Kultúra

Tömegek keresték Matula bácsit a Kis-Balaton nádasában

A Tüskevár volt a Magyar Televízió harmadik saját gyártású komoly sorozata, és ez talán még az elődei sikerét is felülmúlta, a kritikusok is csak alig találtak rajta fogást. Olyannyira sikeres lett, hogy annak idején egyesek valóságnak hitték, Tutajos pedig azóta is hiába szeretné elkészíteni a folytatást.
Korábban a témában:

A hatvanas évek közepén már nem volt kérdés, hogy a tévésorozatokra itthon is nagy szükség van: hiába importált a Magyar Televízió nagyüzemben külföldi sorozatokat, mint a Robin Hood és a Tell Vilmos szellemében fogant, ugyancsak brit Ivanhoe, vagy a népmesei figurát modern korba teleportáló Az Angyal kalandjai (mindkettőben Roger Moore játszotta a főszerepet), kellettek a magyar párjaik is. A tévé vezetői egyértelműen úgy gondolták, hogy a fiatalokat kell megcélozniuk, és a harmadik nagy vállalkozásukkal így is tettek.

A gyerekek bunyó helyett csak pecáznak a fürdőkádban

Ezúttal egy elronthatatlan klasszikusra esett a választásuk, Fekete István 1957-ben megjelent, Tüskevár című ifjúsági regényére, mely addigra már a sokadik kiadásban került újra a könyvesboltokba. Ez egyszersmind azt is jelentette, hogy ezúttal nem volt szükség az első két sorozatot, A Tenkes kapitányát és a Princ, a katonát író Örsi Ferenc sokat emlegetett fantáziájára, viszont a többi kulcsfigura maradt: a rendezést újra Fejér Tamásra bízták, az operatőr pedig ismét Mezei István volt. És jött velük a magyar sorozatgyártás hőskorának állandó színésze, Zenthe Ferenc is, aki egyedüliként kapott főbb szerepet mindhárom első produkcióban: ezúttal István bácsi szerepét kapta.

Vele jött még a korabeli színjátszás számos állócsillaga is: Kállai Ferenc, Dajka Margit és Kiss Manyi, Matula bácsi szerepét viszont az addig inkább karakterszínészként mellékalakokat játszó Bánhidi Lászlóra bízta a rendező. Szükség volt továbbá gyerekszínészekre is, itt a két fontos szerepet Seregi Zoltán és Barabás Tibor kapták, utóbbit azonban Petrik József hangján szólaltatták meg. A forgatás 1966 nyarán zajlott, a jelenetek túlnyomó többségét azonban nem a Kis-Balatonnál vették fel, ahol a regény eredetileg játszódik, hanem a Ráckevei-Dunánál („Költséges lett volna, s a madárvédelem miatt nem is lehetett az összes jelenetet a Berekben felvenni” – mondta később Fejér Tamás), de pár természetfilmes jelenetet kölcsönvettek Homoki Nagy István, Schuller Imre és ifjabb Tildy Zoltán munkáiból is. (Fejér már a harmadik munkájában dolgozott puli kutyával: Bogáncs, majd A Tenkes kapitánya Csukmája után Csikasz kutya személyében ismét fontos szerepett osztott egy pulira.)

Az 1967 tavaszán műsorra tűzött, nyolcrészes filmsorozatot ezúttal elkerülték a rossz kritikák, és nem törtek ki ádáz viták sem, mint A Tenkes kapitánya idején a színészek lovaglótudásáról, vagy a Princ, a katona párbeszédeiről. Fejér Tamás is láthatóan ebben az ifjúsági zsánerben érezte a legjobban magát, a Tüskevár alaphelyzete pedig (az elkényeztetett városi kiskamasz felfedezi a természetet) eleve olyan volt, hogy nem akadt olyan épeszű felnőtt, aki ne érezte volna példaértékűnek. Az úttörőknek szóló Pajtás újság már a forgatás végén közölt egy interjút a Tutajost alakító Seregi Zoltán nyolcadik osztályos tanulóval, aki elmesélhette, hogy a sorozat egyik álomjelenetében valóban beleszívott a szivarba, és hogy nem is kellett eljátszania a rosszullétet, mert tényleg megviselte az a pár slukk. A Képes Újság pedig a bemutató előtt csinált kedvet a sorozathoz: „Kalandfilmet, vagy természetfilmet készített-e Fejér Tamás, a forgatókönyvíró és rendező, a jólismert regényből? Saját bevallása szerint: ezt is, azt is. Utóvégre nem kell feltétlenül a kuruckorba, vagy a középkori Angolhonba menni egy kis kalandért — akad az itthon is, a mai gyerek számára is, főleg, ha alkalma nyílik egy nyári vakációt olyan romantikus környezetben tölteni, mint Ladó Gyuszinak.”

A sorozat egyáltalán nem bizonyult megosztónak, noha a kritikusok azért most is találtak csomót a kákán: „Egészében korrekt, részleteiben gyakran csak hevenyészett illusztráció, amely a beiktatott vadmadár-filmrészletek ellenére éppen a természet szépségének és drámáinak, az ember és a természet kapcsolatának, érzékeltetésében erőtlen” – írta a Magyar Nemztetben Vilcsek Anna, szerinte épp ezért a Tüskevár felemás mű, mert a színészeket ugyanakkor dicséri. Ugyancsak ezt teszi Hegedűs Tibor is a Népszabadságban, de csak a főszereplőt emeli ki: „Bánhidi László tökéletesen formálta meg Matula bácsit. Kár, hogy hozzá viszonyítva a kedves gyerekszereplők kissé súlytalannak, színtelennek bizonyulnak.”

Ezek azonban tényleg semmiségek ahhoz képest, amilyen túláradó lelkesedéssel üdvözölte szinte mindenki a Tüskevár sorozatot, és korántsem csak a gyerekek: „A Tüskevárnak minden korosztály előtt óriási sikere volt. Vajon miért? Irodalmi értéke, filmszerűsége, ügyes gyermekszereplői mellett nem utolsósorban a szépen, élvezetesen feltárt csodás természeti világ miatt is”  – írta Thiery Árpád a Jelenkorban, ám aztán még így ötven évvel később is meglepőnek ható, disztópiába illő következtetésekre jut:

„Az ország lakosságának jelentős része városokban, sőt: modern lakótelepeken él. Meghökkentő látvány, amikor a lakótelepen egy véletlenül odatévedt kutya után csodálkozva, érdeklődve, izgatottan, csapatokba verődve vonulnak a bérházi gyerekek. Egy házőrző komondor megközelíthetőségében nincs már közelebb az emberhez, a gyerekekhez, mint egy állatkerti oroszlán, vagy egy jegesmedve.”

A közhangulatot pedig a Ludas Matyi is érzékelte: „Amikor a Tell Vilmos-sorozat ment a tévében, a gyerekek nyíllal lődözték egymást, az Angyalnál verekedtek, Ivanhoe-nál botpárbajt vívtak, most a Tüskevárnál — hál’ istennek — csak pecáznak a fürdőkádban.”

A nézők a mesét ismét összekeverték a valósággal

A legfőbb problémát a jelek szerint az okozta a nézők egy részének, hogy nehezére esett elvonatkoztatni attól, hogy a Tüskevár fikció, ami nem feltétlenül a valóságot jeleníti meg. „Nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy a Tüskevár című regényből ifjúsági tv-filmsorozat készül” — kezdte a a Film Színház Muzsikának írt felháborodott olvasói levelében dr. Kiszling Mátyásné Balatonszentgyörgyről, akinek a „hibákat” látva el is ment a kedve a többi résztől. „Olyan tévedésekkel találkoztam, amelyekre nem volt nehéz rájönnöm, hiszen éppen a szóban forgó Tüskevár közelében lakom. A főszereplő elutazásakor például édesanyja ezt mondja: »Vigyázz a keszthelyi átszállásnál!« Márpedig ahhoz, hogy valaki a Tüskevár közelébe juthasson, sokkal egyszerűbb a Balaton déli oldaláról megközelíteni Balatonszentgyörgyöt, mint végigutazni az északi part lassú és fárasztó útvonalain. Azután: ha a Tutajos Keszthelyen átszállt, hogy vált láthatóvá a balatonszentgyörgyi állomástól néhány száz méterre lévő jegenyés, ami Szentgyörgytől Keszthely felé menet látható csak? A tájakat a rendező teljesen összekeverte; ha valaki ennek alapján akarna utazni, igen bonyolult oda-vissza utazást kellene produkálnia.”

A lap szerkesztője válaszában türelmesen leírta, hogy „ha valaki egy várossal vagy egy tájjal játékfilmből óhajt megismerkedni, annak fel kell készülnie arra, hogy a városnak vagy tájnak meglehetősen furcsa egyvelegét láthatja, amelyet igen nehéz a valóság részleteivel pontról pontra egyeztetni.”

Még komolyabb következményei voltak azonban a sorozatnak a Kis-Balaton vidékére nézve: a Magyar Nemzet 1967 nyarán lelkes, de jóindulatú ostromról ír, melynek a sorozat rajongói vetették alá a Kis-Balaton vízi világát. A cikk szerint

kíváncsiak és regényes kalandozók keringenek a védett Kis-Balaton bejáratánál, s hol kijátszani szeretnék az őröket, hol pedig kérvénnyel fordulnak főhatóságokhoz, hogy elevenen is láthassák Matula bácsit, beszélhessenek vele, bebújhassanak kunyhójába, s költhessenek el jóízű halpaprikást. A játék sikeresnek bizonyult, a nézők a mesét ismét összekeverték a valósággal, mint már annyiszor; ragaszkodnak az illúzióhoz, számukra Matula bácsi eleven valóság, nem költött alak.

A lap ezért kénytelen volt lelombozni a lelkes rajongókat: „Matula bácsi nem él, kunyhója sincs; alakjával még a maga gyermekkorában találkozott az író, valahol Somogy országban, s onnan plántálta át képzeletében a nádasok országába. A libbenő kócsagokat pedig évekig tartó művészi munkával Tildy Zoltán fotografálta — míg egyszer aztán a rendező ötletéből játékfilm részeivé is váltak.” Végezetül a cikk tolmácsolta a természettudósok kérését, hogy ne zavarják a madárvilágot.

Azóta egyébként létesítettek egy Fekete István emlékhelyet a Fenékpusztához közeli Diás-szigeten, ifj. Tildy Zoltán egykori kutatóházából, és oda a sorozatbeli Matula-kunyhó mását is felépítették, magával Matula bácsival azonban továbbra sem lehet találkozni ott. (Úgy pedig főleg nem, hogy az emlékhely jelenleg felújítás miatt zárva van.)

Te, Laci! Épp ilyen gyereket keresünk a Tüskevárhoz. Engedd már el!

A Tüskevár tényleg meg is változtatta a főszereplői életét: Bánhidi László legismertebb szerepe lett ez, gyakorlatilag Matula bácsiként él azóta is a kollektív emlékezetben, ami a korabeli cikkek szerint azért is lehetett, mert „maga is horgászember, a Duna szerelmese.” Seregi Zoltánt pedig még az osztálytársai is Tutajosnak szólították a Batthyány téri általános iskolában, amit nem bánt, de a sok autogramkérőből azért elege lett. Ő úgy került a sorozatba, hogy apját, Seregi László rendezőt kísérte el egy forgatásra, ahol kiszúrta egy asszisztens: „Te, Laci! Épp ilyen gyereket keresünk a Tüskevárhoz. Engedd már el!” – kérték, a szülők pedig elengedték, és Seregi a későbbi világbajnok pingpongozó, Gergely Gábor elől happolta el a szerepet, mondta el negyven évvel később a Magyar Nemzetnek.

Seregi a Pajtásban megjelent korabeli interjúban még komoly terveket szőtt: „Rendező vagy színész szeretnék lenni (…) Olyan akarok lenni, mint Pécsi Sándor, ő a példaképem. Ha nem sikerül, más úton megyek tovább. Történelem, földrajz szakos tanár, kutató leszek.” Ez végül majdnem sikerült is, bölcsészdiplomát szerzett, és színházi rendezőként dolgozott tovább, de színész nem lett belőle. Vele ellentétben azonban Bütyök, azaz Barabás Tibor teljesen el is tűnt a szakmából, és a forgatás huszadik évfordulójára készült Pajtás-cikkben is csak több hetes nyomozás után sikerül megtalálni: „A MOM vasöntő technikusa vagyok. Szeretem, s úgy érzem, értem is a munkámat. A Tüskevár után én is játszottam néhány kisebb szerepet, aztán felnőttem, megnősültem, van két fiam” – foglalta össze a sorozat óta eltelt húsz évét a cikkben. Sereginek pedig látnoki kérdést tesz föl az újságíró: „Azóta már te is rendező lettél. Ha téged kérnének fel a Tüskevár újraforgatására, vállalnád-e a film rendezését?” „Boldogan!” – válaszolja Seregi.

Ez az álma azonban nem vált valóra, mint ahogy egyelőre az sem, hogy a Tüskevár folytatásából, a Téli berekből is sorozat, vagy legalábbis film készüljön. Pedig újabb két évtizeddel később a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy feltett szándéka: „Rég megírtam a forgatókönyvet, gyakorlatilag forgatáskész. Kétszer pályáztam pénzre a megfilmesítéséhez, mindkétszer elutasították. Nem vagyok producer, a pénzfelhajtáshoz sem értek, de nagyon bízom benne: valakinek szöget ütök a fejébe” – mondta Seregi Zoltán, aki tényleg elhivatottnak tűnt: „Egyre inkább úgy érzem, akkor lesz teljes az életem, ha összehozom a folytatást. Tehát összehozom. Mindenképp.” Téli berek-film azóta se lett, pedig két éve is feltették neki a kérdést a BEOL videójában, de a jelek szerint semennyit nem haladt előre az ügy, pénzt azóta sem sikerült gyűjtenie.

Készült azonban egy újabb film a Tüskevárból 2012-ben, olyan nagy nevekkel, mint Eperjes Károly, Molnár Piroska, Pogány Judit és Haumann Péter, továbbá Tutajos szerepét Nagy Marcell, Matula bácsit pedig Kovács Lajos játszotta. De amilyen közkedvelt a sorozat a mai napig, olyan elutasítás fogadta ezt a filmet, és a magyar nézők még annak ellenére is a Fejér-féle sorozat mellett teszik le a garast, hogy az fekete-fehérben forgott, miközben a filmben már színes képek láthatók.

Tulajdonképpen ma megnézve is csak ezt lehet felróni a sorozatnak: mivel Magyarországon csak a hatvanas évek legvégén indult el a színes sugárzás, az addig készült tévéműsorokat érthetően mind fekete-fehérben forgatták. Ezért a természeti képek sajnos a tűéles digitális kamerákhoz szokott szemeknek nem túl látványosak, de ezenkívül sok más kifogásunk nem lehet, ha a sorozat lassú tempójához már hosszászoktunk. A színészek tényleg kiválóak, a gyerekekkel sincs probléma, az olyanok pedig, mint a legelső rész bevezető jeleneteiben látható budapesti életképek pedig külön erősítik az egyébként is meglévő nosztalgiafaktort. Ugyanez igaz a vidéki élet bemutatására, hiszen a sorozatban bemutatott, idealizált falusi környezet ma már tényleg nyomokban sem nagyon található meg. A Tüskevár jóvoltából viszont még bármikor megidézhetjük ezt is.

Kiemelt kép: MTI Archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.