Ahol lehet, elrajongtam, hogy A szolgálólány meséjénél erőteljesebb, fontosabb, aktuálisabb, a bőrünkön érezhetőbb sorozat nem készült még szerintem a kortárs mozgókép történetében, és ezt, bármennyire pátoszos, tartom továbbra is. Ahogy az első évad egy-egy epizódját is úgy kellett kipihenni, kismacskás videók tucatjaival feledtetni, úgy a második évad sem enyhített a nézőtorok szorításán, sőt. Pedig sok minden történt a világban, amióta A szolgálólány meséje első évada napvilágot látott – hogy mást ne mondjak, a #metoo egészen új szintre emelte a nők elnyomásáról, a szexuális zaklatásról szóló diskurzust. Ugyanakkor pedig mintha nem történt volna semmi mégsem, sőt, amikor a miniszterelnök a méheinkre igényt tartva jelzi, hogy a szülés „a legszemélyesebb közügy”, olyankor Gileádot még közelebbinek érezzük, mint valaha.
Az új évad szorosan az előző végénél veszi fel a fonalat, Offredből June-ná lett főhősünk sötét furgonban ül egyedül, nem tudni, merre tart. Félő, hogy a kis magánakciója, melyben – a többi szolgálólánnyal együtt – megtagadta társa megkövezését nem marad retorzió nélkül, és nem a vágyott szabadságba, férje ölelő karjaiba viszi épp a meseautó. A sorozat itt, egyből az új évad elején emlékeztet minket arra, hogy a zseniális történeten kívül miért is szerettük annyira: a kimagasló alakítások – Alexis Bledel és Ann Dowd még önmagához képest is szintet lép – mellett a mesteri feszültségkeltés és a fenséges látvány miatt. Így eshet meg, hogy a lányok megbüntetésére kieszelt kegyetlen akció annak ellenére az egekbe lövi a néző adrenalinszintjét, hogy pontosan tudjuk, semmi végzetest nem tehetnek ennyi nemzeti kincsnek számító funkcionális anyaméhvel nővel, mindehhez a rítusok és a szimbolikus képi világ és a meglepő zenehasználat hozza a hangulatfestést.
Ezzel együtt June különleges elbírálás alá esik, vagyis csak esne, ám ő nem nagyon hirdeti terhességét, mégis állapota húzza ki a csávából. Ugyanakkor az is kiderül, amit már sejthettünk, hogy Gileádnak aligha van valóban emberi arca: még az olyan nagy kincsnek tartott várandós nőkkel sem bánnak kesztyűs kézzel, legfeljebb kényelmesebb, de azért ketrec jut nekik. Hogy ebből kinek és hogyan, milyen áron van kiút, ezzel a kérdéssel foglalkozik az új évad.
A szolgálólány meséje nem csak minősége miatt lett akkora siker, amekkora: jókor is volt jó helyen. A Trump-éra kellős közepébe érkezett, amikor a világ több pontján párhuzamosan zajlott-zajlik a radikalizálódás, a tetszőleges irányú, a legtöbb esetben a valóságtól elrugaszkodott bűnbakképzés és az erős kéz politikájának felemelkedése, melyben egy, a gileádihoz hasonló teokrácia kialakítása nagyon is valóságos jövőképnek tetszett.
A szolgálólány meséje nyitóévada tehát az első sokk erejével hatott, e helyett viszont a második évadra szerencsésen találtak mást, ami hat: miközben az ismerősség nyomasztó érzését továbbra is fenntartották azzal, hogy a rendszer kiépüléséről újabb és újabb részleteket mutattak meg, kaptunk új helyszíneket és főhősöket, akiknek a sorsán keresztül még mélyebben átélhetők lettek a gileádi mindennapok. Az új helyszín a Kolóniák, az új főhős pedig valójában egy régi, az egykori Ofglen, Emily (Alexis Bledel), aki ugyan az első évadban is fontos külön cselekményszálat kapott, ám azt akkor még inkább csak adaléknak éreztük a főszálhoz képest. Most viszont Emily fontossága elvitathatatlan, erre utal az is, hogy a korábban csak June-nak tartogatott visszaemlékezések most már Emily korábbi életéről is mesélnek – újabb infószeleteket adva a diktatúra-építésről – és a Kolóniákon játszódó jelenje is kitágítja a sorozat világát, no meg az is sejthető, hogy az ő viselt dolgainak még közük lesz June sorsához.
Ennyiből talán már kiderült, hogy a könyveredeti hiánya nem fáj egyáltalán. Mint ismeretes, a sorozat első évada pontosan addig tartott, ameddig Margaret Atwood regényének fő cselekménye – a regényvégi epilógus már egy jóval későbbi korból jelentkezik, de sem ennek a kornak a működése nem tökéletesen tiszta, sem arról nem kaptunk információt, hogy mi történt pontosan June-nal és Gileáddal a két pont között. Nagyjából erre a kérdésre kínál egy lehetséges választ az új évad, hogy pontosan mettől meddig, az majd az évad végén kiderül: hogy eljutunk-e ebben az évadban Gileád bukásáig, vagy bármilyen tetszőleges lezárásig, avagy a Hulu megpróbál még egy évadnyi bőrt lehúzni az ötletről, azt egyelőre nem tudni. És itt jön a rajongó bizonytalansága: itt van ez a nagyon fontos téma, amit ráadásul a szórakoztatóipar legjobb formájában tálalnak, brutális alakításokkal, remek látvánnyal és zenei világgal, s mint ilyen, persze, néznénk bármeddig tapsikolva, ugyanakkor mégis jó lenne, ha a nagy siker nem eredményezne dicstelen, végtelen rétestésztahúzást. Egyelőre csak annyi látszik biztosnak, hogy Atwood ötletét nemigen lehetett volna hívebben, erősebben továbbgondolni.
A szolgálólány meséje 2. évada április 26-án debütál az HBO GO-n.
