Kultúra

A fél internet Kevin Spacey videóját próbálja megfejteni, ön szerint mi lehet ez?

Frank Underwoodként beszél a rejtélyes videóban, de nem tudni, pontosan miről.

Kevin Spacey nemigen hallatta hangját, amióta karrierjét és imidzsét elsodorta a #metoo, melynek nyomán egész sor zaklatási vád érkezett ellene. Most azonban újra a nyilvánosság elé állt, legalábbis a YouTube-on, ahová kétértelmű Let Me Be Frank címmel töltött fel egy videót (a Frank nemcsak a névre utal, hanem őszintét, nyíltat, direktet, „frankót” is jelent). A videóban a Kártyavárban alakított Frank Underwood karakterében beszél, és a címhez méltóan kétértelmű dolgokat mond, amelyek egyaránt szólhatnak arról, hogy visszatér a Netflix sorozatába, de lehetnek reakciók arra is, hogy a napokban vádat emeltek Spacey ellen egy 2016-ban történt esettel kapcsolatban.

A zaklatási ügy, amiről szó van, nem új, csak a vádemelés: az esetről, melyben a vád szerint Spacey leitatott és megfogdosott egy tizennyolc éves fiút, már 2017 novemberében tudott a közvélemény. A fiú, aki a Boston TV egyik műsorvezetőjének, Heather Unruh-nak a fia, egy étteremben találkozott Spacey-vel 2016-ban, aki szóba elegyedett a fiúval, majd italt ital után hozott, míg végül megfogdosta a fiú nemi szervét. Az akkor tizennyolc éves fiatalemberhez egy idegen nő ment oda, míg a színész a mosdóban volt, a nő rákérdezett, hogy jól van-e, és azt mondta neki, hogy meneküljön, amit a fiú meg is tett.

A Kevin Spacey által posztolt videó nyomán beindult fejtegetések egy része szerint erre a vádemelésre reagálásként született a videó, és fő üzenete, hogy ne higgyünk el minden vádat bizonyíték nélkül, mások szerint egyszerűen az történt, ami várható volt, és a színész visszatér a Kártyavárba – miután a nélküle készült évad nem sikerült túl erősre, ami csak felerősítette a vitákat arról, hogy mi legyen a szexuális zaklatással vádolt művészek rehabilitációjával -, miközben megint mások egyszerűen nem értik, mi lehet a videó mögött, az is lehet, hogy semmi, egyszerűen csak karácsonyi magánakció. Akárhogy is, íme, a felvétel. Kell hozzá tudni angolul.

Kiemelt kép: Youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik