Kultúra

Kommunista propagandával folytatja az év legsikeresebb filmjének rendezője

Huayi Brother Media
Huayi Brother Media

2021-re esik a Kínai Kommunista Párt megalapításának centenáriuma, emiatt egész évben nagyszabású ünnepi megemlékezéseket és produkciókat várhatunk Kínából. Minden bizonnyal ezek sorából is kiemelkedik majd Hu Guan A forradalmár című filmje, amit jövő júliusban mutatnak be. Vasárnap, a filmről szóló sanghaji sajtótájékoztatón a rendező a Variety beszámolója szerint elmondta, az a célja a filmmel, hogy a mai fiatalok körében is terjessze a forradalmi eszmét, ehhez pedig stábjával „új műfajt” kellett megalkotniuk.

Kapcsolódó
A kínaiak válasza a Dunkirkre beelőzte Hollywoodot
Az év legnagyobb bevételt hozó filmje idén egy kínai háborús film, a The Eight Hundred (A nyolcszáz) lett, amely a japán–kínai háború egyik epizódját eleveníti fel. A film érezhetően a legnagyobb hollywoodi produkciókkal kíván versenyezni. Sikerült vajon?

Hu idén bemutatott, The Eight Hundred című filmje 2020 legnagyobb mozis bevételt elért filmje lett, világszerte 461 millió dollárt kasszírozott. Mi is megírtuk, hogy a film nemcsak a koronavírus-járvány miatt kieső hollywoodi bevételek miatt arathatott ekkora sikert, hanem a kínai filmipar egyre növekvő befolyását és népszerűségét is jól mutatja. Ennek fényében A forradalmár is borítékolhatóan 2021 legsikeresebb filmjei közé fog emelkedni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik