Rendszeresen jelentkező sorozatunkban, az Ismeretlen Budapestben már korábban is adóztunk a professzionális és amatőr magyar fémművesek zsenialitásának, így megismertük a Zuglót Rákospalotától elválasztó vasúti töltés árnyékában megbújó mesefigurákat, Doktor Bubót, Mirr-Murrt, Miki egeret, Pinokkiót és barátait, illetve a Rákosi-barokk szellemében született zuglói lakótelep 23. zsoltár kottáját rejtő ablakrácsát, ma azonban átkelünk a Dunán, és a Rózsadomb egy elfeledett szépségével ismerkedünk meg.
A budai oldal képét már negyedszázada elcsúfító SZOT-üdülőtől alig ötszáz méterre, a Szemlőhegy és a Vérhalom utcák találkozásánál járunk, a rózsadombi villatömeg aljában, ahol a két világháború közt született, sokszor fák, vagy bokrok mögött rejtőző, változatos állapotú és korú épületek követik egymást. A pesti polgár szinte idegenül érzi magát ebben a környezetben, és legfeljebb a közeli barlangok felé indulva vetődik errefelé, pedig ezek az utcák is bőven tartogatnak meglepetéseket – így például a főváros egy méltatlanul elfeledett épületét, valamint zseniális kerítését, melyen különböző, növény motívumok közt mozgó állatalakok váltják egymást.
A messzi vidékről a fővárosba került gimnazistaként éveken át szívesen sétáltam a kanyargós, valóságos palotákkal teli utcák közt, kedvenc házaim titkait azonban sosem próbáltam meg kideríteni – egészen mostanáig, így a térképen is elérhető sorozat a fókuszát a következő hónapokban az eddig kissé hanyagolt budai oldalra helyezi át.
Első állomásunk tehát a Vérhalom és Szemlőhegy utcák találkozásánál álló, finom domborművekkel sűrűn megrakott villa, amit az azt az utcától elválasztó kerítése miatt sokáig észre sem vettem – hiszen ki ne ragadna le a buszmegálló felett futó kutya (talán egy vizsla?), nyúl, ló és lovasa, illetve szarvas látványánál?
Fotók: Vincze Miklós/24.hu
Nem beszélve persze a Vérhalom utca felől nyíló kapuról, valamint a pinceablakokon is felfedezhető, a legutóbbi felújításkor nem lefestett, de a kerítéssel rokon kovácsoltvas rácsokról:
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Az épület persze önmagában is megérdemelné a figyelmet, de miért is mozgatna egy csodás felfedezésekre váró tizenévest miért is mozgatna meg egy dús lombú fák és növényzet mögött rejtőző, alig látható épület, vagy épp a kapuzat könyéke?
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Pedig az utóbbi mellett megbújó nevek egyike, illetve némi kutatás kivételes módon már évekkel korábban megfejthette volna a titkot:
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Haas János neve első hallásra a legtöbbeknek talán semmit sem mond, de akinek mégis ismerős a név, az is a dohányzásról leszoktató cukorkaként született Pezt a világnak adó gyárra asszociálhat, pedig a név a két világháború közti magyar építészetben uralkodóvá vált cég, a Haas és Somogyi alapítójához kötődik.
Az 1909-ben Haas József és Somogyi Károly építőanyag-kereskedő és mérnök által alapított, 1922-től Haas és Somogyi Speciális Üveg Vasszerkezetek Gyára Rt. néven működő vállalat a Frangepán utcában született meg, és alig néhány év alatt forradalmasították a magyarországi építőanyagpiacot: a fa nyílászárókat az első világháború után az ő fémportáljaik váltották fel, ez pedig szépen illeszkedett az európai modernizmus, Bauhaus, illetve Art Deco hullámaihoz. Magyarországon elsőként, amerikai licensz alapján kezdték gyártani a préselt acélajtókat és garázskapukat, melyek minden közintézménybe – így a Fiumei úton megszületett, mára már visszabontott első magyar felhőkarcolóba, vagy a két világháború közti luxust jelentő Dunapark-házakba – , áruházba és igényes bérházba eljutottak, sőt, apró cégtáblájukkal ma is számos bérház ablakain, vagy üvegezett kapuján találkozhatunk. A cég sikereinek végül a második világháború vetett véget: a részvények jó része jóvátételként a Szovjetunióra szállt, 1951-ben pedig Fémmunkás Alumínium és Acélszerkezetek Gyáraként született újjá.
Na de ugorjunk vissza egy kicsit az időben: a kaputelefon alatt ma is látható nevű eredeti tulajdonos, Haas János, illetve az igazgatóságban szintén jelen lévő Pickel Oszkár a húszas évek közepén juthatott hozzá a Szemlőhegy, Vérhalom, illete Mandula utcák által határolt jókora telekhez, 1927-1928-ban pedig megszületett a ma is rajta álló, Kiss Géza (1878-1944) terveit dícsérő villa.
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A második világháború éveiig szintén Haasék tulajdonában lévő, 22. házszámot viselő telken (egykor talán itt is állt egy épület, egy 1928-ban született Népszava-cikk ugyanis az építés során itt megsérült – térdét eltört – lakatosmunkásról számol be, bár gyanús, hogy a szerző egyszerűen rossz házszámot írt) ma egy modern társasház áll, a történelem viharai közt azonban megőrződött az előtte húzódó, természetesen a Frangepán utcai Haas és Somogyi gyárban készült kerítés, illetve garázsajtó.
Fotók: Vincze Miklós/24.hu
A Szemlőhegy utca 24. (=Vérhalom utca 20.) azonban ma, kilencven év után is dacol az elemekkel, lakói közt pedig olyan érdekes emberek is felbukkannak, mint az 1933-ban beköltöző Vágó Gyula, a Growe Kalap és Tompgyár Rt. igazgatója (a tomp az a legömbölyített tetejű csonka kúp alakúra formált lemez v. más anyag, amelyből a kalap készül – írja A magyar nyelv értelmező szótára.), az 1941-től itt élő Biemer Ernő, az Ozalid Fénymásolópapír Kft. cégvezetője, vagy épp Lukin László karnagy, akinek itt töltött utolsó tizenhét évére 2009 óta a villa falára helyezett márványtábla emlékeztet.
Fotó: Csurla/Wikimedia Commons
A második világháború utáni államosítási láz során persze ez az épület sem maradt magántulajdonban: a Szabad Nép 1949. március 23-i száma például már az MDP III/2. számú párthelyiségét említi itt Földes Lenke (Sonnenfeld Lenke, 1896-1986) szobrász egy itt nyílt kiállítása kapcsán, a Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 1954. szeptember 30-i ülésének jegyzőkönyve pedig egy orvos ideköltöztetéséről számol be:
A nyugati és déli ostorfával körülvett villát mindemellett persze több lakásra is osztották, így ma is több család osztozik rajta. A műemléki védettséget nem élvező épület állapota némi ázásnyomtól eltekintve egyébként korrekt – bár minden védelemre érdemes építészeti érték így nézne ki a fővárosban!
