Még fáj minden csók
A dal, amivel az 1966-os Táncdalfesztiválon berobbant az Illés zenekar, egyúttal létjogosultságot nyert a magyar nyelvű beatzene. Persze, mint minden jelentős kulturális újdonság, ez is alaposan felkavarta az érzelmeket.:„A Még fáj minden csók volt a generációs szakadás emblematikus dala: zsákszámra írogatták be a leveleket a tévének az idősebb elvtársak, hogy ezt a majmot – vagyis engem – tüntessék el a képernyőről, a fiatalok pedig megtalálták az új idoljukat” – mondta az Origónak 2011-ben Szörényi. A szerzemény egyébként az életmű azon kevés dalainak egyike, amelynek a szövegét is Szörényi írta.
Oh, mondd
Bár az országos sikert a Még fáj minden csók hozta el, a magyar beat története az 1965-ös, nógrádverőcei KISZ-táborban kezdődött, itt írta meg a Szörényi-Bródy páros az első dalait, még ha nem is legkellemesebb körülmények között.
„Kristálytisztán emlékszem arra, ahogy a barakkunk végében ülök a lépcsőn, nézem a naplementét, a hátam mögül folyamatosan ömlik a bűz – ott a vécé –, de a szarszag sem zavar, mert kezemben a gitár, és teljes átszellemültségben játszom” – olvasható a Rohan az idő című önéletrajzi könyvben, hogy született az Oh, mondd, a Légy jó kicsit hozzám és Az utcán, bár utóbbi zenéjét már 16 évesen megírta Szörényi.
Ezek közül is az Oh, mondd volt az első saját dal, amelyet az Illés eljátszott, és amelyből akkor a Bosch-klub közönsége egy szót sem értett, de simán elment a többi angol beatsláger között.
„Ültünk a háztetőn, és hoztuk a témákat. Az egyiket Bródy, a másikat én, míg ki nem alakult a dal szerkezete. A szöveggel ugyanígy voltunk, azt is ketten raktuk össze. Ki mondta, hogy rám várj? – Bródy előállt ezzel. A Ne várj tovább, jöjj el! viszont már az én sorom” – idézte fel a Szörényi, hogyan keletkezett a ma is jó húzású dal, amely egyből megmutatta az ösztönös zsenit, aki három akkordból képes elsőre hibátlan rockslágert kreálni.
Amikor én még kissrác voltam
Az első Táncdalfesztivál után az Illésnek nagyon beindult a szekér, a ’67 versenyen már nem is indultak arra hivatkozva, hogy idegennek érzik ezt a közeget, hiszen ők nem egy tánczenekar (ehhez a bejelentéshez kötődik Vitray Tamás sokat emlegett megjegyzése egy tévéműsorban, miszerint „nem a Táncdalfesztivál lesz szegényebb, ha az Illés nem lesz ott rajta”.)
’68-ban azonban mégis elindultak, év elején ugyanis megírták a beatsémákon túllépő, új irányok felé nyitó Amikor én még kissrác voltam című számukat, amit nagyon erősnek éreztek, el is nyertek vele a díjak nagy részét, ahogy Szörényi utóbb fogalmazott, az elvtársak átestek a ló másik oldalára a dal „népies” jellege miatt. Szörényi ezt követően évekig mosolygott rajta, hogy a dalt sokan a magyar népzenei hagyományok felélesztéseként méltatják, holott egy délszláv dallamra épül.
Good-bye London
Szörényi Levente szerint ez a legjobban sikerült Illés-szám, és bár nem feltétlenül értünk ezzel egyet, természetesen az ő véleménye a mérvadó.
Emlék M-nek
Ez pedig az egyik legszebb lírai Illés-dal, igazi mestermű, nem véletlenül zárta többször is a koncerteket.
Utazás
Szörényi első szólólemeze idején még működött az Illés, igaz, némileg már elfáradt a zenakar, Bródy János visszaemlékezése szerint pedig ez a lemez tett pontot a történet végére, Illés Lajos ugyanis eléggé nehezményezte Szörényi önálló projektjét. A lemez viszont nagy siker lett, legnagyobb slágere pedig a címadó dal volt, amelyben egy beszívott francia srácon és dobozkáján keresztül a könnyűdrog is megjelent, és mivel az eredeti lemezborító is elég pszichedelikus hatást keltett, a minisztériumban úgy értékelték, hogy a cím valójában egy kábítószeres tripre utal. Ezért aztán pár órával a megjelenés után felsőbb utasításra az összes lemezt begyűjtötték a boltokból, és egy másik borítóval jelenhetett meg csak újra. A lemezen egyébként már a később alakult Fonográf zenekar játszik, így utóbb gyakorlatilag ezt is már Fonográf-lemeznek tekintették.
Levél a távolból
Az Illéssel ellentétben a Fonográf Anglia helyett már elsősorban Amerikára tekintett: Szörényiéket rabul ejtette a countrys, folkos west coast rockzene, és az együttes is inkább a letisztult, érett, dallamos, gyakran akusztikus hangzású zenei világot kereste, és – noha éppen Szörényi nem feltétlenül értett ezzel egyet – szándékosan nem az akkor divatos kemény rockzene felé indult. A korszak egyik legnagyobb ilyen slágere a Levél a távolból volt, melyből aztán még Greyhound címmel egy angol nyelvű verzió is készült. Ezzel a dallal jutott a Fonográf a legközelebb a külföldi sikerhez, hiszen a dalt nagy sikerrel játszották az 1979-es MIDEM fesztiválon, ahol a country & eastern címkét is ráragasztották a zenekarra. A Fonográf iránt angol érdeklődés is mutatkozott, de végül hiába: „Meg kellett volna venni egy amerikai produkciót Budapestre, hogy cserébe mi játszhassunk a Wembley-ben. Erdősék nem voltak rá hajlandók. Akkor már a Neotonból akart világsztárt csinálni” – mondta Szörényi a Válasznak.
Szállj fel, szabad madár
Nehéz újat mondani az István, a királyról, amelyre Szörényi is saját zeneszerzői pályájának csúcsaként tekint. Pedig a keletkezés idején nem volt ez egyértelmű, Szörényi magánéleti válsága miatt nehezen kezdett bele a munkába, és már a kész mű felett is kételyek gyötörték, hogy jó-e, amit Bródyval alkottak. A rockopera sikere azonban elsöprő volt, mára pedig igazi klasszikussá vált. Szörényi utóbb sokszor elmondta, hogy főleg a pogány daloknál volt elemében, amelyek alighanem jobban hozzájárultak ahhoz is, hogy az 1983-as bemutató idején sokan a lefojtott szabadság friss fuvallatát érezték meg a műben.
Paradicsom mezeibe
Szörényit a nyolcvanas évektől kezdve egyre inkább a népzene érdekelte, ami több érdekes együttműködést is eredményezett. Cserepes Károly, a Vízöntő és a Kolinda korábbi tagja a világzene hazai előfutáraként ideális partner volt erre, és ők, Sebestyén Mártával kiegészülve két lemezt is csináltak, melyek közül a karácsonyi népdalokat modernizáló Jeles napok az akkor még mindig újnak ható szintetizátoros hangzást keverte a népi dallamokkal, és ez találkozott azzal a zenei világgal, amit Szörényi is keresett már szinte a pályája kezdete óta. A két album (Jeles napok, Szerelmeslemez) nem a gitáros és rockzenész Szörényi Leventét mutatják, hanem az új és régi hangzások iránt egyaránt érdeklődő, a friss ötletekre nyitott zenészt, aki nem is magának követeli a figyelmet.
Hej, barátom
Végezetül egy szép, melankolikus dal a második, Hazatérés című szólólemezről. A Szörényi által írt szöveg utolsó versszaka 1980-ban nem jelenhetett meg, mert a paranoiás Erdős Péter azt gondolta, hogy a „sűrű, sötét erdő” rá vonatkozik. Pedig ezt a részt Szörényi valójában egy gyerekkori jó barátjának írta, akit akkoriban látogatott meg a müncheni temetőben.
Kiemelt kép: MTI/MTVA
