Kultúra

Veszprém rekorddal száll versenybe az Európa Kulturális Fővárosa-címért

Az Európa Kulturális Fővárosa-sorozat (EKF) több évtizedes történetében 2023 lesz az első év, amikor csak egyetlen város kapja meg az uniós címet. A szokások szerint eddig mindig két város – egy az EU-alapító országokból, egy pedig az újonnan csatlakozottak közül – nyert a pályázaton. A 2023-as év meghirdetésekor Magyarország mellett Nagy-Britannia városai kaptak lehetőséget, de közbejött a Brexit.

A britek a Brexit-szavazás után érdeklődtek az EU Bizottságnál, hogy maradhatnak-e pályázatban. Előbb kaptak egy igent, de tavaly maga Jean-Claude Junkers, az Európai Bizottság elnöke írta meg, hogy erre a továbbiakban már nincs mód.

Így 2023-ra csupán egyetlen város kaphatja meg az EKF címet, és ez Debrecen, Győr, vagy Veszprém lesz.

Ugyan a cím városoknak szól, de van lehetőség bevonni régiót is: ahogy Marseilles bevonta Provence-ot, vagy Essen a Ruhr-vidéket, Veszprém a Balaton-régióval együtt pályázik.

Az elmúlt években megváltozott a pályázatok elbírálásának mechanizmusa is. Amikor Pécs megkapta a 2010-es címet, még a nemzeti kormányok dönthették el, hogy melyik város legyen a befutó. Ebből fakadóan mindenütt belpolitikai projektek lettek a pályázatokból.

Ezt megelégelte az EU, és noha ez egy olyan EU-cím amelyhez az EU pénzt nem  igazán ad, eltekintve az egész EKF-et kiagyaló Melina Mercouri-nak emléket állító, a nyertes városok által pályázaton általában elnyerhető 1,5 millió eurós Melina Mercouri – díjtól, az utóbbi években a címet egy az Európai Bizottság által kijelölt nemzetközi szakértőkből álló 10 tagú zsűri bírálja el, melyet az adott állam képviseletében két tag egészít ki. Magyarországról Káel Csaba, MÜPA vezérigazgató, rendező, és Fejérdi Tamás, építész, lévén ezek urbanisztikai, városfejlesztési projektek is.

A végleges pályázatokat november 9-ig kellett leadnia a városoknak. December 10-én Debrecent, 11-én Győrt, és 12-én Veszprémet és a Balatont látogatja meg a zsűri.

Veszprémben például úgy készültek, hogy szombaton 2023Veszprém-esítették a Lovassy László Gimnázium tornatermét, azaz a Veszprém2023 feliratot felnagyították 30×10 méteresre a padlón, azt gyerekek állták körbe, és különböző színű festékekbe mártott kézzel felvitték a kézlenyomatukat, üzenve ezzel, hogy az ország első gimije is kiáll a 2023Veszprém mellett és a színesebb jövő mellett. Ezzel rekordot is döntöttek.

13-án Debrecen és Győr (maximum 10 fős) csapata prezentálja a pályázatát élőben a zsűrinek Budapesten a Müpa-ban, 14-én délelőtt Veszprém, és  még aznap délután sajtótájékoztatón a zsűri bejelenti, hogy ki a nyertes. Legalábbis szerinte, a zsűri ugyanis csak javasol, a hivatalos, végleges döntést az EMMI hozza meg. Arra azonban még nem volt példa, hogy nem azt hirdette ki az adott kormány, akit a zsűri győztesként kihozott.

December 14-e után csak rövid ideig ünnepelhet a győztes, mert ugyan a fő év 2023, valójában az EKF egy 4+1+1 éves projekt. Vagyis az EU által is monitorozott időszak 2019. január 1-jén kezdődik és évről évre épülnek majd ki az EKF programok, projektek, és a monitor időszak majd 2024. december 31-gyel záródik majd le.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik