Kultúra

10 kép a 80 éves Ringo Starr feledhetetlen életéből

Sir Ringo Starr, a Beatles dobosa ma 80 éve született. Akkor még se Beatle, se Sir, de még csak Ringo sem volt. Képgalériával köszöntjük a dobosok védőszentjét.

Ringo Starr neve fogalom, amit még azok is a dobos szinonimájaként használnak, akiknek egyébként ő az egyetlen dobos, akit névről ismernek. Pedig felvett név: a Beatles legidősebb tagja Richard Starkey néven született.

Ringo Starr a Beatles világsikerének hajnalán, 1963-ban. Fotó: Getty Images

Már gyermekkorában elkezdett dobolni a rádióból szóló dalokra, mivel beteges gyerekként sokat volt otthon, de zenekarozni viszonylag későn kezdett, a Beatlesbe pedig csak huszonkét éves korában, 1962. augusztus 16-án igazolt át.

Ringo Starr édesanyja liverpooli otthonában. Fotó: Getty Images

 

Azóta viszont megállíthatatlan. A Beatles sikereinek tevékeny formálója, a zenekartársak közötti feszültségek tompítója volt, derűs természetével a legmakacsabb rajongók szívét is meglágyította.

A Beatles 1963. június 23-án az ABC Television stúdiójában, a felvételt megelőző próbán. Két dalt játszottak el végül a műsorban, a From Me To You-t és az I Saw Her Standing There-t. Fotó: David Redfern/Redferns

A dobolás mellett háttérénekesként is közreműködött a zenekarban, sőt, egy-egy dal fő énektémáját is ő vihette, két számot (Don’t Pass Me By, Octopus’s Garden) szerzőként is jegyzett, elővetítve későbbi szólókarrierjét.

Ringo a Beatles egy 1964-es koncertjén. Fotó: Walt Disney Television / Getty Images Photo Archives

 

Miután ugyanis a Beatles 1970-ben feloszlott, Ringo saját lábára állva folytatta a zenélést, megtartva a jó viszont az egykori gombafejekkel, akik, ha nem is együtt, de rendszeresen közreműködtek is a projektjeiben, amelyek egyébként egészen jól mentek, dalai rendszeres szereplői voltak a brit és amerikai toplisták élmezőnyének. Ringo viszonozta is a dolgot, és gyakran bukkant fel a volt Beatles-tagok felvételein, Sir Paul McCartney albumainak munkálataiban manapság is részt vesz.

Ringo Starr 1964 februárjában rajongói gyűrűjében. Fotó: Daily Express/Archive Photos/Getty Images

Huszadik stúdiólemeze tavaly jelent meg What’s My Name címmel. Ezen szerepel John Lennon egyik utolsó száma, a Grow Old With Me feldolgozása, amelyen McCartney vokálozik és a hangszerelésbe George Harrison Here Comes The Sun című dalának motívumait is becsempészték.

Ringo Starr első feleségével, Maureen Cox-szal, akivel a kép készültekor még csak jegyesek voltak. Fotó: PA Images via Getty Images

 

A zenélés mellett filmes karriert is épített, már annak idején a Beatles filmjeiben (Egy nehéz nap éjszakája, Segítség) is jól szerepelt, 1968-ban pedig a Candy című komédiában debütált Marlon Brando és Richard Burton oldalán, de később is több sikeres film- és szinkronszerepe volt.

Peter Sellers és Ringo Starr A csodatévő című filmben, 1969-ben. Fotó: Stanley Bielecki Movie Collection/Getty Images

Több, a Beatlesről szóló dokuban is vállalt szereplést, most is épp a csőben van egy ilyen, ám a Peter Jackson által jegyzett Get Back bemutatóját a koronavírus-járvány miatt szeptemberre kellett halasztani.

Ringo Starr második házasságkötésekor, feleségével, a színésznő Barbara Bach-kal, akivel a Barlangember című film forgatásán ismerkedtek meg. A koszorúslányok korábbi kapcsolataikból született lányaik. Fotó: PA Images via Getty Images

 

Postcard from the Boys és Photograph címmel könyveket is megjelentetett a gyűjteményéből származó fényképekkel, levelezőlapokkal és levelekkel.

Ringo Starr Conan O’Briennel Ringo Photograph című könyvének bemutatóján, 2015 szeptemberében. Fotó: Kevin Winter/Getty Images/AFP

Ringo máig aktív zenész, és nem csak a stúdióban, koncerteken is. Szólóalbumai mellett 1989 óta turnézik All-Starr Band nevű együttesével, melynek összetétele folyamatosan változik, csak az állandó, hogy minden tag világsztár, 2011 júniusában Budapesten is felléptek.

Ringo Starr 2018-ban egy Tel Aviv-i koncerjén. Fotó: Guy Prives/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik