Gulyás Márton eheti vendége Eötvös Pál újságíró, a Népszabadság egykori főszerkesztője, majd 2011-ig a MÚOSZ elnöke volt. Az újságíró elsősorban a Népszabadság szerkesztőségében töltött több mint három évtizedről mesélt a Partizán stúdiójában, érintve a rendszerváltás előtti privatizációs tárgyalásokat, hogyan hiúsult meg a szabadidős tevékenységekkel foglalkozó újság ötlete és a nagy botrányt okozó Teller-levél ügyéről is beszélt. Az utóbbihoz hozzátette, hogy ugyan sokan ennek tulajdonítják a 2004-es távozását a Népszabadság éléről, valójában azért hagyta ott, mert nem tetszett neki a bulvárosabb irány, amely felé a lapot kiadó Ringier el akarta vinni az újságot.
Gulyás arra is kíváncsi volt, miben látja Eötvös a különbséget a KESMA birodalom propagandatevékenysége és a rendszerváltás előtti, pártállami propagandagépezet működésében:
A tudomány tisztelete az megvolt. Ma már minden van, de a tudomány, a tudás tisztelete az már nincs, egzaktumok nincsenek. Buborékok és álomvilágok vannak, amelyek kitermelik a maga buborékembereit. Akik szétpukkadnak. Akikből soha nem lesz semmi.
A magyar sajtó helyzetével kapcsolatban sincsenek illúziói, sőt, úgy fogalmaz, hogy magyar sajtó ma már nem is létezik. „Vagytok ti, meg van néhány, amelyik tisztességes” – mondta el véleményét a helyzetről hozzátéve, hogy ma már csak Népszavát olvas, tévét nem néz, rádiót nem hallgat.
Én ezt már a nyolcvanas években megmondtam: a sajtó nem azért van, hogy minden újságíró azt pofázzon össze-vissza, amit akar. Ez nem sajtószabadság. Ez a 19. században volt, amikor Petőfi ki akarta nyomtatni aktuális felháborodásait. Amerikában nagyon hamar kiderült, hogy persze, mindenki elmondhatja (a véleményét), csak éppen pénz kell hozzá. És akinek több pénze van, az elmondhatja a másik helyett is. (…) Először volt benne társadalmi egyensúly. De összességében a pénz, a tőke ezt fölülírta. Amit nem írhat fölük a tőke, az az, hogy a népnek joga van mindenről tudni. Én a nép felől, a tömeg felől, magyar emberek felől közelítem ezt meg: a sajtószabadság valódi tartalma, hogy az emberek tudhatnak mindenről, ami a politikában, a közéletben történik. Nekik ez elidegeníthetetlen társadalmi joguk. Ennek az újságíró egy kis szolgája
– foglalta össze a sajtóval kapcsolatos gondolatait.
Gulyás arról is kérdezte, hogy a Népszabadság után miért hagyott fel az újságírással, menesztésekor miért nem harcolt tovább. Ez utóbbiról azt gondolja, hogy méltóságon aluli lett volna harcolnia, az utóbbi pedig egyértelmű döntés volt számára:
Nekem a Népszabadság test volt a testemből, vér a véremből, én a Népszabadságon kívül semmit [nem vállalt volna – a szerk.]! Teljes, ködös, agyament elkötelezettje voltam, különben nem is lehetett volna megcsinálni.
A Népszabadság 2016-os megszűnésével kapcsolatban egyetért Gulyással abban, miszerint mindez a Fidesz lélektani vendettája volt azért, amit a laptól elszenvedtek a kilencvenes években, ugyanakkor a Fidesz szempontjából racionális húzás volt. A lap megszűnése érthető módon érzékenyen érintette, de igyekezett felülemelkedni ezen, hisz szerinte többet is veszített az elmúlt időszakban, mint a lapot:
Beteszem abba a fiókba, ahol a nagy veszteségeim vannak. Elveszett a nemzetem, elveszett a hazám. Én szerettem ezt az országot. Mit mondjak, ebből a Népszabadság hiányzik? Az egész hiányzik, elveszett minden ideám. Minden elveszett, ami ehhez az országhoz köt. Mikor átjövök a határon és meglátom a magyar rendszámokat, rossz érzésem támad. Most miért pont a Népszabadságot sajnáljam? Hát persze, konkrétan a Népszabadság is megráz, hogy nincs. Én itt abszolút egy migráns vagyok. Mivel tudok itt azonosulni? Már szinte semmivel.
A jövővel kapcsolatban sem túl optimista, nem lát lehetőséget, mivel szerinte már megcsontosodott az emberekbe épült fals szocializáció, a megtisztulás már nem lehetséges:
Ez ma már nem József Attila ideje, hanem Adyé. A félelem, a bizonytalanság időszaka.
Az interjú a Partizán Youtube-csatornáján tekinthető meg.
