Kultúra

90 éves lett Clint Eastwood, és esze ágában sincs leállni

Az „élő legenda” elcsépelt kifejezés, amit Kirk Douglas halála óta még kevesebb hollywoodi sztárra lehet habozás nélkül rámondani. Ám ha valakire igen, az nyilvánvalóan a ma 90 éves Clint Eastwood, aki ráadásul nemcsak él, de rettentő aktív is. Az egy dolog, hogy senki kezében nem áll úgy a Magnum és senki nem tud úgy hunyorogni, vagy poncsóban és szivart rágcsálva igazságot osztani, mint ő. Rendezőként aztán saját kezűleg temette el ikonikus szerepeit a vásznon, ám ez véletlenül sem hozott nála lassítást, sőt még nyugdíjas korba érve is összehozott két-három életműre valót. Kilenc pontban írtuk meg pályája fő állomásait.

Tudom, mire gondolsz. Hatot lőttem, vagy csak ötöt? Őszintén, a nagy hajcihőben magam sem számoltam. De mivel ez egy 44-es Magnum, a legerősebb lőfegyver és simán szétrepítheti a fejedet, biztosan az jár most a fejedben: »Érezzem mázlistának magamat?« Annak érzed magad, fafej?

– mondja a földön fekvő bankrablónak Clint Eastwood, pontosabban Piszkos Harry. De hát a lényeg épp az, hogy Eastwood szikár és daliás alakja teljesen eggyé vált az általa alakított kultikus figurákkal, különösen a lazaságot brutalitással vegyítő Harry Callahan nyomozóval és Sergio Leone dollár-trilógiájának szivart rágcsáló, névtelen pisztolyhősével. Ezek révén lett Eastwood popkulturális ikon, aki már nem egyszerűen húzónév vagy hatalmas sztár, de egyben a menőség szótári illusztrációja és a régi vágású férfiasság megtestesítője is, annak minden erejével és nyers agresszivitásával együtt.

Piszkos Harry. Collection Christophel © Warner Bros. / Malpaso Company

Ha pedig egyszer valakiből ikon lett, azt már élete végéig nem vakarja le magáról, és ezzel Eastwood is láthatóan tisztában van, bár filmjeiben azért időről időre szimbolikusan megkísérel leszámolni a nevével összenőtt szűkszavú, öntörvényű, magányos harcos figurájával. Tehetsége mellett leginkább kitartásának köszönheti, hogy nem rekedt meg végleg a skatulyában, és pályája második felében hihetetlen másodvirágzásba kezdett a kamera mögött. Így ma nem a Piszkos Harry 124-ben lövi halomra a rosszéletű suhancokat, hanem kétszeres Oscar-díjas rendezőként ontja magából elképesztő tempóban a filmeket.

Álljon itt egyetlen szám ennek érzékeltetésére: az elmúlt két évtizedben – vagyis 70 és 90 éves kora között – 17, azaz tizenhét darab nagyjátékfilmet rendezett, ami még egy ereje teljében lévő fiatal titánnak is becsületére válna. Ezek között persze akadnak kiemelkedő és gyengécske alkotások, a többségük viszont profi és üzembiztos hollywoodi iparosmunka, amivel nagyon nem nyúlhatunk mellé.

Majdnem belefulladt az óceánba

Az idős Eastwood brutális munkatempója mögött akár az is állhat, hogy van mit bepótolnia, ugyanis elég későn indult be a karrierje. A középiskola elvégzése után volt ő szinte minden: favágó, erdei tűzoltó és texasi acélmunkás is, a koreai háború kirobbanása után pedig besorozták a katonaságba. Igazi harcokat sosem látott, mert szolgálati idejét a kaliforniai kiképzőtáborban húzta le, ahol úszást oktatott, hétvégenként pedig kidobó volt a katonai klubban. Ennek ellenére majdnem sikerült meghalnia. Egyik hazalátogatása során ugyanis megragadta az egyenruha kínálta lehetőséget, és felkéredzkedett egy második világháborús bombázóra, amiből menet közben kifogyott az üzemanyag, így Eastwooddal és a többiekkel együtt lezuhant a Csendes-óceánba.

„Úsznunk kellett, késő október vagy kora november volt, jéghideg vízzel. Csak évekkel később mondták, hogy ez amúgy fehér cápák szaporodási területe, de jó is, hogy akkor ezt nem tudtam, mert belehaltam volna az ijedtségbe” – idézte fel évtizedekkel később Eastwood, aki nemcsak háborús veteránokat alakít gyakran (Gran Torino, A csempész), de a háború pokláról is több filmet készített (A dicsőség zászlaja, Levelek Iwo Jimából, Amerikai mesterlövész). Az életben sem csinált titkot elkötelezett háborúellenes álláspontjából.

A Sully forgatásán. Fotó: Collection Christophel © Flashlight films / The Kennedy Marshall Company

Túl nagy volt az ádámcsutkája

A katonaság után színészetet tanult és szeretett volna betörni a filmiparba, de Hollywood finoman szólva sem fogadta tárt karokkal. „Ne csinálj semmit, csak légy jelen” – tanácsolták neki állítólag színiiskolai tanára, merthogy annyira kétbalkezesnek tartották, hogy meg voltak győződve róla: ha megmozdul, egészen biztosan oda a varázs. Azért is kritizálták, mert nem artikulál rendesen, inkább a foga között préseli ki a szavakat. A makacsság azonban néha kifizetődő: ezt a beszédstílust máig megőrizte, és ikonikus ismertetőjegyévé vált a vásznon.

Daliás kiállása miatt hamar kikötött a szereplőválogatásokon, ám nem ment könnyen a filmsztárrá válás. Burt Reynolds egyik anekdotája szerint volt, ahol nem Eastwood képességei, hanem épp a külseje volt a baj. Pályakezdő korukban együtt hajították ki őket alkalmi munkákra felkért, szerződéses színészként a Universal stúdióból, amit Reynolds szerint azzal indokoltak, hogy Eastwoodnak túlságosan kiáll az ádámcsutkája, túl lassan is beszél, és még a csorba fogát sem hajlandó megcsináltatni. Erre Reynolds visszakérdezett, hogy jó, és akkor őt miért rúgják ki, mire azt a választ kapta: Mert nem tudsz játszani.

A parkolóban, a kocsija felé sétálva, azt mondtam Clintnek: »Te aztán tényleg komoly bajban vagy, haver. Én ugyanis előbb-utóbb megtanulom a színészetet, de te nem tudsz megszabadulni az ádámcsutkádtól«.

Pár évvel ezelőtt Eastwoodot is kifaggatták, emlékszik-e erre a történetre. Ő mosolyogva azt felelte, hogy az egészet csak Reynolds találta ki, bár azt ő is elismerte, hogy tényleg jó sztori, annak ellenére, hogy nem igaz.

Végre egy rosszfiú

Az 50-es években már kapott apró szerepeket, de nagyon messze volt attól, hogy meghódítsa a filmvásznat, a Universal mellett egy sor másik stúdió sem látott benne fantáziát. Így fenntartásai ellenére elkezdett tévés munkák után nézni, az ismertséget a CBS népszerű, 1959-ben indult westernsorozata, a Rawhide hozta el neki, amelyben több mint hat éven át játszotta a fiatal és zabolátlan cowboyt, Rowdy Yatest. Induláskor a szerep szerint mindössze 19 éves volt, pedig Eastwood már ekkor közelített a harminchoz. Ám nemcsak emiatt utálta meg a sorozatot, hanem úgy általában rém unalmasnak tartotta a sablonos forgatókönyvet: „A Rawhide idején rettentően belefáradtam, hogy én legyek a konvencionális, fehér kalapos jófiú. A hős, aki idősödő hölgyeket és kutyákat csókolgat, és mindenkivel kedves. Úgy döntöttem, itt az idő egy antihőst eljátszani”. Vágya hamarosan meghallgatásra talált, mikor Sergio Leone felajánlotta neki a faék egyszerűségűnek tűnő spagetti western, az Egy maréknyi dollárért főszerepét.

