Eric Fougere / Corbis / Getty Images
Kultúra

Terroristákra vadászó muszlim katonából lett az irodalom drag queenje

Az egyik legnépszerűbb észak-afrikai író évtizedekig szolgált az algériai hadseregben, a különleges erők tisztjeként folytatva elkeseredett küzdelmet a szélsőséges iszlamista csoportokkal. Közben nem volt hajlandó feladni irodalmi karrierjét sem, így női álnéven kellett megjelentetnie háborús és kémregényeit, hogy ne állítsák hadbíróság elé. A franciául író, és több mint ötven nyelvre fordított Yasmina Khadrával az Egyesült Arab Emirátusokban, a világ egyik legnagyobb könyvvásárán beszélgettünk, ahol azt is elmondta, mit gondol a jelenlegi afgán helyzetről, hogy lesz valakiből terrorista, és szerinte hogyan érti félre teljesen a Nyugat a muszlim világot.

Az elmúlt húsz évben futószalagon érkeznek az olyan thrillerek, amelyek terrormerényletekről és polgárháborúba süllyedő országokról szólnak. Yasmina Khadra – polgári nevén Mohammed Moulessehoul – azonban azon ritka bestseller-szerzők egyike, aki nemcsak a dolgozószoba biztonságában gyártja izgalmas regényeit a témában, hanem testközelből tapasztalta, milyen harcban állni a fundamentalista szervezetekkel: a 90-es évek elején kirobbant algériai polgárháború idején a különleges erők egyik parancsnoka volt, és a terepen harcolt az olyan fundamentalista szervezetek ellen, mint a Fegyveres Iszlám Csoport (GIA) vagy az Iszlám Megmentési Front (AIS).

Ezekben az években három idegösszeomlása volt, két rajtaütést úszott meg ép bőrrel, és háromszor kellett helikopteres kényszerleszállást végrehajtania olyan bozótosban, amelyben a kormányt megdöntésére pályázó terroristák rejtőztek.

Azonban nem a harcok jelentették az egyetlen veszélyforrást a számára, a saját feletteseitől is tartania kellett. Merthogy Moulessehoul a katonáskodás mellett folyamatosan prózát írt, amit a hadsereg nem fogadott kitörő lelkesedéssel. Első novelláskötetét 17 éves korában, még a kadétiskola alatt fejezte be, de katonatisztként sem hagyott fel az írással. A 80-as években hat kötete jelent meg saját neve alatt, ám ahogy elkezdett rá felfigyelni a média, egy felügyelőbizottságot akartak a nyakába ültetni, amely cenzúrázta volna a könyveit, hogy azok megfeleljenek a rezsim elvárásainak. Ő erre nem volt hajlandó, inkább titokban folytatta írói karrierjét: eleinte egyik visszatérő hőse, Llob felügyelő neve alatt jelentette meg regényeit, de párizsi kiadójának ez nem igazán tetszett, valami kevésbé hivatalosat akartak. Így végül felvette felesége két keresztnevét, amelynek révén Yasmina Khadra – magyar fordításban: Jázmin Virág – lett belőle, és ezen a néven vált nemzetközileg elismert thrillerszerzővé is.

Nem félt már a haláltól

Khadra könyvei mára több mint 15 millió példányban keltek el világszerte, saját elmondása szerint 52 nyelvre fordították le és 57 országban adták ki őket. Két regénye, A merénylet és a Kabul fecskéi, magyarul is olvasható, de ezzel ő korántsem elégedett, aminek hangot is adott, amikor leültünk interjúzni az Egyesült Arab Emírségekben megrendezett Sardzsai Nemzetközi Könyvvásáron. A bemutatkozás után egyből azzal kezdte, hogy viccesen számon kért: hogyhogy csak két könyv jelent meg tőle eddig Magyarországon, mikor a lengyelek már legalább tizenkét kötetnél járnak! Nagy könyvpiaci ígéreteket nem tudtam neki tenni neki az ügyben, inkább igyekeztem átterelni a témát arra, hogy nem félt-e azokban az években a lelepleződéstől, amikor álnéven írva kerülte meg a katonai cenzúrát. Khadra azt felelte, hogy a fundamentalistákkal folytatott harcok miatt amúgy is jó ideje a halál árnyékában élt, és tisztában volt vele, hogy bármelyik nap megölhetik. Így annyira hozzászokott ehhez a gondolathoz, hogy nem félt a lelepleződéstől sem, ami szintén halálbüntetést vonhatott volna maga után.

Joël SAGET / AFP

Ezt a baljós lehetőséget azért rituális jelleggel kiírta magából: az algériai polgárháború idején játszódó regénytrilógiájának főhőséről, a már említett Llob felügyelőről a befejező kötetben kiderül, hogy valójában ő Yasmina Khadra, aki női álnéven írja a sikeres bűnügyi könyveket, majd ezt követően meghal. A valóságban Moulessehoulnak szerencsére sikerült elkerülnie ezt a sorsot: 2000-ben leszerelt a katonaságból, hogy teljesen az irodalomnak szentelhesse az életét, és családostul Mexikóba, majd Franciaországba költözött, és a következő évben coming outolt is Yasmina Khadraként.

Bejelentéséből jókora botrány lett a francia nyelvű nyilvánosságban, különösen Algériában. Ebben szerinte szerepet játszott, hogy már évek óta pletykák keringtek a rejtélyes Yasmina kilétéről: többen terjesztették például azt, hogy együtt jártak vele iskolába, a macsó férfiak pedig előszeretettel sztorizgattak arról, hogy Yasmina egy gyönyörű nő, akivel nemrég megismerkedtek egy bárban, és utána sikeresen ágyba is vitték. Nem csoda, hogy komoly indulatokat váltott ki, amikor kiderült, hogy Yasmina Khadra mégsem egzotikus bombanő, hanem egy frissen leszerelt, de a polgárháború tüzében edződött, marcona katonatiszt. A kérdésre, hogy most már örökre megőrzi-e a női nevet, egyből rávágja, hogy természetesen.

Én vagyok az irodalom drag queenje!

– mondja büszke és pajkos mosollyal, de pár perccel később ugyanezzel a kicsattanó önbizalommal nevezi az irodalom tábornokának magát. Az ő esete kapcsán szóba kerül a nemrég kipattant irodalmi botrány, amikor egy népszerű spanyol írónőről, Carmen Moláról bizonyosodott be egy díjátadón, hogy a szerzői álnév mögött valójában három férfi rejtőzött. Khadra nem érti, hogy miért tartja az ilyen gesztusokat bárki botrányosnak, hiszen szerinte nincs ebben semmi lealacsonyító: ő például a felesége, és általában a nők bátorsága iránti tisztelete jeléül vette fel a Yasmina Khadra nevet annak idején. Egy másik nő is kulcsszerepet játszott az íróvá válásában: az anyja, Fadna, aki egy szaharai törzs tagja volt, amelyet a harcosok és történetmondók törzsének tartanak. „Anyám nem tudott írni és olvasni, de mint a beduinok anyák általában, nagyszerű történetmesélő volt. Olyan volt, mint egy énekesmadár: csodálatosan énekelt, de nem tudta lekottázni a dallamot.” Persze emlékeztet arra, hogy a tiszteletadás mellett az önvédelem volt a fő szempont volt az álnév felvételében.

Nekem nem volt választásom, mert a hadsereg cenzúrázni akart, és nem írhattam volna többé a saját nevem alatt.

Álomgyilkosok

A rendkívül termékeny Khadra könyvei változatos helyszíneken játszódnak – Algéria, Afganisztán, Irak, Belgium, Franciaország –, de mindig roppant aktuális kérdéseket feszegetnek: visszatérő témája például a korrupt és inkompetens politika, valamint az iszlamista szélsőségek kialakulása, és az ellenük folytatott küzdelem. Mint mondja, ő is tanulmányozta a Koránt, de sosem értette, miért akarják bizonyos emberek a saját világnézetüket ráerőszakolni másokra, miközben a vallás eredendő célja épp az volna, hogy segítse a közösséget, egyesítsen minket, és felmutassa, hogy a sokszínűség jó dolog.

Stephane Cardinale / Corbis / Getty Images A Ce que le jour doit a la nuit (direkt fordításban: Amivel az éjnek tartozik a nappal) filmpremierjének vetítésén Párizsban.

A fanatizmus szerinte nem is vallási, inkább társadalmi probléma, így nagyon fontos lenne, hogy megértsük a szociálpszichológiai gyökereit. Mert hiába érdemelne mindenki egy esélyt a boldogulásra, sokan nem tapasztalnak semmiféle kedvességet az élettől. A társadalom perifériájára szorult emberek között pedig akadnak olyanok, akik annyira mélyen süppednek a reménytelenségbe, hogy kifejlődik bennük a gyűlölet a többiek és a társadalom iránt. Ebben a pillanatban lemondanak az álmaikról is, arról, hogy egyszer még normális emberként élhetnek.

És amikor valaki feladja a saját álmait, elöntheti a féltékenység a többiek álmai iránt. Így születhet meg benne a vágy, hogy minden áron elpusztítsa azokat.

Khadra szerint rengeteg kallódó fiatal van, aki a szüleitől nem kap elég figyelmet, így máshol – az utcán vagy az interneten – keresnek családot maguknak. Az utcán pedig bárkivel találkozhat az ember: összefuthat olyanokkal, akik a művészetek, az önismeret vagy a kreatív kibontakozás irányába terelik, de olyanokkal is, akik kihasználják törékenységét, és eszközként állítják a saját céljaik szolgálatába. A kitűzött cél sok minden lehet, a drogkereskedelemtől a piti tolvajlásokon át a fasiszta eszmékig vagy épp a dzsihadizmusig. Az ideológia Khadra szerint úgyis csak ürügyként szolgál, a lényeg tehát a mögöttes pszichológia, vagyis annak megértése, hogy az ilyen ártalmas csoportok toborzása annál könnyebb, minél több fiatal szenved identitásválságban és elhanyagoltságban.

Mindenki vágyik arra, hogy meglássák. Márpedig egy fiatal ember az ilyen szervezetekben családra találhat. Úgy érzi, hogy végre megvédik és láthatóvá válik. Emellett kaphat pénzt, a hetvenhét túlvilági szűz ígéretét, és azt a felemelő érzést is, hogy egy nagy, nemes és Istennek tetsző célt szolgál

– mondja Khadra, akinek meggyőződése, hogy ezt a folyamatot boncolgató könyveivel, előadásaival és médiaszerepléseivel sok fiatalt megmentett már a radikalizálódástól. Könyveiben nem fél valós eseményekről írni. Legutóbbi regénye, a Khalil például a 2015-ös párizsi merényletek egyik elkövetőjéről szól, a magyarul is megjelent Kabul fecskéi pedig az ezredforduló környékén játszódik az akkor is épp tálibok által uralt Afganisztánban. A tálibok visszatéréséről lesújtó a véleménye:

Borzasztó, ami történik. Vannak húsz éves afgán lányok, akik annak ígéretében nőttek föl, hogy egy demokratikus országban fognak élni. Iskolába jártak, beiratkozhattak az egyetemre, megtanultak sminkelni, zenét hallgattak, filmeket néztek… Mindez most egy pillanat alatt eltűnt – se iskola, se zene, se smink, se semmi. Ez egy rémálom

– értékel komor arccal, hozzátéve, hogy a friss fejlemények miatt újra kiadják Franciaországban a Kabul fecskéit, ő pedig új előszót írt a könyvhöz. Ebben markánsan elítéli az újabb tálib hatalomátvételt, amivel egy csapásra foszlott semmivé egy álom tömegek számára. Szerinte a történtek a fanatizmus zsákutcáin túl arra is ékesen rámutatnak, hogy a Nyugat ismét kudarcot vallott a demokrácia meghonosításában. Mert Afganisztánban is úgy próbálták meghonosítani a nyugati típusú intézményeket, hogy figyelmen kívül hagyták a helyi kultúrát. „A nyugati vezetők ezt képtelenek megérteni: mindig csak politikát veszik figyelembe, a kultúra viszont kívül esik a látóterükön.”

