Kultúra

Mit nem adtunk volna, ha Nagy Ervin lett volna a kémiatanárunk

A mi kis falunk második évadának vége, úgyhogy az RTL Klub kockáztat, és pont a durva számokat hozó sitcom helyére passzírozzák be szombat este az új, saját gyártású sorozatukat, A Tanárt Nagy Ervinnel. Megnéztük előre az első két részt, és bár nyilván nem hoz majd olyan milliós nézettséget, mint A mi kis falunk, nincs miért aggódnia a csatornának, nagyon is rendben van ez, sőt.

A Tanár alapvetően egy német licensz alapján készült, a Der Lehrer (Tanárok gyöngye) a külföldi RTL-en 2009 óta fut, és már hat évadot élt meg. Az RTL Klub biztonsági játékra megy, elvégre egy sikeres sorozatról van szó, aminek a forgatókönyvét vásárolták meg, ezt igazították a magyar közönség ízléseihez, és a hazai szokásokhoz. A középpontban a tanár, Vasvári Szilárd (Nagy Ervin) karaktere áll, aki a legmenőbb kémia-tesi szakos középiskolai tanár a világon. Próbálja elválasztani a melóját a magánéletétől, és az órák után nem akar a diákok lelki világával foglalkozni, de nem tud nemet mondani, és minden tinit megment. A sorozat kreatív producerével nemrég interjúztunk, Herman Péter pedig olyan tanárnak írta le Szilárdot, mint akire minden tizenéves vágyott a gimiben, de sosem létezett, és teljesen igaza volt.

Ez a tanár nem égett ki, egy idealizált világban él, ahol a közoktatásban dolgozók jól öltözöttek, kocsival járnak, imádják a hivatásukat, és nem ül ki az arcukra, hogy a hónap közepére minden pénzük elfogyott.

A sorozatban márpedig ez a helyzet, Szilárd sportos, és stroboszkópot meg boomboxot visz az óráira, Charlie-t énekel, hogy érzékeltesse, milyen mély lesz a hangod a kén-hexafluoridtól. A kissé unalmas tanári kar és igazgató (Anger Zsolt) szereti és elfogadja a tanár szokatlan módszereit, az állóvizet viszont egy új kollega, Nógrádi Klaudia (Ubrankovics Júlia) kavarja fel, akit egyből összepletykálnak Szilárddal, de igyekszik hűséges maradni a vőlegényéhez, Dr. Nyelves (!) Krisztiánhoz (Simon Kornél). Persze forr kettőjük között a levegő, és cinkostársként kerülik meg néha az igazgatót, csak hogy segítsenek a diákokon. A Tanár epizodikus abból a szempontból, hogy minden részben egy-egy fiatal, nem összefüggő problémáját oldják meg így vagy úgy, humorral vagy anélkül, de emellett folytatásos a történet, a tanári kar közötti konfliktusok és flörtök megmaradnak a következő részekre.

Fotó: RTL Klub

Nógrádi Klaudia, azaz Ubrankovics Júlia a sorozat jó nője, az a fajta tanár, akit a gimisek kibeszélnek a nagyszünetben, hogy kire mikor nézett, és különben is direkt írta az anyagot olyan magasra a táblán. A karakterek tipikusak és sablonosak, de ez nem baj, a 14-18 évesek azért azonosulnak az egésszel, mert minden nap hasonló helyzetekben élnek, az idősebbeknek meg eszükbe jut a középiskola. Vagy felfordul tőle a gyomruk, vagy visszavágynak kicsit. Ez egy fikció, persze budapesti helyszíneken játszódik, de távoli a magyar oktatás helyzetétől egy ilyen környezet. Bárcsak minden magyar tanár öltözhetne úgy, mint Klaudia, és bárcsak ne lógna ki ennyire ki a tévéből, hogy a tanárnő egy kabrióval fordul be az udvarra, bárcsak mindenkit ennyire érdekelne a munkája, bárcsak mindenkinek lenne egy Szilárdja. Jól betalálta az RTL a témát, az oktatásról mindenkinek megvan a véleménye, vagy legalább vannak róla emlékei, szóval lehet gyűlölni, fennakadni, hogy hol tartunk ehhez képest, vagy lehet örülni, hogy egy óráig legalább eltűntek az ország szégyenfoltjai.

A vagány tanár találkozása a szappanoperával

Bevallom, hogy elsőre nem hittem Nagy Ervin választásában. Nem illett se egy heti, kereskedelmi tévés sorozatba, se hiteles tanárként nem tudtam elképzelni, de működik. Látszik, hogy élvezi a szerepet, hogy adhatja a nőcsábászt, miközben szuper a humora, és szerethető is egyben. Anger Zsoltot szintén szerencsésen castingolták , most nem az Aranyélet maffiózójával találkozhatunk, hanem egy szigorú igazgatóval, akit azért két mozdulattal könnyen a kenyérre lehet kenni. Rácz igazgató szemében a tanár egyik legfőbb erénye a tekintély, mégis néha ő maga a legesetlenebb, ahogy a tanári kar, az élen Szeverinnel (Elek Ferenc) is tökéletesen emberi. Jó érzés visszagondolni, hogy a gimiben még mennyire nem tudtuk elhinni, hogy ugyanolyan átlagos problémákkal küzdenek a tanárok, mint bárki más. Annyira sikerült eltalálni az érzelmi, néha már túlzó, dél-amerikai szappanoperás szálakat, hogy meg is könnyeztem az első rész végét, nem lehetett ellene tenni, és ez nagyban köszönhető a hiteles gyerekszereplőknek.

Végre nem harminc éves meglett férfiak és nők adják ki magukat tizenhatnak. Vagy nagyon jól tartják magukat.

Fotó: RTL Klub

Nem A Tanár lesz az első középiskolásokkal foglalkozó műsor, de az RTL Klub forgatta le úgy a németek forgatókönyvét, hogy az mindenkinek szóljon, ne csak a fiatalabbaknak. Ott van a bénán és direkten amatőr, de óriási rajongótáborral rendelkező Középsuli a YouTube-on, és a közmédia gyakorlatilag értékelhetetlen Holnap talija, amikből szerencsére A Tanár egyáltalán nem építkezik. Az egyetlen, ami ismerős lehet a Holnap taliból az az, hogy előfordul, hogy a képernyőt csetablaknak tekinti a rendező, Kovács Dániel Richárd (Válótársak), ami lehet, hogy hollywoodi produkciókban is megesik, de ettől még bénácska és erőltetett megoldás.

A nagy kérdés viszont, hogy A Tanár hogy fog teljesíteni A mi kis falunkkal szemben, ami bevallottan egy más színvonalú humorral operál. Utóbbit az Üvegtigris első részének rendezője, Kapitány Iván készítette, és egy népszerű, de nagyon megosztó műfajt választott a biztos sikerhez. Az, hogy nem intellektuális A mi kis falunk, az nem újdonság, ahogy az se, hogy letarolta a nézettségi adatokat. Ehhez képest A Tanár műfaja dramedy, ami a vígjáték és a dráma között egyensúlyozik, a karakterek humorral oldják a komoly problémákat és kérdéseket, legyen szó tiniterhességről, örökbefogadásról, vagy az itt született pakisztáni-magyar gyerek helyzetéről egy félmondattal, hogy „magyar vagyok, baszd meg.” Röhögsz, sírsz, de kell egy minimális empátia és társadalmi érzékenység, hogy leragadj a tévé előtt minden héten. Egyértelmű, hogy nem dőlhet A mi kis falunk rekordja, és nem tökéletes A Tanár, de még az is lehet, hogy lesz közös halmaz a két közönség között. Abszolút korrekt munkát végzett a csatorna, és még a young adult kategóriájába is belekóstoltak kicsit, mindezt úgy, hogy Nagy Ervin és Anger Zsolt egy jóval idősebb korosztályt szintén leköt. Persze biztonsági játék, hogy német az alap, de már tényleg nem járunk messze egy száz százalékban magyar sorozattól, amit az RTL Klub ígérete szerint nagyjából jövőre rak le az asztalra.

A Tanár első részét szombaton, este nyolctól lehet megnézni az RTL Klubon. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik