Csütörtökön mutatták be a Jennifer Lopez nevével fémjelzett A Wall Street pillangóit. Kíváncsiak voltunk, vajon J.Lo tényleg Oscar-esélyes alakítást nyújt-e, tényleg olyan jól pörög-e a rúdon és bepillantást nyerünk-e a Wall Street tőzsdecápáinak mocskos üzletekkel teli világába. Kritika.
Jennifer Lopez nevével először az ifjúsági magazinokban találkoztam kamaszkoromban, a kétezres évek elején. Két dolog maradt meg róla akkoriban az emlékezetemben: hogy Ben Affleck a pasija, akivel a hatalmasat bukott Gengszter románc forgatásán jöttek össze, és hogy ő az aktuális „jó nő”. Bár Affleckkel azóta rég szétmentek, jónősége viszont mit sem változott, sőt. A nagy hírverést kapott, Lorene Scafaria (Míg a világ vége el nem választ, Dalok ismerkedéshez) által rendezett Wall Street pillangóiban a rangidős, 50 éves Lopez alakítja a sztriptíztáncosok ünnepelt sztárját, nem véletlenül. Aki viszont arra számít, hogy J.Lo 100 percen keresztül, lélegzetelállító módon, topless pörög a rúdon, csalódni fog.
A valós történetet feldolgozó Wall Street pillangói Jessica Pressler a New York magazinban megjelent, 2015-ös Hustlers at Scores című írását veszi alapul, mely egy csapat, a Wall Street-i tehetős bankárokat módszeresen kifosztó sztiptíztáncosnőről szól, akiket Pressler egyfajta modern kori Robin Hoodként aposztrofál. A cikk két főszereplője Samantha Barbash és Roselyn Keo, akik több tízmillió forintnak megfelelő dollárt csaltak ki New York legtehetősebb férfijaiból. Az akciókhoz egy egész csapatot verbuváltak, sztriptíztáncosok és néhány prostituált segítette őket. A forgatókönyv mindig ugyanaz volt: felcsíptek egy gazdag pasit, akit leitattak, alkalomadtán be is drogozták, majd nagy mennyiségű összeget szívtak le a kártyájáról, az így kapott fizetségből pedig luxus életszínvonalat biztosíthattak maguknak.
Barbash – Keóval ellentétben – egyáltalán nem örült a film elkészültének. Szerinte Pressler cikke hemzseg a hamis állításoktól, főleg a róla leírtak nem stimmelnek, ő inkább kerítőnek mondaná magát az egész sztoriban, mintsem szriptíztáncosnak. A film viszont egyértelműen őt kiáltja ki bandavezérnek, Jennifer Lopez pedig jól is hozza a magabiztos, szexi és független, legalábbis annak tűnő karaktert, aki egy pillanat alatt mindenkit az ujja köré csavar, nemtől függetlenül. Nem véletlen, hogy a többi lánnyal ellentétben kétszer is megmutatják kistotálban a színre lépésekor, képileg is nyomatékosítva, hogy ő itt a fő attrakció. Jó nézni, és nem, nemcsak azért, mert falatnyi textilben vonaglik, hanem mert tényleg van benne valami szuggesztív. Éppen ez az, ami miatt érthetővé válik, hogyan tudott neki ennyi pali bedőlni, a puszta dögösség itt kevés.
Pressler cikke szerint a lányok motivációját nem(csak) a meggazdagodás iránti vágy irányította, hanem valamifajta igazságtétel. Akciójukba 2008 szeptemberében, a világgazdasági válság kitörése után fogtak, és az addig mindig telt házas sztriptízbárjuk, ahol korábban még a csillárról is Wall Street-iek és halomnyi százbankós lógott, most leginkább pangott.
Szétlopták ezt az országot, a rendes embereknek meg nem hagytak semmit
– hangzik el egy ponton J. Lo szájából, aki mintha magát is azzal szeretné nyugtatni, hogy mindazt, amit elkövetnek, egy nemesebb cél érdekében teszik. Ez nagyon szépen hangzik, a két főszereplő ráadásul egyedül neveli egy-egy gyermekét, de ez azért nem elég ok arra, hogy másokat megkopasszunk. Ezek az apróságok egész finoman árnyalhatják a pillangók motivációját és segíthetnek az azonosulás irányába terelni a nézőket, de akkor sem a legerősebben védhető álláspont az övék.
A majdnem két órás film legnagyobb problémája az, hogy egy ponton önismétlővé válik a sokadik öltánc, parti-és átejtős jelenet után, arra meg azért kevés építeni, hogy olyan hírességek és egyben dögös csajok csábítanak benne, mint Cardi B vagy Jennifer Lopez. Minden tiszteletem J.Lo-é, aki, a beharangozókkal ellentétben ugyan csak két rúdtáncos jelenetben látható, azokban viszont nagyon odarakja magát, de ez nem sokban különbözik énekesnőként előadott, profi show-jaitól. Ő inkább jelenségként és nem színészként van jelen, ami talán nem is akkora probléma azokban a jelenetekben, amikor a férfiak fejét kell elcsavarni, de ennél sokkal többet ne várjunk alakításától, melyet sokan Oscar-esélyesként emlegetnek, de meglepődnék, ha valóban jelölnék is a díjra.
A Wall Street pillangói jól beleillik a romlott Wall Street-i brókerek világáról mesélő hollywoodi filmek sorába, lásd A Wall Street farkasa vagy a Tőzsdecápák 2., még akkor is, ha itt nem az ő szemszögükből látjuk a történetet, hanem a másik oldalról. Lorene Scafaria hálás alapanyagból dolgozhatott, és várhatóan sokan kíváncsiak lesznek a filmre, bár leginkább a szexiséget kiemelő beharangozók miatt. És, ahogy a sztriptíztáncosok tudják, mire vágyik a kuncsaft, úgy a rendező is kellő érzékkel használta ki a téma popularitását, de kizárólag csak azt, sajnos. A sok mell, csillogó ruha, luxustermék és fergeteges partik tobzódása miatt elfeledkezett egy valamivel mélyebb réteg kibontásáról. Így maradtak a pillangók bájai, hogy azokban elveszve kicsit mi is bódult állapotban találjuk magunkat. Kérdés, hogy nem érezzük-e így átverve magunkat mi is egy kicsit.
A Wall Street pillangói (Hustlers), 2019, 107 perc. 24.hu: 6/10
Kiemelt kép: Freeman Film
