A Japán felsőbb társadalmi osztályaiból származó harcosok, az íjjal, karddal és bambuszbottal is ölni tudó szamurájok alakjai egybeforrtak az ország történelmével, pedig csak a lakosság tíz százalékát adták. Bármilyen helyzetben, ok nélkül is gyilkolhattak, fenntartva az általuk ideálisnak vélt helyzetet, vagy épp megvédve hűbérurukat.
Lemezkés, sok elemből álló páncélzatuk a XV. századra alakult ki, és egyáltalán nem nélkülözte a feltűnést, hiszen sokszor fura lények, állatalakok, vagy épp színpompás növényi díszek bukkantak fel a japánul egyszerűen csak kawari kabutoként emlegetett szokatlan védőöltözeteken. Most ezek közül mutatjuk be a legérdekesebbeket: a szitakötőket, a sáskákat, az ijesztő arcokat, a sasokat, a csigákat, a szarvasokat, nyulakat és a rákokat.
A túldíszített európai sisakokkal ellentétben ezek a könnyű darabok alkalmasak voltak a harcra (noha a közelharcnál nyilvánvalóan óriási hátrányt jelentettek, hiszen bárki a kiálló részekbe kapaszkodhatott), céljuk pedig a magas rangú katonák megkülönböztetése, illetve a megfélemlítés volt.
