Kultúra

Szörényi: Életszerűtlen, hogy Demeter Szilárd cenzúrázna

Szörényi Levente és Bródy János közös interjúban mesélt arról, milyen benyomásaik voltak Demeter Szilárdról és könnyűzenei stratégiájáról.

Jöttek néhányan ezzel, hogy majd ő lesz az új Erdős Péter. Azt a korszakot nem lehet már visszahozni és nem is ez a szándék. Nekem Erdős Péterről elég konkrét és éles emlékeim vannak egyébként. Ahogy közli például, hogy a Hej, barátom utolsó versszaka nem kerülhet fel a lemezemre. Ő tényleg cenzúrázott. Emlékszem, ahogy mondja: na neeeee! Ennyi volt a magyarázat, hogy miért nem jelenhet meg az a versszak. „Sűrű erdő, sötét erdő” – talán ezt a sort vette magára. Teljesen alaptalanul egyébként. Voltam már hetven is, amikor az eredeti, teljes verziót előadtam végre, afféle kuriózumként. Erdős tehát művészi döntéseket hozott, azokba kontárkodott bele. Hogy ilyesmit Demeter bárkivel megpróbálna megtenni… Teljesen életszerűtlen

– nyilatkozta a Válasznak Szörényi Levente egy Bródy Jánossal közös interjúban, melyet azon apropóval készített a lap, hogy kiváltott némi felzúdulást, hogy Demeter Szilárd közös képet posztolt a két zenésszel. Az interjúból kiderül: Demeter azért hívta el magához a párost, mert szerette volna kikérni a véleményüket a Demeter-terv néven emlegetett könnyűzenei stratégiájáról, ami ekkor még nem került nyilvánosságra.

Demeter Szilárd trendivé tenné a magyar könnyűzenét
A Válasz Online megszerezte a popkultúra megújításáért és társadalmiasításáért felelős kormánybiztos könnyűzenei stratégiáját. A program 25 milliárd forintot költene 2025-ig az ágazatra.

És amiről egyébként mindketten inkább pozitív véleménnyel vannak, még ha látnak is benne elhibázott gondolatokat. Demeter személyét illetően Bródy arról beszélt, hogy a PIM igazgatójának megosztó stílusában alighanem benne van, hogy Demeter Erdélyben nőtt fel, kisebbségi létben, és ebből fakad az a dacos harciasság, ami nyilatkozataiban látszik.

Ha a többségi nemzet a román, amelynek mi nem vagyunk fontosak, a nyelvünk meg eltörlendő… Ilyenkor körömszakadtáig védeni kell azt. Ezzel az attitűddel érkezett tehát Budapestre. Azt hiszem, előbb-utóbb rá fog jönni, hogy itt a többségi nemzet is magyar. Hogy itt nem vagyunk kisebbségben. Ő sincs. Ez a felismerés pedig, ha megérkezik, fontos változásokat indíthat el benne. Mert amúgy kulturált, művelt, tájékozott embernek ismertem meg

– fogalmazott vele kapcsolatban Bródy.

A könnyűzenei stratégia mindkettejüknek ígéretesnek tűnik, Szörényi örömmel látta, hogy a terv épp azt írta le, amiért ők maguk is évtizedekig dolgoztak, Bródy pedig úgy látja, a dokumentum a minőséget a lojalitás, a politikai szempont fölé helyezi, és Demeter a beszélgetésükben is hangsúlyozta, hogy nem hagyja majd, hogy a terv a tűzhöz közeli zenészek zsebét tömje. A teljes interjúban Szörényi és Bródy rövid könnyűzenei elemzést is adott a piacról, és természetesen a járványkrízis is szóba került – a beszélgetés itt olvasható.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik