Bár a korabeli kritika vegyesen fogadta, a pont ötven évvel ezelőtt bemutatott Szerelmesfilm a mai napig a magyar filmtörténet egyik legszebb alkotása. A Szabó István első trilógiájaként emlegetett filmhármas (Álmodozások kora, Apa, Szerelmesfilm) záró darabját, mely egyszerre szerelmes és történelmi film is, az 1970-es Velencei Filmfesztiválon vetítették először.
A történet két főhőse Jancsi (Bálint András) és Kata (Halász Judit), akik gyerekkoruktól kezdve nagyon szoros viszonyban vannak. Sokáig testvérinek vallják egymás iránt érzett szeretetüket, de az idők során egyértelművé válik, hogy kölcsönös szerelemről van szó. Kata azonban 1956-ban Franciaországba disszidál, ahol Jancsi tíz évvel később meglátogatja. A férfi utazása alatt emlékeiben felidézi kapcsolatuk történetét, miközben elképzeli, milyen lehet a mostani Kata, és hogyan zajlik majd a nagy találkozás. Ám az nem egészen úgy sül el, ahogy Jancsi korábban fantáziálgatott róla, az elmúlt évtized nagyobb éket vert közéjük, mint amit közösen betemethetnének.
Ma is aktuális, hogy menjünk vagy maradjunk
Hogy mitől aktuális még ma is a Szerelmesfilm, és mit adhat a mai fiatalok számára, arra Bálint András azt mondja, a menni vagy maradni kérdése ma is aktuális Magyarországon, persze egészen mást jelentett a probléma ötven éve:
Akkor végleges döntés volt – annak legalábbis biztos, aki illegálisan távozott, emiatt pedig nem jöhetett haza. Ma lehet külföldön élni, de a kérdés még mindig érvényes, ha nem is olyan drámaian, mint akkoriban.
Jancsi a filmben örömében ugrál és felhúzódzkodik a vonat csomagtartóján, annyira különleges élmény számára, hogy végre a vasfüggönyön túlra utazhat. Bálint András szerint ez a ma felnövő generáció számára már nem ismerős érzés, ahogy a határátlépés okozta fura hangulat sem.
Az, hogy az ember tart a határőrtől, a vámostól, már nem ismerős érzés a mai fiataloknak. Nekem a mai napig összeszorul a gyomrom például, amikor átlépem a határt, pedig már nincs is határ. Amikor átmentünk a határon Hegyeshalomnál, sokunknál volt valami kis illegális, nem teljesen szabályos, például amerikai dollár vagy német márka.
Halász Judit szerint már maga a tény, hogy Franciaországban forgathattak, nagy dolognak számított, hiszen ez nem volt természetes akkoriban, ahogy az sem, hogy civilként utazgassanak:
Mi is nagyon élveztük, miután ritkán utazhattunk akkor, amikor akartunk. Franciaország meg különben is olyan hely volt, főleg Párizs, a magyar irodalomhoz való kapcsolódás miatt, ami nagyon vonzott minket. Az első hely, ahová leginkább szerettem volna elutazni már felnőttként, az Párizs volt, mert meg akartam nézni, valóban igaz-e, hogy »a Boulevard St Michel, a Rue Cujas sarkán kissé lejt a járda« [szerk.: Radnóti Miklós: Páris]. Tényleg lejtett.
A Szerelmesfilm már megelőlegezi a hetvenes években készült Szabó-filmek stílusvilágát, de az elbeszélésmódját még viszonylag hagyományos flashback-jelenetek jellemzik. A történet négy idősíkban játszódik, 1945-től és a kommunista hatalomátvétel idejétől egészen Jancsi utazásáig, majd 1970-ig felöleli az eseményeket, ezek között ugrálunk. Az időfelbontásos elbeszélés, mely lazít az előző két film narratív konvencióin (az idősíkváltások jelöletlenségével vagy a fantáziaképek megjelenésével), Jancsi franciaországi jeleneteinél lineárisabb a többihez képest, kevesebb emlékképet látunk itt. Utóbbi jelenetek forgatásánál csak egészen kis, hat–nyolcfős stáb volt jelen. A kéthetes külföldi forgatásra Bálint András nagyon jó élményként emlékszik vissza:
Hárman voltunk színészek, akik kiutaztunk, Halász Judit, a Pattantyúst alakító Erőss Tamás és én, rajtunk kívül pedig négy-öt ember. Nagyon nagy élmény volt, hogy magunk cipeltük a filmes ládákat, én gondoskodtam a jelmezemről, magam öltöztetője és sminkese is voltam egyben. A Gare de l’Est férfi vécéjében nagy hatást tettem a többi pasasra, akik nagyot néztek, hogy miért festem ki magamat. Mindent magunk csináltunk, és ez nagyon jó élmény volt. A mai napig hiányolok egy ilyen forgatást, ami nem akkora stábbal zajlik. Ez, ha nem is minden jelenete, mert a nagy részét a Pasaréti Filmstúdióban vettük fel, kisipari forgatás volt: például a külsők, mint a tengerparti, a pályaudvari vagy amit Grasse-ban és Saint-Raphaëlben vettünk fel, illetve volt egy zürichi jelenet is. Keményen, de nagyon könnyeden dolgoztunk, mert kicsi volt a stáb, és jóban voltunk, nagyon egymásra utalva, baráti viszonyban.
