Kultúra
Variety of addictive substances, including alcohol, cigarettes and drugs

Bevodkázott, bekokózott, becsajozott, a zuhanyzásnál ért haza a szerelme

24.hu
24.hu

2019. 01. 20. 08:59

A nő kérdése: „Simon, mi a fasz folyik itt?”
Korábban a témában:

Otthon ülök, a plafont bámulom, üveges sört szo­pogatok. Utoljára tiniként ittam magamban egy szerelmi bánat után, de most hazafelé úgy érez­tem, hogy vennem kell egy hatos pakkot. A pia nem ad válaszokat, de segít elfelejteni a kérdést. A negyedik sör után elbőgöm magam. Amikor nem bírom tovább, megkeresem a számát. Idege­sen fel-alá járkálok, mondatokat finomítok a fe­jemben, majd hangosan kimondva őket elvetem mindegyiket, mert szánalmasan hangzanak. Az­tán visszafekszem, mert szédülök. Csukott szem­mel hallgatom, ahogy a telefonom csengése be­tölti a körülöttem tátongó űrt. Épp kinyomnám, amikor felveszi.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

– Igen? – kérdezi a rekedt hang a túloldalról.

Összeszorítom a szemem.

– Halló – szól bele újra.

– Sza, Simon vagyok.

– Mi a helyzet?

– Bocs, hogy ilyen későn zavarlak, csak meg akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved segíteni benyakalni egy üveg vodkát, mert egyedül eléggé nehezen megy – és ahogy kimondom ezt a béna dumát, elszégyellem magam, és a választ megelő­ző pillanatokban a tenyerembe vájom a körmöm.

– Tök szívesen, még bent vagyok a városban, jó, ha olyan húsz perc múlva átugrom?

Tágra nyílik a szemem és a siker mámorító ér­zése tölt el.

– Nagyon szuper, akkor várlak, majd csörögj, ha elindultál.

– Oké, addig keress egy király albumot – a mon­dat végén felkacag, és ettől feláll.

Kiveszem az előre lehűtött felespoharakat, és mérnöki precizitással elhelyezem őket a vodkás­üveg társaságában. Átnézem az iTunes lejátszási listáimat.

Fél órával később csöngetnek. Az egyetlen hát­ránya a hirtelen jött józanságomnak, hogy van elég agykapacitásom bűntudatot érezni Lilla miatt, de aztán azzal nyugtatom magam, hogy úgysem lesz semmi, csak iszunk párat, aztán kidőlünk. Ami­kor a lány belép a lakásba, erősen magához ölel. Elveszem a kabátját, felakasztom, majd a nappa­liba kísérem.

Ahogy leülünk, azt kérdezi:

– Hallgatunk egy kis zenét?

Ahogy felcsendül a Holidays In The Sun, elmo­solyodik.

– Ez nagyon jó választás, kedves Simon.

– Akkor erre igyuk meg az első kört.

Kitöltöm a két felest, valamiért koccintás köz­ben megköszönöm neki, hogy átjött.

Kiisszuk a poharunkat, és azt mondja:

– Nekem is van egy kis meglepetésem.

Megigézve követem a kezét, ahogy a nadrág­zsebébe nyúl, és elővesz egy fehér borítékot.

– Persze csak ha nincs ellenedre – teszi hozzá lágyan.

Kiszórja az asztalra a tartalmát. Fehér por.

– Soha nem toltam még szintetikust – szakad ki belőlem.

– Ez egy gyengébb kokain, nem lesz tőle semmi bajod.

Hiszek neki. Elővesz a másik zsebéből egy névjegykártyát, valami zenei menedzseré, akivel egy­szer randizott, mondja, miközben csíkokra vá­lasztja port.

– Van nálad kápé?

A zsebembe nyúlok, és előkaparok egy gyűrött tízezrest. A vékony csík fölé hajol, és egy gyors mozdulattal eltünteti, majd ugyanezt megismétli a másik orrlyukába. Odaadja a szívóeszközt, ha­bozás nélkül leutánzom a mozdulatait. Az első szippantás a halántékomban kezd pumpálni, az orrom hirtelen kitisztul.

Kemény lesz a farkam, amíg beszél valami köl­csönhatásról a vodka és a kokó között, a mellét nézem, amint megemelkedik minden egyes leve­gővételnél.

– Otthagytam a bárt… – mondja miközben mereven magam elé nézek.

– Hogy micsoda?

– A sztriptízt… Otthagytam…

– Mennyi ideig voltál ott?

– Két hét kábé.

Ella felpattan, nagyot nyújtózkodik, pólójából kilóg a karamellszínű hasa, majd a nyújtózás át­vált valami spirituális táncba.

– Rágyújthatok az ablakban?

– Itt is rágyújthatsz, hozok egy hamutartót.

Amint visszaérek a hamutartóval, a szájában már egy joint lóg, és rám mosolyog. Cigivel foly­tatja a táncot, elém lép, csak ki kéne nyújtanom a kezem és megsimogatni a derekát, nem lenne ellenére, de küszködöm a belső démonjaimmal, a józan eszem egy képet villogtat az agyamban rólam meg Lilláról, meg a közös jövőnkről. Elve­szem a spanglit, mélyeket slukkolok belőle. Azt mondja, hogy ez kicsit csillapítja a kokain hatását, de a kokain meg a piáét, szóval tök mindegy. Fel­kér, hogy táncoljak vele.

– Jobban félek a tánctól, mint bármi mástól – mondom.

– Majd vigyázok rád – ígéri.

Elfogadom a kezét, szorosan magamhoz hú­zom, erre vágytam, egy kis érintésre, valami őszinte pillanatra. Lassan fordulunk körbe a szobában, ritmustalan táncot járunk a sötétben. A fejét a vállamra hajtja, itt érkezik a nem várt képszakadás…

Young woman snorting cocaine with a bill, close-up
Fotó: iStockphoto

*

Majdnem kilenc, mire kitisztul minden. Az utca forgalma, a nyitott ablakon beszűrődő beszéd­foszlányok. A fejem hasogat a fénytől, egy pilla­natra megdöbbenek, hogy egy joint lóg a kezem­ben. Ella elment zuhanyozni, azt hiszem, de most már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán itt van.

Hallom a zuhany csobogását. Lassan slukkol­gatom a cigit és a kávémat szürcsölöm, amikor meghallom, hogy valaki babrál a zárral. Össze­rezzenek, felállok, a cigit a hamutartóba teszem és elindulok az ajtó felé. Mire odaérek, már nyílik az ajtó. Hátrálok, várom az érkezőt. A résnyire nyi­tott ajtóban feltűnik egy arc. Lilla.

Aggódva lép közelebb, nem ölel meg, puszit sem ad, riadt arccal bámul.

– Szia, bébi – lököm oda rekedten.

– Úristen, jól vagy?

A nyakamba ugrik.

– Tudod, hogy aggódtam érted? Nem lehetett elérni, basszus, Simon, ilyet többet ne csinálj…

A szag megüti az orrát, leszáll rólam, elindul a nappaliba.

– Mi ez a fűszag? – kérdezi, aztán meglátja a nappaliban tornyosuló szemétkupacot.

– Fűszag? – kérdezem, nyelek egyet, miközben megfelelő hazugságokat próbálok kitalálni. – Ja, igen… Páran átjöttek este, aztán tudod, Chris, ismered Christ, biztos meséltem róla, na, ő szo­kott szívni, mondtam neki, hogy csak az ablakban szívhat, de szarik a fejemre – erőtlenül elnevetem magam…

Hátrapillantok a kanapéra, meglátom az egyik díszpárna alól kilógó melltartót. Basszus, arra sem emlékszem, Ella mikor vette le a melltartóját, de emiatt beugrik, hogy még mindig a lakásban van, és minden valószínűséggel életem legmegrá­zóbb pillanata lenne, ha most Lilla itt találná.

– Nincs kedved elmenni meginni egy kávét? – már a derekánál fogva tolom az ajtó felé.

– Nem kéne dolgoznod? – kérdezi.

– Dolgozni? Bébi, szombaton soha nem dolgo­zom.

Zavartan néz rám.

– Simon, hétfő van…

Megszédülök, ahogy eljut az agyamig, hogy ép­pen kiesett két teljes nap az életemből.

– Hétfő?

– Minden rendben?

Hallom, hogy már nem folyik a víz, és ez Lillá­nak is feltűnik.

– Van nálad valaki?

– Ja, hát… Tudod, Alex nem bírja már a piát és itt aludt.

– De Alex elutazott, nem?

Az agyam kovászos uborkává változott. Nincs többé józan ész a láthatáron.

– Alexet mondtam? Jaj, nagyon fáradt vagyok, úgy értettem, hogy Bebe. Az informatikusunk…

Ketyeg az óra, Ella bármelyik pillanatban kilép­het.

– Simon, mi a fasz folyik itt?

Hirtelen azt kiáltom széttárt karral, hogy meg­lepetés! Mire bármit reagálhatna, belép közénk a szőke csoda egy falatnyi fehér törülközőbe cso­magolva.

Felmérem az ablaktól való távolságot, de mivel a másodikon lakom, és amilyen balfasz vagyok, biztosan túlélném a zuhanást.

– Helló – mondja Ella érdes hangon.

Lilla apró mandulaszeme megtelik könnyel, és a gyomromat elkezdi szorítani egy érzés, bűntu­dat vagy talán megnyugvás…

– Meg tudom magyarázni – mondom automa­tikusan, de Lilla nem kíváncsi rá. Hatalmas pofont kapok, lehord minden szarnak, én meg csak mon­dom, hogy bébi, bébi, ne, beszéljük meg, megma­gyarázom, de leszarja az egészet, és zokogva tépi fel a bejárati ajtót.

 

Amint az ajtó egy halk puffanással becsukódik, Ellára nézek, nem igazán hatotta meg a dolog.

– A barátnőd volt?

– Hát igen, volt…

– Ez szopás…

– Sajnálom, hogy nem említettem.

– Komoly volt?

Mentsd, ami menthető!

– Pár hete találkozgattunk, már amúgy is dobni készültem.

– Ilyen rossz fiú vagy? Nem néztem ki belőled.

Közelebb lép, már annyira közel van, hogy ös­szeér a kezünk.

– Azért sajnálom, hogy miattam lett balhé… Van bármi, amivel jóvá tudnám tenni?

A törülköző a lába köré hullik, felfedve gyö­nyörű alakját. Vastag ajka az enyémhez tapad, és smárolni kezdünk. Hirtelen elhúzódik tőlem és nedves szemmel rám néz.

– Mi a baj? – kérdezem.

– Már nem is emlékszem, mikor volt utoljára józan első csókom.

Ledönt a kanapéra, lovagló pózban rám ül. Az események egymást követik, a ruháim jelentékte­len kupaccá válnak a földön, az érzéseim elhalvá­nyulnak.

Király Márk: Útmutató a rövid és boldog élethez

ULPIUS Baráti Kör

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.