A Claudia Cardinale budapesti látogatása apropóján összegyűjtött olasz filmes dívák után nem kerülhetjük el, hogy az olasz film nagy korszakának (tehát az ötvenes évektől a hetvenes évek elejéig tartó időszak) legnagyobb férfi színészeit is felsoroljuk. Annál is inkább, hiszen újabb legendás olasz filmszínész érkezik Magyarországra, ezúttal Mario Girotti személyében. Hogy ez a név nem mond semmit? Ez azért lehet, mert Terence Hillként ismerik a nézők, ezen a néven szerepelt a legismertebb filmjeiben, mint ahogy Carlo Pedersolit is Bud Spencerként zárták a szívükbe oly sokan.
Ha tényleg az olasz filmes aranykor legjobb, legelismertebb színészeiről beszélünk, akkor lehet, hogy Girottit és Pedersolit nem feltétlenül ebben a társaságban kell keresni, mégsem tehetjük meg, hogy pont a talán legnépszerűbb (nálunk például biztosan így van), sőt, legjobban kereső korabeli olasz filmsztárokat hagyjunk ki egy ilyen összeállításból, melyet az 1970-71-ben megjelent Új Filmlexikon korabeli megfellebezhetetlen idézeteivel gazdagítottunk.
10. Mario Girotti & Carlo Pedersoli
Mindketten már jóval korábban kapcsolatba kerültek a filmmel, mint hogy a hatvanas évek végén népszerűvé váltak volna: Pedersoli még aktív vízipólósként ismerkedhetett a filmszakmával, sőt, az apósa is a neves filmproducer, Giuseppe Amato lett, míg Girotti gyerekszínészként szerepelt számos filmben is. Először még nagyon korán, 1959-ben találkoztak a Hannibal című történelmi film forgatásán, mindketten egy-egy kisebb szerepet alakítottak, de ez még nem az a találkozás volt, ami megváltoztatta volna az életüket.
Girotti pályája ráadásul állandó filmes partner nélkül is szépen ívelt felfelé: fontos szerepet kapott egy híres Visconti-filmben, A párducban, méghozzá együtt az ugyancsak pályája elején járó Claudia Cardinaléval és Alain Delonnal, de utána már indián- és kalandfilmek (eleinte főleg német produkciók, miután pár évig a szülőhazájában forgatott) és az egyre népszerűbb spagettiwesternek rendezői foglalkoztatták. Pedersoli inkább dalszövegeket írt és dokumentumfilmeket csinált, mielőtt 1967-ben szerepet kapott az Isten megbocsát, én nem című filmben, melyben Girottival már ők voltak a főszereplők. Itt egyrészt a producereik javaslatára angol művésznevet választottak maguknak, és ezzel végleg eldőlt, hogy elsősorban a nemzetközi piacot célozták meg, másrészt már itt kialakult a két színész sajátos dinamikája, amit nagyjából az összes közös filmjükben hoztak utána: a jóképű, energikus és vicces Hill, no meg a morcos, egykedvű, de aranyszívű melák Spencer, akik rendszerint laposra pofoztak mindenkit, aki az útjukba állt. Több mint húsz filmben dolgoztak még együtt, mielőtt Pedersoli 2016-ban meghalt volna, és még a mai napig tömegek számára nem világos, hogy Bud Spencer és Terence Hill valójában olaszok.
9. Totò
Minden idők legnépszerűbb olasz komikusa ugyan sokkal idősebb volt az olasz mozi többi korabeli sztárjánál, de pályája csúcsa egybeesett az olasz filmes aranykorral is, így nem csak vígjátékokban, hanem a legnagyobb rendezők filmjeiben is feltűnt, nem ritkán drámai szerepekben. Antonio De Curtis 1898-ban született Nápolyban, egy márki törvénytelen gyerekeként, aki csak 39 évesen vette a nevére a fiát, akit addigra már egy másik arisztokrata is örökbe fogadott (havi juttatás fejében).
A Totò művésznéven ismertté vált színész univerzális tehetség volt: énekesként, dalszerzőként és íróként is sikeres, de a filmjei révén vált legendává. Olyan rendezők is dolgoztak vele, mint Vittorio De Sica, Pier Paolo Pasolini és Mario Monicelli, ő pedig a fiatalkori balesete miatt deformálódott arcával az olasz közönség kedvence lett, akinek filmjei a mai napig nem kopnak ki a tévéből, noha ő 1967-ben már meghalt.
Kitűnő jellemábrázoló készsége, eleven, természetes játékstílusa, olaszos temperamentuma, magával ragadó beszédtechnikája a színpadon és a felvevőgép előtt egyaránt meghódította a közönséget.
8. Gabriele Ferzetti
E lista legtöbb szereplőjéhez hasonlóan Gabriele Ferzetti is az ötvenes-hatvanas években ért a pályája csúcsára, noha összesen hét évtizeden át szerepelt filmekben. A Pasquale Ferzetti néven született színészt ugyan kicsapták a római színészakadémiáról, de már tizenéves korától rendszeresen szerepelt filmekben, első főszerepét pedig 25 évesen kapta 1950-ben, három évvel később pedig Puccinit játszotta a róla szóló életrajzi filmben, és ez is lett az első nagy filmes sikere.
A nemzetközi áttörést azonban Antonioni klasszikusa, A kaland jelentette, melyben ő alakította a szoknyavadász playboyt, aki a barátnője eltűnése után rámozdul annak a barátnőjére (őt Monica Vitti játszotta). Ezek után Ferretti fontos szerepet játszott a Volt egyszer egy vadnyugatban is, illetve látható volt az Őfelsége titkosszolgálatában című James Bond-filmben is, Draco szerepében. A leginkább elegáns, arisztokratikus férfiakat játszó Ferzettit még évtizedekig foglalkoztatták jobbnál jobb rendezők, egyik utolsó filmjében pedig már az olasz filmrendezők legújabb hullámát jelentő Luca Guadagninóval is dolgozhatott (Szerelmes lettem), méghozzá Tilda Swintonnal együtt. Ferzetti 90 éves korában hunyt el 2015-ben.
Általában vonzó hősöket kelt életre.
7. Gian Maria Volonté
Bár őt elsősorban Sergio Leone halhatatlan spagettiwesternjeiből ismerheti a közönség, Gian Maria Volonté nagyon is sokoldalú színész volt, aki drámai szerepekben ugyanúgy feltalálta magát, mint a hírnevét megalapozó vígjátékokban. Ő maga csak anyagi okokból vállalta el az Egy maréknyi dollárért és a Pár dollárral többért szerepeit, ám ezek hozták meg számára a világhírt, és utána még kapott szerepeket hasonló jellegű filmekben. De Volonté nem ezek miatt lett a következő pár évben az olasz film egyik legnagyobb sztárja.
Elsősorban ugyanis politikai-társadalmi drámákban és krimikben talált igazán magára, ezekért a filmekért kapta a legtöbb elismerést, így különösen az Elio Petri rendezővel közös filmjei, mint a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, mely 1971-ben még Oscart is kapott. Maga Volonté pedig tizenkét évvel később a Mario Ricci halála című filmszerepéért kapta meg a legjobb színésznek járó díjat Cannes-ban, de nagyjából az összes rangos európai fesztiválon besöpört valamilyen díjat. Szélsőbalos aktivistaként is ismert volt, olyannyira, hogy segített a terrorizmussal vádolt Oreste Scalzone külföldre szöktetésében is. Volonté 61 évesen, az Odüsszeusz tekintete című film forgatása közben halt meg szívinfarktusban Görögországban (a filmet pedig végül Harvey Keitel főszereplésével forgatták le).
Sokoldalú, szuggesztív jellemábrázoló.
6. Franco Nero
A nálunk Koltay Gábor filmjeiben is látott Franco Nero is spagettiwesterneknek köszönhette a hírnevét, de róla is ugyanúgy elmondható, hogy játszott a világon mindent. A nevét Francesco Sparaneroról rövidítő olasz színész ugyan könyvelőnek tanult, de hamar elcsábította előbb a színház, majd még nem volt 25 éves, amikor főszerepet kapott Sergio Corbucci Django című filmjében, melynek köszönhetően egymás után jöttek a további szerepajánlatok. Nero játszott több amerikai filmben is, így a Camelot című zenés kaland-vígjátékban, ahol Lancelotot alakította, és ahol nem mellesleg megismerte későbbi feleségét, Vanessa Redgrave-et is.
Nero igyekezett kibújni a szívdöglesztő főhős-skatulyából, ahová külseje miatt zárták, és játszott egy sor drámai szerepet, és a legkülönbözőbb rendezők foglalkoztatták, Luis Buñuetől kezdve Rainer Werner Fassbinderig, miközben számos kelet-európai filmben is játszott, így nemcsak szovjet vagy jugoszláv produkciókban, de magyarokban is. Először a Julianus barátban volt látható, de később főszerepet is játszott: Árpádot a Honfoglalásban, majd Gellért püspököt a Sacra Coronában. Ezek nem a legjobban fogadott filmjei voltak, de ez nem vette el a kedvét attól, hogy szerepet vállaljon Almási Tamás Mario és a varázsló című filmjében is. A most 76 éves Nero még mindig aktív, és látható volt egy cameo erejéig Quentin Tarantino Django elszabadul című filmjében is, mely a klasszikus Corbucci-film előtt is tisztelgett.
Jó megjelenésű, igazi hőstípus.
5. Nino Manfredi
Itt pedig már tényleg az érinthetetlenek jönnek: a Totóhoz hasonlóan rendkívül sokoldalú Nino Manfredi elsősorban komikusként ismert, de drámai színészként is a legnagyobbak közé sorolják, miközben rendezőként vagy énekesként is sikeres volt. Fiatalon majdnem elvitte egy mellhártyagyulladás, de a szanatóriumban töltött éveket arra használta ki, hogy megtanuljon bendzsózni, és később hiába kezdte el a jogi egyetemet a szülei akaratának megfelelően, párhuzamosan színésznek is tanult, és ez is lett a hivatása. 1949-ben kapta első filmszerepét, a főszerepre azonban csak nem tíz évet kellett várnia, de megérte, mert hamar a legnépszerűbb filmes komikusok közé került.
A hatvanas években már ő volt az akkor virágkorát élő commedia all’italiana egyik legkeresettebb sztárja: az akkor futószalagon készülő olasz filmvígjátékok elképzelhetetlenek voltak nélküle, miközben rendszeresen átkirándult más műfajokba is. Első rendezése, a Csoda olasz módra (1971) kapásból díjat nyert Cannes-ban és odahaza is (ennek a főszerepét is ő játszotta), majd az olasz film egyik legnagyobb tekintélyű alakjaként dolgozott haláláig, az utolsó két évtizedben már érthetően csökkenő intenzitással. Ő is szerepelt a Julianus barátban, ahol II. Endre királyt alakította. A számos díjjal kitüntetett Manfredi 83 évesen halt meg 2004-ben Rómában.
Kitűnő komikus és jó képességű jellemábrázoló.
4. Alberto Sordi
Ha Manfrediról olasz filmes ikonként beszéltünk, ez fokozottan igaz Alberto Sordira, akinek a temetésén akkora tömeg búcsúzott tőle Rómában, hogy csak II. János Pál pápát búcsúztatták többen. Sordi Oliver Hardy (azaz a Stan és Pan-filmekből az utóbbi) szinkronhangjaként kezdte a pályáját, majd kisebb filmszerepek után barátja, Federico Fellini korai filmjeiben hívta fel magára a figyelmet. Innentől egymást követték a filmes főszerepek, melyek általában az olasz társadalom visszásságait karikírozták ki, de idővel nemzetközi produkciókban is szerepet kapott.
Legnagyobb alakításának A nagy háború című Monicelli-film főszerepét szokás tartani, de nehéz kiemelni bármit is a több mint 150 filmet számláló pályafutásból. Sordi leginkább igazságtalanságot elszenvedő kisembereket keltett életre, de ő is a legnagyobbakhoz hasonlóan többfajta szerepkörben is otthon érezte magát, és természetesen rendezett is. Nem sokkal a 83. születésnapja előtt halt meg szívinfarktusban, 2003-ban.
Főként kispolgári figurákat elevenít meg utolérhetetlen plaszticitással, maró gúnnyal.
3. Ugo Tognazzi
Ugo Tognazzi is a commedia all’italiana ikonja, aki fiatalon még szalámigyárban dolgozott, és aránylag későn nyergelt át a színészetre, de mivel nem tanult színészetet soha, a játékstílusa inkább ösztönös volt. Már 28 éves volt, amikor első filmszerepét kapta, de a népszerűségét a Raimondo Vianellóval alakított komikus duója alapozta meg, akivel hat éven át szerepeltek rendszeresen a tévében. Az igazán emlékezetes szerepek a hatvanas évektől érték utol, azt követően, hogy egy meggyőződéses fasisztát alakított A szövetséges című filmben.
Innentől kezdve Tognazzi is a legkeresettebb olasz filmszínészek közé került, dolgozott Monicellitől Pasoliniig a legtöbb nagy rendezővel, és olyan halhatatlan filmekben játszott, mint A nagy zabálás, az Egy erkölcstelen férfi vagy a Narancsos kacsasült, nem ritkán olyan partnerekkel, mint Annie Girardot vagy Catherine Deneuve. A legtöbb hivatalos elismerést Bertolucci Egy nevetséges ember tragédiája című filmjének főszerepéért kapta, de a külföldi nézők közül sokan emlékezhetnek az Őrült nők ketrecében nyújtott alakítására is. Ugo Tognazzi agyvérzésben halt meg 1990-ben, 68 évesen Rómában.
Humora nem annyira a helyzetkomikumra, mint inkább az ábrázolandó figura karakterében és az adott szituációban rejlő lehetőségre épít.
2. Vittorio Gassman
Egyértelműen a legnagyobb valaha volt olasz színész lenne, ha nem lett volna még a pályán egy bizonyos Marcello Mastrioanni is. Akkora volt Vittorio Gassman népszerűsége, hogy még azt is meghallgatták, ahogy a telefonkönyvet olvassa fel, és ez nem vicc, a 90-es években tényleg volt egy tévéműsor, melyben a színész csupa dögunalmas szöveget (receptet, használati utasítást stb.) olvasott fel drámai stílusban. Gassman Luchino Visconti színitársulatában tűnt fel, első nagy filmszerepe pedig a Keserű rizs volt 1949-ben, melyben a szintén akkor felfedezett Silvana Mangano volt a partnere. Az ötvenes évek elején rövid időre Hollywoodba szerződött, de visszatérve már az olasz film egyik legnagyobb sztárja lett.
Legismertebb filmjei közé sorolható az Ismeretlen ismerősök (1958), Az előzés (1962), az Éjfélkor indul útjára a gyönyör és A nő illata (mindkettő 1974), utóbbiért díjat kapott Cannes-ban. Rendkívül sokoldalú színészként még idős koráig rendszeresen játszott filmekben és színházban is, sőt, még egy színésziskolát is alapított Firenzében. Gassman 77 évesen, 2000-ben halt meg Rómában.
Humora, drámai ereje magával ragadó.
1. Marcello Mastroianni
Marcello Mastroianni nemcsak az olasz, hanem a nemzetközi filmipar egyik legnagyobb sztárja is volt a pályája csúcsán, de legnagyobb alakításait olasz filmekben nyújtotta. Vittorio Gassmanhoz hasonlóan ő is Visconti társulatában szerzett hírnevet, és már az ötvenes években játszott egy sor filmes főszerepet, noha az igazán nagy alakítások csak később jöttek, de onnantól egymást követték. Az első világsikere Az édes élet főszerepe volt Anita Ekberg oldalán 1960-ban, a következő évben pedig jött a Válás olasz módra, mely Oscar-díjat is nyert.
Magát Mastroiannit háromszor is jelölték a legjobb színésznek járó Oscar-díjra (nincs más külföldi színész, aki ezt elmondhatná magáról), és egyike annak a három színésznek, akik kétszer is megkapták ugyanezt a díjat Cannes-ban (a másik kettő Jack Lemmon és Dean Stockwell). Kis túlzással az összes korabeli nagy rendezővel dolgozott, nem beszélve a legünnepeltebb színésznőkről, akik a partnerei voltak, és akik közül Faye Dunaway-jel és Catherine Deneuve-vel hosszabb kapcsolatba is került, a legtöbbször pedig Sophia Loren oldalán lehetett látni filmben. Tényleg műfaji megkötöttség nélkül eljátszott mindent és mindenkit, és még magyar filmben is lehetett látni, Hanna Schygulla oldalán Sándor Pál Miss Arizonájában. 1996-ban rákban halt meg Párizsban, 72 éves volt.
Teljesítményét gyilkos irónia, finom humor, és leleplező, könyörtelen szatíra jellemzi.
Borítófotó: Marcello Mastrioanni és Virna Lisi a Casanova 70 című filmben. EURO INTERNATIONAL FILM / COMPAG / COLLECTION CHRISTOPHEL
