Kultúra

Vitray Tamás Földi Teriről: Bár tudtuk, hogy ez elkerülhetetlen, de mit sem csökkenti a fájdalmat 

Kedden írtuk meg, hogy 86 éves korában elhunyt Földi Teri Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház egykori tagja. A színésznő volt férje, Vitray Tamás, aki a karanténrendelkezések bevezetéséig rendszeresen látogatta a színésznőt, a Blikknek adott interjújában elmondta, „bár tudták, hogy ez elkerülhetetlen, de mit sem csökkenti a fájdalmat”.

Amikor a kórházból értesítettek, hogy jöjjek, ha életben akarom még látni, felhívtam Orsolyát [Földi Teri lánya] is, hogy jöjjön ő is, ha tud. Másnap hajnalban már itt volt, így az utolsó négy napját végigkísérhettük a már egy éve kórházban fekvő Terinek. Sajnos, kapcsolatot már nem lehetett teremteni vele, önkívületi állapotban volt, de hála istennek, fájdalmai nem voltak. Súlyos betegsége nyolc éven át kínozta, de csak az utolsó két évben került olyan fázisba, amikor már önmagáról alig volt képes gondoskodni. Még így, nagybetegen is, egyedül viaskodott, de az utolsó évre már kórházi ápolásra szorult.

– mondta Vitray.

Kiemelt kép: Czimbal Gyula / MTI

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.