Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Kultúra

Nagy Dénes: Káros a történelmünket leegyszerűsíteni arra, hogy a magyarok ellen összefogott a világ

Első nagyjátékfilmjével mindjárt rangos nemzetközi díjat nyert Nagy Dénes, akinek a Természetes fény című munkáját a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvével jutalmazták. Interjúnkban arról kérdeztük a 40 éves rendezőt, nem félt-e ilyen kényes témához nyúlni, mint a magyar honvédség második világháborús tevékenysége a megszállt Szovjetunióban, és jobb rendező lett-e attól, hogy gyerekkorában nem volt otthon tévéjük. Az is szóba került, miért tehenészetekben keresték a film szereplőit.

A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvével illusztris társaságba került, korábban Godard-tól kezdve Kieślowskin és Szabó Istvánon át Wes Andersonig legendás rendezők kapták meg ugyanezt a díjat. Leülepedett már ez?

Én is csak pár nappal ezelőtt szembesültem ezzel, meg is döbbentem. Például Angela Schanelec, a tavalyelőtti díjazott konkrétan az egyik kedvenc rendezőm, de igazából a teljes névsor inkább ijesztően hangzott, hiszen nem gondolnám, hogy ebbe a társaságba tartoznék. Persze nyilván megtisztelő és jó érzés, de én valaminek az elején vagyok még. Egy utat és egy vágyat kijelölhet számomra, hogy milyen jó lenne ennél még jobb filmeket készíteni a jövőben.

Mit gondol, a további pályájára milyen hatással lesz ez a díj?

Erre nehéz válaszolni, de az mindenképpen jó érzés, hogy egy ilyen hosszú folyamat (a film hat éven át készült) most egy ilyen visszacsatolással zárul le. Hogy volt értelme. Nagyon sok szerencse kellett ehhez a filmhez, rengeteg akadály volt, és nagyon hálás vagyok, hogy ezeken átbillentünk. Egyúttal azt is érzem, nagyon sok mindent tettünk meg azért, hogy ez sikerüljön, sok ember munkája volt ebben: kiemelném a producereket, László Sárát és Gerő Marcellt, Dobos Tamás operatőrt, Ágh Márton látványtervezőt, a vágót, Nicolas Rumplt, az első asszisztenst Bednárik Samut, nem beszélve a film hangzásáért felelős szakemberekről, és még rengeteg emberről. Nagy fába vágtuk a fejszénket azzal, hogy külföldön forgattunk, hogy olyan dolgokba mentünk bele, ami az utolsó pillanatig kockázatos volt, és ez mégis megszületett, ezért már maga a fesztiválszereplés is nagyon felemelő érzés volt. Hogy ez a jövőben mit jelent, azt nehéz megjósolni, remélem, hogy minden résztvevőnek jó dolgokat hoz.

Megy a film további fesztiválokra is?

Igen, remélhetőleg nyáron már rendezni lehet hagyományos filmfesztiválokat, amelyeken fizikailag is részt vehetünk, de már több online filmfesztiválra is meghívtak bennünket, jövő héten mindjárt megy is a film Vilniusba, áprilisban Moszkvába és így tovább. Ami jó hír még, hogy sok ország már megvásárolta a filmet, be fogják mutatni például Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Nagy Britanniában, Csehországban, Törökországban, Görögországban, de további országokkal is folyamatban vannak tárgyalások. Egy ilyen fesztiváldíjnak a nagy előnye, hogy több emberhez tud eljutni egy film.

A magyar mozis bemutatóra van céldátum?

A magyar forgalmazónktól, a Vertigótól úgy tudom, amint kinyithatnak a mozik, műsorra tűzik a filmet.

Említette, hogy sokáig készült a film, és a munkásságát áttekintve is feltűnő a hatéves lyuk a legutóbbi munkája és a Természetes fény között. Mi tartott ezen ennyi ideig?