Julia Ewan / The The Washington Post / Getty Images

Ugyanúgy eszünk, sétálunk és szeretkezünk

A nyugati közvéleménnyel szerinte visszatérő probléma, hogy klisékben és sztereotípiákban gondolkodnak az iszlámról. Khadra egyik fontos célja ezért, hogy kikezdje a becsontosodott előítéleteket, és miközben részletesen ír a radikalizálódás veszélyeiről, bemutassa azt is, hogy az arab világ sokkal-sokkal több egy-egy egzotikus képeslapnál, vagy polgárháborúknál és terrormerényleteknél.

Minden muszlimra potenciális terroristaként tekintenek, miközben a valóságban hétköznapi emberek vagyunk. Ugyanúgy eszünk, sétálunk, beszélgetünk és szeretkezünk, ahogy mindenki más.

Mondja, arra buzdítva az olvasókat, hogy ha tehetik, látogassanak el a muszlim országokba, és a saját szemükkel győződjenek meg róla, hogy a hírekbe csak a valóságnak egy töredéke kerül be. Szerinte mindenki javára válna, ha elutazna Isztambulba, Algériába, Malajziába, Kairóba, Tuniszba, Dubajba, vagy épp a vele szomszédos emírség központjába, Sardzsába, ahol az interjúnk is zajlott.

A beszélgetésünknek otthont adó sivatagi város pedig tényleg a kulturális nyitottságról és pezsgésről tett tanúbizonyságot, a november első felében negyvenedik alkalommal megrendezett Sardzsai Nemzetközi Könyvvásárra a világ minden részéről érkeztek a kiadók és a szerzők. Vendég volt többek között a dél-afrikai születésű, majd Amerikában is befutott komikussztár, Trevor Noah, a Time magazin által 2020-ban az év gyerekének választott tinédzser feltaláló, Gitanjali Rao, valamint a friss Nobel-díjas író, a brit-tanzániai Abdulrazak Gurnah is – utóbbival készült interjúnkat itt olvashatja. (Gurnah-ról és magáról a vásárról is mesél szerzőnk új, Első kézből című podcastunkban is, ez itt hallható.)

Kapcsolódó
Hogyan néz ki a világ legnagyobbnak mondott könyvvására egy arab emírségben?
Mit keresett ott egy amerikai standupos és pár százezer néző? És mit érdemes tudni a friss irodalmi Nobel-díjasról, akivel szintén ott találkoztunk? Első kézből podcast.

És persze ott volt Yasmina Khadra is, aki elmondta, hogy több mint negyven regényéből tizennégyet már lefordítottak arabra, de az öbölmenti országokban mégis kevesebben olvassák, mint francia nyelvterületen. Szerinte ennek egyik oka épp az, hogy franciául ír, ami sokaknak nem tetszik, mert elterjedt meggyőződés, hogy egy arab író írjon arabul. Khadra erre elmeséli, hogy egy neves egyiptomi kritikus nemrég teljes erővel nekitámadt, önálló identitás nélküli árulónak, francia ügynöknek és fenyegetésnek nevezve őt. A valódi tűzharcokat is megélt Khadrát ez nem zaklatta fel különösebben, és persze arra is megvan a megfejtése, mi motiválhatta a kirohanást: szerinte az áll a dolog mögött, hogy az egyiptomiaknak van egy Nobel-díjas szerzőjük, ennek ellenére az országban jobban fogynak Khadra könyvei, mint az ő művei.

Mindezt széles vigyor és King Kong-szerű melldöngetés kíséretében hozza tudtomra, bizonyítva, hogy a harminchat évnyi katonai szolgálat simán megfér egy emberben az infantilis játékossággal.

Ez is csak megerősíti azt a tételt, hogy a világ komplexitása tényleg nem érthető meg a leegyszerűsítő sztereotípiák mentén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.