Kultúra

Milyen világvége? Sosem volt még ilyen jó embernek lenni!

Terrorizmus és háborúk ide, katasztrófák és klímaváltozás oda, most éljük az emberiség történetének legbékésebb napjait. Legalábbis Bill Gates kedvenc tudósa szerint, aki úgy véli, hálásabbnak kellene lennünk emiatt. De vajon tényleg kevesebbet öldököljük egymást, mint régen?
Korábban a témában:

Az optimizmus nem túl divatos szellemi irányzat manapság, ami érthető, hiszen bármerre nézünk, mindenhonnan vérengzések, válságok és a határtalan emberi szenvedés képei zúdulnak ránk. Ha egy reggel véletlenül bizakodóan ébrednénk, elég bekapcsolni a híradót, vagy rápillantani a hírfolyamunkra, hogy észhez térjünk és belássuk: az emberiség tényleg menthetetlen. Sötét, disztópikus jövőképpel is tele a padlás. Egy kisiskolás is tudja, hogy ha a klímaváltozás esetleg mégsem végez velünk, a populista zsarnokok vagy a hatalomra törő robotjaink elvégzik majd a piszkos munkát. A világvégevárás persze nem új jelenség, de az utóbbi évtizedben mintha megint csúcsra járt volna.

Korunk egyik legfelkapottabb sztártudósa, a mosolygós Steven Pinker ebbe az apokaliptikus közhangulatba szállt bele páros lábbal, amikor monumentális könyvben fejtette ki, hogy az emberiség nem elvadult, hanem megszelídült az évszázadok alatt. Ezt a javulást tagadni szerinte nemcsak butaság, de rettentően veszélyes is, ugyanis épp legnagyobb jótevőnktől, a humanista fejlődés forrását jelentő felvilágosodástól távolítjuk el magunkat. A 2011-es The Better Angels of Our Nature hatalmas bestseller lett, és mai napig tartó, heves vitákat kavart, ami nem kis teljesítmény egy ezer oldalas, ábrákkal és lábjegyzetekkel teletömött műtől. Tavaly ősszel szerencsére magyarul is megjelent Az erőszak alkonya címen, és ez a cím az angolnál is tömörebben foglalja össze a központi állítást. Mert Pinker tulajdonképpen egyetlen gondolatot fejt ki ezer oldalon keresztül:

Akár hiszik, akár nem – és jól tudom, hogy a legtöbben nem hiszik el –, az idők során fokozatosan csökkent az erőszak mértéke, így valószínűleg most éljük az emberiség történetének legbékésebb napjait

– írja az előszóban, a fennmaradó tíz fejezetben pedig ezt a tételt igyekszik kimerítően bizonyítani. Szerinte ugyanis az erőszak csökkenése nem puszta találgatás vagy egy vélemény a sok közül, hanem tudományos tény, így adatokkal is igazolható. Nekünk pedig égető szükségünk van rá, hogy valaki az orrunk alá dörgölje ezeket az adatokat, mert túl könnyen megfeledkezünk róla, mennyi mindent köszönhetünk az elmúlt évszázadok társadalmi, technikai és tudományos fejlődésének.

Fotó: Moadh Al-Dulaimi/AFP

Nem számított az emberi élet

Pinker nem statisztikus, történész vagy filozófus, hanem pszichológia professzor a Harvardon, aki pályája nagy részében a nyelv, a gondolkodás és az evolúció összefüggéseiről írt, majd egyre mélyebben kezdett érdeklődni társadalomtudományok és a történelem iránt. Szerinte az intuíció rossz tanácsadó, mikor azt mérlegeljük, hogy jobban él-e ma az emberiség, mint régen. Hajlamosak vagyunk ugyanis durván felülértékelni az olyan veszélyek gyakoriságát, amikről többet olvasunk, így eleven kép él róluk az emlékezetünkben. Ennek köszönhető például, hogy sok amerikai és nyugat-európai retteg a terrortámadásoktól, pedig a statisztikákból világosan látszik:

Összehasonlíthatatlanul kisebb az esélye, hogy merényletben halunk meg, minthogy mondjuk elüt minket egy autó.

Nyilván épp ez a pszichológiai torzítás teszi olyan hatékony eszközzé a terrorizmust a tömegmédia korában.

Pinker szerint ugyanezt a kognitív hibát követjük el a történelemmel kapcsolatban, amikor alulértékeljük a múltbeli és felnagyítjuk a mai veszélyeket. A régi szép időkbe való visszavágyódás nem valódi összehasonlításon, inkább a rossz memórián alapszik. A könyv érzékletes borzalomkatalógussal igyekszik lebontani a nosztalgiát: hosszasan olvashatunk a változatos középkori kínzási módszerekről, a gyakran idealizált természeti törzsek brutalitásáról vagy épp a Bibliában taglalt számtalan népirtásról, nemi erőszakról és gyilkosságról. Úgy általában arról a döbbenetes tényről, hogy a modern kor előtt mennyire értéktelen volt egy emberi élet. Pinker persze nem elkeseríteni, épp jókedvre deríteni akarja az olvasót ezzel a sok szenvedéssel. Minden egyes karóba húzás, boszorkányégetés vagy nyelvkitépés csak arra szolgál nála, hogy átérezzük, milyen biztonságos életünk van a 21. században.

Fotó: AFP

A jóságos Leviatán

A fő érveit azonban nem az ilyen elrettentések, hanem a számok jelentik. Az erőszak alkonya ugyanis grafikonok és táblázatok sokaságával igyekszik alátámasztani hipotézisét, miszerint az erőszak, néhány kilengéssel ugyan, de fokozatosan csökkent az emberiség története folyamán. Nemcsak az éhezés és a járványok visszaszorulásáról van szó, de a gyilkosságok és a háborús áldozatok száma is meredeken zuhant. Persze ehhez kell, hogy ne az abszolút értékeket, hanem a népességhez viszonyított százalékarányt vegyük alapul (amivel néhányaknak akadt módszertani problémája). A középkorhoz képest például harmincötödére csökkent az esélye, hogy megölnek minket, az archaikus társadalmakhoz viszonyítva pedig még kiugróbb a változás.

Pinker szerint mindez nem valamiféle isteni tervnek köszönhető, és arról sincs szó, hogy az ember megjavult volna. A fejlődés mögött társadalmi, politikai és szociálpszichológiai átalakulások húzódnak. Mondjuk az, hogy az emberek államba szerveződtek, majd a feudalizmus laza társadalomszerkezetét felváltották az erős, központi hatalmak, amelyeket Pinker Leviatánnak nevez a 17. századi filozófus, Thomas Hobbes nyomán. A Leviatán monopolizálta az erőszak jogát, ezzel együtt pedig egyre nagyobb teret nyert a kereskedelem és a jogrend, ami mind a konfliktusok békés rendezésére ösztönözte az embereket. Közben jött a felvilágosodás, felpörgetve a tudományt és a jogi forradalmakat, mígnem követendő normává vált az egyenjogúság.

A fejlett demokráciákban így ma már közmegvetés tárgyát képezik olyan dolgok, amiket korábban természetesnek vettek: például az intézményesített rasszizmus, a rabszolgaság, a kínvallatás, a nők alávetettsége vagy a gyerekverés.

A 20. század közepe óta tartó „Hosszú Béke” pedig minden történelmi rekordot megdöntött abban a versenyben, hogy a nagyhatalmak és az európai államok milyen sokáig nem indítottak háborút egymás ellen. Az emberi természet tehát változatlan, csak az a kérdés, hogy a társadalmi környezet melyik tulajdonságainkat erősíti: a bennünk élő „démonokat” (dominancia, szadizmus, bosszú stb.) vagy „angyalokat” (empátia, értelem, önuralom stb.) szólítja meg inkább. A civilizálódás fent leírt folyamata Pinker szerint az angyalainkat juttatta fölényhez.