Sok oka van. Szerintem első filmet mindig nehéz csinálni, hiszen mindenki a referenciák alapján ad támogatást: ha már csináltál valamit, úgy sokkal könnyebb dolgod van, pláne egy ilyen film esetében, amely nem hagyományos dramaturgiával dolgozik, nincs benne nagynevű színész, külföldön forgatják – ez mind-mind kockázatnak számít. Egyszerűen ennyi idő volt átjutni azon a hat–nyolc filmes bizottságon, amelyek támogatták ezt, közülük a legfontosabb Magyar Nemzeti Filmalap (ma már NFI), valamint számos egyéb külföldi filmalap (Eurimages, ZDF Arte, CNC, Lett Film Központ, Riga városa, Creative Europe Media stb.), nem beszélve azokról, akik visszadobták a filmet, mert volt olyan is. Sokkal rövidebb idő alatt már csak azért sem lehetett volna elkészíteni, mert maga a casting két évig tartott, hiszen minden szereplő amatőr volt, és nem három, hanem legalább ötven.

Fontos, hogy mi nem katalógusból válogatunk, hanem olyan embereket keresünk, akiknek a többsége nem is akar filmben szerepelni, ezért ott a személyes kapcsolatokon múlik minden, ez pedig sok időbe telik.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Tehát a szereplők közül senki nem is jelentkezett a filmszerepre magától?

Nem, senki sem jelentkezett. Mi találtuk meg őket, és erre volt egy sajátos technikánk: nagyrészt tehén- és agrártelepekre mentünk el az országban és a határon túl is. Ez azért volt fontos, mert ezeken a telepeken olyan emberek dolgoznak, akik fizikai munkát végeznek (akár fejnek, terelnek vagy legeltetnek), egész nyáron tűző napon vannak, míg mondjuk egy gyári munkásról ez már nem mondható el. Felhívtunk rengeteg céget, ezeknek egy része beengedett bennünket, és én a második körben kapcsolódtam be, ahol már a nekünk érdekesebb emberekkel beszélgettem. Ahhoz, hogy valakinek eláruljam, ez nem kétnapos forgatás lesz, hanem két hónapos, és külföldre kell hozzá utazni, sokszor kellett találkozni, ehhez már kellett egy bizalmi kapcsolat.

Szabó Ferenc, a főszereplő, akinek széles körben dicsérték az alakítását, ő is tehenészetben dolgozik, és lehet, hogy nem is látjuk több filmben?

Én nagyon bízom benne, hogy elhívják más filmbe is, és érzésem szerint szívesen menne is. Ő Pélyen lakik egyébként Heves megyében, és itt született Törőcsik Mari is, tehát ilyen értelemben van valami beágyazottsága a filmes világba. A közelmúltig ott dolgozott a falu tehenészetében, és amikor mi megismertük, 150 marhát legeltetett egész nyáron a kutyájával kettesben. Hosszú út vezetett odáig, hogy elmondjuk neki, ő lenne a főszereplő. Úgy láttam, hogy nagyon megszerette a forgatást, és jól érezte magát, tehát az ő életében is egy fontos esemény volt ez. De ő sem vágyott erre a szerepre magától.

Hogyan kell valakit meggyőzni arról, hogy figyelj, el kéne utaznod két hónapra Lettországba, ahol sárban, hóban fogsz mászkálni a kamera előtt, és ezt aztán sok-sok ember látni is fogja filmen, miközben itthon hagyod a családodat és a munkádat is?

Kezdetben mindenkinek azt mondtuk, hogy statisztákat keresünk, mert ha azzal nyitnánk, hogy főszerepet vagy fontosabb szerepet keresünk, az önmagában hihetetlennek tűnne. A titok a bizalom kiépítése, hogy bennem, mint rendezőben megbízzanak és elfogadjanak. Nagyon fontos bevonni ebbe a cégek vezetőit is, nyitottak legyenek arra, hogy elvigyünk egy munkaerőt. Volt olyan kiválasztottunk, akit amiatt kellett kihagyni, mert a cég nem szerette volna nélkülözni a munkaerőt. Máskor a dolgozók féltek attól, hogy két hónap után nem ugyanabba a munkakörbe veszik vissza őket. Mi mindig törekedtünk arra, hogy a cégektől írásos nyilatkozatunk legyen arról, hogy két hónap után visszaveszik a dolgozójukat, akiknek természetesen fizetést is adtunk.

Egyébként a szereplők nagy részének azért is volt ez a forgatás nagy dolog, mert előtte nem nagyon jártak még külföldön. Az egész olyan volt, mint egy tábor: Lettország távoli, az orosz határ menti keleti vidékén laktunk, egy magyar szemmel végtelennek tűnő vadonnal és mocsaras tavakkal körülvett faházas kempingben.

Ők átestek egy katonai alapkiképzésen is, ahol valódi egységgé váltak. Érdekes, hogy olyan volt, mint egy valódi szerepjáték, mert közöttük nagyon hasonló szerepek alakultak ki, amiket a filmben is láttunk. Mi is az ő személyiségükből kiindulva osztottuk ki a filmszerepeket, nem pedig csak rájuk húztunk valamit. Eléggé magukra voltak utalva, hiszen nem ismerték a nyelvet, így a lett és orosz szereplőkkel sem tudták megtalálni a közös hangot, és ez kicsit hasonló tapasztalat volt számukra, mint azoké a parasztembereké, akik annak idején elkerültek katonaként egy teljesen idegen környezetbe.

Korábbi kisfilmje, a Lágy eső esetében is hasonló casting útján keresték a szereplőket, akiket ugyancsak falusi környezetben találtak meg. Láthatóan tehát rendezőként a vidék, a kitelepülések Magyarországa érdekli, ehhez képest meglepve láttam az interjúra készülve, hogy Budapesten született. Miért kötődik ennyire ehhez a paraszti világhoz?

Szerintem ennek több oka lehet. Egyrészt engem nagyon érdekel ezeknek az embereknek a jelenléte:

a városi ember mindig reflektál magára, kontrollálja, hogy mit mutat magából, állandóan foglalkoztatja, hogy jól néz-e ki, jól beszél-e stb. Ezek az emberek ezzel nem foglalkoznak, és a történetben is fontos az, hogy a szereplők késve fogják fel, mibe keveredtek. Ez bizonyos szempontból valami archaikusság is, ők nincsenek becsatolva ebbe az önmutogatásba, és nem is tudják, hogyan látja őket a kamera: amikor elszívnak egy cigarettát, azt mindig ugyanúgy csinálják, filmen is, és a való életben is.

A tájszólásuk sem egy döntés eredménye, hanem ők ilyenek. Ezért különlegesek ezek a vidéki szereplők, hogy képesek azt adni, amik ők valójában. Továbbá engem nagyon érdekel egy arc, mint vizualitás is, amin látszik, hogy tíz éve süti a nap a mezőn. El lehet persze játszatni színészekkel is ilyen szerepeket, de ennek több akadálya is van itthon. Ezt az érzékelteti, hogy amikor tizenöt éve Sam Mendes kiválasztotta Fenyő Ivánt a Bőrnyakúak egyik szerepére, ahol tengerészgyalogost kellett alakítania, akkor részt vett egy féléves kiképzésen, hogy tényleg hitelesen nézzen ki a szerepben. Ezt nyilván nem lehet megcsinálni a Katona József Színház színészével, hogy hat hónapra kiesik mindenből, nincs az a pénz, amivel – mondjuk – harminc színész esetében ezt meg lehetne fizetni. Ezért én inkább maradok azoknál a szereplőknél, akik tényleges fizikai munkát végeznek, és ez az arcukon is meglátszik.

Természetes fény

A magyar filmművészetben megvan ennek a paraszti vonalnak a hagyománya, Kósa Ferenc és Sára Sándor mellett akár még Szőts Istvánig is vissza lehet menni, de őket ritkán szokták emlegetni az újabb nemzedékek filmrendezői. Ők mennyire voltak hatással a munkásságára, és volt-e még más?

A Feldobott kő és a Tízezer nap két nagyon fontos film számomra, amik nagy hatással voltak rám, mindkettőre jellemző a fikció és a dokumentarista vonal ötvözése. De nagy kedvencem Fehér Györgytől a Szürkület, és persze nagyon szeretem a Sátántangót is, pedig ott azért elég más a formanyelv.

