Kultúra

Túlélte Auschwitzot, de ez sem könnyítette meg a szibériai kényszermunkatábort

Cecilia Kleinnek két olyan megpróbáltatással kellett szembenéznie, amiből egy is bőven elég ahhoz, hogy megöljön egy embert. Mégis túlélte, és az embersége sem veszett oda. Erről mesél a Cilka utazása című kötet.
Korábban a témában:

Heather Morris, egy főleg forgatókönyvekben utazó új-zélandi, de Ausztráliában élő író néhány évvel ezelőtt megismerkedett egy idős úrral, aki szerette volna, ha elmesélheti neki élete történetét, mielőtt meghal – lehetőleg mihamarabb –, hogy imádott feleségéhez csatlakozzon. A férfi éveken keresztül mesélt Morrisnak, és ahogy a szégyen és a félelem lassan lehámlott róla, úgy rajzolódott ki egy egészen elképesztő sors portréja. A férfi, Lale Sokolov volt ugyanis az az ember, aki az Auschwitz-Birkenauba érkező rabok karjába beletetoválta a rabszámukat. Történetéből Morris könyvet írt, a valóság és a képzelet házasításából létrejött Az auschwitzi tetováló pedig megmozgatta a világot, a szerzővel mi is beszélgettünk a kötetről.

Bár ez a könyv Lale és neje, Gita története, egyúttal a halálgyár működésének fájdalmasan közelről készült kordokumentuma, ugyanakkor számtalan ember portréját villantja fel rövidebb-hosszabb képben. Köztük egy különösképp izgalmas fiatal lány alakját, akinek sorsa annyira izgatta a szerző, illetve Az auschwitzi tetováló olvasóinak képzeletét, hogy egyértelmű lett, róla is könyvnek kell születnie. Ő Cecilia Klein, avagy, ahogy mindenki szólította, Cilka, akinek nem egy, hanem két láger borzalmait is túl kellett élnie.

Nekem nem csak az auschwitzi tetováló volt, hanem a jóbarátom
Lale Sokolov a 32407-es számú auschwitzi fogoly, ő varrta az életben hagyottak bőrébe a rabszámukat, egy Gita nevű lányét is, akivel a lágerben egymásba szerettek. Igaz történetükből regény lett, a szerzővel beszélgettünk.

Cilkának már Auschwitzban is az volt a szerencséje és egyben a veszte, hogy szokatlanul gyönyörű lány volt. Így, amikor tizenhat évesen szlovákiai zsidóként a koncentrációs táborba került, hamar kikapták a szokásos szelekcióból, különleges szerepet szánva neki: ő lett a táborparancsnok ágyasa, akit rendszeresen megerőszakolt, de csak titokban, hiszen zsidóhoz érni árjaként nem igazán fért bele a náci ideológiába. Ezzel együtt Cilka szerepét azért ismerték, Auschwitzban nem voltak igazi titkok. A rákényszerített szerepért kapott némi kedvezményt, több ételt, meleg ruhát és rendes lakhelyet, de büntetést is: abban a barakkban volt a helye, ahová a naponta halálra ítélt nőket elhelyezték a másnapi elgázosítás előtt, neki kellett felügyelnie ezeket a rettegő, megtört, már eleve félholt embereket. Ambivalens helyzet: a túlélés parancsa mindennél erősebben dolgozott benne, miközben dühe, szégyene, tehetetlen fájdalma a történtek miatt emberi ronccsá tette. Mindemellett eredendő embersége nem hagyta, hogy ne próbáljon meg a maga apró eszközeivel segíteni rabtársain.

Miután túlélt három évet – egy örökkévalóságot ezen az istentől elhagyott helyen –, és már épp azt hitte, vége van ennek a pokolnak, jött a következő: a lágerek felszabadítása után a szovjetek kollaboránsnak minősítették, aki lefeküdt az ellenséggel, ráadásul túl sok nyelven beszél, hátha kém, így biztos, ami biztos, tizenöt év kényszermunkára ítélték. Egy hosszú, gyilkos vonatozás után Szibériában, a sarkkörön túl találta magát a Vorkuta Gulagon. Cseberből vederbe. Bár a szovjetek első számú célja nem az volt, hogy minél hatékonyabban elpusztítsák a foglyaikat, ám egyáltalán nem bánták, ha a hideg, az alultápláltság vagy a szakszerűtlenül összetákolt bányákban igen gyakori munkahelyi baleset megöli a táborlakókat, hiszen a nagy Szovjetunió területe gyakorlatilag korlátlanul el tudta látni őket új munkaerővel.

A Vorkuta Gulag. Fotó: Wikipedia, közkincs

Cilka az új életét egyszerre kezdi fásultan és valami borzongató gyakorlottsággal: hiszen ezt már látta, ezt ismeri, igen, drótkerítés, borotválás, meztelenség, mustra, durvaság, őrök, hideg, éhség, végtelen, kilátástalan munka. Neki ez mind-mind megvolt már, sőt, az élete alapja volt a rettegés, a fájdalom, az undor és a halál folyamatos közelsége. És az sem éri meglepetésként, amikor két nagy hatalmú bizalmi kiválasztja őt és újdonsült barátnőjét tábori feleségnek – azaz arra, hogy kizárólag ők erőszakolhassák meg a két nőt, mások nem, ők viszont bármikor, ha úri kedvük úgy tartja. Ezzel együtt a női barakk első lerohanása a bevodkázott férfiak által igazi horrorjelenet, ami aztán a tábori élet olyan mindennapos eseményévé válik, mint a reggeli sorakozó vagy az ehetetlen koszt. Heather Morris nem rajzolja erőszakpornóvá az eseményeket: a férfiak éjszakai látogatásai nincsenek túlmisztifikálva, a szerző ezzel azt éri el, hogy amint az áldozatoknak, az olvasónak is csak egy újabb tehernek tűnik a folyamatos nemi erőszak. Cilka sorsát egy véletlen fordítja jobbra: a kórházba kerül és kitanulja az ápolói munkát, ahol eredendő embersége végre megfelelő terepet kap. Végre annyit segíthet, amennyit csak bír, nem egyszer a saját kárára – miközben folyamatosan retteg: hiába kedvelték meg sokan, hiába lettek a barakktársai családja helyett családja, attól fél, ha megtudják, miért került a táborba, kiközösítik.

Egy szinte szentimentálisan jó, angyali, rendíthetetlenül erős, és ezzel együtt örökre traumatizált, szégyenétől megbénult nő portréja a Cilka utazása, és emellett a kényszermunkatáborok működésének leírása is, ahogy Az auschwitzi tetováló is betöltött ilyen szerepet. Heather Morris stílusa angolosan hűvös, alighanem ennek is köszönhető, hogy sikeresen egyensúlyoz a között, hogy emléket állítson a szovjet munkatáborok hőseinek és áldozatainak, mégse csússzon át se nyomorpornóba, se az amerikai önsegítő kötetek szirupos pátoszába, még úgy sem, hogy főhőse tényleg olyan szinten emberséges, annyira jó, hogy azt néhol szinte túlzásnak érezzük. De hát nem is kell erőlködnie, hogy Cilka története felemelő legyen: a túlélés, az emberség, a szeretet képességének megőrzése, a traumák hátrahagyása eleve, önmagában is inspiráló.

A Cilka utazása az Animus Kiadó gondozásában jelent meg magyarul.

 

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.