Fotó: Manuel Cohen/AFP

Még a villámcsapások is kímélnek minket

Pinker ugyanezt a gondolatmenetet folytatja amúgy legújabb könyvében, a tavaly megjelent Enlightment Nowban is, további területeken mutatva ki, mennyit javult az életünk a felvilágosodás óta. Mert nem az erőszakos halál kilátása az egyetlen, ami rontja az életminőségünket, de egy csomó más tényező is számít. Tudta például, hogy míg az írástudók aránya sokszorosára nőtt az elmúlt évszázadokban, addig a házimunkával töltött órák száma heti 60-ról 15 alá esett 1920 óta? Sőt, még annak is 97 százalékkal csökkent az esélye, hogy belénk csap a villám, vagy végzetes munkahelyi balesetet szenvedünk.

Ki az a hálátlan bitang, aki ne morzsolna el egy könnycseppet ezek után örömében, hogy ilyen csodás korba született?

Ha mindez kissé ideologikusnak tűnik, csak azért van így, mert tényleg az. Az erőszak alkonya és az Enlightenment Now lenyűgözően nagy tudásanyagot mozgat, és tele van elgondolkodtató részekkel, ám túl sokszor tűnik vágyvezéreltnek ahhoz képest, hogy közben tudományosnak állítja be magát. Nagy erénye, hogy hihetetlen gördülékeny szöveg, akár még strandra is jó szívvel ajánlanánk, ha nem süllyesztené el súlyával a vízibiciklit. Az olvasmányosság persze alapelvárás attól, aki külön könyvet szentelt a kérdésnek, hogyan kell úgy írni a tudományról, hogy azt a földi halandók is megértsék. Az érthetőséggel tényleg nincs gond, az egzaktsággal kapcsolatban viszont felmerülnek kérdések.

Kétségtelen, hogy Az erőszak alkonya lenyűgöző teljesítmény és kiváló vitaindító, csak mintha alulértékelné saját elfogultságát. Nem létezik annyi grafikon a világon, ami elnyomná az érzést, hogy egy hatalmasra duzzasztott pamfletet olvasunk. Anekdotikus elemek keverednek különféle adatokkal, pontos és elnagyolt becslésekkel, történelmi tényekkel és feltételezésekkel. Mindezt az a humanista lelkesedés tartja egyben, amit Pinker táplál a fejlődés 18. századi eszméje iránt, és ami a magamfajta olvasót is könnyen magával ragadja. Csak közben Pinker gyakran úgy tesz, mintha az vágyaktól és előítéletektől mentes, tiszta értelem vezetné a kezét.

A felvilágosodás korszaka iránti lelkesedést amúgy nem is titkolhatná, hiszen bongyor, ősz fürtjeivel már külsőre is pont úgy fest, mintha a Harvard helyett a francia felvilágosodás arcképcsarnokából szalasztották volna:

Fotó: Matthias Balk/dpa

A techcézárok kedvence

Az erőszak alkonya hatalmas vitákat váltott ki megjelenése után, korunk legmeghatározóbb sztártudósai közé repítve Pinkert, aki nem fél túllépni szakterületén, hogy értelmezze a nagy világfolyamatokat. Aki ki meri mondani azt a provokatív tételt, hogy a világunk korántsem tökéletes, de alapvetően jó irányba tartunk, és mindezt képes alátámasztani. Talán nem meglepő, hogy rajongói közé tartoznak a Szilíciumvölgy techmilliárdosai is, a globális optimizmus legnagyobb befektetői. Az erőszak alkonya nagy kedvence Mark Zuckerbergnek és Bill Gatesnek is. A Microsoft-vezér egészen odáig ment, hogy a legfontosabb könyvnek nevezte, amit valaha olvasott, és minden érettségizőnek adna belőle egy példányt. Persze csak addig, míg tavaly ki nem jött az Enlightenment Now, mert azt még az előzőnél is jobbnak tartja.

Pinker azonban komoly kritikákat is kapott. A módszertanát és a következtetéseit is többen megkérdőjelezték. Volt, aki szerint pontatlan becslések alapján vont le nagy ívű következtetéseket, más azzal vádolta, hogy kedvére szemezget az adatokból, kiválogatva azokat, amik az ő elméletét támasztják alá. Akadt elemző, aki a szemére hányta, hogy nem számolja be a civil halottakat a háborús áldozatok közé, miközben épp ezek megugrása a modern hadviselés egyik jellemzője. John Gray, a neves brit filozófus a Guardianben minősítette gyermetegnek Pinker gondolkodását, azokhoz a fundamentalista hívőkhőz hasonlítva, akik szerint a kereszténység jóságos Istenének nem lehet köze az invizíció kegyetlenkedéseihez. A legkeményebben azonban egy New York-i professzor, Nassim Taleb statisztikus szállt bele, aki egy tanulmányban azt állította, hogy Pinker teljesen félreérti a saját számait, fatális hibákat vét, és egyszerűen újságírást álcáz tudományos tevékenységnek (Pinker nem késlekedett a válasszal, ami később személyeskedésig menő vitába fordult kettejük között).

A létező világok legjobbika

A felvilágosodást kutató eszmetörténészek egy része pedig számon kérte Pinkeren, hogy könyvében kilúgozza a korszak összetett szellemi örökségét, teljesen kihagyva a belső vitákat, tévedéseket és ellentmondásokat. Például azt, hogy a racionaliuzmus nemcsak az emberi jogoknak ágyazott meg, de a jakobinizmusnak és a fajelméletnek is. Ha viszont ezt valaki szóvá teszi, azt Pinker egyből felvilágosodás-ellenes posztmodernistának bélyegzi, aki gyűlöli a fejlődést, és inkább visszataszítaná az emberiséget a barbárságba, csakhogy ne kelljen elsimernie a tényeket. Pinker feltűnően gyakran vádol másokat azzal, hogy elvakítja őket egy ideológia, míg magát úgy állítja be, mint csak a kristálytiszta értelem vezérel. Ám olykor nála is nehéz elválasztani, hol végződnek az optimista előítéletek és hol kezdődik a tudományos objektivitás. A sok dicséret után még Bill Gates is megfogalmazott egy óvatos kritikát.

Szerinte Pinker egy ponton túl optimista: alábecsüli a mesterséges intelligenciában rejlő veszélyeket, amikor túl gyorsan elveti valamiféle robotapokalipszis lehetőségét.

Nem szentel sokkal nagyobb figyelmet a globális felmelegedésnek sem, amit szerinte a tudomány ugyanúgy megold majd, ahogy az eddigi kihívásokat is megoldotta. Pinker jópár elgondolkodtató példát hoz arra, hogy a történelem során egy sor társadalmi pánik túlzónak bizonyult, de ez nem valódi érv arra, hogy most sem fognak elromlani a dolgok. Ahogy az elmúlt 70 év hosszú békéje sem biztosíték, hogy elkerüljük a harmadik világháborút, akármit is mutatnak a számok.

Pinkert hallgatva időnként akaratlanul is eszünkbe jut Pangloss mester alakja a Candide-ból, ami végülis stílszerű, hisz épp Voltaire a kedvenc szerzője. Pangloss a „nagy” filozófusa, akit semmilyen katasztrófa vagy borzalom nem zökkenthet ki megrögzött optimizmusából, bármilyen emberi szenvedés láttán eltökélten harsogja:

Minden jól van, minden jóra fordul, minden a lehető legjobban van ezen a legeslegjobb világon.

Forrás: Typotex kiadó

Az erószak alkonya – hogyan szelídült meg az emberiség? (2018, 872 oldal) a Typotex kiadónál jelent meg, itt kapható.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.