A Lágy esőt Tar Sándor, a Természetes fényt pedig Závada Pál regénye ihlette. Hogy választotta ki ezeket az írásokat?

Úgy érzem, hogy sok közös van az érdeklődésünkben Tar Sándorral és Závada Pállal is. Mindkettő szociografikus megközelítéssel keveri a valóságot a fikcióval. De a Természetes fény esetében már a regény olvasása előtt is érdekelt ez a helyzet, ahol magyar katonák messze az otthonuktól egy ismeretlen, vad tájban keresnek partizánokat, és elveszítik a tájékozódásukat.

Závada Pállal egyeztetett bármit is a filmhez?

Nem, sőt, próbáltam inkább távolságot tartani tőle, mert azt szerettem volna, hogy teljes szabadságot kapjak a feldolgozáshoz, csak a film elkészülte után beszéltünk először. Szerintem a jó adaptációnak nem feltétlenül van köze az eredeti műhöz, miközben mégis abból inspirálódik, lásd például a Sztalkert vagy a Nagyítást. Nálunk például nincs egyetlen jelenet sem, amit egy az egyben átvettünk volna a könyvből, de a szereplők szellemisége jelen van, továbbá a főszereplők, Koleszár és Semetka kapcsolata az nagyon hasonlít a könyvbelihez. Szóval itt a könyv elsősorban inspiráció volt.

Kellett-e kompromisszumokat kötni a filmhez?

Persze, mindig kell, a lényeg az, hogy jó kompromisszumok szülessenek. A forgatás előtt másfél hónappal állt elő például egy olyan helyzet, hogy ki kellett húzni a forgatási napok egyharmadát, ami nagyon sok. Át kellett alakítani jelentősen a történetet, nagyszabású, látványos jelenetekről is lemondtunk, de azt gondolom, hogy jobb lett tőle a film.

Említette egy interjúban, hogy gyerekkorában nem volt otthon tévéjük, ami azért már ritkaság volt a nyolcvanas években. Miért döntöttek így a szülei?

Tényleg nem volt sokáig tévénk, ami nekem nem is tűnt fel hiányként. Szerintem a szüleimet egyszerűen nem érdekelte a Dallas meg a Knight Rider, de még fontosabb ok lehetett, hogy nagyon sokat dolgoztak, apám például rendszeresen éjszakákon át dolgozott építészként. A rádió viszont folyton szólt nálunk, vagy éppen a Rolling Stones és a Led Zeppelin bömbölt a lakásban, szóval emellett nem is lehetett volna tévézni.

Ezt azért is kérdezem, mert mindenképpen nagy hatással kellett, hogy legyen a filmrendezői megközelítésére.

Ez egész biztosan így van. Nemrég hallottam egy interjút Bruno Dumont francia rendezővel, akit egyébként nagyon kedvelek, és aki azt mondta, hogy ő nem szereti a filmeket. Szerinte egy rendezőnek nem kell, hogy legyen filmes műveltsége, mert így jobban képes kívülről látni, amit csinál, és nekem megtetszett ez az elmélet. Én is meglepően kevés filmet nézek, bizonyos szempontból tájékozatlan vagyok, és még a magyar filmek szempontjából sem vagyok naprakész.

Mit szól azokhoz a kritikákhoz, amelyek Elem Klimov vagy Nemes Jeles László filmjeihez hasonlítják az önét?

Elem Klimov annyiban tudatos, hogy pont el akartam kerülni mindent, ami az ő filmjében, a Jöjj és lásd!-ban van, így a sátáni gonoszsággal szórakozásból gyilkoló német katonákat, és pont nem akartam megmutatni, hogy kinek van igaza. Ítélkezésmentesen akartam megmutatni ezt a valóságot. Például van egy jelenet, amiben a főhősünk egy orosz család házában vacsorázik, és a legénye megkérdezi, kiküldje-e a családot, mire mondja, hogy nem kell, és elsőre ez humánusnak tűnhet, miközben mégis előlük eszi meg az ennivalót, miközben ez nem is tudatosul benne. Engem ez a kettősség érdekelt, és nem az, hogy ki gonosz vagy jó. Ami pedig a Saul fiát illeti, ott közös lehet, hogy az is egy arcra épül, de mi annál ösztönösebb filmet akartunk csinálni, és nem ragaszkodtunk ehhez a formához annyira. Az a film az arcot is másképp használja, míg a Saul fiában azonosulunk a főhőssel, itt nem, mert a főhősünknek mindig máshol jár a gondolata, és nem azon, amit csinál.

Nem tudom, olvasott-e külföldi kritikákat a filmről, de a Variety kritikusa azt kifogásolta, hogy az orosz parasztokat játszó színészek kiválasztása már-már darwinista módon azt sugallta, azok az emberek alsóbbrendűek. Olvasta ezt?

Igen, láttam, de fogalmam sincs, mire gondolhatott a szerző. Annyi biztos, nem volt olyan célunk, hogy bárkit is felsőbb- vagy alsóbbrendűnek mutassunk. Egy másik kritikában, a Hollywood Reporterében meg azt olvastam, hogy ez a film másként fogalmaz, mint azoknak a rendezőknek a filmjei, akik maguk is átélték a háborút. Ez is furcsa volt, bár szerintem sokszor előny, ha valaki egy számára új közegről készít filmet, mert kívülről jobban rá lehet látni egy ilyen helyzetre, és más szemszögből mutatja meg.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Attól nem tartott, hogy darázsfészekbe nyúl ezzel a második világháborús témával? Hiszen nálunk manapság egy ilyen film óhatatlanul is politikai térbe kerülhet.

Lehet, hogy tartottam tőle, de nem érdekelt, fontosabb volt számomra, hogy amit érzek, azt elmondjam. De az összes eddigi filmem kényes témáról szólt, például a Másik Magyarország című dokumentumfilmemre nagyon sok durva kritika érkezett, amit soha nem értettem, de nem is befolyásoltak semmiben. Az biztos, hogy nincs szándékomban beleállni ilyen vitákba a filmmel kapcsolatban, abban bízom, hogy minél több emberben kérdéseket vet majd fel, nem pedig indulatokat szül. A film célja mindenesetre nem a megosztás, hanem pont arról szól, mindannyian védtelenek vagyunk az ismeretlennel szemben.

Arról kapott már visszajelzést, orosz vagy ukrán szemmel milyen ez a film?

Annyit tudok, hogy meghívták a moszkvai filmfesztiválra. Eddig egy orosz újságíróval beszéltem, ő nagyon szerette a filmet, és remélte, hogy eljut majd az orosz mozikba is.

Háborús filmnek nevezné a Természetes fényt? Hiszen sokak számára a háborús film a lövöldözéssel egyenlő, ebben viszont nem sok akció van, ezért lehetnek csalódott nézők is.

Biztosan lesznek, én nem vagyok műfaji filmes, és engem nem is ez a műfaj érdekelt. Sokáig gondolkoztunk is, hogy egyáltalán háborús filmnek hívjuk-e ezt, de aztán arra jutottunk, hogy miért ne hívnánk, amikor háborúban játszódik. Aki háborús akciófilmet vár, annak tényleg csalódás lesz, hiszen már csak a lassúsága miatt is el fog veszíteni nézőket. Ezért is fontos, hogy nagy vásznon lássák minél többen ezt a filmet, mert a hangja és látványvilága nagy vászonra van tervezve, és érzésem szerint nem nagyon működik kis képernyőn.

Egy hét évvel ezelőtti interjúban már felhozta példaként a Don-kanyart és a magyarok második világháborús részvételét annak illusztrálására, hogy miért vagyunk ilyen depressziósak. Ebből filmesként ki lehet-e szakadni, illetve már akkor is a fejében volt ez a film?

