Az elmúlt évtizedekben színesfémbányászatáról ismert, alig ezerötszáz fős Gyöngyösoroszi története során szőlőtermelőknek, a XIX. században pedig arany-, ezüst- és ólombányának is otthont adott, igazán ismertté azonban csak a Rákosi-korban vált, hiszen itt nyílt meg a maga nemében egyedülálló, a hazai ipari építészet egyik legötletesebb épületcsoportjaként megszületett – a Bányászati Tervező Intézet által kifejlesztett gravitációs technológiát használó, így a szállítóberendezések beépítését jórészt szükségtelenné tévő – Gyöngyösoroszi Ércelőkészítő (1952-1955), ami amellett, hogy munkát adott a helyieknek, nehézfémmel szennyezte a közeli patakot és környékét, de kellő munkavédelem híján a dolgozók egészségét is tartósan károsította.
A község az elmúlt évtizedekben a daganatos megbetegedések magas száma, illetve a rendszerváltás után rendszeresen vett talajminták eredménye miatt került a figyelem középpontjába, de alapvetően alvó községként létezett.
A KékesOnline október 9-én azonban több mint harminc képes fotósorozatot közölt a változásról, amit számos település már a rendszerváltás után megtett, mások azonban azóta sem:
A település templomkertjében korábban is állt egy azonos célú emlék, azt azonban már hosszú évtizedekkel ezelőtt a temetőbe helyezték át, ahol nemrég fel is újították. A község nemrég felújított művelődési háza mellett végzett munkák után a területen egy játszótér születik, ezt pedig a tervek szerint még idén átadják.
A rövid riportból arra is fény derült, hogy mi lesz a lebontott emlékművel:
A talapzatról leszedett gyöngyössolymosi követ talán majd felhasználjuk egy másik beruházásunkhoz, jó lehet például kerítésalapnak. A bontásból eredő egyéb maradványokat szabályosan elszállíttattuk.
– nyilatkozta a lapnak a polgármester, aki hozzátette: ha rajta múlt volna, akkor az alkotást már jóval korábban lebontották volna.
A döntés miatt a térség országgyűlési képviselője, Horváth László is örömét fejezte ki, és szimbolikus lépésnek nevezte a történteket.
Az emlékmű önmagában nyilvánvalóan nem hordozott művészeti értéket, kérdés azonban, hogy a helyéről való eltávolítás után következő darabokra törés, majd kerítésalappá és szeméttelepre távozó törmelékké átlényegülés tényleg létfontosságú volt-e,
Mindez persze nem jelenti azt, hogy az évtizedek óta mozdulatlanul álló felszabadulási emlékműveknek továbbra is változás nélkül a helyükön kell maradniuk, de a budapesti Szoborpark példája megmutatta, hogy az áthelyezést is lehet kulturált mederben folytatni, sőt, egy egyszerű, a történelmi tényeket tényszerűen elmagyarázó tábla elhelyezése, illetve a településen belüli áthelyezés is megoldhatná a helyzetet.
Mert a pusztítás akkor is pusztítás, ha nem épületekről, vagy mesekönyvekről, hanem egy mérhetetlen pusztítást előidéző történelmi változásról van szó.
