Kultúra ismeretlen budapest

A gáz és villamosság elfeledett erzsébetvárosi palotája

A Vörösmarty utca legszürkébb épülete első látásra csak egy fura, kopott törpének tűnik, falai mögött azonban a XX. század számtalan érdekes története rejtőzik.
Korábban a témában:

Budapesten már több mint százhatvan éves múltra tekint vissza a köztéri gázvilágítás: a II. János Pál pápa tér és a Fiumei út közt 1856-ra megszületett Légszeszgyár, ami ugyanazon év szentestéjén pedig egyszerre gyulladt ki a Rákóczi út, illetve a szűk Belváros legfontosabb utcái mentén álló 838 lámpa, illetve a környékbeli lakások, középületek, üzletek és irodák 9148 világítótestje.

A következő három évtizedben az egész városban egyeduralkodóvá vált a gázvilágítás: a budai oldalon a Lánchíd szerkezetén át érkező vezetékek már 1862-ben eljuttatták a gázt, 1866-ban pedig előbb a Margit körúton, majd 1878-ban Újpesten, végül pedig 1884-re a Soroksári úton épültek újabb gázfejlesztő gyárak.

Az Óbudai Gázgyár

A város különböző pontjain feltűnt gyárak a századforduló után már képtelenek voltak ellátni a hirtelen megnövekedett igényeket, szükség volt tehát egy jóval nagyobb, a városhatárra helyezett óriásra, ami nem csak leveszi a terhet az évtizedek óta működő üzemekről, de akár feleslegessé is teszi őket. A Székesfőváros 1908-ban a mai Aquincum melletti 27 hektáros területet jelölte ki erre a célra, ahol öt évvel később el is indult a termelés, egyszerű gázelosztóvá jelentéktelenítve az addigi üzemeket.

A szénből városi gázt előállító Óbudai Gázgyár hetven éven át szolgálta a fővárost: a földgázra való átállás miatt 1984-ben végül bezárták, lakótelepe és védett épületei azonban ma is állnak, körülvéve az elmúlt húsz évben kialakult Graphisoft Parkot, melynek építése során elképesztő mennyiségű római emlék került elő a földből. Ezek egy része – így a téglák egész során végigfutó közel kétezer éves kutyalábnyomok – ma itt, az irodanegyed néhány hónapja elkészült fogadóközpontjában vannak kiállítva.

Kétezer éves kutyalábnyomok bújnak meg egy óbudai irodaházban
A napon száradó agyagtéglákon komótosan átsétáló négylábúak a készítőnek jó eséllyel bosszúságot okoztak, mi azonban jóízűen mosolyoghatunk rajtuk.

Mindennapos látvánnyá váltak a még a hatvanas évek derekán is feltűnő lámpagyújtók, és olyan termékek jelentek meg, mint a gázcsillár, a gázvasaló, vagy épp a gáztűzhely. Importjukkal számtalan cég foglalkozott – közülük ma az Általános Gázizzófény és Villamossági Rt.-t emeljük ki, akiknek ma az egykori központi irodáját és bérházát látogatjuk meg.

A Buda és Pest egyesítésének éveiben szabályozott Vörösmarty utca elején annak kialakulásakor megszületett egyemeletes ház ma, közel százötven év után egyáltalán nem hasonlít egykori képére – köszönhetően a röviden csak Általánosként emlegetett Általános Gázizzófény és Villamossági Rt.-nek, ami három évvel megszületése után, 1912-ben vásárolta meg azt addigi tulajdonosától, Schlesinger Henriktől (ő talán azonos az izraeli nemzeti hős Szenes Hanna órás nagyapjával), liftet szereltetett bele, 1923-1924-ben pedig utcai képének átgyúrása mellett újabb szinttel is bővíttette.

6 Fotó megtekintése

A gáz és villamosság elfeledett erzsébetvárosi palotája

A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Még több +
A szerző felvétele

A képre kattintva galéria nyílik!

Az átépítés előtti évtizedek

A háztartások mindennapjait gyökeresen megváltoztató cég által fizetett átépítés előtt a házban jórészt a kor divatvilágának apró láncszemei éltek – a XX. század első felében még divatos, a város polgárait címükkel együtt listázó Budapesti Czim- és Lakásjegyzékeket lapozgatva ugyanis hímzőnők, férfiszabők, szabónők, sapkakészítők, varrónők és cipészek – köztük a Magyar Lovaregylet pályáiról 1903-ban egy teljes évre kitiltott Iczés Sándor – nevei tűnnek fel.

Az igazi meglepetést azonban nem ezek a nevek, hanem az Országos Magyar Képzőművészeti Társaság havilapja, a Műcsarnok adta, hiszen ebből kiderül, hogy Reinhard Lipót szabósegéd mellett a századfordulón itt élt a Lotz Károly tanítványaként a Kúria (tavalyig a Néprajzi Múzeum otthona), az Országház, illetve a Ferenciek terén álló Alcantarai Szent Péter-templom freskóinak megszületésében is részt  vevő festő, Reinhard Károly (1872-1909). A művészt hosszan tartó betegsége, illetve abból való nehéz kilábalása hátráltatta abban, hogy elfoglalhassa méltó helyét a kor művészvilágában. 1909-ben, alig harminchét évesen pedig egy súlyos tüdőgyulladás szövődményei okozták a halálát. Két művét a Nemzeti Galéria őrzi, néhány kisebb alkotása – főleg tájképek – pedig alkalmanként feltűnnek a magyar aukciósházak árverési katalógusaiban.

Az Általános beköltözése után itt született meg a négy éven át (1923-1927) élt Agrovina Bor- és Terménykereskedelmi Részvénytársaság, illetve a Magyar Koronafény Rt., sőt, a tulajdonos által alapított, az Agrovinával egy időben csődbe jutott Duna Műszaki Kereskedelmi (később Duna Műszaki és Vasárukereskedelmi) Rt. is.

Az immár kétemeletes épületnek nem csak a magassága, de a homlokzata is óriásit változott: pilaszterekkel (pillért utánzó elemek) tagolták, melyek közt növényi mintás, illetve iparra utaló domborművek jelentek meg.

A historizmus, illetve a francia és belga szecessziót elutasító Bécsi Műhely (Wiener Werkstätte) hatását is mutató új épület alsó két szintjén megtartotta az egykori ablakosztását, sőt, a súlyos kaput is, az új szint azonban teljesen felborítja a rendet: az íves, dupla ablakot kapott zárterkélyek közé három, látszólag a pilaszterekre támaszkodó, de valójában teljesen független, íves nyitott erkély került.

A terveket Vogel Jenő és Weidlinger Tibor szignózta – az 1910-1928 között együtt dolgozó, pályájuk elején együtt is lakó párosnak alig néhány, közösen szignózott műve ismert, állapotuk azonban a Vörösmarty utcai példánál számos esetben sokkal jobb. Kitűnő példa erre az újlipótvárosi Tátra és a Gergely Győző utcák sarkán álló, gazdagon díszített négyemeletes bérház, ami díszeit tekintve is rokonságot mutat a cikkünkben taglalt épülettel:

Vogel és a Weidlingerek titka

Weidlinger Tibor nem volt építész: Amerikában élő unokája, Tom Weidlinger visszaemlékezése szerint a férfi jórészt csak a megbízások megszerzéséért felelt, a tényleges terveket bátyja, Weidlinger Andor készítette el. Így született meg a homlokzati díszeket már csak kapuzatán viselő VI. Mozsár utca 6. (1910),  valamint a tízes évek hajnalán Tibor által felépített ház áttervezésével létrejött VII. Rákóczi út 36. (1923-1924).

 

Vogel Jenő (1883-1943?) egyedül is tervezett: így jelent meg a városszövetben a Margit-udvar (VI. Dessewffy utca 30., 1931), a Bérházépítő Rt. számára épült VI. Dessewffy utca 47., illetve a nála szélesebbre nyújtott, Tauszig Vilmos férfiszabó megrendelésére született Tauszig-ház (VII. Szövetség utca 17., 1932).

Fotó: Axioart/Portobello Aukciósház

Na de térjünk vissza a Vörösmarty utcába, hiszen az átépítés hatására az addig nyugodt ház nyüzsgő, modern épületté változott, ahol megállás nélkül követték egymást a történések: így jelent meg itt 1928-ban a Hattyú fehérneműgyár, akik néhány héten át “férfifehérnemű adjusztálásában teljesen gyakorlott” vasalónőket és cserkészingek gyártásában tapasztalt nőket kerestek a lapok apróhirdetési rovataiban.