Biztosan foglalkoztatott már, mint ahogy az is, hogyan tudunk kitörni ebből a szerepből, hogy Magyarországot állandóan a nagyhatalmak és a környező országok áldozataként mutassuk be. Ilyen szempontból ez a film is segíthet abban, hogy visszahozzuk magunkat a valóság talajára. Azt gondolom, egy ország soha semmit nem fog nyerni abból, ha azt hirdetjük, hogy bennünket kihasználtak és elárultak mások. Ez csak rossz érzéseket tud kelteni.

Ha viszont elfogadjuk, hogy mi is csináltunk szarságokat, nem is keveset, az pozitív változásokat tud elindítani ebből a zárt szerepből. Ez a történelemszemlélet szerintem káros. De nemcsak a második világháborúig vagy Trianonig érdemes visszamenni, ha meg akarjuk érteni ezeket a folyamatokat, hanem akár a török hódoltság koráig is, hogy például utána hogyan telepítettek be sokakat Európából. Nagyon érdekes, mennyi magyar vezetéknév utal rá, hányféle etnikumból származunk: a film végén szereplő őrnagyot játszó színészt például Franczia Gyulának hívták, neki az ősei kétszáz éve jöttek Elzászból a Vajdaságba. De Szerb Antaltól Litván Györgyön és Bolgár Györgyön át Török Ferencig ilyen nevek vannak a köztudatban, nem beszélve a Tóthokról, Horváthokról vagy Némethekről, és még sokáig lehet sorolni ezeket. Ez szerintem fantasztikus, és hogy mennyire nem gondolunk ebbe bele, pedig érdemes lenne tudatosítani. És még ezeregy hasonló dolog van, ami nincs tisztázva, például az, hogyan bántunk a többi nemzetiséggel a Monarchia idején, beleértve, hogy miért gátoltuk a csehek autonómiáját, helyette mindezt leegyszerűsítjük arra, hogy ellenünk, magyarok ellen összefogott a világ. Ennél sokkal összetettebb a kép, és ez a film egy kicsit erről is szól. Meg arról, hogy mi sem vagyunk rosszabbak, mint az angolok vagy a németek, akik rengeteg szarságot elkövettek ugyan, de ezzel ma már foglalkoznak is, és nem akarják elhallgatni.

Ugyanabban az interjúban panaszkodott amiatt, hogy nincs presztízse Magyarországon a dokumentumfilmeknek, de az elmúlt években ez a helyzet megváltozni látszik, egyetért ezzel?

Ez így van. Az egyik okot abban látom, hogy a dokumentumfilm kinyitott a külföld felé, rájöttünk, hogy van potenciál a fesztiválokban, és megismertük, hol tart ez a szakma máshol. Volt a magyar dokumentumfilmes közösségben némi elmaradás egy időben, amikor nem igazán követte a szakma, hogy nemzetközileg hol tart ez a műfaj, de most ez kiegyenlítődött. Ez nagyban befolyásolja a dokumentumfilmeseket is, akik látják, hogy érdemes nagyban gondolkodni, hosszabban forgatni, hosszabb távon gondolkodni, és ezek a nagyobb energiák meg is látszódnak. Kilépett a magyar dokumentumfilm ebből a tévéfilmes kategóriából, és moziképes lett.

Lehet már tudni, dokumentumfilm vagy játékfilm lesz a következő?

Ezekről még nem szívesen beszélek, mindkét műfajban vannak ötleteim, de most még várnék vele, nem tudom, hogy ezeket vajon három hónap múlva is érdekesnek találom-e.

Játékfilm esetén el tudja képzelni, hogy egyszer profi színészekkel dolgozik együtt? Illetve tervez-e még ilyen történelmi filmet?

Ez messzire mutató kérdés, nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy a színészeket nem szeretem, hiszen nagyon jó színészeink vannak. De ahhoz, hogy én velük forgathassak, valami budapesti történetet kellene találnom, ám egyelőre nem budapesti történetekben gondolkodom. Ezért továbbra is elsősorban amatőrökkel képzelem el a jövőt. Ami a történelmi filmet illeti, ebben sem feltétlenül a történelmi jelleg a legfontosabb, de nem is szeretnék ebbe beleragadni. Nagyon érdekelnek a szerelmes történetek is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.