partizánakciót is tervez a jövőben. Ennek legprominensebb hangoztatója egy Kreml-ellenes, immár Kijevben élő volt orosz képviselő, Ilja Ponomarev, ám a gyenge lábakon álló elméletet semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.
- Számos szakértő elképzelhetőnek tartja azt is, hogy esetleg maga az FSZB áll az akció mögött. Ez egyfelől nem állna túl messze a KGB-utódszervezet eszköztárától (sokan valószínűsítik azt is, hogy a második csecsen háborút és Putyin hatalomra kerülését előkészítő 1999-es terrormerényletek is az orosz titkosszolgálat által végrehajtott „false flag”-műveletek voltak). Másrészt motivációt sem különösebben nehéz találni hozzá. Például azt, hogy fokozzák az orosz lakosság fenyegetettség-érzetét, és fél évvel a háború – pontosabban a különleges katonai művelet – kezdete után feltüzeljék a közvéleményt, előkészítve a további eszkalációt. Közvetlen bizonyíték viszont természetesen erre az elméletre sincs.
- A Twitteren közben elkezdtek keringeni egészen extrém spekulációk is, miszerint Alekszandr Dugin akár tudhatott a készülő merényletről, vagy esetleg ő maga is részt vett a kitervelésében. A Moszkva környéki nacionalista fesztiválról hazafelé tartva ezért nem szállt be a lánya mellé abba az autóba, amelyet percekkel később felrobbantottak.
Az orosz születésű, berlini Kelet-Európa-szakértő, Szergej Szumlennij például ez utóbbit sem tartja teljesen elképzelhetetlennek. Érvként olyanokra hivatkozott, hogy Duginnak rögeszmésen visszatérő témája a nemzet nagyságáért hozott áldozat. Idéz egy 2020-as cikkből, amelyben Dugin arról írt, hogy az orosz elitet egyetlen célra kell kiképezni: hogy nehéz időkben feláldozzák az életüket, így teremtve meg a lehetőségét, hogy a nép visszanyerje az elvesztett isteni támogatást. Ide citálja azt is, hogy Dugin szélsőjobboldali, ezoterikus, Arctogaea nevű honlapján szerepel egy más szerző tollából származó cikk, amely kifejezetten a gyermekáldozat misztikus hagyományait elemzi, kitérve arra is, amikor egy apának kell feláldozni a lányát az isteni támogatás kivívása érdekében.
Szumlennij megemlíti továbbá, hogy Dugin a lánya halála után kiadott közleményében is hasonló retorikát használt, arról beszélve, hogy Dugina „szűzi életét a győzelem oltárára helyezte”, és a nagyszabású temetésen tartott beszédében is azt hangsúlyozta, hogy a lánya az orosz győzelemért halt meg. A ravatal mellett állva Dugin nemcsak lánya utolsó szavait idézte fel, miszerint arról beszélt, hogy harcosnak és hősnek érzi magát, és elfogadta a sorsát. De arról is megemlékezett, hogy Dugina már gyermeknek is rettentő hazafias volt, hiszen első szavai az „Oroszország”, „a mi hatalmas államunk” és a „birodalom” voltak.
Háború horoszkóp alapján
Persze maga Szumlennij sem ezt a verziót tartja a legvalószínűbbnek, de a Twitteren kibontakozó vitákban azt ő és más hozzáértők is hangsúlyozták, hogy az orosz hatalmi elit gondolkodásában a babonák és ezoterikus megfontolások sokkal nagyobb szerepet játszanak, mint ahogy azt a nyugati elemzők hajlamosak elfogadni. Kamil Galejev Oroszország-szakértő szerint például hiába nevetnek sokan, amikor valaki arról beszél, hogy az orosz stratégiai döntésekben nemcsak geopolitikai, gazdasági vagy hatalmi szempontok, de babonák, asztrológiai összefüggések vagy a számmisztika is szerepet játszhat.
Példaként hozza az „augusztusi átokba” vetett széleskörű hitet, amely azon a megfigyelésen alapszik, hogy a 90-es évektől kezdve augusztusban nagyobb gyakorisággal történnek nemzeti katasztrófák, mint az év más szakaszaiban. Ezt a jelenséget próbálták racionálisan, társadalomtudományos összefüggésekkel is magyarázni, de születtek bőven asztrológiai, természetfeletti megfejtések is. Galejev szerint az augusztusi átokba vetett hit a politikai vezetést is befolyásolja, ezért is tartja kézenfekvőnek, hogy amennyiben a Kreml áll a robbantás mögött, azt épp a nyár – köztudottan veszélyes – utolsó hónapjára időzítette, amikor sorsfordító események szoktak történni.
A döntéshozó elit babonásságára Szumlennij hoz egy-két meredekebb példát is, többek között egy 2006-os interjút Borisz Ratnyikovval, az FSZB akkori dandártábornokával. Ratnyikov a kormányzati lapnak nyilatkozva arról beszélt, hogy
Szumlennij szerint itt nem pusztán elszigetelt esetről vagy egy részeg tábornok zagyválásáról van szó, mert az orosz védelmi minisztérium magazinja 2019-ben is telepatikus képességű szuperkatonákról lelkendezett egy cikkben, akik elméjük erejével képesek leolvasni vagy a távolból megsemmisíteni szoftvereket és mikrocsipeket, ezzel folytatva a hírhedt náci think-tank, az Ahnenerbe kísérleteit. Szumlennij úgy látja, hogy az ilyen kezdeményezések mögött bőven húzódnak korrupciós érdekek is, de a lényeg, hogy nem lehetne az ilyen paranormális átverésekből nagy pénzeket szakítani, ha a vezetők körében nem hullana termékeny talajra.
Mihail Zigar orosz újságírónak – akinek Putyin metamorfózisa című könyve magyarul is megjelent – Kreml-beli informátorai meséltek arról, hogy az ezotériára nyitott tábornokok miként befolyásolták Borisz Jelcint a 90-es években. Állításuk szerint az első csecsen háborút is a horoszkóphoz időzítették, a külpolitikai döntésekben pedig szerepet kapott a gondolatolvasás.
Zigar szerint a telepátiát és asztrológiát nagyra tartó FSZB-tisztekre nagy hatást gyakorolt a nehéz sorsú orosz író, költő Danyiil Leonyidovics Andrejev misztikus főműve, a Roza Mira (A Világ Rózsája) is, amelyet a sztálini börtönben átélt látomásai alapján írt az 50-es években, ám hivatalosan csak 1991-ben jelent meg. Andrejev a Földet körülvevő spirituális valóságot írja le, amelyben nagy szerepet kap a Jó és Rossz közötti kozmikus küzdelem. A világunkat szerinte Isten által teremtett szellemi lények, egyfajta metaszörnyek, a monádok (avagy „uitsraorok”) irányítják, akik egy-egy népet használnak eszközül a harcaik megvívásához. Amikor egy monád elöregszik, a hozzá tartozó nép elveszíti a háborút, és beolvad egy másik népbe, így téve erősebbé a győztes szörnyet. Szumlennij szerint elég árulkodó az a tény, hogy 2016-ban az Orosz Tudományos Akadémián három napos konferenciát rendeztek Andrejevnek ebből a művéből, amelyen több tucat kutató vett részt, hogy megvitassa a metaszörnyek, Lucifer és a geopolitika kapcsolatát.
Az ördögi Nyugat
Az elmúlt évtized során új lendületet kapott orosz birodalmi ambíció mögül korántsem hiányzik a szellemi hátország, komoly hagyománya van az ezoterikus fogékonyságú, szélsőjobboldali ideológusoknak, akik kozmikus szükségszerűségként jelölik ki az orosz nagyhatalmiság visszaállítását. Ebből a Nyugat-ellenes Eurázsiai Birodalom vízióját a 90-es években zászlajára tűző, Ukrajna lerohanását pedig régóta szorgalmazó Alekszandr Dugin csak egy, és nem is a legjelentősebbek közül való. Ellenségképgyártás terén Dugin bármikor felveszi felveszi a versenyt az állami propagandával: a Nyugat szerinte „a romlott kulturális perverzió és bűn, a gonoszság és a cinizmus, az erőszak és a képmutatás mátrixa”, vagy egyszerűbben fogalmazva:
Az a hely, ahova Lucifer esett a magasból.
Viszont már évekkel ezelőtt is született cikk arról, hogy a nyugati nyilvánosságban erősen túlértékelik Dugin szerepét, az utóbbi napokban pedig számos szakértő érvelt amellett, hogy hatalmas túlzás a 60 éves ideológust „Putyin agyaként” emlegetni. Mark Galeotti Oroszország-szakértő szerint Dugin ugyan gyakran feltűnt a médiában – különösen a Krím annektálását követő években –, de nem volt különösebb befolyással Putyin politikájára. Inkább azok közé tartozik, akik árgus szemmel követik, mire készül a Kreml, amit aztán zajosan hirdetni kezdenek, hogy utólag maguknak tulajdoníthassák az ötletet. Ezzel együtt azt Galeotti is egyértelműnek tartja, hogy a mostani merénylet csak táplálni fogja a Dugin-mítosz erejét, és még többen látják majd úgy őt, mint a putyini politika egyik befolyásos ideológusát.
Eurázsia és a kozmikus kisugárzás
Maga az Eurázsia-vízió sem Dugintól származik, aki a Kelet-Európára szakosodott amerikai történész, Timothy Snyder szerint egyszerűen arra használta az eurázsianizmus fogalmát, hogy oroszabbnak állítson be náci gondolatokat.
Az első eurázsianisták az 1920-as években emigrált orosz tudósok voltak, és az általuk teremtett szellemi irányzat egyfajta válasz volt a „szlavofilek” és „nyugatosítók” között kialakult 19. századi ellentétre. Ez a kör hamar szétszóródott, de az Eurázsia-gondolatnak a szovjet időkben is maradt képviselete: a tragikus sorsú történész, Lev Gumiljov, aki szintén hosszú éveket töltött a sztálini munkatáborokban, és a Gulagban tette fő szellemi megfigyeléseit, miszerint az alapvető igazságok a szélsőséges helyzetekben tárulnak fel. Később a sztyeppei népek történetére szakosodott, és ő ébresztette fel az eurázsiai hagyományt a 60-as, 70-es években írott műveiben. Fő szellemi hozzájárulása az etnogenezisről alkotott elképzelése volt, amellyel azt próbálta magyarázni, hogyan keletkeztek a nemzetek.
Az asztrofizika és humánbiológia sajátos értelmezésével Gumiljov arra jutott, hogy az emberi közösségeket a kozmikus sugárzás hozza létre. Egyes emberi organizmusok jobban képesek elnyelni az űrből érkező energiát és ezt másoknak továbbadni. (…) Gumiljov szerint ezért minden nemzet keletkezése a kozmikus energia egy-egy meghatározott robbanására vezethető vissza, amely egy ezer évnél is tovább tartó ciklust indított el. A nyugati nemzeteket létrehozó kozmikus sugárzás a régmúltban áradt ki, ezért a Nyugat halott. Az orosz nemzetet az 1380. szeptember 13-án kibocsátott kozmikus sugárzás hozta létre, ezért ifjú és életerős
– írja Snyder A szabadság felszámolása című, 2019-ben magyarul is kiadott könyvében.
Gumiljov másik kulcsfogalma a „passzionaritás” volt, amelynek birtokában vannak az etnikai csoportokat megteremtő és naggyá tevő különleges vezetők. A Gumiljov életművében járatosaknak feltűnt, hogy 2012-es elnöki beiktatása után Putyin nemcsak meghirdette az orosz vezetésű Eurázsia programját, de egy parlamentben tartott beszédében hangsúlyosan használta a passzionaritás kifejezést is, mert szerinte ez fogja meghatározni, hogy „az alakuló világrendben ki veszi át a vezér szerepét, ki marad kívülálló és fogja szükségszerűen elveszíteni függetlenségét.”
Isten elrontotta, Oroszország megjavítja a világot
Snyder szerint azonban nem Gumiljov elméletei jelentik a putyini imperializmus legfontosabb ideológiai alapját, hanem egy keresztény fasiszta gondolkodó, az 1954-ben, svájci száműzetésben meghalt Ivan Iljin. Snyder egy tanulmányában egyenesen Putyin filozófusának nevezi, amit szerinte már az is bizonyít, hogy a 20. század egyetlen gondolkodója sem részesült olyan nagyszabású rehabilitációban a 21. században, és nem élvezett olyan mértékű befolyást a világpolitikára, mint ő.
„A 2010-es években Putyin Iljin tekintélyére támaszkodott, hogy megindokolja, Oroszországnak miért kell aláásnia az Európai Uniót és megszállnia Ukrajnát. Amikor arra kérték, nevezzen meg egy gondolkodót, akire történelmi kérdésekben támaszkodik, Putyin Iljinre hivatkozott” – írja Snyder. Iljin gyűlölte ugyan a Szovjetuniót, de a demokráciát talán még megvetendőbbnek találta, nagy csodálója volt Mussolini és eleinte Hitler rendszerének is. Politikai programját azonban nem egyszerűen ezek importálására, hanem egy sajátosan orosz, fasisztoid teológiára építette. Eszerint Isten a teremtés aktusával maga követte el az eredendő bűnt, hiszen beszennyeződött. Innentől kezdve maga az emberi történelem is értelmetlen gyalázat, nem pedig egy isteni történet beteljesítése. A világ töredékek értelmetlen összevisszasága, amely annál bűnösebb, minél inkább meg akarják érteni az emberek, a modern társadalom a maga pluralizmusával pedig természetesen csak elmélyítette a válságot.
Isten egyetlen reménye az volt, hogy lesz egy igaz nemzet, amely követi Vezérét a politikai teljességbe, ezzel hozzáfog a világ megjavításához, és megválthatja az istenséget. Mivel a világegyetemben az Ige egyesítő elve az egyedüli jó, minden eszköz jogos, amely visszatéréséhez vezet.
Az igaz nemzet pedig természetesen nem lehet más, mint az orosz, amelyet Iljin egyre inkább az ártatlansággal azonosított. Szerinte a romlott világot csakis egy totális politikára képes nemzet válthatja csak meg, azaz a beszennyezetlen Oroszország. „Minél öregebb lett, annál többet foglalkozott az orosz múlttal, de nem a történelemmel, hanem a külső behatolástól védelmezett, veleszületett orosz erény ciklikus mítoszával. Oroszország a szeplőtelen birodalom, amelyet minden oldalról támadnak: az Orosz Birodalom, minden idők legnagyobb országa Moszkva és környékének kicsiny területéből nőtt ki, anélkül hogy bárkit is megtámadott volna. Még amikor terjeszkedik, akkor is Oroszország az áldozat, mert az európaiak nem ismerik fel azt a mély erényt, amelyet földfoglalásaival védelmez” – összegzi Snyder Iljin sajátos történelemszemléletét.
