Margaret Atwood A szolgálólány meséjével és a Testamentumokkal megrendítő fikciós irodalmat alkotott, ám csak a kerettörténet, a szereplők voltak fiktívek. A Testamentumok köszönetnyilvánításában Atwood arról ír, hogy volt egy szabálya a kötetek írásánál, amit aztán a tévéadaptáció készítőitől is megkövetelt, éspedig, hogy csak olyan események kerülhetnek bele a történetbe, amelyek már megtörténtek nőkkel a történelem során. És bár távol vagyunk a gileádi teokráciától, mégis, ez a mondat rezonált bennem, amikor a Hulu Harvey Weinsteinről szóló dokumentumfilmjét néztem. Az Untouchable – The Rise and Fall of Harvey Weinstein (Érinthetetlen – Harvey Weinstein felemelkedése és bukása) bicskanyitogató esettanulmány az amerikai álom, a hatalom és a rendszerszintű elnyomás összefonódásáról, amelyet nyugodtan magára vonatkoztathat bármely iparág, bárhol a világon.
A hírekben, mint tudjuk, mindig valaki más szerepel. Velünk nem történhet meg ilyesmi, gondoljuk, és mivel így gondoljuk, a hírek szereplőit mintha nem is tekintenénk valós alakoknak, igazi, hús-vér embereknek akkor sem, ha képpel, hanggal azonosíthatók – csak szereplők mindenféle történetekben, amelyeket időtöltésként, érdekességképpen elolvasunk, esetleg beleborzongunk, alkotunk valami gyors és sommás véleményt, és azzal végeztük a dologgal. Valahogy így lehetett Harvey Weinsteinnel is a közvélemény jelentős része: amikor 2017-ben kirobbant a botrány Weinstein szexuális zaklatási és nemierőszak-ügyeiről, a róla szóló hírek távoli, egzotikus meséknek, és főleg botránynak jók voltak ugyan, de a hollywoodi filmszakmán és a konkrét érintetteken kívül aligha tekintette úgy a történetet, mint valamit, amihez úgy istenigazából köze van. A partvonalról kibicelve születtek a vélemények a szereposztó díványokról és a színésznőkről, akik önként heveredtek oda, és a „minek ment oda” és „miért csak most szól” is gyakori érv volt, nagyjából abban a hangulatban, ahogy a mamák a telenovellákkal veszekednek a tévé előtt. Aztán jött a #metoo, ami hirtelen egész más hangnemet hozott, személyes történetek, saját élmények kerültek elő, és bár még mindig tömegek ragaszkodtak a távolságtartó okoskodáshoz, egyre többen ismerték fel, hogy mennyire nem egyedi eset volt sem Harvey Weinstein, sem magyar megfelelője ügye.
A film, bár nem igazi felnövéstörténet, azért valamelyest visszaugrik az időben, látjuk Weinsteint gyerekként, és ha nem is ás mélyre a film, annyit azért sejtünk, hogy Weinsteint nem az elhanyagoltság vagy a bántalmazás tette szörnyeteggé. Átlagos, békés gyerekkorról tanúskodnak a képek, az egyetlen, ami jelezhet valamit a későbbiekből, az a gyerek Harvey önbizalomhiánya: a duci, nem különösebben szép kisfiút külseje befelé forduló különccé, kívülállóvá tette, és megerősítette benne az eleve jelen lévő bizonyítási vágyat. Harvey Weinstein későn virágzó karakter: már bőven egyetemista volt, amikor elkezdte megmutatni magát az a karizma és ambíció, ami aztán magasra emelte. A ’70-es években koncertpromóterként csinált nevet magának, ám már ekkor filmes akart lenni, és aki ismerte, látta rajta, hogy meg is fogja csinálni, hiszen már a buffalói zenei életben, és annak határmezsgyéjén is rengeteg ismerőst szerzett jó helyeken – és ekkor kezdődött az is, hogy ezzel a hatalmával visszaélt. Ne fogadj el nemleges választ – tanulta az üzleti életben, és ezt alkalmazta aztán a nőkkel szemben is. 1978, ez az első erőszakos sztori dátuma, legalábbis az első olyané, amelyről a film készítői találtak nyilatkozót: Hope d’Amore-t egy üzleti úton erőszakolta meg, a nő azonban nem mondta el senkinek, mert Weinstein nem felejtette el tudomására hozni, hogy minden buffalói rendőr a zsebében van. Itt egyből érdemes is megállni, és hagyni leülepedni a tényt, hogy a 2017-ben kirobbant botrány előtt negyven (!) évvel már elkezdődött Harvey Weinstein ámokfutása.
A megszólalók egy része bénult döbbenettel, mások pedig csendes tüntetéssel reagáltak: előbbiek tudták, hogy Weinstein milyen visszaéléseket követ el fiatal nőkkel szemben, de valahogy képesek voltak elfordulni vagy megmagyarázni a történteket, legfeljebb utólag van némi bűntudatuk, utóbbiak pedig az első esetnél megszakítottak minden érintkezést Weinsteinnel és cégével, talán még közölték is a véleményüket, de aztán ezzel letudták a dolgot, és el is feledkeztek az egészről. Akárhogy is, mindkét hozzáállás lehetővé tette, hogy Weinstein folytassa mocskos dolgait, és ahogy emelkedett a csillaga, úgy egy harmadik jelenség is megszületett.
A ’90-es évekre Weinsteinnek már híre volt, de – és ez fontos – csak a szakma bennfentes berkein belül. Egyre inkább hatalmában állt naggyá tenni, vagy éppen ellehetetleníteni ambiciózus, de kezdőként meglehetősen naiv fiatal színésznőket, akik – mivel Weinstein dolgairól mélyen hallgatott a szakma – nem tudták, mekkora veszélybe sodorják magukat Harvey közelében, rendre be is sétáltak a csapdájába. Ők sem mertek aztán beszélni az esetekről, vagy azért, mert attól féltek, hogy úgysincs esélyük egy ennyire nagy hatalmú emberrel szemben, vagy azért, mert konkrétan megmondták nekik: jobb, ha hallgatnak. Így az utánuk jövők is ugyanígy jártak, egyik nő a másik után, évtizedeken keresztül. Mindeközben az a fiúklub, ami a filmszakma, azt az általános véleményt fogalmazta meg, hogy hát, ezek a nők a munkalehetőségekért és szabad akaratukból feküdtek le Weinsteinnel, ez már csak így megy, nincs itt semmi látnivaló – ami még inkább szabad utat adott az újabb és újabb eseteknek. Tehát az érintett nőket passzív áldozat helyett aktív, tevékeny szereplőként állították be, akik nemhogy akarták, de egyenesen maguk kezdeményezték a szexet. Egyfelől felfoghatatlan, másfelől viszont fájdalmasan logikus ügymenet, és komoly eredménye a filmnek, hogy ezt a rendszert szétszálazta és érthetővé tette.
A bántalmazás és bántalmazottság működését ma is sokan nehezen értik meg, és Harvey Weinstein ügyének felfoghatatlanságát fokozza a lépték nagysága is: százas nagyságrendű áldozatokról beszélünk – negyven év alatt azért bőven van alkalom ennyi visszaélést elkövetni, sőt – és minél többen vannak, annál nehezebb laikusként megérteni, hogy hogyan történhetett meg mindez, és a fent vázolt képlet talán kicsit közelebb visz a megértéshez. És nem csak emiatt tanító jellegű a film, de a megszólaló egykori szemtanúk szavaiból ízelítőt kapunk abból, hogy hogyan működik egy ilyen eset elhallgatásának szómágiája. Ahogy nem mondanak ki konkrét szavakat, mismásolnak, „talán”, „esetleg”, „állítólag”, „úgymond”, repkednek az óvatoskodó kifejezések, és abból, ahogy az egyik egykori munkatárs „nagyon rossz incidens”-nek nevez egy konkrét nemi erőszakot, talán leesik néhány nézőnek, ha a saját civil életében hall ilyet, ezek ugyanis rendszerszintű jelenségek.
Ezen kívül, persze, betekintést nyújt a film a hollywoodi nagyágyúkat övező óriásgépezet mocskába is, sztárügyvédek által kiokoskodott, etikátlan szerződésekkel, melyek az áldozatok elhallgattatására egészen hihetetlen eszközöket is bevetettek – így például nemhogy a nyilvánosság előtt, de terapeutának sem beszélhetett az áldozat arról, hogy ki tette vele azt, amitől megnyomorodott a lelke – és konkrét kémkedéssel. Vagyis amikor Weinstein ügyeivel kapcsolatban egyre több újságíró kezdett szaglászni, a Weinstein mögötti gépezet megbízott egy szervezetet az adott újságírók utáni nyomozással, éspedig egy olyan szervezetet, amelyben egészen konkrétan egykori Moszad-ügynökök ültek. Extrém eljárásnak tűnhet, de ha onnan nézzük, hogy mennyi veszíteni valója volt Weinsteinnek és cégének, mindjárt érthető, bár ettől még nem kevésbé bizarr.
Az Untouchable tehát, bár kevés újdonságot mutat a Weinstein-botrány ismerőinek, jó képbehozó lehet azoknak, akik valamiért eddig nem követték az eseményeket, pár év múlva pedig, amikorra épp elegen felejtik el, mi is volt ez az egész, a film alaposan felértékelődhet, összefoglalásként ugyanis abszolút helytálló, ha tehát valaki a témában született ezer cikk helyett keres megoldást, annak ez a film igazi kincs lesz. Emellett pedig, önértéken az Untouchable kordokumentum, az amerikai álom, Hollywood hamis ethosza, a hatalom és a nők elleni visszaélés összefonódásának látlelete, és nem utolsósorban emlékeztető, hogy mindez, tévedés ne essék, nem a filmszakma belső, elszigetelt esete, hanem minden iparágban, minden országban mindannyiunk valósága.
Az Untouchable – The Rise and Fall of Harvey Weinstein a Hulun és egyéb online felületeken érhető el. 24.hu: 7/10
Kiemelt kép: Hulu / Sundance Institute