Messze nem Eastwood volt az első választás, Leone egy nagy hollywoodi nevet akart, ám a megkeresett sztárok sorra nemet mondtak neki. Henry Fonda például azért, mert kevésnek tartotta a gázsit, Charles Bronson pedig nem volt megelégedve a forgatókönyvvel (végül mindketten dolgoztak Leonéval a pár évvel későbbi Volt egyszer egy vadnyugatban). Így került elő a B-lista a kevésbé ismert, olcsóbban megkapható színészekből, amelyről a szerepet szintén visszadobó Richard Harrison ajánlotta be Eastwoodot a producereknek, mondván, ő hitelesen el tud játszani egy cowboyt. Eastwood imádta, hogy végre egy szófukar, titokzatos figurát alakíthat, akinek a múltját homály fedi, és erre a rejtélyességre tudatosan rá is játszott lomha, minimalista és kissé merev játékával.

A Névtelen Ember a dollár-trilógiából. Fotó: COLLECTION CHRISTOPHEL/Produzioni Europee Associati / Arturo Gonzales Producciones Cinematograficas

„Úgy éreztem, minél kevesebbet mond a figurám, annál nagyobbra nő a közönség képzeletében” – mondta, és ebben teljesen igaza lett. A Leonéval közösen megteremtett Man with No Name, vagyis  A Névtelen Ember bekerült a filmtörténet panteonjába, azon belül is a legendás antihősök szekciójába. Olaszországban már az első rész 1964-es premierje után kultusza lett Eastwoodnak, majd Amerikát is meghódította, amikor 1967-ben bemutatták a teljes trilógiát. Hiába fitymálták le Eastwood alakítását a korabeli kritikusok, a közönség imádta, a filmek pedig stílusteremtőek lettek, nemcsak a spagetti western népszerűségét az egekbe emelve, de egészen a mai napig – Tarantinótól kezdve Stephen Kingig ívelően – éreztetve hatásukat a popkultúrán. A siker egyik kulcsa tulajdonképpen az, hogy Eastwood megfogadta korábbi mesterei lekezelő tanácsát, és szupererővé alakította szakmai hiányosságait: nem klasszikus értelemben vett színészetet művelt a vásznon, hanem „jelen volt”, hagyta akadálytalanul működni eredendő karizmáját és persze a közönség képzelőerejét.

Sinatra kezéből vette ki a Magnumot

A 60-as években A Névtelen Ember megalapozta Eastwood mitikus státuszát, erre rakott rá aztán még egy lapáttal Piszkos Harry a 70-es években. Pedig ezt a szerepet sem neki szánták: John Wayne, Robert Mitchum, Steve McQueen, Burt Lancaster is nemet mondott. Frank Sinatra eleinte vállalta, de aztán visszakozott, állítása szerint azért, mert egy korábbi sérülése miatt nem tudta volna fél kézzel tartani a nehéz Magnumot a forgatás alatt. Így került képbe Eastwood, aki ezt ugyan elég béna kifogásnak tartotta, de nem habozott, hogy igent mondjon.

A Piszkos Harry kultúrtörténeti hatását nehéz lenne túlbecsülni: messze nemcsak a négy folytatásról van szó, zsarufilmek tömkelegén hagyott mély nyomott, megteremtve a törvényeket az eredményességért bármikor felrúgó, öntörvényű rendőr archetípusát. Don Siegel filmje jó érzékkel beletenyerelt a 70-es évek közhangulatába is, hiszen ez volt az a kor, amikor a hippik lelkesedését egyre általánosabb kiábrándultság és az elszabaduló bűnözéstől való félelem váltotta fel. A sztorit egy valós sorozatgyilkos, a hírhedt Zodiákus inspirálta – ahogy ezt David Fincher be is mutatja Zodiákus című filmjében –, egyes elméletek szerint pedig maga a Piszkos Harry is inspirált további utánzó bűnügyeket világszerte. Az amerikai pszichére gyakorolt hatását mutatja, hogy a bemutató után alaposan megugrott a .44-es Magnum iránti kereslet.

Piszkos Harry közelít. Fotó:CHRISTOPHEL / NZ © Warner Bros/AFP

A filmet – akárcsak a későbbi részeket – számos kritika érte, hogy menőnek állítja be a rendőri brutalitást, reklámot csinál a rasszizmusnak és nőgyűlöletnek, de ez mit sem változtatott az elsöprő népszerűségén, és azon a tényen, hogy a mai napig klasszikusként tartják számon. Pár éve Eastwood maga is azt nyilatkozta egy cannes-i beszélgetésen, hogy ma képtelenség lenne leforgatni a Piszkos Harryt, mert egyetlen producer sem vállalná a politikai korrektség nyomása miatt. Ő régóta aggodalommal figyeli ezt a folyamatot. „Kész öngyilkosság a részünkről. Elvesztettük a humorérzékünket” – tette hozzá keserűen az akkor 86 éves legenda.

Leszámolás és újjászületés

Eastwood saját kezűleg temette el a nevéhez tapadó műfajokat és hőstípusokat a filmvásznon. Bár a színészkedés mellett már a 70-es évek óta rendezett filmeket, a nagy szintlépést az 1992-es Nincs bocsánat jelentette számára, amelyben egy kiöregedett, földművelésből élő ex-bérgyilkost alakít, aki egy utolsó, véres akcióra indul a kiábrándítóan realista, sárban tocsogó vadnyugaton. A filmet kilenc Oscarra jelölték, amelyből hármat váltott díjra, közte a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek járót. Ezt a duplázását egy bő évtizeddel később megismételte a Millió dolláros bébivel, amelyért Hillary Swanknek és Morgan Freemannek is kiosztottak egy-egy színészi Oscart.

Nincs bocsánat. Fotó: Collection Christophel © Malpaso Productions

Piszkos Harry is megkapta a maga búcsúját, őt a 2008-as Gran Torinóban nyugdíjazta. Itt Eastwood egy rasszista, mogorva háborús veteránt játszik, aki szép lassan összecsiszolódik a szomszédban lakó ázsiai bevándorló kamasszal, így kénytelen lemondani előítéleteiről, sőt még komoly véráldozatot is hozni a barátságért. A Nincs bocsánattól kezdve a hatvanat is elhagyó Eastwoodnak amúgy is kedvencei lettek az életüket újragondoló, egykori tetteiket megbánó figurák. Erre nyújtott példát legutóbbi szerepe, a szintén általa rendezett A csempész is, amelyben egy drogfutárrá züllött nagypapaként döbben rá későn arra, hogy inkább a családdal kellett volna foglalkoznia a munka helyett. A 2008-as Gran Torino óta amúgy Eastwood nagyon ritkán tűnik föl a vásznon, mindössze két szerepet vállalt az elmúlt tizenkét évben.

Lehetett volna James Bond és Superman is

Karrierje csúcsán Eastwood kedvére válogathatott az ajánlatokban, és játszhatott volna akár más ikonikus figurákat is. Mikor Sean Connery leköszönt James Bondként, Eastwoodnak is felajánlották a szerepet, ám ő úgy vélte, nem lenne helyes, ha azt egy amerikai játszaná. Ekkoriban lehetett az is, hogy Warner Bros. elnöke megkereste azzal, nem akarna-e Superman lenni.

