A közösségi oldalaidat és a könyvedet olvasva az az érzése az embernek, hogy rendben vagy magaddal, kiegyensúlyozott vagy és minden lepereg rólad. Ez tényleg így van?
Azt nem mondanám, hogy minden lepereg rólam, de megtanultam, hogy ne tegyen tönkre valami, hogy ha az egy picit negatív. Vagy ha valami nagyon pozitív az életemben, akkor se higgyem azt, hogy na, most aztán megütöttem a lottóötöst, és innentől kezdve Hawaii van. Egyfajta tudatossággal élem az életem: sokat olvastam és tanultam spirituális irányzatokról, illetve vallásokról. Másrészt így harminchét felé közeledve már elég sok párkapcsolathoz, munkához vagy a saját magamhoz fűződő viszonyomhoz köthető élettapasztalatom van.
Nem is arról van szó, hogy annyira rendben lennék, hanem egy olyan felismerésre jutottam, hogy a világ van rendben. Nem kell mindenre rágörcsölni, és mindenből személyes ügyet kreálni, amivel a saját életemet nehezítem meg. Érdemes azokat a dolgokat figyelni, amik jobbak lehetnének körülöttünk, ezekért próbálok meg a magam eszközeivel tenni.
De ez nem volt mindig így. Mi segített ebben: a buddhista családi háttér, a vegán életmód vagy egyszerűen csak az idő?
Biztos, hogy a családi háttér nagyon sokat adott hozzá, az hogy buddhista családban nőttem fel, és hogy az édesanyám és az édesapám születésemtől kezdve arra nevelt, hogy amit teszünk, annak következményei vannak, illetve hogy az értékes emberi életünket nem szabad elfecsérelni, úgy kell élni, hogy ne ártsunk magunknak és másoknak. De később – mikor nagyon ismert lettem a zenetévénél – azért én is összezavarodtam. Addigra már játszottam színházban, szinkronizáltam, de egyik napról a másikra kezdtek megismerni az utcán.
hanem ki kell alakítanom egy prioritási listát, ami szerint élek, és amivel remélhetőleg hasznosabb tagja lehetek a társadalomnak.
Akkor a veganizmusra sem kell rágörcsölni.
Ugyan száz százalékosan növényi alapon étkezem, és vegán termékeket használok, de ha fáj a fejem, akkor beveszek fejfájás-csillapítót, és ugye tudjuk, hogy a nyugati orvoslás állatkísérletekre épít. Repülővel járok Tel-Aviv, London, Berlin és Budapest között szennyezve ezzel a környezetet. Abszolutizmusra nem szabad törekedni, mert saját magunknak sem leszünk elég jók. Tényleg hiszek abban, hogy a veganizmus egy fontos és komoly lépés az ártó szándék nélküli élet felé, ugyanakkor ez csak egy aspektusa az ember döntéseinek. Lehet, hogy valaki teljesen vegán, közben viszont gonosz a kollégáival, és lehet, hogy valaki nem vegán, de éjjel-nappal azzal foglalkozik, hol tud karitatív munkát végezni. Egy ideális világban megteszünk mindent azért, hogy a lehető legjobb verziója legyünk önmagunknak.
A barátaim nagy része nem vegán, és többük éppen azért eszik egyre kevesebb húst, és azért nyitott erre, mert nem ítélem el őket, és nem várom el tőlük, hogy egyik pillanatról a másikra váltsanak.
View this post on Instagram
A könyvedben is pontosan azt hangsúlyozod, hogy nem akarsz megtéríteni másokat, vagy rájuk erőltetni a saját igazadat. Volt idő, amikor ezt máshogy láttad, és próbálkoztál ilyesmivel?
Nem igazán. Van egy Facebook-csoportom, amit azért alapítottam, mert nagyon sok hasonló témájú csoportban ha valaki beírja, hogy vegán, de a férje nem az, és szokott neki húst készíteni, ráugranak és szétcincálják. Ezek ugyanúgy nem segítenek a veganizmusnak vagy az emberi megértésnek, mint például az, amikor a mindenevők cikizik a vegánokat.
A Titkos Vegán Traccspartiban (a Facebook-csoport neve) és az életben is abban hiszek, hogy nem szabad ezeket erőltetni. Ha valaki kitesz egy videót arról, hogy hogy bánnak a disznókkal a vágóhídon, és ezt más sérelmezi, nem fogom levenni, nem mondom azt, hogy ilyenekről nem szabad beszélnünk. Ez is része a nagy képnek, viszont nem akarok minden nap az állatok látványos szenvedésével kampányolni a veganizmusért.
A magyar csoportokban néha elképesztő indulatok jönnek elő, és sokan képesek ölre menni az aldis vegán tejfölért, vagy lerohanják a sajtevőket. A külföldi vegán csoportokat viszont nem ismerem, ott is hasonló a hangulat?
Külföldön is ez van sajnos. Azt hiszem, ez nem a veganizmus vagy bármilyen csoport kérdése, egyszerűen az emberi természet olyan – legyen szó politikáról, étkezési szokásokról, öltözködésről –, hogy szeretünk ítélkezni, szeretünk embereket betenni egy dobozba. Ha lehetőséget adunk annak a gondolatnak, hogy a másiknak igaza van, akkor felmerül, hogy nekünk viszont nincs, és ez mindenkit megrémít. Éppen ezért lökjük el magunktól sokszor az ismeretlent, nehogy ki kelljen lépni a komfortzónánkból. A vegán életmód pedig egy nagyon jó példa: ez egy látványos választás az ember életében, ezért hoz magával ennyi összezördülést.
Hogy ha ezekre nem figyelünk, akkor csak veszekedni akarunk. Akinek meg ez a heppje, nyugodtan csinálja, de ne nyilvánosan, ne Facebook-csoportokban! Küldjön privát üzenetet, menjen el a kis szobába a sarokba, és ott veszekedjen!
Az érdeklődést és a kétkedést ráadásul egyre csak fokozza, hogy a fogyasztóipar ráállt a vegán élelmiszerekre, trend lett. Régen a növényi sajt volt a legolcsóbb a pultban, most meg méregdrága. Ki lehet okosan kerülni a túlárazott termékeket, ha valaki szeretne vegán lenni?
Most a vegán bumm időszakában vagyunk, és átrendeződik a piac. Be fog ez állni egy idő után, jó, hogy a cégek és az élelmiszeripar kezd rájönni, hogy a veganizmus igenis egy piaci rés, és egy komoly vásárlói rétegről van szó. Fogyasztóként a legfontosabb a tudatosság. Lehet, hogy valaki megvesz egy háromezer forintos vegán fűszervajat, utána pedig elolvassa, hogy az kókuszzsírt és fűszereket tartalmaz, ezeket viszont meg tudjuk csinálni otthon is. Vegán sajtot szintén tudunk készíteni, vagy növényi tejfölt, ami miatt kitört a palotaforradalom.
Amikor tejtermékről, húsról vagy tojásról beszélünk, nem feltétlenül az állatból származó alapanyagokra vágyunk, hanem egy megszokott ízvilágra, egy textúrára, és ezeket egy kis kreativitással, kísérletezéssel, valamint háttéranyaggal tudjuk utánozni. Nem kell a legdrágább, legtrendibb vegán termékeket vásárolni.
Több mint tíz éve élsz Tel-Avivban, ugyanígy tudnád tartani Magyarországon is ezt az életformát?
Az az igazság, hogy azt sem tudhatom, hogy vegán lennék-e, ha nem megyek el, mert egy évvel azután váltottam, hogy elköltöztem.
Sokkal nehezebb lenne Magyarországon ennyire sokszínűen táplálkozni és gondolkozni a főzésről vegánként, viszont hiszek abban, hogy ez nem helyhez kötött. Aki nagyon akar, az biztos, hogy itt is a Kánaánba illő ételeket tud alkotni.
Azt nagyon sokan tudják, hogy itthon mivel foglalkozol: könyveid jelentek meg, főzöl, workshopokat tartasz, újságot írsz. De azt talán nem, hogy Tel-Avivban mit csinálsz pontosan.
Érdekes, mert nagyjából ugyanazt. Egy évvel ezelőtt még azt mondtam, hogy ugyanazt csinálom, mint itt, csak kisebben, de most már nem: éppen három nappal ezelőtt Tel-Aviv egyik legnagyobb kerthelyiségében tartottunk egy akkora pop up vacsorát, amekkorát Magyarországon soha. Itt általában 30 és 60 fő közötti pop upokat csinálok, Izraelben pedig 240 adagot szolgáltunk fel. Kint is főzök, és ezért találtuk ki, hogy az új könyv kétoldalú legyen, angol és magyar. Nem csak Tel-Avivban dolgozom: most Londonban volt egy főzőkurzusom és pop up vacsorám egy pubban, Berlinben szintén voltunk már, Ciprusra kétszer is visszamentünk.
A vegán főzés, a saját kulináris világom külföldön is megvan. Az újságírás szintén, hiszen a Time Out Israelnek írok, most már hét éve van egy saját rovatom, illetve egy éve az EasyJet fedélzeti magazinjába is publikálok. Tel-Avivban mindezt kiegészíti, hogy egy vendégházat menedzselünk, amely egyben az otthonunk is. Kreatív kör, kiállító tér, közösségi konyha, ahol workshopokat, főzőkurzusokat tartunk, emellett kiadjuk a szobákat. Ez egy 150 éves oszmán stílusú épület Jaffában, Tel-Aviv óvárosában és Yafo Creative néven működik.
Sok magyar érkezik hozzátok?
Igen. Nagyon sok külföldi jön, akár Amerikából, akár Angliából, és rengeteg a magyar is. A vacsorapartikon a túlnyomó többség izraeli, míg a Jeruzsálembe, a Holt-tengerhez és Betlehembe induló kulináris, kulturális túráimon főleg külföldiek, nagyrészt magyarok vesznek részt. Ha nem vagyok itt, sokszor akkor is úgy érzem, hogy egy kis darab Magyarország jön ki hozzám.
Budapestre milyen érzés időről időre visszatérni?
Felkavaró, a szó pozitív értelmében. Mégiscsak itt születtem, hiába nem élek itt tíz éve. Egyszerűen megolvasztja a szívem, amikor a körúton végigvezetek, és látom a kivilágított fákat. Sokszor a kis bosszúságok emlékeztetnek arra, mi jár a magyarországi léttel. Ehhez is hozzá kell szoknom.
Ami miatt különösen izgalmas hazajönnöm az az, hogy bár tíz éve elköltöztem, és a zenetévé is nagyon rég volt, a workshopomon találkozom 12-13 évesekkel is. Ők már nem a Vivából ismernek, hanem láttak egy másik tévéműsorban, vagy Instagramon követnek. Minden alkalommal, amikor ide jövök, azt látom, hogy nem mentem el, hanem egyszerűen egy többlaki életet élek. Jó érzés arra visszajönni, hogy az emberek értenek itt is.
A Viva TV volt az egyik legmeghatározóbb időszakod itthon. Mit éreztél, amikor vége lett a csatornának?
Meg is osztottam róla egy bejegyzést: nekem rengeteget adott a Viva, és sokszor kérdezik tőlem kicsit ironikusan, hogy milyenek voltak a vivás évek.
Az emberek sokszor negatívan kezelik a bulvármédiát és a kereskedelmi televíziózást, de az az igazság, hogy mindennek megvan a maga helye a világban. Ahogy egy bulvárlaptól nem várhatjuk el, hogy filozófiai szinteket üssön meg, az is túlkapás volna, ha csak a legkomolyabb irodalmat olvasnánk. Egyensúlyt kell találnunk, legyen szó a szórakozásunkról vagy a könyveinkről. Egyáltalán nem tartom cikinek, hogy amellett, hogy imádom Virginia Woolftól a Mrs Dalloway-t, ugyanúgy rajongok a Szex és New Yorkért. Ezek nem egymás ellentétei.
Ráadásul a Viva TV-től bármerre mehettél volna, fordulhattál volna az igazi kereskedelmi tévézés irányába is. Nehéz döntés volt ennek ellenállni?
Nem igazán. Akkor már olyan sok éve benne voltam a tévézésben, hogy úgy éreztem, azt ebben a formában kimaxoltam. A mai napig nagyon szívesen jövök vissza tévéműsorokra, de nekem nagyon megterhelő volt arra gondolni, hogy milyen karrier vár rám, mi lehet a csúcs: valamelyik tehetségkutatóban leszek műsorvezető vagy lesz egy reggeli rádióműsorom? Nagyon nagyra tartom azokat, akik ezt csinálják, de én nem akartam. Nem volt nehéz döntés, mivel tudtam, hogy én nagyobb szabadságra vágyom.
