A századforduló szobrászainak és festőinek komoly lehetőséget jelentettek a szépművészeti tárlatok, hiszen a tehetős réteg mellett sokszor a közgyűjtemények is innen vásárolták meg a kortárs gyűjteményeik legújabb darabjait. Igaz volt ez Magyarországra is – jó eséllyel így került a nemsokára újranyíló Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe a mai művészetkedvelők többsége előtt ismeretlen nevű Tóth István 220 centiméteres, haraszti mészkőből faragott alkotása, a Küzdelem is. Térképen is követhető Ismeretlen Budapest sorozatunkban ma ezzel a művel ismerkedünk meg.
A jókora polippal küzdő izmos férfialakot ábrázoló, 1903-ban született mű huszonöt évet töltött egy raktár mélyén, mielőtt azt a fővárosra bízták volna, kikötve, hogy azt közterületen kell elhelyezniük.
Így is történt: a mű az első tervekkel ellentétben nem a József körút és a József utca találkozásánál – jó eséllyel épp a mai Csirkefogó helyén – , hanem a Clark Ádám tervezte budai Váralagúttól (1853-1857) a Halászbástya előtt hurkot téve a Dísz térig emelkedő Hunyadi János út mentén, a Várhegy oldalában kapott helyet.
Neve ekkorra már Polipölő lett (a szocializmus évtizedeiben született talapzatán ma is ez a szó, illetve a szobrász neve áll), de az ókor óta használt polipmotívumot megjelenítő alkotáshoz mögöttes jelentéstartalom is társult.
Mesterházy Jenő A budai Várhegy szobrai című, a Pedagógiai Szeminárium 1937. áprilisi számában (p. 454-461.) megjelent írásában ugyanis a trianoni döntés szülte irredentizmussal kötötte össze:
Vajjon nem lehetne ezt a szobrot szimbólumnak tekinteni? Azt hiszem, igen! Könnyen kitalálhatja minden magyar ember, hogy ehhez hasonló módon kell még most is viaskodnunk életünkért, hogy vérünket még mindig szívni akaró ellenségeinket magunkról letépjük, még ha le is szakad itt-ott húsunk egy-egy tekintélyes része.
Az ötlet nyilvánvalóan nem csak az ő fejében született meg, sőt, az sem teljesen kizárt, hogy a Szépművészeti Múzeum egyik munkatársa nem szándékosan javasolta-e a szobor kihelyezését az akkor úton-útfélen megtalálható, később további versszakokkal is bővült Magyar Hiszekegy (“Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában”) soraival, vagy a Területvédő Liga egy korai József Attila-vers címéből született nem hivatalos jelszavával (“Nem! Nem! Soha!”) teli városba, ahol a szavak nem csak egy külvárosi házfalon, vagy áruházak – így az alig két évvel korábban megnyílt Corvin bőröndosztályán, de akár írószereken is felbukkantak.
Zeidler Miklós A magyar irredenta kultusz a két világháború között című munkájában rámutat arra, hogy
“a kormány 1927-ig igyekezett féken tartani minden nagy látványos irredenta cselekményt. Ekkorra némileg enyhült Magyarország szorított helyzete, s kinyílt a kormány pénztárcája is. 1928-ban került sor a [Kossuth téri] ereklyés országzászló fel- állítására. A felállítás napja is szimbolikus napra, augusztus 20-ra esett. […] A következő években újabb irredenta szobrok avatására került sor. A teljesség igénye nélkül: a Magyar Igazság kútja, a Polipölő, a Hargita-kereszt, a Magyar Fájdalom, a Trianon, Rákosi Jenő szobra, később az Urmánczy emlékpad.”
A szerző joggal tarthatja tehát a Polipölőt szándékosan erre a célra köztérre helyezett szobornak, főleg, hogy az északi országokban legendák egész sorát ihlető, hajókat, embereket és bálnákat lenyelő krakent hosszú évszázadokon át főként jókora hajókra kapaszkodó óriáspolipként ábrázolták, de ezzel jelölték a térképeken a felderítetlen óceánok veszélyeit, a XIX. század utolsó harmadának, illetve a XX. század első éveinek propagandatérképein pedig a terjeszkedő Orosz Birodalmat.
A jól láthatóan megfeszülő, a polip szorítását lerázni próbáló – az Új Ember szerint az alkotást nehezítő pajzsmirigybetegségének fojtogató fájdalmai ihlette – férfialak megalkotása Tóth számára nem volt épp gyors munka: a Vas megyei Múzeumok Értesítője 32/1. számában (2009) bukkan fel például a Küzdelem 52 centiméter magas, bronzos áthúzást kapott, számtalan ponton eltérő változata, aminek alján a “Tóth 89” jelzet áll – lehet, hogy ez az 1889-es évszámot jelöli?
Bizony lehet, hiszen a hosszú karriert befutott Tóth István (1861-1934) ekkor az Európa élvonalába tartozó bécsi szobrászati akadémia huszonnyolc éves, évfolyama egyik legtehetségesebb tagjaként jegyzett diákja volt, valamint számos akadémiai és császári aranyérem birtokosa. Nyolc éven át tartó tanulmányai után, 1890-ben tanárai unszolása ellenére hazatért, megnősült, majd az alig néhány évvel korábban átadott Várkert Bazár (ép.: Ybl Miklós, 1875-1883) egyik műtermében nyitotta meg saját, élete végéig fenntartott műhelyét, ahol kortársaival ellentétben egyedül alkotott.
Egyházi és világi munkái, valamint emlékművei számtalan magyar város középületét, terét és temetőjét díszítik – egyedül barátja, Foerk Ernő által tervezett szegedi Dómon száznegyven szobrát találhatjuk meg.
A később a Képzőművészeti Szövetség elnöki tisztét, illetve a magyar királyi kormányfőtanácsosi posztot is betöltő művész munkái a Parlamenten, a Halásbástyán, a Millenniumi emlékművön, illetve a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téren álló főépületén is felbukkannak. Feleségével közös sírja a szombathelyi Szent Quirin székesegyház altemplomában áll, koporsójuk felett márványtábla áll, rajta a következő felirattal:
Sorsunk: az elválás – Hitünk: a viszontlátás.
A szobrot nemrégiben megtisztították (a 2008-as lesújtó állapot képe itt), a közelebbi vizsgálat pedig egyáltalán nem mutatott rajta hiányosságokat, így a Várba az Alagút melletti meredek út mentén felsétálva, vagy épp a Várbusszal felkúszva még hosszú időn át láthatjuk az egyszerűen csak egy évezredes motívumot ábrázolni kívánó, de az utókor által egy kor szimbólumává tett Polipölőt.