Nagy sikerük nem lehetett, hiszen hamarosan el is hagyták a házat, és csak öt évvel később bukkantak fel újra a cégjegyzékekben. Jóval több babér termett azonban Róna Ferenc ugyanekkor beköltözött nyomdai műintézetének, melynek négy szedőgépét nem csak a “gáz, villamosság, víz szaklapja”, a  kreatív nevű Viz és Világítás, a Gyógyszerészeti Hetilap, a Magyar Muzsikaszó, a lebilincselő olvasmánynak tűnő Kávémérők és Kifőzők Közlönye, valamint az 1938-ban az Ember! A háborút akarod? című szerkesztőségi közleménye miatt betiltott Heti Újság, hanem könyvek hosszú sora is elhagyta, tisztes megélhetést biztosítva az 1944 nyarán még kérészéletű szakmai lapokat kiadó üzem dolgozóinak.

Az Általános időközben meglepően sikeres céggé vált: vízmelegítői, tűzhelyei és más gépei a Corvin Áruházban, a Gundel Étteremben, a Gellért Hotelben, a Várkert Kioszkban, a legendás New York és Japán kávéházakban (utóbbi helyén ma az Írók Boltja működik), a Szent László Kórházban, a Pázmány Péter Tudományegyetem klinikáinak (ma a SOTE részei) konyháin, illetve a Budapest ostromáig margitszigeti gyógyvizet kapó Palatinus-házakban működtek.

in: Viz és Világítás, 1928. december 1.

Az épület jó részét nem meglepő módon a bővítés után a gazda foglalta el, akik a forgalom fellendítése érdekében már a munkálatok közepén megnyitották a később Neotechnikumként ismertté vált első emeleti kiállítást, hogy bemutathassáák a különböző hazai és külföldi vállalatok legfrissebb – természetesen helyben árusított – gáz- és villanyüzemű termékeit.

A szobákban egy teljes vendéglő mellett családi konyha, fürdőszoba és fodrászszalon is helyet kapott, de a látogathatók megismerkedhettek a modern üzlet- és kirakatvilágítással, valamint a zsírnélküli sütéssel is – írták a kor legnagyobb lapjai. A két háziasszony, Vázsonyi Vilmosné és Farkas Józsefné által itt elindított főzőiskola keretein belül a ráérő asszonyok megtanulhatták a modern konyhák működését:

in: Uj Idők, 1927. szeptember 18.

Egy idő után mások, így a Fővárosi Gázművek, valamint a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége is kibérelték a konyhát, hogy saját tanfolyamokat tartsanak, sőt, 1928-ban a magyar gázgyárak vezetői is itt ették degeszre magukat, hogy aztán a kor revizionista hullámaiba illő emlékkel hagyják el az épületet.

in: Víz és Világítás, 1928. március 15.

A házigazda a kiállítani vágyó cégek magas száma miatt tervezte a helyiségek számának növelését is, erre azonban jó eséllyel nem került sor, sőt, a következő évben újabb cég, az 1932 nyaráig maradó Elek Nyomda jelent meg az épületben, akik többek közt a szuper nevű Villamfelszerelők, Műszerészek és Látszerészek lapjával gazdagították a magyar sajtótörténetet.

13 Fotó megtekintése

A gáz és villamosság elfeledett erzsébetvárosi palotája

in: Viz És Világítás, 1913. december 1.
Még több +
in: Világ, 1921. december 13.
Még több +
in: Pesti Hírlap, 1923. október 20.
Még több +
in: Magyar Gyáripar, 1924. december 1.
Még több +
in: Színházi Élet, 1926/2.
Még több +
in: Színházi Élet, 1926/49.
Még több +
in: Színházi Élet, 1927/2
Még több +
in: Tolnai Világlapja, 1928. február 29.
Még több +
in: Tolnai Világlapja, 1928. március 7.
Még több +
in: Viz és Világítás, 1928. június 1.
Még több +
in: Viz és Világítás, 1928. december 1.
Még több +
in: Friss Ujság, 1928. június 24.
Még több +
in: Tér és Forma, 1928
Még több +

Távozásuk összefügg az épület tulajdonosváltásával, hiszen a jó eséllyel a gazdasági világválság miatt töredékére zsugorodó bevételű Általános százhatvanezer pengőért átadta azt az egy levegővel szintén nehezen eldarálható nevű Residencia Faipari, Fakereskedelmi és Ingatlanforgalmi Részvénytársaságnak, akik jó eséllyel nem szándékozták megújítani minden addigi bérlő szerződését.

A következő évben az ő bérlőjükként tűnt fel itt a Vörösmarty kalapüzem, ami a vadonatúj fejfedők készítése helyett inkább a régiek átalakításával és tisztításával próbált haszonra szert tenni.

in: Népszava, 1933. augusztus 20.

Ez sajnos nem volt elég a fennmaradáshoz, így a cég hamarosan eltűnt a harmincas évek viharában. Helyüket számos kisebb cég vette át, így néhány hónapig még egy kozmetikát is találhattak itt a kapun betérők – köztük a szép nevű nyelvtanárnő, Debois Rosinetta, illetve a néhány nappal ezelőtt halálra ítélt Vajdahunyad utcai házikót is életre hívó Spitz Lipót.

A húszas évek elején még biztos lábakon állt a cég, részvényeket és részvényutalványokat is szép számmal bocsátottak ki – Fotó: Pest-Buda Aukciósház

Az Általános Gázizzófény és Villamossági Rt. a második világháború előtti években gyorsan hanyatlani kezdett, 1937-ben pedig felszámolás alá került. Neve pedig nyom nélkül eltűnt a köztudatból. A Residenciával (más források szerint Rezidencia) is ugyanez történt: 1935-ben még a főváros egyezkedett velük egy, a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő telkük miatt – egy Dohány utcait kaptak cserébe azért, mert átengedték azt a munkálatokhoz –, a következő években azonban már csak bérházaik eladásával kerültek be a legnagyobb lapokba. 1939 karácsonya előtt megszabadultak a Vörösmarty utcai épülettől is: új tulajdonosa 120 ezer pengő kifizetése után a bajai Trafikant Sándor lett.

A ház jó eséllyel tőle került az állam tulajdonába, hogy aztán lassan a város számos más épületének sorsára jusson: a helyreállítások elmaradása miatt állapota egyre rosszabbá vált.

Ez persze nem állta útját a hasznosításnak, így 1955-ben már a Kerékpár- és Motorjavító KTSZ (később Hungaroszerviz ISZ) műhelyét találhattuk volna itt, ahol előbb motorkerékpárokat és csónakmotorokat javították, később azonban a szocialista autóipar remekei, a Trabantok és Wartburgok újbóli életre lehelésére is vállalkoztak.

in: Autó-Motor, 1958. december 1.

Hirdetéseik 1982-ig bukkantak fel a lapokban, így jó eséllyel ekkor költöztek ki a házból.

in: Népszava, 1982. február 23.

Az utcafronton a hetvenes évek elején jelent meg a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat 18. számú könyvesboltja, az üzlethelyiséget pedig a következő harminc évben könyvek töltötték ki: a rendszerváltás után előbb az 1990-ben alapított Budapesti Könyvkereskedelmi Kft., az ezredfordulón pedig a főleg olcsó antikvár könyveket árusító Főnix könyvkereskedés működött itt.

Az Általános emléke néhány évvel ezelőtt azonban visszalopakodott a házba: az elmúlt száz évben felhordott összes festékréteget, sőt, egyre több ponton már nyers tégláit is mutató ház aljában ugyanis azóta is egy elektronikai alkatrészek kereskedelmével foglalkozó cég működik, ahol tűzhelyek, zománclámpák, vízmelegítők és vasalók helyett akkumulátorok, tranzisztorok és különféle apró alkatrészek bukkannak fel, de az üzlet immár közel száz éve koptatott küszöbét újra a műszaki eszközök iránt érdeklődők lépik át.

Nagy kérdés persze, hogy milyen sors vár a házra a következő években. Talán épp egy, az elmúlt évben egyre több ház megújulását lehetővé tévő tetőtérbeépítés menti majd meg? Minden esélye megvan rá, hiszen egy 2001. tavaszán hozott kerületi rendelet szerint az épületre emeletet ugyan már nem lehet húzni, a tetőtérbeépítésnek azonban nincs akadálya.

Az persze már más kérdés, hogy milyen minőségben – mi azonban őszintén reméljük, hogy a várostörténet ezen elfeledett, de annál érdekesebb szelete még hosszú időn át sikeresen küzdeni fog az elcsúfítás, vagy épp a modern társasházak egyikével való helyettesítés ellen, és nem jut a Paulay Ede utca néhány héttel ezelőtt lebontott épületének sorsára.

Újabb védett házat bontottak le a Belváros szívében
A néhány éve felújított, télen helyi védettségét is elvesztett épülettel egyetlen gond volt: nem volt elég magas. Modern óriás kerülhet a helyére.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
German-born rocket pioneer Dr Wernher von Braun (1912 - 1977).    (Photo by Evening Standard/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.