Az utóbbi néhány évben a klasszikus mechanikus órák mintha áttörték volna a gátat, és egyre népszerűbbé váltak az átlagos vásárlók szemében is. A legtöbben karóraválasztásnál már nem a quartz technológia pontosságára, vagy a modern okosórák funkcionalitására vágynak, amikor órát vesznek, hanem pont arra, hogy az ettől teljesen független legyen.
A cél az, hogy ne elektronika legyen a csuklónkon, hanem fémből készült, csavarokkal, fogaskerekekkel és rugókkal hajtott élő, folyamatosan mozgó szerkezet, amely a legtöbb tárgyunkkal ellentétben független attól, hogy előző este felraktuk-e az ágyunk melletti töltőre.
A mechanikus szerkezetek és a valódi, nem elektronikus mestermunka iránti vágy csak az indulóút a klasszikus órák felé, és aki ezen az úton elindul, gyakran egyre mélyebbre fog menni a fogaskerekek és billegők világában. A mechanikus óraszerkezetek ugyanis beszippantanak, és egyre jobban magukba húznak. Egyre többet akarunk megtudni arról, hogyan lehet néhány egyszerű fémdarabbal megfogni az életünk legmegfoghatatlanabb részét, az időt, és hogyan lehet ezt egyre érdekesebben megcsinálni.
Sokan ekkor az egyre furcsább szerkezetű karórák felé indulnak el, tourbillonokról álmodoznak, kalapács-automatákat nézegetnek. Pedig az óraszerkezetek valódi szerelmeseinek nem erre van az út.
A zsebórák jelentik a karórák elődjét, innen indult el a XX. század elején a kézen hordott idő divatja, amikor néhány katona szükségesnek tartotta, hogy a lövészárokban a karjukra szíjazzák fel a polgári környezetben kényelmesen hozzáférhető, de a lövészárokban praktikátlan zsebórákat.
Mára a zsebóra a legtöbbeknek szinte elfelejtett, atavisztikus eszközt jelent, amelynek a mobiltelefonok korában kevés valódi haszna van. De a gyakorlati haszon hiánya nem értékvesztés, hanem értékválasztás. A zsebórák ugyanis mindig az óraszerkezetek élvonalában haladtak.
A legfurcsább szerkezeti megoldások, a legszebb lupé nélkül, szabad szemmel is látható alkatrészek, díszítési elemek vannak meg a zsebórákban, amelyek a csúcsra pörgetik a mechanikus idő iránti vágyunkat. Nem azzal, hogy praktikusak, hanem azzal, hogy szépek és érdekesek.
Az Armand Schwob & Freres rejtélyórája pontosan ezt nyújtja, és írja is felül valamelyest. Ez ugyanis klasszikus zsebóra, abban az értelemben, hogy valami egészen váratlant, praktikátlant és gyönyörűt kínál. A Baselből Párizsba költöző Schwob testvérek XIX. század-végi remekműve ugyanis olyan szerkezettel rendelkezik, amilyennel nem sok óra. Egészen pontosan úgy lehetne leírni, hogy a szerkezet alapján nem gondolnánk, hogy működik az óra, és mégis. A hagyományos óráknál a szerkezet az óra számlapja mögött bújik el a tokban, és így könnyen meg tudja hajtani a mutatókat a számlap közepén keresztül.
A montre mystérieuse, vagyis a rejtélyóra esetében nem ez a helyzet. A szerkezet körülöleli az óra számlapját, látszólag úgy, mintha nem lenne képes meghajtani azt, de egy üveglapon keresztül mozgatja az óra mutatóit. A szerkezetet Hugues Rime találta fel, és az Armand Schwob forgalmazta. Az óraiparnak olyan különleges emléke ez, hogy még a British Museumban is található belőle egy darab.
Szponzorált tartalom
A cikk a BÁV támogatásával készült.