Úgy voltam vele, hogy Superman? Nem, nem, az nem nekem való. Nem azt mondom, hogy bármi bajom van vele. De ez valaki máshoz passzol, hozzám nem

– idézte fel évtizedekkel később Eastwood, aki jobban szerette a realistább megközelítést, és azt sem akarta, hogy még jobban beskatulyázzák egy-egy szerep miatt. A dollár-trilógia és a Piszkos Harry épp elég volt neki, westerneket és erőszakos zsarufilmeket elvégre sokan vállalnak, de Superman mégsem lesz mindenkiből. Eastwoodnál voltak viszont egy darabig a Die Hard alapjául szolgáló regény jogai, és a 80-as évek elején filmre is akarta vinni, természetesen saját magával a főszerepben. Ez azonban nem történt meg, így kötött ki Sinatra, Schwarzenegger, Mel Gibson és sok más színész után az akkor még kevéssé ismert Bruce Willisnél a szerep.

Naponta kétszer meditál

Elsőre talán nem gondolnánk, de Eastwood nagy támogatója a transzcendentális meditációnak, amelyet csaknem ötven éve gyakorol naponta kétszer. Erről 1975-ben beszélt először nyilvánosan egy tévéműsorban, némi mulatságot váltva ki a stúdióban. Eastwood egy tragédia után mélyedt el igazán a keleti gyakorlatokban, mikor az általa rendezett akció-thriller, a Bosszú az Eiger csúcsán forgatása közben meghalt az egyik fiatal hegymászó, David Knowles. Az esetet követően magába zuhant és le akarta fújni a forgatást, de meggyőzték, hogy akkor nem lenne értelme Knowles halálának. Végül folytatta, amiben a meditáció sokat segített neki. „Az önsegítés minden formájában hiszek, ami működik, higgy akár Buddhában, vagy bárki másban. Régebben inkább agnosztikus voltam, mert nem állnak hozzám igazán közel az intézményes vallások. Mára viszont sokkal elfogadóbb vagyok a vallásos emberekkel, mert látom, hogy jutottak el ebbe a lelkiállapotba. Együtt tudok érezni velük” – mondta 2009-ben a GQ magazinnak.

Mindene a jazz

Eastwood hatalmas zenerajongó, különösen, ha a countryról és a jazzről van szó, és ez áthatja a filmjeit is. Ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy életrajzi filmet rendezett a legendás, ám nehéz életű szaxofonosról, Charlie Parkerről, de számos alkalommal maga szerezte a zenét a filmjeihez (Titokzatos folyó, Millió Dolláros Bébi, Changeling, J. Edgar, illetve egy dala szól a Gran Torino vége főcíme alatt). Merthogy Eastwood autodidakta zongorista is, aki zenészként ugyan sose futott be, de saját lemezkiadója van, a fiának pedig továbbörökítette a szenvedélyt: Kyle Eastwoodból sikeres jazz basszusgitáros és dalszerző lett, aki szintén rendszeresen ír zenéket apja filmjeihez.

Gran Torino. Fotó: COLLECTION CHRISTOPHEL © Matten Productions / Double Nickel Entertainment

Kiélvezi az öregkort

„Az öregedés lehet jó móka is, ha kicsit belelazulunk és kiélvezzük. Fiatalon meggondolatlanok és vakmerőek vagyunk, aztán konzervatívvá válunk, de idővel megint teret kap a meggondolatlanság. Ahogy öregszünk, egyre kevésbé félünk, a kétségeink háttérbe szorulnak és elmúlik az állandó önmarcangolás” – mondta Eastwood, aki 90 évesen is fejlődni és tanulni akar. Nem csoda, hogy megállíthatatlan lendülettel készíti a filmeket, és 70 fölött is simán összehozott egy pár életműnyire elegendőt.

Valószínűleg rég nyugdíjba vonultam volna, ha nem lennének dolgok, amik még izgatnak. Idáig is élveztem az utat, és feltett szándékom, hogy élvezni fogom a hátrelévő szakaszt is – reményeim szerint még hosszasan. Szerencsés egy rohadék vagyok.

Kiemelt kép: AFP/Kevin Winter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.