Kultúra

Melósabb buli lesz az Ozora helyetti technofesztivál, mint a Balaton Sound

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ozorát a világ öt legfontosabb trance fesztiválja között tartják számon. Az egyhetes programot főleg külföldiek látogatják. Azonban a Covid miatt, miként tavaly, idén is elmarad a 2004 óta zakatoló esemény. A szervezők idén augusztus elején a közeli Dádpusztán tartanak egy háromnapos dzsemborit DAAD Gathering fesztivál néven, főleg magyaroknak. Elvarázsolt helyszínen interjúztunk Tóth „Wegha” András promóterrel és Zimányi Árpáddal, a terület és a rendezvény tulajdonosával.

Harmadszorra járok Ozorán, és meg kell állapítsam, kiváló helyszín ez a zakatoló trance zene nélkül is. Két fesztivál között mit tud ez puszta?

Zimányi Árpád: Két Ozora között főleg készülődés zajlik. Egész évben érkeznek látogatók, az izgalmas installációk miatt környékbeli iskolák, óvodák, nyugdíjas klubok és harcművészeti egyesületek is állandói vendégei a pusztának. Ismerősök esküvőre is megkaphatják a helyszínt.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Más fesztivál sose akarta bérbe venni?

Z. Á.: Nem engednénk, mert azzal megsértenék az Ozora fesztiválosokat.

Májusban döntöttetek úgy, hogy idén sem lesz Ozora fesztivál. Látva az enyhülő szabályozást, megbántátok az óvatoskodást?

Tóth András: Nem voltunk túl óvatosak, hiszen a közönségünk nagyobb része, főleg a külföldiek, különböző Covid-protokollok miatt így sem tudna eljönni. Elég sok jegyet értékesítettünk egyebek mellett Dél-Amerikában és Izraelben, az ottani rajongókat bezárja a Covid. Szóval jól döntöttünk. Nem lett volna tisztességes a törzsfesztiválosok nélkül tartani meg a rendezvényt.

A beragadt 2020-as és ’21-es jegyeket visszavásároltátok?

T. A.: Jegycsere-rendszert találtunk ki, hogy a jegyeket cserélgetni tudják egymás között, de egy százalék alatt volt, aki élt a lehetőséggel.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Az egyhetes Ozora helyett lesz egy háromnapos másik, egy új fesztivál DAAD néven, szintén a ti szervezésetekben.

T. A.: A DAAD-ot akkor is megtartanánk, ha lenne Ozora, évek óta beszélünk róla.

Z. Á.: Ezt terveztük szezonnyitónak. Régóta gondolkodtunk rajta, s mostanra érett tetté a terv. A DAAD zeneileg más, mint az Ozora: kevesebb goa, több techno.

A régi vendégkörre számítotok?

T. A.: Részben. A techno az Ozorán is jelen van egy ideje, szerintünk magában is működni fog. A régi vendégkört már csak a helyszín is idevonzza.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu Tóth „Wegha” András

Azért lett technofesztivál a DAAD, hogy külföldi vendégek híján a magyar közönség ízléséhez igazodjatok?

T. A.: Nem a techno volt a lényeg, hanem hogy más legyen, mint Ozora. A techno az a műfaj, ami még érdekes lehet az ozorásoknak is, de olyanoknak is, akik még nem voltak itt eddig. Ma már rengeteg az átfedés, techno dj-k játszanak trance számokat és fordítva. A kilencvenes évek végén jobban elkülönültek a műfajok, akkoriban a trance-t össze sem lehetett hasonlítani a technóval. Ami pedig a közönséget illeti: ma már mindenki jár mindenféle bulira.

Amikor beterveztétek a DAAD fesztivált Ozora elé, nem tudhattátok, hogy elmarad a szintén technóban erős Balaton Sound. Viszont így olyan menő soundosokat remélhettek a közönségbe, mint Pumped Gabo.

Z. Á.:

Mi rendre a természetközeli arcokat várjuk, és nem feltétlenül az urbánus körülményekhez ragaszkodókat. Aki ide kiköltözik pár napra, az vállalja a kényelmetlenséget. Ez a buli melósabb annál, hogy az este végén visszasétálsz az apartmanodba.

Szerencsére, aki idejön, az vagy volt már itt, vagy nagyon utánakérdez, mire számíthat. Ad hoc bulizókat nálunk elvétve találni. Ozora és a DAAD felkészülést igényel.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu Zimányi Árpád

Ozora létszámának tizedével számoltok. Ilyen kevés emberhez melyik ozorás helyszínt izzítjátok be?

Z. Á.: Minden helyszínt használunk, kivéve a nagyszínpadot, ami egyfajta gesztus az otthon ragadtaknak, akikkel remélhetőleg jövőre együtt nyitjuk már meg. Az eredeti személyzetnek közel a fele itt lesz, ugyanis a helyszín üzemeltetése nincs egyenes arányban a fesztiválra látogatók számával.

Ozorán a világ legismertebb trance dj-i lépnek fel. A DAAD-on milyen lesz a techno dj felhozatal?

T. A.: Az idő rövidsége miatt nehéz dolgunk volt, de elhívtunk nagynevű külföldi sztárokat, mint például Marcel Dettman, Mezerg, Chistian Löffler, Rhadoo, Etapp Kyle.

A világ öt legjobb trance fesztiválja közé sorolják Ozorát. Mi a cél a DAAD-al?

Z. Á.: Majd az idő eldönti, mivé alakul. Mindenesetre itthonról és a közeli európai országokból elég sokan jelezték az érkezésüket.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Olvasva a magyar ozorások Facebook-csoportját, nem lennék meglepve, ha néhány Ozora-fan egyszer csak megjelenne itt spontán bulit rendezni.

Z. Á.: Egy csapat már járt itt, azzal kerestek meg kedvesen, hogy ozoráznának egyet, ami alatt nem a bulizást értették, csak azt, hogy körbesétálnak a helyszínen. Rendesen leadták a névlistát, megérkeztek, bandukoltak két órán át, körhintáztak a nagyszínpadnál, jól érezték magukat, hazamentek.

Gondolom, akadt pár ősozorás, aki megsértődött azon, hogy az ő fesztiválja nem tartatik meg, egy másik viszont igen.

Z. Á.: Akadt ilyen, igen.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

 Mostanáig nem kellett marketingstratégián törni a fejeteket, Ozora a világhírig pörgött magától. Az új fesztivál népszerűsítését is rábízzátok a szájhagyományra?

T. A.: Volt egy csúnya ügyünk 2012-ben, amikor a Hír Tv riportja miatt látványosat razziázott a rendőrség a fesztivál területén. Emiatt aztán úgy voltunk, minél nagyobb csöndben megy le Ozora, nekünk annál jobb. Aki jönni akart, reklám nélkül is tudta, mikor, hová kell jöjjön.

Z. Á.: A reklámot megcsinálta nekünk a Hír Tv és a rendőrség, még ha eredetileg nem is ez volt a céljuk. A rákövetkező évben, sajnos, olyanok is érkeztek, akik a hírekből értesültek a fesztiválról, és átmenetileg alaposan felhígították a közönséget. De az állam 2015-ben szerencsére bevezette, hogy a huszonötezer fő fölötti rendezvényekre a belépés feltétele a fényképes regisztráció mindenféle adatokkal. Ennek köszönhetően a problémás vendégek elmaradoztak.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

De akkor hogyan népszerűsítitek a DAAD-ot?

T. A.: Alulról építkezve összeszedtünk pár ezer bulizni vágyót.

Z. Á.: Sehová sem rohanunk, nem kell kettesével szedni a lépcsőfokokat. Az első Ozorán, 2004-ben kilencszázan voltak, a legutóbbin harmincezren. A DAAD-on is elégedettek lennénk hasonló tempóval.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik