A bécsi Práter nagy fasora augusztus vége felé egy borzalmas drámának volt színhelye. Két szerelmes: a huszonkét éves adóhivatal-gyakornok Röszler Oszkár és a huszonegy éves Essinger Frida váltak meg önként az élettől, mely nekik csak boldogtalanságot hozott.
Ezekkel a sorokkal kezdődik az a rövidségében is kimerítő tudósítás, amely a Tolnai Világlapja 1901. szeptember 28-i számában Szerelemből a halálba címmel számol be két fiatal drámájáról. Az egy bekezdésnyi szöveg lírai szűkszavúsággal ismerteti az ügy hátterét, de hogy az olvasó bővebb képet kapjon, két rajz készült a tragédia kapcsán: az egyiken a szerelmesek még az említett fasor egyik padján ülnek, a másikon már a ravatalon fekszenek egymás mellett, körülöttük a gyászoló rokonok, akik a kispénzű hivatalnok mellett nem látták biztosítva a lány jövőjét. „Ti így akartátok, és én nem is lehettem másképpen boldog!” – üzente búcsúlevelében a szüleinek Frida, Sass Ignác felelős szerkesztő pedig címlapon hozta a megrendítő rajzokat.
A Tolnai Világlapjának ez volt az első száma, és egyelőre csupán 8 oldalból állt, a szöveges anyagot egy novella, egy tárca és egy regényrészlet adta, emellett – ugyancsak öles grafika mellett – beszámolt arról, hogy a Dob utcai bőrkereskedő-segédet, Zelenka Ágostot a felesége hűtlenség okán konyhakéssel megölte (a rajzot egy héttel később egy másik hasonló esethez újra fölhasználták). A bécsi szerelmespár tragédiája alatt fölhívást tettek közzé, miszerint „fényképészek és amateur fényképkészítők kéretnek, ha valamely ünnepély, esemény vagy szerencsétlenség alkalmával felvételt csinálnak, azt akár retouchirozatlanul is alulírott szerkesztőséghez beküldeni szíveskedjenek” – mellette a cím: Budapest VII. Károly körút 9.
A lap csak a kezdeti években működött az úgynevezett Orczy-házban, 1906-ban a Dohány utca 16. szám alá költözött, ám azt a helyet is kinőtte, úgyhogy Tolnai Simon laptulajdonos 1911-ben pályázatot írt ki egy úgynevezett sajtópalota megtervezésére és kivitelezésére. 1912-től a szomszéd telken készítették az akkor már heti 60 oldalon megjelenő, magát „szépirodalmi képes hetilap”-ként aposztrofáló újságot. A modern kivitelű, saját áramfejlesztővel és minden komforttal ellátott épület aljában nyomda működött, a felső szinten pedig lakások voltak, egyszóval egészen az utolsó, 1944. november 22-i számig bezáróan minden tekintetben a Dohány utca 12–14. volt a Tolnai-sajtóbirodalom otthona.
Tolnai Simon 1868-ban született Nagyváradon, Friedmann Samu néven, szegény családba. Ifjúkorában több mindennel próbálkozott: állítólag egy időben a kávéházaktól fillérekért fölvásárolta és ugyancsak olcsón, de haszonnal továbbadta az előző napi újságokat. Már a Világlap előtt is alapított újságot, mégpedig egy élclapot. Bűvészként is számon tartották, trükkjeiről több kiadást megért kézikönyvet írt. Legnagyobb mutatványának azonban a nevét széles körben ismertté tevő hetilapja bizonyult.
A Tolnai Világlapja volt lényegében az első modern, magyar nyelvű magazin: olvasmányosan, közérthető módon, ugyanakkor nívósan, sok képpel illusztrálva tudósított a világ dolgairól és a közvéleményt foglalkoztató eseményekről, emellett rejtvényeket, vicceket, recepteket és életmódbeli tanácsokat közölt, szépirodalmi rovatába pedig olyan neves szerzők írtak, mint Heltai Jenő, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc és mások. A lap szerkesztői biztos kézzel találták és tartották meg a törékeny egyensúlyt a popularitás és a magas esztétikai színvonal, illetve a bulvár és a rögvalóság között. Az eladhatóságot pedig olyan kereskedelmi trükkökkel növelték, mint például hogy az újságot becsomagolták és a csomagolásba ajándék villamosjegyet tettek. De a Tolnai Világlapja által megcélzott úgynevezett „művelt nagyközönség” igényeit hivatott kielégíteni az ugyancsak illusztris szerzők által összeállított Tolnai Világtörténelme című könyvsorozat (1908–1912), valamint a Tolnai Világlexikona is. Utóbbi első szériája (1912–1919) a világháború és a forradalmak nyomán félbeszakadt, és az aktualitásra való folyamatos törekvést jól jelzi, hogy 1926-ban nem folytatták, hanem a megváltozott világra hivatkozva újrakezdték a lexikont. A főleg kalandos történeteket megjelentető Tolnai Regénytár is népszerűnek bizonyult.
A zsidóüldözések fokozódásakor Tolnai Simon a gyerekeit – köztük a Torday Sándor néven ismertté vált írót – kimenekítette az országból, ő azonban nem akarta elhagyni se a lapját, se az olvasóit, se a hazáját. (Kiadója részvényeinek többsége egyébként már évekkel korábban állami kézbe került.) Két nappal a német megszállás után a Gestapo letartóztatta, a sajtópalota egyes irodáit Adolf Eichmann is használta. Tolnai Simon a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg 1944 végén. Birodalmát a háború után az államosításig fia, a bűvészettel szintén foglalkozó Tolnai Lajos vezette, a magazin 1946–1951 között Dolgozók Világlapja címen jelent meg. Az egykori sajtópalota ma irodaházként működik.
