Az érettségi időszak idén egészen másként zajlik majd, mint a korábbi évtizedekben: a ballagások elmaradnak, a minden évben óriási sikert arató, az iskolák környékén zajló bolondballagások pedig így az internetre költöznek majd.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár közölte, rendőröket kérnek az iskolákba, hogy az érettségizők ne csoportosuljanak.
A jelmezbe öltözött diákok rövid sétáját néhány évtizeddel ezelőtt sokszor igazán nagyszabású események voltak – olyannyira, hogy néhányukról a városi lapok is tudósítottak. Így jártak az erzsébetvárosi Madách Gimnázium öt, 1961-ben végzett osztályának diákjai is: egy májusi reggelen
a lányok egy része Marsról jött robottá változott, mások párt alkotva, egy hintó mögött haladva adtak leckét a századfordulós eleganciából, vagy épp a kor modern ruháiban ültek nyitott autókba, néhányan azonban űrhajóssá váltak, és egy Vosztok űrhajót húztak maguk után.
A Rákóczi úti Uránia Filmszínház elől indult csapatról az Esti Hírlap (1961. május 7.) így mesélt:
Ma reggel hét óra körül egy csoport „marsruhákba” öltözött kislány, csak a szemük látszott ki a hengeralakú sisakból. A járókelők mosolyogva nézték őket, s aztán a másik csoportot is, ahová a századforduló eleganciájával öltözött „hölgyek és urak” gyülekeztek, sétapálcával, legyezővel. Hamarosan a szállítóeszközök is előkerültek. A menetet egy hintó nyitotta meg, két gyönyörű, fehér paripával. A rendőrség adta kölcsön a lovaskocsit, még a kocsis bácsi is éjszakai ügyelet után vállalkozott a diákok kérésére, erre a kis külön utazásra. A hintót három nyitott autó követte, az MHS kiskocsijai, aztán két elegáns személyautó következett, a benne ülők már modern öltözékben jelezték a „kor haladását”. Az egyik kislány szájából meredező szipka, benne egy meggyújtatlan cigarettával, azt is óhajtotta jelképezni, hogy mától kezdve már a „cigi” is szabad: érett kislányok ők. Mi zárhatná be más a sort, a járműveknek ezt a rövid fejlődéstörténetét ábrázoló menetét, mint egy Vosztok űrhajó? Igaz, rúdon kell vinni, de a legénység fején műanyag sisak jelzi, hogy ők valóban az űrhajóhoz tartoznak. Jöttek még fiúk is, cilinderben, lányok horgászoknak öltözve, a Madách Gimnáziumnak öt végzős osztálya van s ma van az utolsó tanítási nap. Ballagnak a diákok. Nyolc órára bevonult a menet az iskola udvarára, egy kis fényképezés, aztán ma még hív a tanterem. Történelemóra lesz a IV/B-ben, fizika, magyar, végül matematika az osztályfőnökkel. Valószínűleg kevés szó esik már a matematikáról ezen a legeslegutolsó középiskolai órán. Várja az élet, a munka, a továbbtanulás a fiatalokat. S ki tudja, az „űrhajó legénysége” közül vajon valamelyikük nem indul-e majd el valóban is a távoli csillagok felé – ki tudja? Hiszen ma még alig tizennyolc évesek.
Az eseményről a Magyar Fotóművészek Szövetségének egyik alapító tagja, a lap első fotóriportere, Bozsán Endre (1923-1995) készített szuper fotókat, melyek közül néhány a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában, itt nézhető végig.
Az 1892 óta a Nagykörúttól néhány lépésnyire működő, jövőre fennállása száznegyvenedik évfordulóját ünneplő Madách Imre Gimnázium ma egyébként Magyarország egyik legjobb középiskolája, padjait pedig olyan, később ismertté vált diákok hagyták el, mint a XX. század egyik legismertebb magyar matematikusa, Turán Pál (1910-1976), Bacsó Péter filmrendező (1928-2009), az aranylabdás Albert Flórián (1941-2011), Robert Capa (1913-1954), vagy épp a modern magyar fényképészet egyik élő klasszikusa, Féner Tamás (1938-).
Budapest a világ egyik legszebb városa, tele izgalmas, érdekes, vagy épp szívszorító történetekkel. Sorozatunkban ezeket, illetve a főváros elfeledett épületeit, tereit és szobrait mutatjuk be.
Balkáni kölcsönök, menedékjog lengyel politikusoknak, per Brüsszellel, korszakos gazdaságpolitikusok, százmilliárdokért költözködő minisztériumok és Magyar Péter a legfontosabb témák között.