1959. június 30-án Szabó bácsi, a szövőgyári gépmester nyugdíjba vonult, és ekkor még senki sem gondolta volna, hogy ezzel a látszólag jelentéktelen eseménnyel egy csaknem öt évtizedes történet indult útjára. Pedig így történt: A Szabó család évtizedekig az egyik leghallgatottabb rádióműsor volt, és különösen a televízió széles körű elterjedéséig jelentett állandó beszédtémát a magyar rádióhallgatók milliói számára. A folytatásos rádiójáték nem magyar szabadalom volt: Liska Dénes a lengyel Matysiakowie (a Matysiak család története) sikerén felbuzdulva jött elő A Szabó család ötletével, az úttörő folytatásos hangjáték Európában viszont az 1951. január elsején indult The Archers volt a BBC-n. Érdekesség, hogy még mind az Archers, mind pedig a Matysiakowie kitart a mai napig, és az internetre költözve, podcastként is sikeresek, noha a Matysiak család kalandjait már egész biztosan nem hallgatják 12 millióan, mint a népszerűsége tetőpontján a hatvanas években. A Kádár-rendszerrel sokkal jobban összenövő magyar társuk viszont már nem érte meg ezt, hanem 2007-ben befejeződött.
Szövettolvajok tették közkedveltté
Liska a fenti példákra hivatkozva kereste meg ötletével Bozó Lászlót, a rádió dramaturgiai osztályának vezetőjét, bár többen szkeptikusak voltak, arra hivatkozva, hogy a tapasztalataik szerint a magyar rádióhallgatók nem igazán szerették a hosszabb sorozatokat, legalábbis az összes addigi hasonló kísérlet érdektelenségbe fulladt. A magyar illetékesek A Szabó család engedélyezésekor nem voltak különösebben körültekintők, legalábbis valószínűsíthető, hogyha tudták volna, hogy 1956 decemberében a Matysiakowie legelső adásában gyakorlatilag kiállt a frissen levert magyar forradalom mellett, akkor messzire elhajtják Liska Dénest az ötletével együtt. Tischler János a Limesben írta meg, hogy a lengyel rádiójáték azzal indult, hogy „Helena Matysiak asszony, férje, Józef fizetését számolja, amit az éppen most hozott haza. Az asszony észreveszi, hogy egy jelentősebb összeg hiányzik, s ezt szóvá is teszi, mire a férj azt válaszolja: »Na de Helenka, hiszen azt a magyarok megsegítésére adtam!«” Igaz, a magyar változat sokkal óvatosabb volt: A Szabó család kezdettől fogva kerülte is a direkt politizálást, sőt, a pártvezetés célja pont az volt, hogy a rádiójáték-sorozat segítsen „elhomályosítani az emberekben a forradalom és az azt követő országos sztrájkok emlékét”, és egy konszolidált család élete ehhez pont jól illett Voloncs Laura tanulmánya szerint. A lengyel testvérsorozat ennél merészebb és közéletibb volt, például a Matysiak családból senki nem lépett be a pártba, és folyamatos harcban álltak az írók a cenzúrával, az 1981-es rendkívüli állapot idején pedig fél évre el is hallgattatták.
A Szabó családot azonban nem fenyegette ilyen veszély, bár Liska is belehúzott azzal, hogy rögtön a legelső részben Szabó bácsit leütötték a szövetraktárban rajtakapott tolvajok – márpedig a krimi ugyebár hiánycikk volt a szocializmusban, ahol hivatalosan nem létezett bűnözés. Éppen ezért máris tömegek akadtak a horogra az első adással, noha később azért elég ritka volt a cselekményben a hasonló izgalom. Azt az ötletet viszont kölcsönvette a lengyelektől, hogy az első száz adás után nem ismertették a szereposztást és az alkotók nevét sem, így Matysiakékhoz hasonlóan a fiktív Lapály utcában lakó Szabóék kalandjait is valóságnak hitték sokan. Igaz, ismerve, hogy később még egyes tévéműsorok is hasonló reakciókat váltottak ki (lásd a Matula bácsi kunyhóját kereső tömegeket a Kis-Balatonnál), ennek lehet, hogy nem is volt akkora szerepe. Mindenesetre a sajtó se nagyon foglalkozott az induló rádiójátékkal, mindössze egy szűkszavú bekezdés jelent meg a napilapok mínuszos hírei között: „A Szabó család, a rádió új folytatásos játéka mától kezdve minden kedden 18 órakor jelentkezik a Kossuth-rádióban. A rádió azt kéri hallgatóitól, hogy kövessék figyelemmel az angyalföldi munkáscsalád sorsát és írják meg véleményüket s ötleteiket. Az adást szerda délelőtt 11.25 órakor megismétlik a Kossuth-adón.”
Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
Erre sem volt szükség ahhoz, hogy a műsor gyorsan népszerűvé váljon, és hamarosan tömegek tapadtak a rádiójukra kedd délutánonként. A sikerben nyilván megvolt a része a szereposztásnak is, hiszen a Szabó bácsit (azaz Jánost) játszó Szabó Ernő és a Szabó nénit (Margitot) alakító Gobbi Hilda is országosan ismert színészek voltak, mint ahogy Benkő Gyula (a legidősebb fiú, Bandi szerepében), vagy a szomszédot, Péteri urat alakító Horváth Tivadar is, bár A Szabó család mindannyiuk ismertségét új szintre emelte. Liska Dénes mellé pedig két további író érkezett Baróti Géza és Forgács István személyében: Liska a József Attila színház dramaturgja volt akkor, Baróti a Magyar Nemzet újságírója, de számos rádiójátékot és drámát írt előtte is, Forgács pedig festőművészből lett a Nemzeti Színház dramaturgjává. „Ő a groteszkebb hangot, az ironikusabb ábrázolásmódot képviselte a sorozatban” – írta róla Ökrös László az Új Tükörben, hozzátéve, hogy „természetesen mindhárman belevitték a műsorba saját témavilágukat. Forgács a festőket, Baróti az autózást.” A nagy pecás hírében álló Liska pedig a horgászást csempészte bele a sztoriba. A névsor László Endre rendezővel teljes, aki egészen az 1987-ben bekövetkezett haláláig dolgozott a sorozattal, a halálakor pedig 87 éves volt; illetve Major Anna dramaturggal, aki idővel A Szabó család lelke és legfontosabb munkatársa lett.
Tibor váratlan halála országos riadalmat keltett
A Szabó család tehát hamar népszerűvé vált, és tény, hogy nem volt konkurencia sem, de ismerve a korábbi hasonló próbálkozások kudarcait, valamit mégis el kell találniuk az alkotóknak, hogy ekkora érdeklődést váltson ki. Egy évvel az indulás után Görgey Gábor már a hangjáték kikerülhetetlenségéről írt a Magyar Nemzetben: „Szombat délután, a villamoson: – Köszönöm, öregem, de nem mehetek, sietek haza, ma van a Szabó család a rádióban … A fodrásznál, kórusban: – Béla, kapcsolja ki a hajszárítókat, nem halljuk, mi van Angélával meg a gyerekkel… Levél a Lapály utcába: .. Icu most már dolgozik, önálló lett, mégis úgy tartanám helyesnek, kedves Szabó bácsi és Szabó néni, ha vigyáznának arra, mit csinál keresetével. Azon kívül, amit hazaad, tegyen is félre valamicskét, hogy aztán valami szép darabot vehessen magának. Üdvözlettel – egy munkásanya. Beszélgetés egy öreg szakmunkással: – Huszonöt éve a legjobb barátok voltunk. Most nem beszélünk egymással, összevesztünk, mert ő szamárságnak tartja a Szabó családot. Az ilyen embert nem érdekli a mi mai életünk, kérem.”
Hiába terveztek az elején csak pár részre az alkotók, a Szabó család évtizedekre itt maradt, és olyannyira az élet részévé vált, hogy számos anekdota kering arról, amikor a hallgatók tudatában fikció és valóság találkozott. Így például Gobbi Hilda ezt a két sztorit mesélte a Képes Újságnak: „Nem sokkal azután, hogy mint Szabó néni, vesepanaszokkal kórházba kerültem, egy kis vidéki városkában vendégszerepeltem. Az utcán sétálva, meg-megállítottak a helybeli asszonyok, melegen érdeklődtek hogylétem felől, s egy sor jótanáccsal láttak el, vesepanaszaimmal kapcsolatosan. S amikor a fiatalok szüleik nélkül akartak szilveszterezni, és az öregeket egy Fejér megyei turistaszállóba küldték, több száz érdeklődő látogatott el az egykori kastélyba, hogy szót váltson Szabó bácsival és Szabó nénivel, s a portásnak el sem akarták hinni, hogy azok csak a rádió szerint vannak itt.” Az Új Tükör is talált két hasonló sztorit:
A keszthelyi kórházba került Lacit például – húslevessel, rántott csirkével felpakolva – látogató kereste meg, s nagyon indulatos lett, becsapottnak érezte magát, amikor nem találta ott; később még költségeinek megtérítését is követelte. Tibor váratlan halála, vízbe fúlása pedig szinte országos riadalmat keltett. Ezrével érkeztek a tiltakozó levelek a rádióba, kórházakból telefonáltak, hogy a betegek nyugtalankodnak, többen rosszul lettek. A hallgatók sehogyan sem akartak belenyugodni Icu udvarlójának elvesztésébe.
A hallgatók ráadásul többször is sikerrel tudták befolyásolni a sztorit is: tonnaszámra érkeztek a levelek a rádióhoz, melyekben például javaslatokat tettek, együtt maradjon-e Szabóék lánya, Icu az első udvarlójával, Halász Ferivel (végül pont emiatt sikerült megmenteni a kapcsolatukat); Zenthe Ferencet, a már említett Tibor alakítóját pedig a népharag hozta vissza egy új szereplő, Kárpáti Zoltán hangjaként. Szabó Ernő 1966-os halála után többek között emiatt is döntöttek úgy az alkotók, hogy egy új hanggal továbbviszik Szabó bácsi alakját, de amikor 1981-ben Rajz János is meghalt, akkor már nem lett új hang, és hozzá hasonlóan Gobbi Hilda hét évvel későbbi halálával Szabó nénit is kiírták a sorozatból, mint ahogy Péteri urat és a Kiss Manyi alakította Gizikét sem pótolták. A három gyerek, Bandi, Icu és Laci hangját viszont két-két színész kölcsönözte, mert őket az első megformálóik halála után sem akarták kiírni a sorozatból, különös tekintettel Icura, az egyik legnépszerűbb szereplőre, amikor megformálója, Vörösmarty Lili fiatalon meghalt autóbalesetben, és őt végül Mednyánszky Ági játszotta aztán évtizedekig. A színészekhez hasonlóan az írók is cserélődtek idővel, noha a korai hármas kitartott a rendszerváltásig, végül összesen tizenegyen vettek részt a munkában. A kezdeti írók közül csak Liska dolgozott a műsor megszűnéséig.
A tömegbutítás nem szocialista jelenség
A hatalom természetesen kezdettől fogva felismerte A Szabó család jelentőségét, ezért nem egyszer előfordult, hogy politikusok szóltak bele a cselekménybe: Voloncs Laura már idézett tanulmányában olvasható, hogy amikor például kiderült, hogy az első részben feltűnt szövettolvajok tűzoltók voltak, rögtön telefonált egy miniszterhelyettes, hogy mi ez, hogy a tűzoltók rosszak. Máskor Bandi – aki szocialista sikertörténetet írt azzal, hogy munkásfiúból gyárigazgató lett – olaszországi utazását hiúsította meg „László Andor, a Magyar Nemzeti Bank elnökének személyes tiltakozása az általa forintkiajánlásnak bélyegzett utazás ellen”. Pedagógiai éle volt továbbá annak is, hogy A Szabó családból senki sem dohányzott. Az egyes adásokat pedig többszörös egyeztetés előzte meg: nem elég, hogy a rádió illetékes szerkesztőségével is egyeztetni kellett a felvetett témákat, az adások kéziratát a Magyar Rádió elnöke hagyta jóvá, de még az alelnök is meghallgatta, mielőtt adásba mehetett volna.
A kétségbevonhatatlanul siker ellenére az írók mégsem voltak elégedettek: „Nem mondhatom, hogy e szép kerek szám, az ezredik adás, nagy elégedettséget kelt bennem… a rádióhallgatók valóban milliósnak nevezhető tábora hallgatta adásainkat… Ez nagyon jó érzéssel tölt el. Az azonban már kevésbé, hogy nálunk a becsületes munkával elért siker mindmáig gyanús…” – fogalmazott az ezredik adás után, 1978-ban Liska Dénes, és nem nehéz kitalálni, hogy a kritikai fogadtatásra célzott. A Szabó család éveken át állt a viták kereszttüzében, hiszen már magában a műfajában sem volt egyetértés: Görgey Gábor a „dramatizált, fiktív riport”, Major Anna a „drámai eszközöket felhasználó folytatásos riportjáték”, László Endre pedig a „dramatizált publicisztika, áldokumentumjáték” meghatározásokat használták. Valamiért a kritikusoknak folyton le kellett szögezniük, hogy A Szabó család nem dráma és nem irodalom – még amikor Molnár Gál Péter megpróbálta megfejteni a titkát, ő is szükségesnek látta megjegyezni, hogy ő nem hallgatja a műsort, és nem is szereti.
Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
Mások azonban ennél is továbbmentek: „Mindennek elmondták a Szabó családot, legiccsezték, olcsó, híg, hatásvadász műnek nevezték. A sorozat valóban gyanús sikerré vált” – szólt a már idézett Új Tükör-cikk. És tényleg, maga az a tény, hogy Szabóék apró-cseprő dolgai és magánéleti ügyei közérdeklődésre tartottak számot, „gyanússá” tették a sorozatot: se szeri, se száma a hatvanas évek elején a giccs és a Szabó család kapcsolatát taglaló cikkeknek, Vezér Erzsébet irodalomtörténész még egy paródiát is írt az Új Írásba, L. Szabó család címmel, mely így végződött: „Kedves hallgatóink, sajnos adásunkat meg kell szakítanunk, mert az egész L. Szabó családot ott tartották a giccs-kiállításon.” De nemcsak a kritikusok emelték fel a szavukat – a Magyarország hetilap például 1964-ben közölte Szondi György pedagógus dörgedelmes levelét: „Szerintem a Szabó család már rég túlhaladottá vált. Ezzel a műsorszámmal a Rádió tömegméretekben nevel a pletykaéhségre, a mások életébe való okvetetlenkedő beavatkozásra. A tömegbutítás nem szocialista jelenség, épp ezért nem lehet célkitűzésünk a rádióhallgatók irodalmilag meghatározhatatlan pletykaszintű műsorszámának folytatása.”
Az indulatok azonban idővel lecsendesedtek, a Szabó család maradt és túlélt mindent: a szocializmus belső pártharcait, a rendszerváltást, és utána még jó pár kormányváltást is, pedig a közszolgálati média igen hamar hadszíntérré vált. A műsor népszerűségére azonban érthetően hatással volt az egyre több konkurencia: megjelentek a televíziós teleregények, kezdve a Szomszédokkal, melynek rendezője, Horváth Ádám sok mindenkit meglepett, amikor egyszer a Népszabadságnak elárulta: „Régebben se hallgattam, és most sem figyelem A Szabó családot”, még annak ellenére sem, hogy a felesége, Csűrös Karola rendszeresen szerepelt benne. De jöttek sorban a latin-amerikai telenovelák, aztán a Barátok közt, és kétezres évekre A Szabó család hallgatottsága már megközelíteni sem tudta a hatvanas évek elejét, amikor még kedden este hatra kiürültek az utcák. Igaz, a Népszabadság még a megszűnéskor is háromszázezer hallgatóról írt, akiket azzal kecsegtetett a cikk, hogy esetleg az internetre átköltözve folytatódhatna a sorozat, de mégsem így lett, pedig a rádióban és online is egyaránt követhető, még mindig sokakat érdeklő The Archers és a Matysiakowie példája azt mutatja, nem szükségszerű a rádiós szappanoperák kinyírása a 21. században sem.
Kiemelt képünkön: 1959.Magyarország, Budapest VIII. a Magyar Rádió stúdiója, a Magyar Rádió Szabó család című sorozatának főszereplői. Ülnek: Gobbi Hilda és Szabó Ernő, közöttük ?, mögöttük Vörösmarty Lili, Balogh Erzsi, Gálcsiki János, Garics János színművészek. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