Halász Judit nem emlékszik egyetlen nehéz pillanatra sem a külföldi jelenetek forgatásán. Szerinte ez azért volt, mert a franciák ekkor már így dolgoztak az új hullám idején:
A cinema direct és cinema verité ekkor már megszokott dolog volt a számukra, a lakók is hozzászoktak, hogy időnként előfordul egy külső helyszínen, városban vagy utcán való forgatás.
Nem okozni félelmet senkinek
A külföldi forgatás mellett mindkét színésznek több olyan emléke is van, ami a mai napig élesen előjön. Halász Judit az 1956-os jelenetek egyikét idézte fel, amit hat napig forgattak a rossz idő miatt:
Ötször vagy hatszor kellett kimennünk ugyanoda, mert nem tudtunk leforgatni egy kétperces jelenetet. Szörnyű körülmények voltak, egy házmesterlakásban öltöztünk, és ott vártuk egész nap, hogy elálljon az eső. Valahányszor újra kimentünk forgatni, mindig nagyon rossz volt az idő.
A színésznő másik fontos emléke a lovaglós jelenet:
Korábban díjugrató élsportoló voltam, de egy baleset után abbahagytam, illetve nem is tudtam volna annyit edzeni, miután felvettek a Színművészetire. Érzelmileg nagyon megviselt, de eltelt néhány év, és – ismervén a lovas múltamat – Szabó István beleírta a film forgatókönyvébe, hogy Kata lovon disszidál. Innentől kezdve kimentem edzeni, hogy a forgatáson bírjam a lovaglást és ne legyen olyan nagy izomlázam.
Bálint András számára pedig kifejezetten rossz élmény volt annak a jelenetnek a forgatása, ahol meg kellett fognia egy pontyot és a kádba dobnia.
Halász Judit felidézte azt is, hogy Szabó meg akarta csinálni a József Attila Óda című versének második részében leírtakat.
Ez így is történt – »Visz a vonat, megyek utánad…« –, majd folytatódott a jelenetben, amikor Kata hazaérkezve franciaországi lakásába a kádban találja Jancsit, és így tovább. Maradt bennünk egy II. világháború utáni félelem a szívünk és az agyunk legmélyén. Szabó számára az volt az egyik legörömtelibb pillanat, hogy talált egy Rue Sans Peur feliratú utcatáblát, ami azt jelenti, félelem nélküli utca. Az anya egyik legfontosabb mondata is az volt a filmben, hogy »kisfiam, ne okozz félelmet senkinek«. Mert nekünk sok mindentől volt okunk félni, a háború utáni időben is néha-néha, mindenkinek mástól és másképp.
Hogy mitől időtálló a Szerelmesfilm, egyikük sem tudja pontosan megmondani. Az alkotás az akkori generáció fontos történelmi fordulópontjairól beszél, Kata és Jancsi félig beteljesült szerelmén keresztül pedig azt mutatja meg, hogyan hatol be a történelem és a politika az emberek magánéletébe. Jancsi tele van illúziókkal, ahogy több Szabó-film főhőse is, ezek keverednek a különböző vágy- és fantáziaképeivel.
Amikor valahol vetítik, Halász Judit mindig elgondolkodik, érvényes-e, érdekes és nézhető-e még a film, de többek visszajelzése szerint is az, mondja. Bálint András szerint a szerelmes történet mellett történelmi filmről van szó, ez adhat aktualitást a Szerelmesfilmnek, ő pedig még ma is a film Jancsijaként él sokak fejében.
55 éve vagyok színész, voltam színházigazgató, nagyon sok minden történt velem, de még ma is én vagyok a Szerelmesfilm Jancsikája. Fiatal, kezdő színészként nagyon nagy szerencse volt, hogy találkoztam Szabó Istvánnal, akivel négy filmet csináltunk még együtt, és Halász Judittal is játszottunk már az Álmodozások korában.
Kiemelt kép: Szerelmesfilm
